Piros

A gyerekek azt a ruhát veszik fel, amit adok nekik.
Olyan sokszor éreztem már nagyon szerencsésnek magam emiatt...
Ha mégis meg kellene neveznem egyet, akinek a legkevésbé mindegy, akkor az Mikolt volna.
Ő sem hadakozik nagyon, neki a legfontosabb szempont, hogy szoknya legyen. A ruha is az.
Történt egy este, hogy fáradtságában már mindenen sírt, a legutolsó csepp a teljes kiboruláshoz pedig az volt, mikor a pizsamáját akartam ráadni.
Egy kedves, rózsaszín, bálnás-szivárványos darabról van szó, de nadrágos.
Mimikém pedig torok- és szívszaggatva kiabálta, hogy neki olyan hálóing kell, mint Hannáé. Aki történetesen nem ezt vette fel aznap, sőt amilyen jószívű, azonnal fel is ajánlotta, legyen egy napra Mikoltté.
Mimi annyira boldog volt ettől, hogy másnap este hatig nem volt hajlandó megválni tőle, amikor viszont elérkezettnek láttam az időt az átöltözésre. Felküldtem a szobájukba azzal, hogy nekem mindegy mi lesz rajta, de ezt vegye le magáról.
Méltóságteljesen jelent meg a lépcsőfordulóban öt perc múlva, abban az ünneplő ruhában, ami annyira ünneplős, hogy eddig még nem mertem ráadni egyszer sem.
Somolygott, tudta, hogy nem az alkalomhoz öltözött (uzsonnázni készültünk), igyekezett visszafogni a széles vigyort, majd azt mondta:
- Mama, véletlenül ezt vettem fel. De csak véletlenül.
Hát jól kitalálta. :)
És amilyen ügyes manipulátor, még azt is elérte, hogy begomboljam, bekössem, felhúzzam. :)