Ma délelőtt hármasban voltunk, Dani dolgozni ment. Mikolt 9kor ébredt, megetettem, majd magamra kötöttem, Hannát pedig kézen fogtam, és levonultunk a játszótérre. Mimóka végigaludta azt a majdnem két órát, amit lenn töltöttünk, Hanna pedig olyan jó gyerek volt végig, mint Mimóidők előtt. Várt a sorára, lejött a csúszdáról, amikor kértem, és nem vitatkozott a hazainduláskor sem.
Itthon elszakadt a cérnája, amire rátett egy lapáttal az is, hogy a hazaúton már az udvarban elesett, vagyis hátrabucskázott, mikor a motorját akarta felcipelni a lépcsőn, és beverte a fejét is. Betettem magunkat a zuhany alá, (jól megfogott minket a nap, amire nem igazán számítottam, kis lelkiismeret furdalásom is van emiatt...) ő meg visított. Kis Mimike a pelenkázón pillogott, olyan nyugodtan, mint aki teljesen tisztában van azzal, hogy most hiába kérne bármit... Szegénykém.
Miután végre sikerült megnyugtatnom a zokogó nagyobbat, a kicsi kezdett rá, teljesen jogosan, éhes volt. Szerencsére anyukám épp befutott, hogy segítsen a legkritikusabb déli másfél órát abszolválni, így nagyjából sérülésmentesen telt az ebédelés, ebédeltetés. Csak a tejecske folyt itt is ott is, (Hanna egyik leglátványosabb Mimieffektusa, bár regressziónak nem nevezném azért, hogy napi kb. egy liter tejet legurít, mióta a picitől látja, hogy az tejecskén él...) viszont annyi paprikás krumpli fogyott, mint máskor mondjuk három nap alatt. :) Jó volt látni, hogy megjött az étvágya.
Ennek tudható-e be, nem tudom, de jól aludt, és az ébredés után a hűtőben jól szétnézve virsli mellett döntött uzsonnaként. Nem bántam, legalább végre eszik... És mert tele lett a pocak, teljesen jól kezelhetővé vált, lehetett vele egész délután beszélni, figyelt, válaszolt, hiszti, és földhözcsap(k)ódás nélkül.
Jajj úgy szeretném hinni, hogy ez így folytatódik majd... :) 10kor már aludt... Jó, egy picit hisztizett előtte. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar