Az volt a tervem, hogy megkeresem a lehető legtöbb olyan gyereket, felnőttet, kamaszt, aki valaha az ő csoportjaiba járt, és szívesen beáll az alkotók sorába.
Természetesen nem volt annyira könnyű dolgom, mint hittem (abban a kellemes helyzetben vagyok ugyanis, hogy egy faluban élek, amit a nemrégköltözöttek fellengzősen városnak hívnak, de azért ez egy falu, működését tekintve), leginkább talán azért, mert nekem volt a legfontosabb, hogy a könyv valóban elkészüljön.
Májusban már voltak olyan pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, hogy érdemes-e forszírozni, de mindig győzött a bennem élő kép, ahogy Csilla lapozgatja a könyvet.
Végül természetesen az utolsó hetekben pörgött fel a dolog, és a megálmodott 20 gyerekből 50valamennyi lett, még akkor is szép szám ez, ha köztük sokan vannak testvérek. Néhol négyen, máshol hárman is Csillagyerekként ballagtak ugyanabból a családból, ami azért azt is jelzi, hogy mennyi bizalmat kapott Csilla az évek során.
A könyv június közepén készült el, egy napig néztem a monitoron a fedőlapot, mire végül elküldtem nyomtatásra, mert sehogy sem tetszettek a kész panelekből összeállítható képek. Persze lehetett volna az egészet kézzel készíteni, és akkor egyedi lett volna, vagy egyedibb, de olyat épp a ballagásra adtunk, és az idő is rohant, én pedig könnyebben boldogulok a szerkesztővel, mint az ollóval. :)
A kész könyvvel tanácstalankodtam egy sort, mert egyedül nem akartam odaadni, és az is fura lett volna, ha az ovis búcsúztatón, ahol a kollégák voltak csak jelen, felvonul pár gyerek, mellesleg.
És mert meglepetésbuli egyszer egy életben mindenkinek jár, megszerveztem.
Egy kis sütizős, beszélgetős valamit gondoltam az oviban, azokkal, akik a könyvben is szerepelnek, úgy, hogy ebből Csilla a legkevesebbet sejtse.
Három napja minden éjjel a mai történésekkel álmodom, vadabbnál vadabb dolgokat. Természetesen ez is az önbizalmamról szól, csinálhatok én bármit, akkor is szorongok, ha épp sínen van minden.
Mondjuk a síntől jó sokáig messze volt a mai délután, de tegnap estére minden szál elsimult (az ovi ezen a héten már be van zárva, a vezető óvónéni kellett a kulccsal, aki egyébként nagyon szívesen jött, sőt, én mégis úgy éreztem, terhelem valami olyannal, ami neki nem biztos, hogy fontos (az volt)), fogalmam sem volt, hogy mit csináljuk az evésen, beszélgetésen kívül, de mára egy mini forgatókönyv és egy valamilyen pársoros mitismondjak szövegecske is összeállt a fejemben.
Ezzel együtt negyed hatkor még mindig hitetlenkedve álltam a négyemmel, és sokadmagammal a kapuban, a kulcsra várva.
A terv szerint anyukám hozta Csillát fél hatra, aki úgy tudta, a gyerekeket viszi koncertre, és édesanyám pókerarcának köszönhetően úgy jutott el a csoportszobáig, hogy egy pillanatig nem sejtett semmit. Még akkor is, mikor belépett, kellett pár másodperc, mire felfogta, hogy mit lát.
Csilla nem szereti a felhajtást, nem szeret középpontban lenni, ezért olyan "ünneplést" szerettem volna adni neki, ahol belesimulhat a tömegbe. Ezért volt jó helyszín a saját csoportja talán, ahol idővel mindenki feloldódott (színes papírvirágokat készítettünk egy színes bögrébe ajándékképpen (egy kedd hajnali álom megvalósulásaként)), miközben Csillának ki kellett találnia, kinek mi volt a jele... nem egyszerű feladat, voltak olyanok is, akik a múlt század nyolcvanas éveiben voltak gyerekei :)), és a növekvő alapzajban úgy éreztem, lassan ő is megtalálja a helyét.
Volt egy kis eszemiszom a kézműves foglalkozás után, és mikor minden később érkező befutott, odaadtuk a könyvet.
Innentől pedig beszéljenek helyettem a képek, és mert egyszerre több szerepben is jelen kellett lennem, a fotós énem ezúttal jócskán a háttérbe szorult szerencsére (összesen nyolc képet készítettem).
Az egy órásra tervezett partiból két órás lett, de még maradtunk volna sokan azt hiszem. Szerencsére mindenki tudja, hol keresse a könyvet, és valószínűleg Csillának sem lesz ellenére, ha néha néha valaki becsenget hozzá, hogy újra végiglapozhassa ezt a kis szeletet abból a hatalmas egészből, amit Csilla alkotott ebben az óvodában 31 év alatt.
Mondom, hogy falu. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar