Kisvasút

Hanna szeret utazni. Nem tudom, hogy mi vagyunk-e az okozók, vagy a vérében van, de pici korát leszámítva, amikor kiabálásba torkollt minden autókázásunk, mára már mindegy, hogy hajó, busz, autó, vagy vonat, ha mehet, lázba jön, és szerintem ha tehetné egész nap utazna.

Ma Dani a hivatalos programszervezőn azt találta ki, hogy gyerekvasúttal felmegyünk a János hegyre, majd onnan hazasétálunk. Kicsit ugyan sietősre sikeredett az elindulás, mert a kisvasút sem ját percenként, de épp elértük a 11:54est, ami már dél után 3 perccel meg is érkezett a fent nevezett állomásra. Hanna a nyitott kocsiban rá nem jellemző módon áhítattal nézelődött egyhelyben, és nem nagyon akarózott leszállnia. Talán csak az az egy dolog csábította le, hogy egy igazi gőzmozdony várakozott az állomáson. Hanna azt gondolta, arra szállunk át, majd amikor nélküle elindult a vonat, keservesen sírt, és kiabálta, Hanna Hanna... Daninak (meg persze nekem is) a szívem szakadt, Dani mondta is Hannának, hogy akkor most ő a vonat után szalad, megállítani...
Végül megegyeztek, hogy sétálunk, aztán buszoznak egyet. Hanna a hátiban, Mikolt a zsebben "sétált", mindketten el is aludtak, Mimi azonnal, ahogy bekerült a zsebbe, Hanna pedig egy idő után. Mi meg cipeltünk, és örültünk a jóidőnek, aztán annak, hogy kicsit eltévedtünk... Pedig itt élünk egy ideje, és mégsincs egy turistatérképünk, vagy elegendő hely vagyis erdei út ismeretünk.

Egy kisebb kerülő után végül a sínek mentén sétáltunk a Szépjuhászné irányába, és a Vadaspark megállónál bevártuk a vonatot, Hanna nagy örömére. :)