Kicsi Hanna

Édes Hannám.
Máskor olyan egyszerűen folynak ki a szavak az ujjaimból, szinte rá sem kell néznem, és az üres lap megtelik velük.
Hatodszor törlök ki mindent, és csak nézem hosszan ezt a két szót. Talán mert arról, ami igazán fontos, most nehezen beszélek, vagy írok.
Édes Hannám.
Ebben a két szóban benne van minden, amit mondani tudok.
Az összes emlék, ami az elmúlt két napban észrevétlenül kitöltötte az időt, minden érzés, ami veled kapcsolatos, az illatok, amik téged jelentenek, és a rengeteg kép, ami olyan gyakran eszembe jut, ha rád gondolok.
Édes Hannám.
A legelső vagy, ennek minden bájával, és nehézségével. Látom, ahogy benned van minden botlásom, és minden odaadásom egyszerre. Úgy szeretnélek néha kivenni ebből a szerepből, betenni egy sokadik testvér helyére, hogy neked is lehessen nagytestvéred, meg kitaposott utad, és örökölt babád. Aztán csak figyellek, és úgy tűnik, nem véletlen, hogy éppen te vagy az, akire a többieket rábízták. Köztük engem is.
Olyan bölcsesség, odaadás, báj, kecsesség, jóság, mélység lakik benned, hogy néha egészen elérzékenyülök egy egy mondatodon, egy mozdulaton, vagy egy pillantásodon.
Nézlek, és nem látom a rohanó időt, nem tudom felidézni a folytonosságot, ahogy kisbabából kisgyerek lettél, aztán meg iskolás.
Pedig ha rád nézek, egyszerre látom minden arcodat, érzem még a tenyeremben az apró kezed, emlékszem milyen volt a szőke selyemhajad, és átélem újra azt is, amikor egy időre eltűnt a mosolyod, a testvéreid érkezése környékén.
Édes Hannám.
Különleges vagy nekem, a legeslegszebb ajándék, amit valaha kaptam.
Te vagy az első az életemben, aki megtanított arra, hogy lehet egyszerre két, aztán három, aztán négy, majd öt embert is teljes szívvel szeretni. Te vagy az, aki megmutatta, milyen vagyok én valójában, aki a legvégső határaimhoz lökdöstél, és akiért képes voltam messze meghaladni azt, amire előtte még gondolni sem mertem.
Édes Hannám.
Botladozom azon az úton, amit együtt kezdtünk, és bár látszólag tudom, hogy merre vezet, igazából sokszor te mutatod az irányt nekem. Nyitott szívvel, és szemmel figyellek, hogy legalábbis ne tévedjek nagyot, hogy jól szeresselek, hogy engedjem neked kibontani önmagad.
Édes Hannám.
Ha kívánhatnék, azt kívánnám neked, hogy légy önfeledt, játssz olyan sokat, amennyit csak bírsz, hogy legyen mindig olyan tiszta a tekinteted, mint most, és őrizd meg az őszinteséget, a segítőkészséget, és a bátorságot. Azt kívánnám, hogy légy mindig ennyire nyílt szívű és szabad, és ha elengedem is a kezed mindezek vigyázzanak rád.
Édes Hannám.
Hét év telt el azóta az éjszaka óta, amikor először el kellett, hogy engedjelek.
Azóta sem megy könnyebben, mint akkor. :) Elfogynak a szavak, és marad a végtelen öröm, az érzésé, hogy világra jöttél.
Isten éltessen.
Édes Hannám.