Senin, 31 Agustus 2009

Aggodalmak

Az rendben van, hogy az aligféléves délben főzelékezik. Én készítem neki, tudom mi van benne, tudom, hogy érett már erre, hiába lenne jó megvárni a hat hónapos kort. Az is rendben van, bár ez már kevésbé öröm a szívemnek, hogy estére cumisüveget is adnom kell neki. Arra viszont nem készültem fel, hogy hajnalban, három órával az előző etetés után, olyankor, amikor elvileg a legkipihentebb vagyok (hahaha), nem tudok enni adni az éhező fiókámnak. Hogy fagyasztott tejet kell kiolvasztanom dideregve a fáradtságtól, meg a hidegtől, amit a szegény gyermek pillanatok alatt megeszik, majd békésen bealszik, ahelyett, hogy énekelne, mint ahogy szokott mostanában.
Most komolyan éheztettem? És komolyan tendencia az egyre csökkenő mennyiség? Nekiálltam fejni pár napja, nem dobok hátast attól, amit sikerül így kimentenem. A LLL biztosan azzal érvelne, hogy nem kellett volna adni neki üvegből, inkább csöveztem volna magamra a cumisüveget, merthát így aztán ellustul és nem akar dolgozni. Aha... Mert egy 5 hónapossal, akinek a nagytestvére is alig múlt kettő, meg lehet beszélni, hogy nappal az evésre szánt időben ne ezt a bohóclányt figyelje, akit persze ki lehet küldeni egy kis szsabadfoglalkozásra a nappaliba, mikor a kicsivel épp más dolgom volna. És megérti azt is, hogy ha nem dolgozik, akkor nem lesz elég estére. És a mellemnek is el lehet magyarázni, hogy egyszer hat órát is bírjon türelemmel várni, máskor meg kétóránként álljon tele készlettel készenlétben, hátha szükség van rá.
Két dolgot gondolok. Egyrészt az, hogy Dani eddig velünk lehetett, hihetetlen módon segített nekünk, hogy ilyen sokáig csak szoptathassak. Másrészt pedig el kell tudnom engedni az összes mumust, és tenni a dolgom, segíteni a tejnek termelődni, és ha nem megy, megnyugodni. Végülis minden nappal, amit szopival töltünk, eggyel többször kap Mikolt anyatejet. Hogy a nyolcból ez csak hatszor jön közvetlenül tőlem... Talán kibírom. Nehéz azért...

Minggu, 30 Agustus 2009

Nem sikerül

Minthogy a Jézuska idén úgy gondolta, hogy vaku helyett egy új lakot hoz nekünk, ahol több fény lesz majd, és már nem is lesz szükségem vakura, vagy valami ilyesmi, Hanna fényképezése szinte a lehetetlen kategóriába került. Azt azért leszögezem, hogy az új lakban közel nem lesz annyi természetes fény, mint itt volt, de nem is ettől jó ajándék :)
A lényeg. Hannáról azért nem írok mostanában, mert nem tudok mellé képet tenni. Igyekszem pótolni az elmaradást, mihelyt az időjárás lehetővé tesz némi szabadban töltött percet. Addig pedig egy kép, ami csalóka, ugyanis 1000ből ez az egy sikerült, ez is kb. egy tized másodpercnyi egy ponton megmaradás megörökítése. Danit bezzeg lehetett volna fotózni bármeddig. :):)

Sabtu, 29 Agustus 2009

Elindulni, elaludni

Mostanában ez a két dolog az, ami egyszerűen lehetetlen. Nekem legalábbis annak tűnik, bár idővel mindig sikerül. Hogy ez mennyi idő, az mindig kiszámíthatatlan, de sok.
Az elindulás általában azzal kezdődik, hogy elmesélem, hogy hova megyünk, mit csinálunk, aztán hagyok még egy kis kifutást Hannának, hogy befejezhesse, amivel épp foglalkozik, közben félig felöltözöm, Mikoltot is elkezdem készíteni, és ekkor jönne Hanna. Az esetek 99%-ban viszont egyáltalán nem akar. Hozzáteszem, amikor elébb megkérdezem, hogy menjünk-e, mindig nagyon lelkes... Ha kérem, vegye le, fel, meg se hallja, ha pedig elindulok, hogy összeszedjem, sikítva elrohan. Ilyenkor hagyom még egy kicsit, közben majdnem teljesen felöltözöm, és persze a kicsit is öltöztetem tovább, miközben magamban, vagy félig hangosan puffogok, mint egy rossz fimben, hogy miért kell minden alkalommal közelharcot vívnom egy jó programért. Hogy végül mégis elindulunk valahogyan, az annak köszönhető, hogy vagy sikerül meggyőznöm Hannát, hogy ideje szót fogadni, vagy egyszerűen megfogom, és mint egy bébit, felöltöztetem. Közben leizzadok tízszer, és csak reménykedem, hogy az illat rajtam nem válik szaggá, valamint hogy nem kapok majd tüdőgyulladást kiérve a szabadba. Mikolt ekkorra már elég türelmetlen, aminek hangot is ad, nem is csak úgy jelzésként, hanem torokszakadtából. A kreativitásom, a figyelemelterelés, és a humor jól jönne ilyenkor, ha nem lennék mással elfoglalva éppen.
Nem mondhatnám, hogy a legkedvesebb részei ezek az etapok a napunknak, ezért aztán tegnap este elhatároztam, megpróbálok magyarázatot találni, hátha kiokoskodom a jó megoldást. Arra jutottam, hogy talán túldimenzionálom az önállóság-belátás-előrelátás képességeit, és korai még elvárni Hannától, hogy csinálja amit én szeretnék, ha neki éppen más dolga van. Különben is ebben a korban az, hogy elfelejti, amire kérem, mert meglátja a babáját, könyvét, bármilyét, teljesen rendben van. Másodsorban pedig arra is rádöbbentem, hogy valószínűleg az elmenetel izgalma, feszültsége okoz némi zavart az elindulás akarása-nemakarása helyzetben, amit Hanna rohangálással, visongással próbál feloldani.
Úgyhogy igyekszem türelmes maradni ezentúl, és ha úgy jobb, megfogni, felöltöztetni, nem várni, hogy segítsen. Amúgy is sokkal egyszerűbb ez így, és ha én csinálom, enged.
Ez itt egy vakunélküli :):) A leendő kertben. Hanna szerint Hannáé.
Az elalvás a másik ilyenünk... Arra már régen rájöttem, hogy Hanna nem egy pacsirta típus, reggel viszont alig lehet kiverni a szeméből az álmot. Hogy miért nem akar, tud, képes este lefeküdni, elpilledni, majd jóízűen elaludni, azt mostanáig nem sikerült kiderítenem, viszont mióta beszél, sokmindent megtudunk arról, hogy mivel tölti azt a sokszor majdnem egy-másfél órát, míg végre becsukja a szemét. Elmélkedik... A nappal történteken, meg a közelmúlton is. :) Tegnap este pl. ezeket a gyöngyszemeket osztotta meg velem, nekem pedig nagyon nehezemre esett, hogy ne kacarásszak, és hogy fejben tartsam mindazt, amit elmondott.
- Eszeget a Mikolt. Süttököt-almát-mogyoróval.
- Úsztunk a Csaba Zsuzsinála.
- Kisbaba vót, elaludt a Botond. Én is pici vótam először pici vótam.
- Boldog karácsonyt neked is Mama! (megpuszil jobbról ballról)
És a kedvencem, gondolom mindenki így van ezzel, akinek ezt először mondják, vagyis megsemmisül, szétolvad, lebegni kezd...
- Úgy szeretlek Mami. (megölel, megszorít)
Aztán a többieknek is :):)
- Úgy szeretlek Papa, Papát is, Szuszit is. (a kutyája)
Tegnap kiderült az is, hogy fél. A bácsitól, aki az ablakon néz be. Brrr. Megnyugtattuk, hogy senki nem tud benézni, és vigyázunk rá. Bújjon Szuszihoz, mert megvédi. Odabújt.

Jumat, 28 Agustus 2009

Együtt





Sikerült Hannát rábírnom, hogy egy zacskó mag társaságában maradjon egy helyben egy darabig. Mikolt pedig csak csodálta, figyelte, ahogy csörgött a zacskó, dolgozott a nagy. És bár Hanna nem sokáig maradt mellette, én mindenesetre nagyon nagy örömmel kattintgattam, jó volt látni őket együtt. :):) Hanna aztán szaladt egy kört, Mikolt kiabált neki, mire visszament egy puszira. Valószínűleg hatalmas dolog ez, nekem pedig nagy boldogság látni, hogy milyen jó testvérek.

Kamis, 27 Agustus 2009

Benne vagyunk...


Sok évvel ezelőtt, amikor még táncolni jártam, volt egy kislány, aki annyira tehetséges volt, hogy csak néztük, és nem tudtunk betelni a hihetetlen nőiességével, gyönyörű mozgásával. Nos ez a kislány ma már nem is olyan kicsi, sőt, azóta férjhez ment, és többek között a Nők Lapjába ír.
Nemrég összefutottunk a Brendonban, örültünk a találkozásnak, aztán nem sokkal később felhívott, hogy cikket ír kispapákról, szülésről, élményekről, és megkérdezte volna-e kedve Daninak mesélni. Volt. Amikor pedig kiderült, még fotót is készítenek rólunk, egyre nagyobb volt a lelkesedésem. Hanna érkezése óta álmom, hogy egyszer valaki, aki igazán ért a fotózáshoz, készítsen a gyerekeinkről szép, falrakitehető képeket. Annak meg ára van, nem is kevés...
Most aztán egyszerre segítettünk, és kaptunk, úgyhogy köszönjük Eszter és Bea a lehetőséget!!!
Akit pedig érdekel, az az e heti Nők lapja 74. oldalán megtalálja a felefamíliánkat. :)

Rabu, 26 Agustus 2009

25 hónapos


Hanna nagylány. Mióta Mikolt megszületett, még inkább feltűnő, hogy a babakornak vége, és egy önálló, erős akaratú kisgyerek is van a családban.
Negyed száz hónap... Nem tudom, meddig számolja az ember hónapokban a kort, ma még egyszerű dolgom volt, hiszen csak egy telt el a második születésnapja óta. És mégis annyira sűrű volt ez a hónap, csak kapkodtam a fejem, és igyekeztem lejegyezni azt a sok mindent, amit mondott, csinált. És persze rengeteg mosolyt, kacagást adott nekünk ez a kisember, és ez olyan fantasztikus dolog.
Ez a hónap a beszédé, a szobatisztaságé és az egyre erősödő akaraté volt.
A mai nap gyöngyszeme:
- Én vagyok a Hanna. Kicsi vagyok. Nagy leszek. Majd.
A nagymamával beszélget telefonon, a nagymama ötletel, esetleg lemehetnénk a játszóra.
- Nem jó a játszó, vizes a csúszda, nem lehet lecsücsülni.
Gyakorlatilag négy hét alatt az egyszavas, vagy inkább egy szótagos és néha, elvétve egy szavas mondatokból összetett, hosszú szövegelés lett, ragokkal, múltidővel. Hihetetlen a tempó, még ha kicsit később is jött el Hannánál, mint ahogy vártuk.
Egyre több mondókát, éneket tud, minden újabbat tátott szájjal hallgatunk. Végigénekli a zsippzsuppot, a hinta palintát, most épp az élivári hentesvárit énekelgette.
A szobatisztaság terén a nagy lépést az jelentette, amikor először ült rá egyedül a wcre és mutatta meg nekünk, hogy ha akar, képes már ügyesen, mellécsurgás nélkül is pisilni. Azóta is elő-előfordul, hogy kér, vegyünk fel bugyit, vagy pisiljünk a wcbe, (a bilit nem szereti... mi sem pisilünk bilibe...) de még nem tart ott, hogy egész nap bugyiban legyen. Nem sürgős.
Az akarat... Van földre fekvős kiabálás, van nem és van egyszerűen süketség is. Míg eddig elég könnyen lehetett vele kompromisszumot kötni, mostanában sokszor meg sem hallja, ha más utat szeretnék mutatni, annyira kell a sajátja. Megjelent a szótárban az "akarok" is, amit néha, ha nem feltétlen az akarás a "szeretném"mel is helyettesít. Főleg az esték harcosak, és főleg az alvás körül van feszültség köztünk. Ennek a pozitív vonzatai, hogy egyedül eszik, vetkőzik, kezet mos, fogat mos, felveszi a nadrágját, sapkáját, beül az autóban a székébe, fújja az orrát, és megtörli a száját evés közben, akár kanállal is.
A finommozgása egyébként is nagyon ügyes, az ollót még mindig nem mertem kipróbálni, de lassan itt lesz az ideje. Viszont a gyurma, a zsírkréta változatlanul tetszik neki, nagy fagyöngyöt fűz, és duplózik. A játékról jut eszembe... Az ugráló nagyon bevált, még egy csúszda kellene, és egy sátortető a kuckó fölé, és teljes lenne a téli lak. Egyre több szerepjátékot játszik, és a mintha is megérkezett. Etet, mintha, eszik, mintha. A babáknak főz, a papától pedig ma reggel még a malacka is kapott puszit, majd elintegette a munkába. Sajnos a kültéri prograok egyre korlátozottabbak, nagyon szeretem viszont, hogy itt a Vadaspark, ahova szívesen megy bármikor egy kis csacsi-ökör-lúd-bárány-kecskenézőbe.
Az alvás, még mindig favorit témánk. Nem jöttem még rá, (ha valaki kívülről látja, mi az ok, és mi lenne a megoldás, segítsen...) hogy egyszerűen nem akar kimaradni semmiből, vagy ezzel a témával kapcsolatban érzi, hogy fogy a türelmem, vagy fél a sötéttől, az egyedülléttől, a bármitől, vagy nem fáradt, vagy így tudja leginkább kifejezni, hogy akkor is, úgy is az van, és lesz, amit ő szeretne, nem tudom. Vannak horroresték, fél 12es elalvással és vannak könnyebbek, amikor már 10kor alszik. A hogyan is elég változatos, ezt sem sikerült még eddig egy meghatározott koreográfiába rendezni. Úgy érzem, ha ez megoldódna, könnyedén azt mondanám, nagyon egyszerű Hannával.
Mikolttal egyre többet játszik, és szereti, ha a közelében van. Volt ebben a hónapban néhány féltékenységféle is, igyekszem ilyenkor türelemmel, megértéssel, szeretettel lenni felé. Ami nála bevált eddig, hogy amikor Mikoltot bántja, előbb megszeretgetem Hannát nagyon, (feltéve, ha a pici nem sír torkaszakadtából) aztán próbálom megértetni vele, hogy meddig, mit, hogyan. A szeretgetés eredménye, hogy az esetek döntő többségében odamegy Mikolthoz, és magától ezt mondja neki: Bocsánat. Nem kértem rá soha... A maradék kevésben pedig kénytelen vagyok határozottan útmutatást adni a viselkedésre, erőviszonyokra vonatkozóan.
Változatlanul sokat barátkozik, keresi is a társaságot, nyitott, vidám, öntörvényű. 12 kiló és 91 cm a mai itthoni mérés alapján. Van 15 foga, és ebben a hónapban először a haja nem hosszabb, hanem valamivel rövidebb lett.

Selasa, 25 Agustus 2009

Énkiskertem

Ez egy suttogós bejegyzés.
Van némi halovány reménysugár, hogy iszonyatosan eladósodva, de lehessen a lányoknak olyan hely, amihez hozzánőhetnek, nekünk pedig olyan otthonunk, amire szívesen áldozunk... Aki tud, szorítson...

Senin, 24 Agustus 2009

Végemen

Ma éjjel olyat tettem, ami eddig még sohasem fordult elő.
Miután Hanna fél 12ig hol minket, hol magát szórakoztatta, (az utolsó fél órában néma csendben játszott a nappaliban, majd suttogva odaállt elém egy babanadrággal, hogy "úszó narrág") végre elaludt, Mikolt pedig éjféltől nagyjából háromnegyed óránként jelentkezett, cumiért, tejért, és végül fél hat környékén úgy döntött, reggel van, majd mindezt tetézte Hanna megérkezése, úgy éreztem, hogy a nagyágy nem is olyan nagy négyünknek, valamint ha még valaki kaparászni merészeli a párnámat, vagy szájbavág, nos akkor vagy agyvérzést kapok, vagy csak szimplán megdöglöm. Fogtam Mikoltot, visszatettem a kiságyába, (nagy szemeket meresztett...) majd megragadtam a párnámat és egy takaróval Hanna szobájába viharzottam majd elájultam a földre rángatott szivacson.
Annyira fáradt voltam, hogy csak halványan hallottam, ahogy Mikolt elmeséli az egész éjszaka történetét, majd nyekereg kettőt. Aztán arra is csak nagyjából emlékszem, hogy Hanna megérkezett, és mellémkuporodott, (egyáltalán nem zavart, pedig fel szoktam ébredni rá...) az pedig tényleg csak egy sejtés, hogy Hanna hason fekszik a parkettán valahol mellettem. Dani megerősítette, hogy mikor Hanna kilenckor újból megérkezett a nagyszobába, hideg volt a keze, és nem tűnt ágymelegnek.
10 órakor arra ébredtem, hogy Mikolt a jellegzetes éhségsírással valahonnan nagyon messziről hív. Nem mondhatnám, hogy a négy óra, amit sikerült egyhuzamban aludnom, kielégítő volt, de legalább nem zombiként kezdetm neki a napnak. Mellesleg rajtam kívül mindenki más is aludt a fent említett idősávban... Lehet, hogy én nem hagyom őket?

