Angyal

Az almáspite.
A tészta, amit a kezével gyúrt gyerekkoromban.
Kislányom mit tegyek rá?
Sót.
A telek felé menet félúton, a takarékszövetkezet után mindig kaptunk savanyú cukrot.
Utáltunk borsót szedni, meg cseresznyét, és meggyet is.
Hazafelé az iskolából minden nap kiabáltunk egymással, általában kikaptunk miatta.
A szivásgombóc.
A csokitorta. Kell bele egy kis rumaroma.
Kislány volt, amikor elment az édesanyja.
Nem lehetett pontosan tudni, hogy aznap született mint én, vagy egy nappal később.
Négy elemi, ennyi volt a végzettsége.
A kezében halt meg az első gyereke.
Negyven éve, hogy fájt a lába.
A dédunokák elhordták a botját.
Soha nem kellett előre szólnunk ha mentünk hozzá.
Soha nem kérdezte merre csavarogtunk, mikor jövünk legközelebb.
Csak örült.
Nagyon hosszú ideje két helyre járt, templomba, és a dédunokák születésnapját megünnepelni.
Kedden voltam nála a kórházban.
Nagyon gyenge volt, de szívesen beszélgetett.
Fogtam a kezét.
Másfél óra után jöttünk el tőle, talán életemben először mondtam neki, hogy nagyon szeretem.
Még egyszer visszamentem, és újra és újra megpuszilgattam.
Olyan selymes volt a bőre, mint a kisbabáknak.
Szerdán az intenzívre vitték.
Nem mehettünk be hozzá.
A legbölcsebb Ember volt, akit valaha ismertem. Tiszta szívű, tiszta lelkű.
Folyton sírok.
Pedig itt van, tudom.
Egy igazi Angyalt kaptunk ma hajnalban...