Míg a többi csak ovis, megengedem magunknak, hogy egymás után mindenkire jusson figyelem az indulásnál, így most Hanna a kitüntetett. A többieknek még a héten nyári szünet lesz.
Egy hete még hallani sem akart arról, hogy iskolába menjen, ma meg alig tudott elaludni az izgatottságtól.
Ez már a második év.
Már nem ő a legkisebb az iskolában, sőt átköltöztek a nagysuliba, igazi nagyok közé, amitől persze féltem is, meg igyekszem elfogadni, hogy ismét lekerült róla egy burok.
Dóri néni változatlanul olyan amilyen tanítót szerettem volna mindig is, a múlt héten, amikor befizettem az ebédet (vállveregetős, mindig mi maradunk le ezzel), benéztem a termükbe ahol (azon kívül hogy kifestettünk) a padokra a szívecskék már fel voltak ragasztva.
Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a sokminden ellenére, (ami zömmel az oktatás milyenségét jelenti most nekem...) jó helyre megy.
Annak ellenére nyugodt vagyok, hogy a programok tömkelege várja hogy megoldjam a logisztikát, arról mondjuk nem is beszélve, hogy vajon Hanna fogja-e bírni. Sosem voltam a túlterhelés híve, de ha menni fog, akkor majd megy. Ha meg nem, akkor várunk még egy évet valamivel.
Most úgy néz ki, hogy lesz egy úszás, két szinkronúszás, két síedzés, egy balettóra, két német, és két szolfézs. Egészen rettenetesen néz ki leírva... És hegedű még nincs is idén...
Mindenesetre holnap évnyitó. Ma felpróbálta az ünneplőt. A tavalyi még jó rá, csak cipőből kellett új. :) Pedig egészen biztos, hogy nőtt.
Jajj hát tele van a szívem vele.
Rövid volt ez a nyár...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar