Hegedüla kisegér

Miközben a szépen felépített de nagyon biztos alapok nélküli kis várunk összedőlni látszik, és a nap minden percében szembesülni vagyok kénytelen a felnőttség minden terhével, a gyerekek édesebbek, mint valaha. Pedig biztosan érzik, hogy borzolódnak a hullámok körülöttünk. Már egyáltalán nem merek suttogni sem. Elért bennünket a válság szarsága. Bocsánat...
Délután, kikapcsolódást keresve Dani előkerített egy babáknak szóló Mozart cd-t, amit Hanna inimini korában sokat hallgattunk. Hanna örült neki, a csilingelésre azonnal rávágta: torony. :) Nekem pedig nagyon megnyugtató volt egy kis komolyat hallani, aztán támadt egy ötletem. Előkerestem a hegedűmet, amit Hanna sokat emleget, bár csak egyszer látta, nagyjából egy évvel ezelőtt. Ahogy beértem a nappaliba a nagy csomaggal, Hanna egyre izgatottabbá vált, bontogatta, közben pedig érdeklődve figyelte, mi lakik a nagy dobozban. Azonnal felismerte, és amikor elpengettem neki Gryllus nótáját (a címben szereplőt), olyat láttam az arcán, amit nagyon ritkán. Csodálattal vegyes izgalom, kis félszegség, ami olyan szokatlan tőle. A picike közben a kanapén fülig érő mosollyal nyugtázta, hogy a mama zenél.
Persze az első áhitat után Hanna azonnal maga is muzsikálni akart, úgyhogy egy kis segítséggel megtörtént az első igazi komoly hangszeres beavatás. Egészen ügyes. :) A kicsi mosolya pedig letörölhetetlen maradt. :)