Lassan a célegyenesben

... Őszintén szólva nem bánnám... Nagyon nehéz lett a mozgás, leszakad a derekam, nem tudok aludni, vagy ha mégis elalszom, vagy Hanna ébreszt, vagy a gyomorégés. Majd egyszer visszagondolva biztosan minden egyszerűbbnek fog tűnni, mint ahogy most megélem, de (és nem nyavajgok ám... feleslegesen soha, csak néha elszakad a cérna, és nem bírom...) jelenleg úgy érzem magam, mint egy kiszolgáltatott nagyra nőtt idősecske. Csak van egy majdnem 20 hónapos is mellettem :) A sétálás sem megy már, mert nem tudom megtartani a derekam, csak ha a pocakomat kicsit behúzom, ami ettől viszont elkezd keményedni, úgyhogy inkább nem próbálom. A lábam szerencsére nem görcsöl, viszont tegnap sikerült ráejtenem egy nagyobb vasdarabot, ami Hanna hintáját hivatott tartani az ajtófélfánál... Milyen jó lenne, sajá lakásban lakni, ahol oda fúrok kampót, ahova csak akarok... Dani rengeteget segít, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy életben maradjunk, nekem mégis lelkiismeret furdalásom van miatta...
Mikolt sokat csuklik, és sokat mocorog, a jobb oldalamba költözött be, és azt szereti, ha a balon alszunk. Tegnap este megmutattam Daninak az ő hasán, hogy bennem meddig tart a kislányunk, elképedt... :) Aztán odatette a fejét mikolthoz, és beszélt neki, mire Mikolt bevackolta a kis hátát Dani arcához. Ő tényleg bújós. Sőt, a múltkor Hanna feküdt a pocakomra, hozzá is odament, bár Hanna nem értékelte annyira, mint Dani. Pár napja pedig Hannával játszottak, Mikolt rúgott, aztán Hanna nyomkodta, ezzel elvoltak pár körig, de nekem nem volt valami kellemes, úgyhogy lebeszéltem őket róla... :)
Úgy érzem, csupa elmaradás, felfordulás az életünk, de elképzelhetetlen, hogy mossak, vasaljak. Mármint kisruhákat, és hogy összepakoljam a kórházi cókmókunkat. Még a hétvégén elutazunk pár napra, ezt nagyon várom, aztán tényleg befordulunk a célba. Hihetetlen, és kicsit riasztó a gondolat, hogy nemsokára négyen leszünk. A leginkább a hason alvást várom, bár tudom, hogy sem hosszan, sem pedig azonnal nem fogom megkapni ezt az örömöt :) Majd idővel... :)
Ja, ez a 34. hét volt...
Ezt írják:
Ettől a héttől kezdve a magzat már elég érett ahhoz, hogy alkalmazkodjon a méhen kívüli élethez intenzív orvosi ellátás nélkül is. Hossza 32 cm, és körülbelül 2250 grammot nyom. Az anyai immunvédelem mellett elkezdenek kifejlődni a saját immunreakciók, amelyek már segíthetnek kivédeni az enyhébb fertőzéseket. A magzatmáz egyre vastagabb a kicsi bőrén, míg a lanugo ekkorra teljesen eltűnik. A baba a 34. héten valószínűleg már abban a pozícióban helyezkedik el a méhen belül, amelyben meg kíván születni. Ha hagyják. Azokat a babákat ugyanis, akiket az utolsó ultrahangos vizsgálaton "lábtartáson érnek", ma már császármetszéssel segítik világra. Az esetek nagyobb részében azonban a magzat feje helyezkedik el elöl; az édesanya gyakran érezheti, ahogy a fej nyomja a méhszájat.