Minggu, 23 Agustus 2009

Születésnap

A papáé, vagyis Danié, és mert nem titok, a 32. Volt ma ünnepi ebéd, aminek a végén Mikolt megmaradt természetesen,
volt torta is, meg virág és ajándék, minimálmódra ugyan, de ígéretet tettem, hogy bár sütni nem fogok, a csomag kicsit kibővül hamarosan. Két gyerek az két gyerek...
és az elmaradhatatlan családi kép is elkészült, a 10. próbálkozásra már majdnem tökéletes... :)
És hamár, akkor előkerestem az elmúlt két évben készülteket is. :) Nosztalgiáztunk rajta, Dani szerint hú de fiatal volt ezen itt... Szerintem most is épp olyan kölökképű, mint két éve volt. Azon vigyorogtunk akkoriban, hogy mielőtt Hanna született, és bemutatkoztunk idegeneknek, sokszor megkérdezték, hogy testvérek vagyunk-e. Jóképű a kisöcsém... Szóval ez itt a 30. Hanna hat hetes volt, nekem pedig még a várandósságból megmaradt az összes rengeteg hajam. :):) Ja és figyelemre méltó a készültség is...
Ez pedig itt a tavalyi, amikor sütöttem rendes tortát, volt rendes ajándék, és még Ágiék is eljöttek hozzánk. Idén hiányoltuk is őket... Sok különbség és néhány vicces hasonlóság is felfedezhető.

Sabtu, 22 Agustus 2009

Aztmondjahogy

- Mama, visszaadom a cumiját a Mikótnak. Nem.... kéri....
- Kérte...
- Mama, nem megy a zene. Nincs áram.
- Szeretem a Mikótot.
- Nótás Mikulás, jön a Mikulás, rázza a szakállát.
- Kismackóm van a teraszon. Mikolt.
- Felveszem a cipőm. Nem... kacsa...láb.
- Kisbaba vagyok, Mikót.
- Nem szabad közel menni az ökrökhöz. Nagyok.

Jumat, 21 Agustus 2009

költészet

Hanna dalt költött. Kottát nem mellékelek, de kb a csigabiga dallama. :) Így hangzik:
Cica cica gyere ki,
Van kalapja teheti,
Zsumm...
Igazi őstehetség :):)

Kamis, 20 Agustus 2009

Ajándékok

1. Tegnap este már éjfélkor aludtam, Mikolt egykor kért enni, aztán negyed hétig csak a békés szuszogását lehetett hallani... Kaptam egy csomó időt, ezzel pedig egy halom energiát is, úgyhogy ma pörgök. :)
2. Hanna ma reggel, mikor meghallotta, hogy Mikolt nyöszörög, még pizsiben vágtázott be hozzá, lelkendezve: "Fölétt a Mikótom, a gyerekem!" :):):)
3. Véletlenül nekem jött a nagy rohanásban, megütött. Lebiggyesztett szájjal: "Mama mi a baj? Nem fáj. Bocsánat."
4. Reggelinél: "Elég volt, nem kérek többet, köszönöm szépen."

Rabu, 19 Agustus 2009

Micsijász?

A miért korszak még nem köszöntött be, viszont ma egész nap ezt a kérdést hallottam Hannától:
- Micsijász Mama?
A kérdést ezerféleképpen és helyzetben tudja feltenni, pl. Micsijál Apa? (Anna és Petiből...)
Egyelőre nagyon élvezzük Danival, annyira drága, ahogy látja, tudja, és mégis megkérdezi. :):) Pár nap múlva majd kiderül, meddig a lelkesedés.
Mióta Hanna a 26. hónapját tapossa, látványosan változtak meg az alvási, elalvási szokásai. Emlékeim szerint, (amelyeket a Mikolttal ébren töltött hosszú éjjelek kicsit elhomályosítanak) az elmúlt két hétben egyszer érkezett hajnalban, egyébként kivétel nélkül átaludta az éjszakát. Miután letesszük, már nem mindig jön ki a szobájából, inkább kikiabál, ma az utolsó ez volt: "micsijász Mama?" :):) A fotelban még így is várnom kell egy darabig, de ki lehet jönni tőle anélkül, hogy már elaludt volna. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyen időszakunk is.

Selasa, 18 Agustus 2009

Kis Mikolt erősödik

A hangja egyértelműen. Az amúgy hihetetlenül békés, mosolygós kisdedünk, ha valami hiba csúszik a rendszerbe, úgymint kis késés alvás, evés, fürdés tekintetében, olyan hangerővel kéri ki magának a rendetlen bánásmódot, hogy azt hét határra is hallani lehet. Közben pedig igazi, hatalmas könnyeket hullat, és teljes testével esik kétségbe. Ilyenkor is imádnivaló.
Az éjszakáinkkal kapcsolatban valószínűleg csak én érzem, hogy az erőviszonyok nem egyenlőek. Míg én az erőm végét érzem, neki meg se kottyan három ébredés, és akár egy hatos kelés sem veszi el a jókedvét. Bezzeg nekem... Ma hajnalban végül Dani találta meg a megoldást, miután én már moccanni sem bírtam. A kis dumaládánkat a hasáról a hátára fordította, mire őnagysága egy darabig csendben elnézelődött, majd elaludt. Nyolcig...
Hamár a hasról írtam. Tornázik. Erősíti a pocakizmokat. Valahogy így:
:):)

Senin, 17 Agustus 2009

Házhírek

Távirati stílusban...
- :):):) Megállapodás megszületett (hurrá).
- Ma járt kint az értékbecslő.
- A gyerekekkel a kertben bogarásztunk, míg a felnőttek mértek. Hanna nagyon élvezte, hát még én.
- Rengeteg még az izgalom, aztán remélhetőleg majd a tennivaló.
- Bízom a legeslegjobb kimenetelben. Csendben...

Minggu, 16 Agustus 2009

Cifrázós

Hanna úgy érezte, nem elég nyomatékos a "micsijász", így mára "micsi csijász" lett belőle.
Megjelent a "miért" is. :) Ma többször megkérdezte:
- Miért sírsz Mikolt?
Délután vásárolni voltunk, egy pillanatra nem rá figyeltem, pedig ő vagy ötször szólt. Megunta:
- Mamaaa... válaszolj!!!
Hát így megy ez...

Sabtu, 15 Agustus 2009

Igazság

Vajon félreértelmezett meghallgatásra találtak a fohászaim, vagy ez csak egy vicces átmenet...
Hanna 10-fél11 körül alszik el este és reggel nyolc előtt soha nem kel fel, Mikolt viszont már 9kor az igazakét alussza és hatkor riadóztat...
Mindenhol így van ez, vagy csak minálunk? És szokjak-e hozzá, hogy nekem netto egy órám marad, amikor felnőtt életet élhetek, anélkül, hogy lefordulnék ültő helyzetemből, emellett viszont csak hat óra jár alvásilag? Hat óra valszeg elég lenne, ha közben nem kellene lábra állni nagyjából 4x...
Vajon, amikor már mind felnőtt lesz, fogok majd tudni aludni rendesen, vagy már soha nem lesz olyan, hogy 10-12 óra békés, semmivelsetörődöm szunya?
Ezeken gondolkodom... Ahelyett, hogy aludnék... Most, mikor mind a kettő azt teszi...

Jumat, 14 Agustus 2009

Hegedüla kisegér

Miközben a szépen felépített de nagyon biztos alapok nélküli kis várunk összedőlni látszik, és a nap minden percében szembesülni vagyok kénytelen a felnőttség minden terhével, a gyerekek édesebbek, mint valaha. Pedig biztosan érzik, hogy borzolódnak a hullámok körülöttünk. Már egyáltalán nem merek suttogni sem. Elért bennünket a válság szarsága. Bocsánat...
Délután, kikapcsolódást keresve Dani előkerített egy babáknak szóló Mozart cd-t, amit Hanna inimini korában sokat hallgattunk. Hanna örült neki, a csilingelésre azonnal rávágta: torony. :) Nekem pedig nagyon megnyugtató volt egy kis komolyat hallani, aztán támadt egy ötletem. Előkerestem a hegedűmet, amit Hanna sokat emleget, bár csak egyszer látta, nagyjából egy évvel ezelőtt. Ahogy beértem a nappaliba a nagy csomaggal, Hanna egyre izgatottabbá vált, bontogatta, közben pedig érdeklődve figyelte, mi lakik a nagy dobozban. Azonnal felismerte, és amikor elpengettem neki Gryllus nótáját (a címben szereplőt), olyat láttam az arcán, amit nagyon ritkán. Csodálattal vegyes izgalom, kis félszegség, ami olyan szokatlan tőle. A picike közben a kanapén fülig érő mosollyal nyugtázta, hogy a mama zenél.
Persze az első áhitat után Hanna azonnal maga is muzsikálni akart, úgyhogy egy kis segítséggel megtörtént az első igazi komoly hangszeres beavatás. Egészen ügyes. :) A kicsi mosolya pedig letörölhetetlen maradt. :)

Kamis, 13 Agustus 2009

Kennőm


Mikolt pár napja megtalálta a kiskendőt a kiságyban, és alvás közben fogja. :) Ha ez így marad, akkor már két kennős kisasszonyunk lesz, aminek rendkívül örülök, mert bár a sötétben sem Hanna fehér alapon szolid piros mintás kisegerese, sem Mikolt rózsaszín fehér csíkos nyuszifülese nem látszik, mégis jobb, mint egy nagyméretű állat, takaró. Főleg, ha majd utazáshoz el kell pakolni. :)
Ez itt egy pelus, meg egy ujjszopi, és egy féligücsörgés, ami mostanában nagy kedvenc. Kétségtelenül jobb a kilátás, mint háton fekve...

Rabu, 12 Agustus 2009

4hónap 2hét és 1nap

Alig 20 hét. Ennyi kellett Mikoltnak ahhoz, hogy elérjen élete egyik nagy mérföldkövéhez. Ma a hátáról a hasára fordult.
Két napja látom már, hogy a pihenőszékében tekereg a fejével, és csak a szememmel jeleztem és csak neki, látom ám, hogy mi készül... Aztán ma reggel a szőnyegén először oldalra, majd nagy igyekezettel és erőkkel, az egyik kezecskéjét maga alatt hagyva ugyan, de hasra fordult. A továbbiakban csak oldalig sikerült áttornásznia magát, közben méltatlankodott, mi pedig drukkoltunk neki, de ahogy délben Peti kezében is a félreérthetetlen fejbillentést elnéztem, nem kell sokáig várnunk, és újra fogja produkálni.

Selasa, 11 Agustus 2009

Hitkérdés

Hanna ma este a vacsorát befejezvén elhagyta a székét, majd kisvártatva visszatért egy kis repeta sajtért.
- Mama, vágd össze a sajtot.
Nézem, nem értem...
- Már összevágtam...
Erre ő:
- Nem hiszem!

Senin, 10 Agustus 2009

Karácsonyra várva

14 évesen, első gimis koromban betlehemeztünk az osztállyal. Különleges év volt, az első nagy szerelem, iskolaváltás egy olyan helyre, ahol minden új volt, a tanáraink lelkesek és lendületesek, minden percet a suliban töltöttünk, mert senkinek nem akarózott hazamenni. A szülők néha betelefonáltak, hogy a "pesti" gyerekeik megvannak-e még. A mi osztályunk volt a legidősebb, alattunk még négy évfolyam, emiatt kitüntetett figyelmet kaptunk, és minden feladat és ajándék miket illetett elsősorban. Így alakult, hogy felavattuk a kicsi elsősöket, hogy Rómába mentünk osztály kirándulni, hogy cserediákokat fogadtunk Erdélyből és Németországból.
És így történt, hogy abban az évben ránk várt a betlehemezés is. Két előadás volt Szenteste, egy ötkor, és egy éjfélkor. Pár hete gyakoroltuk a szöveget, adventkor a gyertyák meggyújtásával minden héten közelebb kerültünk a nagy eseményhez és nem is tudtuk, mekkora jelentéssel bír majd a saját szerepünk. A templom karácsonyra ünnepi díszbe öltözik, gyantaillatú lesz az oltár környéke a hatalmas fenyőfáktól, és sokkal otthonosabbá válik. Hideg van, de mégis jó. Az ötórai előadás előtt hatalmas izgalommal vártuk, hogy túl lehessünk a játékon. Rengeteg gyerek volt, mi pedig a nagy drukkban volt, hogy elfelejtettük a szövegünket, és a nevetést, amit osztályfőnökünk fák közül kibukkanó fejének meghökkentő látványa okozott, alig bírtuk visszatartani. Végül persze nagyon jól sikerült a vendégjáték, nekünk pedig nem maradt dolgunk, csak hazamenni, ünnepelni.
Akkor hazafelé menet azon gondolkoztam, én már megkaptam az ajándékomat. Hogy a fa alatt mi van, nem volt már fontos. A testvéreim, akik akkor 2 és 3 évesek voltak, megnéztek, örültek, csillogott a szemük a Kisjézustól. Legszívesebben maradtam volna a templomban és megvártam volna az éjfélt. Nem hiányzott sem a vacsora, sem a meleg. Valamit akkor megértettem abból, mit jelent, hogy adni jobb. Hogy egy gyermek születése a legnagyobb dolog a világon. Megértettem a hitemből is egy jókora részt.
Az éjféli mise előtt a felnőttek is rengetegen összegyűltek, hogy akik délután a fát díszítették, most láthassanak bennünket. Ez sokkal ünnepélyesebb, komolyabb, részünkről pedig fáradtabb, álmosabb, így komótosabb, emelkedettebb volt. Keretet kapott a nap. Olyan jó érzés volt tudni, hogy a fiúkat a káplán fuvarozta haza, (előtt megkínálta őket egy kis vörösborral, de ezt senkinek nem árultuk el persze...:)) és hogy az ofőnk is visszajött a városból, hogy ne maradjon egyedül a kis társulat.
Ennek a karácsonynak a hangulatára vágyom minden évben, szeretem a rohanós, főzős, fadíszítős napon picit behunyni a szemem, megállni, lelassulni, és elképzelni, hogy most mindent abbahagyok, és csak leülök azokkal, akik a legfontosabbak körülöttem. Nem számít sem enni sem bontogatni való annyira, mint az, hogy ünnepelhetünk. A többi körítés. Hozzá tartozik, de nem fontos.
Idén már négyen leszünk. Lassan elkészülök az ablakok, függönyök, mindegyéb megpucolásával, az ajándékok beszerzésével, és olyan nagy örömmel készítem a szívemet, hogy lehessen lassú, befelé figyelős Szentesténk.

Minggu, 09 Agustus 2009

Altató

Hanna nem akar lefeküdni. Ez nem újdonság, de ma mindketten erőnk végén voltunk, így hagytuk, hadd maradjon, hátha majd egyszercsak szól: mehetünk.
Persze ehelyett jól elszórakoztatta magát, pakolászott, majd így szólt:
- Szeretem a Mikulást. Mókás Mikulás lalala. (énekli)
A cdkhez vonul a hálózsákjában, alig tudom visszatartani a nevetést, ahogy kis gésaként rakosgatja a lábait a szűk helyen... Kutat, talál.
- Ezt meghallgatom.
- Ne Hanna, kérlek... este van, már nem hallgatunk zenét ilyenkor.
Vonul tovább, visszanéz, a haja a szemében, eltűri.
- Aha...

Sabtu, 08 Agustus 2009

Mikulás

Idén nagyjából minden sarokban a Mikulás keze-lába nyomába botlottunk. Nem csoda, hiszen Hanna három hete ezzel fekszik ébred: Jön a Mikulás. Így tegnap, amikor először mondhattam neki, hogy igen, tényleg jön, nagy szemeket meresztett és kissé hitetlenkedve, de örömmel készülődött.
A Kis Pagonyba mentünk, ahol már tavaly is hatalmas élmény volt neki is és nekünk is a Mikulás érkezése. Azt, hogy miért nem tudta megvárni az Öreg a hatodikát, nem tudom, de végülis magyarázat lehet, hogy azért érkezett egy nappal korábban, hogy a többi gyereknek, akik nem fértek be a Pagonyba még az éjjel el tudja vinni az ajándékokat. Mondjuk Hannának egyelőre teljesen mindegy, mikor jön, csak jöjjön.
A Pagonyba érve már jó nagy tömeg fogadott bennünket, még épp egy hely maradt szabadon, ahova le tudtam ülni, hátha szüksége lesz rám Hannának. Nem volt. Azonnal a mesélő-zenélő lány mellett termett, és a nagyon komoly, figyelős, befogadós arcával szemlélte 10 cm távolságból. A cselló elkápráztatta, csak akkor illetődött meg kissé, amikor megérkezett a Mikulás. Odajött, és egy picit az ölembe ült, aztán ment is vissza, figyelni, segíteni. A saját ajándéka után, amit a krampusznak öltözött lányok bontottak ki neki, és amit vissza akart adni a Mikulásnak, (egyem a jó szívét...) mindenki másnak is segített kiosztani a csomagját.
A képen a megfigyelő Hanna látható, úgy, ahogy az egész estét töltötte. Itt épp semmi dolga nem lett volna már. :):):)
Az ajándékosztás végeztével még játszottunk egyet, csoki helyett egy kiló mandarint elfogyasztottunk, aztán hazafelé útba ejtettük Zitáék ablakát is, ahová szintén tett valamit a Jóságos. Itthon pedig kitettük a csizmákat a kisszékeken az teraszajtóba, hogy éjjel, ha erre jár a Nagyszakállú, tudja, hova tegye a meglepetéseket.
Mikolt elég gyorsan elaludt, Hanna viszont annál izgatottabban jött ki háromszor is, megnézni, van-e már valami a cipőkben. Egy mamabarát éjszaka után reggelre járt is nálunk a Mikulás. Hozott mindenkinek valamit, a virgácsot idén elfelejtette, vagy annyira jók voltunk, hogy nem is gondolt rá. Hanna zoknit kapott, és nagylányos bugyikat, amit rögtön fel is próbált. Mikolt pedig csörgőt, és egy kis felakaszthatós játékot, amit Hanna előszeretettel hurcolt a délelőtt folyamán.
Mikolt a másik jószívű gyerekem hagyta... :) Cserébe pedig megkapta Hanna Cipelő cicáját, amit a pagonyban kapott, és jutott neki is egy kis csoki.
Dani délelőtt dolgozni volt, a lányok játszottak, Hanna felolvasott a Kisvakondos könyvből, amit Mimi szájtátva, nyálcsorgatva hallgatott végig.
És hogy mennyire sok helyen tetten érhető a Mikulás tevékenysége, vár még egy pár csomag rájuk a nagyszülőknél, a dédinél, kaptak Ágiéknál és Áronéktól is valamit. Az igazi azért tényleg az élő, nagyszakállú, puttonnyal érkező, beszélő, mindenről tudó Mikulással történt találkozás volt...
Jövőre eggyel több csillogó szemecske várja majd a nagy napot. Már most is egészen hihetetlen, hogy mekkora Hanna, és milyen nagyot nőtt Mikolt is.

Jumat, 07 Agustus 2009

Kicsi lány


Mikolt ma addig ügyeskedett, míg nemét bizonyítandó, a kedvenc virágjának kerek részét karkötőként a kezére nem húzta. Aztán persze kezdődött a harc, végül a virág megadta magát, és egy kóstoló erejéig Mikolt szájában tette hasznossá magát.

Kamis, 06 Agustus 2009

Minden rendben

Pár napja fáj a gyomrom. Tegnap rájöttem, hogy szorongok a mai vizsgálat miatt, pedig tudtam, nincs semmi oka az aggodalomnak. Tény, hogy Hanna sokkal lazább volt annyi idősen mint most Mikolt, de ettől még ő is teljesen belül van az elvárható határon. Az is tény, hogy Danival együtt erőgombócnak hívjuk, mert amikor felvesszük, mint egy kismacska összegömbölyödik, tartja magát. Viszont soha nem feszítette hátrafelé magát kézben, nem tartja oldalra a fejét, és a kis öklét is elkezdte időben kinyitni. Eddig nyugodt voltam, úgy gondoltam, hogy csak erősebb mint a kortársai, és jó mozgású. Kedden a csiribirin egy gyógytornász anyuka megfogdosta ruhástul, kérdezett pár apróságot, és megnyugtatott, szerinte rendben van minden. Az egyetlen ami "tünetként" megemlíthető, hogy két és fél hónaposan átfordult, ami arra utal, hogy kötöttebbek az izmai egy picivel az átlagosnál.
Ennek ellenére bennem volt a félelem, hogy valamit mégiscsak talál majd a gyógytornász, hiszen nem értek ehhez a területhez, és a finomságokat nem láthatom. Arra is felkészültem, hogy Mimó sírni fog végig, bár elfogadni nem sikerült. Sőt azt is elrendeztem magamban, hogy esetleg betegnek címkézhetik. Ezzel a csomaggal indultunk el délelőtt, és végül a puttonyomat otthagyhattam.
A választott gyógytornászunk a Dévény módszerrel dolgozik. Több kör lefutása után találtunk rá, mivel akihez szerettem volna menni, idén már nem tudott időpontot adni, maradt az ismeretlen, de helybéli szakember. Andrea kedves és határozott, a gyerekeim azonnal kinyíltak neki, Mikolt sírás helyett végig mosolygott, gőgicsélt. A kérdéseimre minden választ megkaptam, és a félelmem, hogy pénzért sokszor kell majd jönnünk teljesen alaptalannak bizonyult. Mindenhonnan jól megmozgatta a kisbabánkat, megnyomkodta, tornáztatta, közben végig beszélt hozzá, és hozzám is, amiért külön hálás vagyok. (itt jöhetne egy szösszenet a szakemberek hümmögő kommunikációjáról... brrr.)
Az eredmény: Mikolt valóban egy cseppet kötöttebb, mint az átlag, de nem lényeges az eltérés. Letapadása nincs, és azon kívül, hogy figyelni érdemes, nem kell többet vinnem, csak ha negatív változást látok a moszgásfejlődésében. A masszírozás, és az úszás valószínűleg nagyon hasznos, ezeket továbbra is végezzük majd.
Hannának annyira tetszett a hely, az eszközök, és a vizsgálat is, hogy Andrea őt is megnézegette, és egy kis harántsüllyedést talált nála. Vagy mondjuk inkább, hogy még mindig nem elég mags a boltív a talpán, bár az apukájának sem volt soha. Azt javasolta, sokat mezítlábazzon, ne hordjon harántemelős cipőt, (nincs neki olyanja...) és minél több egyeneltenséget keressünk a lábacskáinak, amin erősödhetnek.
Lehet pl ilyen ún. multiaktív félgömböt venni neki, amin itthon is járhat, játszhat.

Rabu, 05 Agustus 2009

Én szeretném...

Megjelent Hanna szótárában az egyes szám első személy. Nagy változás ez, minden alkalommal, amikor használja kis meghatottság uralkodik el rajtam... Elérkezett, és mostantól egyre erősebb lesz, Hanna-Én.
Anyukám emlékei szerint a két első szavam a nem után a gyere és az adide voltak, ehhez képest az én lányom különösen udvarias, jólnevelt, stílus tekintetében sem lehet egy szavam sem. Azért a mai két "Én szeretném" után kiderült, hogy képes különbséget tenni a kicsit és a nagyon fontos óhaj között. Ez utóbbit ugyanis ímígyen adta tudtomra este: "szijasot akarajom". Úgy tűnik a dackorszaknak közel sincs még vége, és bár úgy tettem, mint aki nem érti mit kér Hanna, a harmadik akarajom után feladtam, szijacs a földre került, mi pedig gyakoroltuk, hogy "szeretném". Pedig délután egészen jól ment neki. :):)
A héten elhangzott kedvencek:
- Lesz karácsony. :):)
- Mimi pici, papa is pici, mama is pici, Hanna nagy.
Hosszan nézi a nagymama cipőjét, majd az enyémre mutat.
- Olyan a nagymama cipője. (mint a mamáé)

