Nagyon régen, amikor még csak ismerkedtünk egymással, Dani és én, nekem az volt az igazi nyaralás, ha kettesben elbújtunk valahova a világ szeme elől, és csak egymásnak voltunk.
Dani társaságibb volt mindig, szerette, ha sokan vannak körülöttünk, ha együtt bandázunk a barátainkkal, és közösek az élmények.
Aztán gyerekeink lettek, és nekem még mindig az volt a kikapcsolódás, ha magunk között voltunk, de amikor végül elengedtem magam barátok társaságában is, akkor rájöttem, hogy nagyszerű dolog kolóniában élni, legalább egy két hétig egy évben.
Mert jó a gyerekeknek, mert több a felnőtt szem, mert nekem is üdítő egy egy éjszakába nyúló beszélgetés másokkal.
Az idei nyaralásunk két felvonásos volt.
Egy hetet Erdélyben töltöttünk, egy hetet pedig a Balaton mellett, közben pedig két napra hazaszaladtunk mosni, esküvőre, és Mikoltot ünnepelni.
Ha azt írom tökéletes volt, az nem mond semmit arról, amit valójában kaptam.
Az erdélyi utunk főszervezője a blog egyik régi olvasója... Nincsenek véletlenek, és nem tudok elég hálás lenni ennek a műfajnak ezért a barátságért.
Kaptunk egy házat, egy csomó élményt, finom ebédeket, barátokat... nem tudom, hogy hogyan köszönhetném meg.
Azt hiszem, a gyerekek legszívesebben ott maradtak volna, mi pedig Danival azon kaptuk magunkat, hogy a magyarókerekei református paptól hazafelé tartva keresi a szemünk a házat, amiben élhetnénk.
Persze abszurd, mégis valami olyat talált meg bennem ez az egy hét, amire régóta vágytam, de fogalmam sem volt róla.
Elengedni a gyerekeket a faluban, hazatérő teheneket bámulni minden este, szénabálák között fogócskázni, tiszta, széplelkű emberekkel beszélgetni.
Már most hiányzik. :)
A "balatoni nyaralónk", ahogy Hanna nevezi, egy kis ház. Anna barátnőm szüleinek a nyaralója, ahol a nagyobbik házban elfér egy sereg ember, a kisebbikben meg mi :) hatan. Egy kőhajításnyira a strandtól, még kettőre a kikötőtől, egy kisebb paradicsom a gyerekeknek is, nekünk is.
Idén a hat gyerekre nyolc, néha kilenc felnőtt jutott. Szerintem még életemben nem volt ilyen jó dolgom, mióta megvan mind a négy babszem.
Nem csináltunk túl sok mindent, így is tökéletesen teljes volt a hetünk. Emmának pedig nagyon drukkolok, hogy mielőbb rendbe jöjjön...
Van jónéhány kedvenc pillanat, és mégtöbb legkedvesebb kép, de megfogalmazva suta, kiragadva pedig nem adja vissza egy kép sem azt, amit jelent nekem kötegében.
Aki kíváncsi a képekre, nézze meg az albumot.
Aki pedig a pillanatokra, azzal szívesen elmegyek egy este a Majorkába meginni egy bambit.
És bár az ember veszte az, hogy felejt, idén nem lesz részletes hogyanisvolt.
Nézzétek el nekem. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar