Pihenőnap

Megszavaztuk. Vagyis Dani ugyan beállította a telefonját, mégsem szólalt meg, így elég későn keltünk ahhoz, (én hősiesen kirugdostam magam az álmok közül kilenckor, de a többiek fél 10ig meg sem mozdultak) hogy bármerre elinduljunk. Szállásunk egyelőre szombatig van csak, és azt találtuk ki, hogy Granada felé kellene inkább költöznünk, nem pedig a másik irányba. Nerja a legjobbnak tűnő megoldás, de elég messze van ahhoz, hogy odaugorjunk. A wifi nyújtotta kényelem a szállodában adott volt, így az interneten próbáltunk szállást találni, én pedig párhuzamosan a blogba írtam… Ezekkel annyira elment az idő, (végképp) hogy Hanna már aludni kívánt leginkább. Fél egykor le is tettem magammal együtt, és aludt is kétésfél órát (végre ágyban…) és bár felébredt a csengetésre, a takarítók jöttek a szemetet elvinni, de aludt is tovább. Kicsit tartok az otthoni visszaszokáshoz, ami az egyedül alvást, és a kiságyban töltött időt illeti. Mióta itt vagyunk, az autóban is a kezemet akarja fogni, ha fáradt…

Ébredés után ebédeltünk, aztán medencéztünk egyet a bentiben, mivel a kintit, bár tele van gyerekekkel, én még mindig hűvösnek találom. A víz meleg ugyan, de a levegő egyáltalán nem.

Még délelőtt megkérdeztük, milyen egyéb a környéken hamar elérhető lehetőségek lennének kisgyerekkel, és van is egy állatkert, állítólag nagyon jó, a szomszéd városkában, Fuengirolában. Én szerettem volna elmenni, de Dani szerint Hanna nem élvezte volna. Mivel nem beszéltük meg rendesen, hogy megyünk-e vagy sem, addig húzódott az idő, míg már nem értünk oda nyitvatartási időben. Azért kintről megnéztük, tényleg nagyon szépen felújították.

Nem messze találtunk viszont egy parkot, játszótérrel, homokozó nélkül, Hanna boldog volt, hogy jöhet mehet szabadon. A park a könyvtár része, kis szökőkutakkal, fűvel, lazán, nem helytakarékosan. Nálunk a parkoknak egyáltalán nincs helyük, itt pedig minden városban magától értetődő, hogy két sarkonként van egy. Nagyon kellemes dolog… Persze nekik az időjárás is kedvez.

Hazafelé még lementünk a partra is, a városon keresztül, mindenütt szépen rendberakott utcák, járda, boltok, nagyon kultúrált kisváros ez, csak ámultunk rajta. Az egész térségre jellemző különben is, hogy rengeteg az angol, és nem csak nyaralók, hanem életvitel szerűen itt lakók. Hiába, Gibraltár biztosan kicsi már nekik. Modern módon gyarmatosítanak.

A szállodánk „csendes, barátságos melegében”, miután Hanna az össze üres nyugágyat kipróbálta a medencék szélén, (ez szokása minden esti érkezéskor… A másik kedvenc a lift )megvacsoráztunk, és már 11kor aludni is tudhattuk a kisasszonyt, nekem pedig újabb idegeimet tépázták széjjel az újonnan érkező felső szomszédok…

Nerja

Keressük új lakóhelyünket. Mindegy, csak legyen mosógép, ez már nagyon hiányzik, főleg, hogy Hanna minden étkezésnél rátalál a paradicsomra, és hogy csend legyen, legalább felülről.

A koránkelés után már majdnem sikerült elindulni 10kor. Nerja Benalmadénától autópályán jó háromnegyed óra út, Malagától keletre, a tengerparton, egy kisebb város, több apró helységből, tengerparti sétánnyal, stb. Az a baj, hogy mindenhol a tavalyi helyet keressük, de azt hiszem, Spanyolország gyöngyszemére bukkantunk 2004-ben, aminek hiába keressük a párját… szóval ez sem az igazi, de kisebb, barátságosabb, leszámítva, hogy tele van kiadó szállással, és hatalmas, egész domboldalt beborító épületkomplexumokkal, amik nyilván telistele vannak a főszezonban. Most még nefogadható az embermennyiség, és van is hely bőven lakni. Daninak igaza van, ha minden előzetes foglalás nélkül egy sima repjeggyel eljöttünk volna otthonról, akkor is találtunk volna valamit ebben az időszakban. Mondjuk elég meredeken hangzik, egy másfélévessel, meg egy várandóssal így utazni, de nekünk eddig mindig ez volt az igazi. Prospektus alapján én nem tudok dönteni…
Szóval autópálya, kicsi Hanna nagyjából végigaludta az utat, aztán nézelődtünk, ma már Daninak is többször engedte, hogy cipelje, aminek szívből örülök. Megfelelő szállás híján a tengerparton kötöttünk ki, teljesen felkészületlenül, se fürdőruhánk, se törülközőnk… Még vödrünk sem volt, csak lapát, meg gereblye. Ez is valami, Hanna elhomokozna egész nap.
Engem kicsit nyomasztott, hogy holnaptól nincs hol laknunk, de Dani megnyugtatott, hogy lesz, akkor meg az nyomasztott, hogy a terebélyes pocaktól nem tudok sehogyan sem kényelmesen elhelyezkedni. Meg az, hogy Dani a nyakába ültette Hannát, és egyikük sem kapaszkodott, Hanna hátrabukott, és csak Dani ügyességén múlott, hogy nem koppant a feje a kövön, mert még időben elkapta. Nagyon nagyon nagyon megijedtem…

Egy ügynökség, majd egy fagyizó meglátogatása, majd mégegy ügynökség után nekiláttunk a szálláskeresés hosszadalmas folyamatának, négy helyet néztünk meg kívülről, egyet belülről, és talán megvan az igazi. Persze magam kavarodtam bele a leginkább a szempontok számbavételébe, mert nem tudtam eldönteni, kinek legyen a legjobb… Gyerekmedence és játszó lakótelepi fílinggel, vagy kis ház, lépcsőkkel, saját bár köves kis kert, előtte fű, két sarokra közös medencével… Úgy határoztam, veszünk egy felfújható medencét, és marad a saját házacska. Daninak minden jó, ha nekem jó. Szeretem. Bár nem könnyíti meg a dolgom.

Hanna, mikor beültünk az autóba elaludt, és nagyjából hazáig fel sem ébredt. Megálltunk kismedencét venni, amit természetesen nem kaptunk, de vettünk helyette úszópelust, meg szőlőt is.

A szállodában a rend szerint déltől ötig mehetnek gyerekek a belső medencébe, nekünk ma kivételesen megengedték, hogy hétkor még csobbanjunk egyet családilag. A három nagyon termetes asszonyság mellett még épp elfértünk, más meg nem is volt bent rajtunk kívül. Nekem mindig nagyon jólesik a súlytalanság, és Hanna is bármikor kapható egy kis pancsolásra.
Nyolckor vacsifőzés, evés, pakolás. Dani a medencénél hagyta a fürdőgatyáját, és nincs meg. Négycsillagos szálloda… Hanna 11 előtt most sem aludt el, akkor is félig rajtam. Mondtam már, hogy félek, mi lesz otthon?...
A mai na újdonsága, hogy Hanna látott egy babát a babakocsijában, amiben anyukája épp betakarta, és azt mondta: Alsz…ott…..baba… Az első mondat…

Költözés, Nerja-Tropicana

Ha lehet még fokozni az éjszakáim kálváriáját, akkor ma elérte a csúcspontot s türelmi küszöböm. Fölénk, mellénk, nem tudom még merre, de legalább három szobányi angol fiatal érkezett tegnap, (nem tudom mennyire helyénvaló, de az angolokkal eddig nagyon kevés jó tapasztalatom volt külföldön. Hangosak, bunkók, és azt képzelik, minden értük van…)talán nem is olyan fiatalok, de miután kettőkor bezárt a bár,a szobákban folytatták a randalírozást, és a folyosókon, nem törődve azzal, hogy hajnal van, és mások alszanak. Négykor, miután teljesen kikészültem, felmentem Dani kíséretében a portára, és nem a legúrinősebb arcomat elővéve kértem a valakit, hogy valami legyen. A biztonsági őrt fel is küldte a felettünk lévő szobába, de mire mi visszaértünk a szobánkba már csend volt.

Négytől nagyjából hétig lehetett is aludni, mikoris a mellettünk lakó osztotta meg magvas gondolatait fennhangon a vele egy térben tartózkodó lakótársával, amire én nem lettem volna kíváncsi, de nem maradhattam ki belőle. Összegezve nem sírtam könnyesre a szemem, mikor tíz után nem sokkal elhagytuk a szobánkat.

Dani már tegnap este elintézte az intéznivalókat, kifizettünk 18 eurot az etetőszékért…(szerintem nevetséges egy négycsillagos szállodában pénzt kérni ezért…) Hanna még fürdött egyet a kinti medencében, én kihasználtam a wifi nyújtotta kényelmet, aztán elindultunk Nerjába az új szállásunkra.

Út közben a Decatlonban vettünk Daninak új fürdőgatyát, Hannának kismedencét, aztán fél háromkor megérkeztünk az ingatlanos elé, akitől a kulcsok átvétele, és 30!!! (meg vannak ezek is hibbanva, de Daninak nem volt kedve már vitázni, hogy négy napra kissé sokallja…) euro kifiztése egy újabb etetőszékért, után elbúcsúztunk, és végre elfoglaltuk az igazán nekünk való kis házat, Nerja szomszédságában egy kis domboldalban, Tropicana névre hallgató negyedben.

A szállás tökéletes, főleg az előző állapothoz képest. Egy kis házikó, két szoba, az egyiket a takarító bácsi ugyan bezárta, de a szimpla ágyat átvittük a másik hálóba, így van egy 230as nagyágyunk, Hanna a fal mellett alhat, teljesen kényelmesen. Konyha, kis átrium a folyósó felett, kert, fantasztikus virágokkal, konyha, és mosógép! És csend!!! Ági és kiscsalád, mi nagyon sajnáljuk, hogy nem vagytok itt!!!
Felfújtuk amedencét Hannának, és kifeküdtünk, őt meg betettük pancsolni. Énekelget, fürdik, és nagyon élvezi az új, otthonos közeget. Valószínűleg a mi nyugalmunkat is, én teljesen leeresztettem... Este még sétáltunk egyet Nerja belvárosában, megnéztük Európa balkonját, aztán vacsora otthon, és már 11kor, bár ez szokásos, aludni ment mindenki. Hanna kicsit nehezen aludt el, de nem bántuk, mert jó helyen...

Granada, Alhambra

Az ágy kemény… Ez egyrészt sokat segített a derékfájásomon, viszont reggelre nem éreztem a vállamat. Nagyon vicces volt viszont, hogy Hanna befordult keresztbe a 140 széles ágyon, így nekem maradt egy kb. negyven centis sáv. Dani a rendes szimpla ágy méreten kényelmesen aludt, csak az zavarta, hogy rászóltam az éjszaka közepén, hogy ne dobálja magát…

Hanna negyed kilenckor ébredt, talán ő is kicsit jobban kialudta magát itt, bár a reggeli után olyan nyűgös volt, mint már régen. Vigasztalni sem nagyon lehetett, bevetettem mindent, végül a Boribonos mesére megnyugodott, főleg úgy, hogy a nyuszija és a kendője is a kezében lehetett. Összepakoltunk, beraktam egy nagy adag ruhát mosni, aztán elindultunk, majdnem fél 11kor kultúrálódni.

Az út Nerjától a Sierra Nevada hófödte csúcsai között kanyargott, előtte pedig a tengerparton, nagyon impozáns út. Sajnos az autópálya még nem épült meg teljesen, így a 120km nagyjából egy-másfél óra alatt járható meg. Granada igazi nagyváros, de az Alhambra már a bevezető úton jelezve van, így a városba be sem kellett mennünk, egy elkerülő úton érkeztünk a parkolóhoz. Hanna az úton végig aludt, nekünk a nyaralás alatt ezek az autózások adnak alkalmat arra, hogy beszélgessünk.

Egykor álltunk be a parkolóba, a beengedés pedig délelőtti és délutáni turnusra van osztva, épp elfogytak a délelőtti jegyek, a délutániakat pedig kettőkor lehet érvényesíteni. Megebédeltünk hozott anyagból, Dani ivott egy kávét, aztán galambokat, verebeket néztünk, Hanna pedig lezúzta a térdeit… Elég rendesen. A rövidnadrág helyett térdnadrág lenne az ideális, de mindenünk piszkos egyelőre, csak ez az egy naci volt szabad. És még nem is vagyok hozzászokva ehhez az ütődős tempóhoz…

Kettő előtt nem sokkal mentünk be a parkba, volt egy rész, ahova jegy nélkül is mehettünk volna, de végül így is mindent meg tudtunk nézni. Az első állomás az Alcazaba volt, ami lényegében egy óváros, romokkal, tornyokkal, a kilátás a legimpozánsabb benne. A babakocsi ezen a részen felejtős, mert apró kavicsokkal van kirakva az út. Hannát Dani cipelte, aki persze méltatlankodott egy sort, majd miután mögöttük mentem, és nem látott belenyugodott, hogy a papa viszi.

A Nasrid palotákba háromtól lehetett bemenni, sorbanállás után, ez a rész számomra lenyűgöző. Teljesen ámulatba ejt a mór építészet, a fantasztikus faragások, a terek használata, a víz mindenütt, (sajnos az oroszlános kutat épp felújították, pedig teljes pompájában is jó lett volna látni) talán a szokatlansága miatt, vagy mert egyszerűen gyönyörű. Hanna már elég tikkadt volt, a babakocsiban ücsörgött, aztán sétálgatott is, és ahol kutat talált, abban pacsált is. Egy sötéthajú kislány a példáját követve, (a papa délamerikai, pórázon a kislány…ott sok ilyet láttunk, nekem elég fura…) együtt mosott arcot Hannával, de neki nem engedték sokáig…

Bejártuk még a kertek egy részét, az ún. Generalife-et is, ami egy különálló kis kert, rózsalugasokkal, kutakkal, és egy kis palotával, Hanna végül el is aludt persze előbb volt azért nyűglődés is, de mindent összevetve azt hiszem, büszkék lehetünk rá, mert nagyjából hatkor jöttünk ki, (kihagyva V. Carlos palotáját, és nyilván még egy csomó mindent) és ő közben végig elég figyelmesnek tűnt. Egy férfi út közben azt mondta: Unbeliveble beautiful girl… el is pirultam Hanna helyett…

Dani még szeretett volna bemenni a városba is, megnézni a katedrálist, de végül csak autóval jártuk körbe amit lehetett, a katedrálist csak messziről láttuk… Mindannyian elfáradtunk, és éhesek voltunk, de vasárnap lévén minden zárva volt. Egy benzinkútnál vettünk egy szendvicset, aztán hazáig meg sem álltunk. Hanna újra elaludt, mi beszélgettünk. A tegnapi bevásárlásból csak a csirke maradt ki, így a reggel gyorsan elkészített hagymaleves mellé főtt tojásos indiai rizst rittyentettem. Hááát, nem ez lesz a legmaradandóbb vacsoránk.

Dumaláda

Hanna újra halandzsázik. Nem is vettük észre, hogy abbahagyta, csak most tűnt fel, hogy egész másképp beszél, mint korábban. Vannak már értelmes szavak is a repertoárban, amit korrektül használ, mint a kuka, és a baba, a papa, az ott, és az oda, de most ezekhez elkezdett mesélni, és énekel is. Mindkettőt áhítattal próbáljuk hallgatni, de nem lehet nevetés nélkül bírni.

Főleg, hogy ma a teraszon az ajtóban a tükörképéhez beszélt, hosszan, a könyvből.

Pihinap, csacsik

Vannak helyek, ahova már nem lesz időnk eljutni. Pl. a flamingók, amit szerettem volna megnézni, de nagyon messze vannak sajnos. Aztán pedig dönteni kellett arról is, hogy a maradék időben mihez van leginkább kedvünk, no meg a reggeli készülődés után mire marad idő.

Mikor magunkhoz tértünk még sütött a nap, de már elég késő volt, így arra voksoltunk, hogy Hannát is kímélve a sok autózás és a délutáni alvás kimaradása miatti nyűgösségtől, a napot inkább a városban, vagy legalábbis a környéken töltjük, nem megyünk messzire, és délután alszunk is egyet.

Nerja előtt picivel a paradicsomültetvények tövében van egy állatmenhely, már az első nap láttam, hogy csacsikat lehet nézni, de nem tudtam, hogy pontosan mi is ez. Ma megnéztük, természetesen angol önkéntesek által üzemeltetett, (mellesleg nagyon szimpatikus módon) főleg csacsik, pár malac, egy bárány, és egy pulyka lakta állatrezervátum ez, (ja és egy pár kutya is van) lehet őket etetni, jó éhesek, meg jó szerencsétlenek szegények… Mind megmentett állat, a többségnek valami kis betegsége is van.

A nap már nem nagyon sütött, talán az egyetlen ilyen felhős napunk volt a mai, picit talán fáztunk is, (ha nem süt, még elég hűvös tud lenni az idő) Dani papucsban jött el, ami út közben beadta a derekát, és nagyon mulatságos volt, ahogy igyekezett szegény egyensúlyozni az egy pántos talppal a lábán. Közben küzdött a báránnyal, aki láthatóan nagyon felkészülten viselkedett a kék vödör látványára. Hannának is nagyon tetszettek az állatok, a csacsikat főképp megkedvelte, bár ők is elég agresszíven követelték a jussukat.

Nem maradtunk sokáig, ebédet főztünk otthon, aztán alvás, majd kismedence program. Olyan érdekes, Hannán tényleg látni, hogy szeret ebben a házban lakni, mindig nagyon szívesen van „otthon”, és ha vizezhet, akkor pláne semmi nem érdekli. Daninak internetes dolgai voltak, úgyhogy egyedül voltunk. Hanna locsolt, pancsolt, én napoztam.

Este bementünk a városba, az Euróba balkonja megunhatatlan, sétáltunk, fagyiztunk, Hanna pedig rohangált. A rövidnadrágos esés folytatásaként, bár ma hosszú volt épp rajta, elesett, és a nadrágján keresztül zúzta le a bőrt a térdén úgy, hogy az átvérzett. Ragtapaszt kell beszerezni a popsitörlő mellé.

Utolsó napunk Nerjában, Frigiliana

Azt hiszem itt már nem fog sikerülni korán lefeküdni, és korán fel is kelni, de nyaralunk, úgyhogy a következetességemet félretéve megengedtem magunknak. Hannával az éjszakákat is lassan megszokom, jó hogy ilyen nagy a helyünk most. Az egyetlen hiányosság, hogy kevés a levegő hármunknak a szobában, így nyitott ablaknál alszunk, ami részint nagyon kellemes, viszont a szomszédban a légkondi küldő egysége percenként bekapcsol, ami kisebb zajjal jár.

Nos a mai napra városnézést terveztünk, a hegyek felé 5 km-re Nerjától kis fehér városka, zegzugos utcákkal, ami az útikalauz szerint is kihagyhatatlan, Frigiliana. Mivel ma még össze is kell pakolni sajnos, a délelőttöt töltöttük csak itt, ebédre már haza szerettünk volna érni, de így is maradt majdnem három óránk a városra.

Ahogy beértünk egy kis játszótér fogadott, Hanna azonnal ki is szúrta, úgyhogy a város nézése hintáról, meg mászókáról indult. Apropó hinta… Az amúgy eu szabvány játszón, ahol tényleg nagyon klassz mászókák vannak, (a homokozó itt is tabu…) olyan ósdi a hinta, vasláncos, mondjuk egy 70es években készült padsorból kiemelt szék az ülőke, és nincs semmi, amivel a kiesést meg lehetne akadályozni. Talán hogy biztosan történjen valami izgalmas is? Miután mindent kipróbáltunk, elindultunk hegynek felfelé. Épp jó időben vagyunk itt, ha kicsit melegebb volna, már nem bírnám. Így is meg kellett állnom néha, de szerencsére Hanna ma is Danin lógott, csak lefelé igényelte az én hurcibálásomat.

Nos a felfelé sétálás eredményeként, meg a melegre való tekintettel be is ültünk egy bambira a domb tetején, ahonnan festői kilátás nyílt a völgyre, onnan a tengerre, és a városka átellenben elhúzódó részeire. Ettünk egy elég rossz sütit, (mostanában értékelem a pick szalámit, a magyar cukrászatot…) aztán elindultunk felfedezni lefelé is a zegzugos utcákat. Fehérre meszelt házak, kékre festett ajtók, vagy pirosra, rajtuk kopogtató, felfelé baktató ló, vagy öszvér, ezt nem tudtam teljesen eldönteni, aki építőanyagot cipel, maga elé mormogó idős néni csupa feketében, és nagyon minimális turista.

Leérve vettünk még egy pár képeslapot, ezeket még mindig nem sikerült elküldeni senkinek, de reméljük a blog is kárpótol valamennyire… Hanna játszott egy utolsót, aztán irány haza, ebédelni, pihenni, aztán pakolás. Ébredés után felmentünk megnézni a közös medencerészt, amiben a víz sajnos olyan hideg volt, hogy Hanna sokadik próbálkozásra sem ment bele bokánál tovább, pedig nagyon küzdött.

Az esti levezetés egy nagyon régi folyómeder felett egy nagyon régi híd, aminek szomszédságába építettek egy újat is, ez utóbbi teljesen lehetetlenné teszi az előbbi megtekintését turista módon, bár egy csomó képeslap fő témája a fent említett látványosság. Kár.

Fagyizást terveztünk, de csak jégkrémezés lett belőle, aztán sietősen hazaautóztunk vacsi, és a pakolás befejezése. Ha ezt a részt nem kellene minden elindulás előtt újra végigcsinálni, nagyon szórakoztató volna ennyi helyen aludni. Ma azért fájt a szívem rendesen, hogy el kell búcsúznunk. Dani kapott egy kisebb napszúrást, ő emiatt, én pedig talán az izgatottság miatt, de nem tudtunk aludni rendesen. Hanna azért aludt.

Utolsó napunk Nerjában, Frigiliana

Azt hiszem itt már nem fog sikerülni korán lefeküdni, és korán fel is kelni, de nyaralunk, úgyhogy a következetességemet félretéve megengedtem magunknak. Hannával az éjszakákat is lassan megszokom, jó hogy ilyen nagy a helyünk most. Az egyetlen hiányosság, hogy kevés a levegő hármunknak a szobában, így nyitott ablaknál alszunk, ami részint nagyon kellemes, viszont a szomszédban a légkondi küldő egysége percenként bekapcsol, ami kisebb zajjal jár.

Nos a mai napra városnézést terveztünk, a hegyek felé 5 km-re Nerjától kis fehér városka, zegzugos utcákkal, ami az útikalauz szerint is kihagyhatatlan, Frigiliana. Mivel ma még össze is kell pakolni sajnos, a délelőttöt töltöttük csak itt, ebédre már haza szerettünk volna érni, de így is maradt majdnem három óránk a városra.

Ahogy beértünk egy kis játszótér fogadott, Hanna azonnal ki is szúrta, úgyhogy a város nézése hintáról, meg mászókáról indult. Apropó hinta… Az amúgy eu szabvány játszón, ahol tényleg nagyon klassz mászókák vannak, (a homokozó itt is tabu…) olyan ósdi a hinta, vasláncos, mondjuk egy 70es években készült padsorból kiemelt szék az ülőke, és nincs semmi, amivel a kiesést meg lehetne akadályozni. Talán hogy biztosan történjen valami izgalmas is? Miután mindent kipróbáltunk, elindultunk hegynek felfelé. Épp jó időben vagyunk itt, ha kicsit melegebb volna, már nem bírnám. Így is meg kellett állnom néha, de szerencsére Hanna ma is Danin lógott, csak lefelé igényelte az én hurcibálásomat.

Nos a felfelé sétálás eredményeként, meg a melegre való tekintettel be is ültünk egy bambira a domb tetején, ahonnan festői kilátás nyílt a völgyre, onnan a tengerre, és a városka átellenben elhúzódó részeire. Ettünk egy elég rossz sütit, (mostanában értékelem a pick szalámit, a magyar cukrászatot…) aztán elindultunk felfedezni lefelé is a zegzugos utcákat. Fehérre meszelt házak, kékre festett ajtók, vagy pirosra, rajtuk kopogtató, felfelé baktató ló, vagy öszvér, ezt nem tudtam teljesen eldönteni, aki építőanyagot cipel, maga elé mormogó idős néni csupa feketében, és nagyon minimális turista.

Leérve vettünk még egy pár képeslapot, ezeket még mindig nem sikerült elküldeni senkinek, de reméljük a blog is kárpótol valamennyire… Hanna játszott egy utolsót, aztán irány haza, ebédelni, pihenni, aztán pakolás. Ébredés után felmentünk megnézni a közös medencerészt, amiben a víz sajnos olyan hideg volt, hogy Hanna sokadik próbálkozásra sem ment bele bokánál tovább, pedig nagyon küzdött.

Az esti levezetés egy nagyon régi folyómeder felett egy nagyon régi híd, aminek szomszédságába építettek egy újat is, ez utóbbi teljesen lehetetlenné teszi az előbbi megtekintését turista módon, bár egy csomó képeslap fő témája a fent említett látványosság. Kár.

Fagyizást terveztünk, de csak jégkrémezés lett belőle, aztán sietősen hazaautóztunk vacsi, és a pakolás befejezése. Ha ezt a részt nem kellene minden elindulás előtt újra végigcsinálni, nagyon szórakoztató volna ennyi helyen aludni. Ma azért fájt a szívem rendesen, hogy el kell búcsúznunk. Dani kapott egy kisebb napszúrást, ő emiatt, én pedig talán az izgatottság miatt, de nem tudtunk aludni rendesen. Hanna azért aludt.

Földön, levegőben, és végül víz mellett

Hajnali negyed hétkor ébredtünk, apróságokat kellett még betenni a bőröndökbe, aztán Hannát felnyaláboltam pizsiben, ahogy volt, és irány malaga, reptér. Előtte elvittük a csacsiknak a maradékainkat, meg leadtuk a kulcsokat, aztán autópálya. Hanna az út nagy részét átaludta, én a forgalom miatt kicsit aggódtam, Mimó pedig egész nap izgett-mozgott. Még Benalmadénában letárgyaltuk, (nem kis pénzt kértek érte mondjuk) hogy a repülő téren adhassuk vissza a kocsinkat, most nagyon boldog voltam, hogy így döntöttünk. Autó lead, shuttlebusz elszállítmányoz.....