Selasa, 04 Agustus 2009

Kis elkeseredés

Négytagú család, két kicsi gyerekkel otthont keres. Sajátot.
Olyat, amiben elfér a két kicsi mellé még kettő, van kert, jó levegő, nincs viszont zaj, és elviselhetetlen törlesztőrészletek. Olyat, ahonnan a dédi és a nagymamák könnyen elérhetők, mondjuk akár gyalogosan is. Olyat, ahol jól érezzük magunkat, mert ismerjük, ismernek, szeretjük és a magunk képére tudjuk alakítani. Olyan nagy kérés ez?
Nem tehetek róla, hogy a szívemet ideadtam, ennek a városnak, hogy ide születtem, ide jártam iskolába, itt élnek a volt osztálytársaim a családjaikkal, ismerem a gyerekeimmel egykorúakat és a szüleiket, hogy egy élhető kis közösség alakult, ahol adni és kapni nem szégyen és nem is kiváltság, hanem természetes, ahol nem lehet úgy hazamenni, hogy út közben ne találkoznék valakivel, aki rámköszön, megkérdi, hogy vagyunk, a mamám hogy van, mi újság a testvéreimmel...
Bár születtem volna Zalába, vagy Somogyba, és ne Pest megyébe... Vagy legalább ne ebbe a városba. Akkor már biztosan találtam volna olyat.
Akkor most adjam fel az álmaimat, és maradjak nyugodtan valaki máséban, vágyakozva egy kertre, egy sajátra. Vagy induljak neki az ismeretlennek, ahol eleinte egyedül leszek a nagy kertemben a kisgyerekeimmel? Vagy menjek még messzebbre, ahol újra lehet/kell kezdeni elölről mindent?
Szomorkodom...

Senin, 03 Agustus 2009

A pók, Miskonak

Aranyszálon vezeti fiait a pók,
Van gyereke tíz neki és mindegyik lóg.
Jaj mama de félek, jaj mama hopp,
Jaj mama de félek, hogy lepotyogok.

Minggu, 02 Agustus 2009

Szívás

Most öntöttem a csapba 200 ml anyatejet. A szívem szakad meg... A részleteket majd este... addig meg sírok, dühöngök és szomorkodom.
Utálom az összes fertőzést, gyulladást, vírust és baktériumot. Azokat különösen, amik a női berendezéseket támadják. Aljas és kéretlen, ráadásul nehezen kilakoltatható. Mindennek tetejében ha mindez olyankor érkezik, amikor amúgy is van elég... kicsit kiborultam azt hiszem.
Tegnap felhívtam az orvosom asszisztensét, sos időpontért mára. Ma délelőtt már tudtam, hogy nem várt okok miatt nem fog tudni megvizsgálni, ennek ellenére, (hátha ráolvasással is tud gyógyítani, elmondás alapján) egy gyerekekkel töltött nem minden zökkenőtől mentes délelőtt után Mikoltot autóba pakoltam, és nekiindultam a városnak. A rendelőben még megetettem a vizsgálat előtt, utólag nagyon hálás vagyok érte, hogy akkor kért enni.
Gyógyszert kaptam ugyanis, amit szájon át kell bevenni, négy darabot egy alkalommal. Lórugás. A bajt megszünteti, viszont a tejjel átmegy. A terhesség alatt és szoptatás esetén ellenjavallt. A doki annyit kérdezett, van-e lafagyasztva tej, mert nem tud jobbat ennél a szernél, (én próbáltam a boraxot, ami jó, de nem elég) viszont ha jót akarok, akkor legalább 12 órán át a bevételt követően ne szoptassak. Köszi ... fertőzés.
Gyorsan kiszámoltam, hogy mivel a hajnali összebújós maratoni szopit lenne a legkritikusabb kihagyni, inkább gyorsan kiváltom ezt a ...rt és beveszem, amilyen gyorsan csak tudom, és akkor már esetleg hajnal négykor adhatok Mikoltnak cicit. Kiváltottam, benyeltem, és közben undorkodtam. Meg kis Andrist sajnáltam, mert neki ma és holnap biztosan nem tudunk vacsorát vinni.
Mimikénk délután ötkor a papától kapott cumisüveget, életében először, egy kicsit meglepődött, de elfogyasztott 100ml tejet belőle. Közben egyszer volt egy apró nemtetszésnyilvánítás, nekem pedig végig görcsben volt a gyomrom, vajon elfogadja-e, eszik-e eleget. Evett, sőt mosolygott is utána. Este újabb üvegakció. Megette. A legrosszabb, hogy amikor felveszem, akár a ruhámon keresztül is szopizna. Mit neki jóllakottság, ez már nem csak arról szól.
Fejek persze, és ami van, azt kiöntöm... Beláttam, hogy jobb most így, mert 1. meg kell gyógyulnom, 2. a gyógyszertől olyan fejfájásom van, hogy alig látok, a számban a fémes íz elviselhetetlen és ég a szám kívül is. Ha mindezt Mikolt is megkapná... Úgyhogy szívás.

Sabtu, 01 Agustus 2009

Klotyómanó

Hogy jót is meséljek...
Hanna a héten nagyot lépett szobatisztaság terén. Esténként, míg Mikolt fürdik, ő meg pucérkodik, már többször felmászott magától a wc-re és várt, aztán pisilt. Nem kérdeztük, nem bíztattuk, ő akarta így. A minap megbeszélte magával a dolgot:
- Van pisi? Nincs pisi. Jön... - nagywcn angolspárga, majd csurgás, ezt követő diadalittas mosoly. Mi meg irtó büszkék voltunk, és agyondícsértük. Szerintem jól.
Amikor kakis, már nem hajlandó ráülni a pelusra, sokszor szól, hogy csíp, és ki kellene cserélni. Máig a wcbe nem ment még, de ma este miután Dani elment "bujizni" és Hannával ketten maradtunk a "szijacs" nevű küzdőtéren, felült és közölte:
- Pisi jön.
Mentünk is a fürdőbe, jött is, aztán jött más is. Széles mosoly, nagy öröm. Kár, hogy a papa lemaradt róla, de majd elmeséljük neki. Mi pedig elköszöntünk az első nagylányos produktumtól, lehúztuk, és elintegettük a "Dunába".