Becsekkoltunk, reggeliztünk, aztán repültünk egy órányit, Hanna most egészen jól tűrte az utat, olvasgattunk, nézelődtünk, meg kicsit sétálgattunk. Viszont örültem, hogy nem kettőt kell repülni, mint idefelé, mert autóban, vagy ha be van kötve rendesen, akkor elücsörög, de ha lehetősége van mozogni, akkor nem lehet egyhelyben tartani. A repülőn ráadásul nincs semmi látnivaló sem…

Barcelonában miután felvettük a csomagjainkat, már el is indultunk volna kifelé, mikor eszembe jutott, (épp Hanna lógott rajtam) hogy a babakocsink nincs meg. Dani hamar megszerezte, de jókor kapcsoltam. Az autót, amit újonnan kölcsönöztünk nem messze kellett átvenni, de ez már ismerős volt, így hamar ment minden. Egy ford focust kaptunk, belül kényelmesebb, mint a kia, de csomagtere kisebb…

A la Roca deValleba igyekeztünk, kisruhák beszerzésére, a kedvenc helyemre, elég jó dolgom van, hogy harmadik éve mindig van rá lehetőség, hogy feltöltsem a készleteket, a hiányzó kisbodikkal, főleg Mikolt érkezése kapcsán éreztem szükségét, mert tavaly Hannának jó előre minden méretűt megvettem már, amire három éves koráig szüksége lehet. Hanna kidőlt, és elaludt, így egyedül indultam neki a vásárlásnak. Nemsokára megjelentek Danival, Hanna zokogott. Felébredt, és nem talált…

Nem részletezem, milyen egy másfél évessel a bevásárlás, nézelődés, de Hanna igazán jól viselte a megpróbáltatásokat, így vettünk jópár dolgot, és egy picikét még játszótereztünk is, mielőtt elindultunk volna megtenni azt a 200 km-t, ami előttünk állt még az este. Hétkor ültünk autóba, és kilenc volt, mikor kiszálltunk Deltebre mellett a semmi közepén. A Debre folyó deltájában a tengerparton, az Ecoholtel parkolójában. Nem sok embert láttunk, de autót sem, és a szálloda sem volt teljesen tele. Bár iszonyúan elfáradtunk mind, bíztunk benne, hogy nem jöttünk hiába ennyit.

A szálloda különben aparthotel, új építésű, a terekkel nem spóroltak, de az anyagokkal igen. Mintha hazaértünk volna, úgy lehetett hallani a szomszéd zajokat. Le is küldtem Danit az étterem-recepcióra, hogy kérjen egy olyan szobát, ami a harmadikon van, legfelül, és ha lehet, nem legyen mellettünk senki. A portás, vagy kitudja, aki a kulcsokat kezeli készségesnek bizonyult, így hamar kaptunk megfelelő szobát. Ez is kővel burkolt, kong az egész, nem olyan otthonos, mint Nerja volt, de már tudom, hogy az volt az igazi… Itt viszont két szobánt van, úgyhogy a háló megint egy hatalmas ággyá avanzsált, három van egymás mellé tolva, így a 230as szélesség 270re növekedett.

Deltebre, Riumar, homokdűnék, madarak, rizs

Nem bántuk meg. Nagyon jót aludtunk, kivéve, hogy még éjjel is ágyudörgés szerű megfejhetetlen robaj rázta meg a vidéket. Erről aztán nap közben kiderült, hogy a madarakat zavarják el így a rizsföldekről.

A folyó deltája ökológiailag, mezőgazdaságilag, és minden egyéb tekintetben nagyon különleges. Rengeteg madárfaj élőhelye, rizst termesztenek, és az emberek valahogy sokkal közelebb vannak a természethez, mint európában megszoktuk. Inkább valami ázsiai, afrikai jelleggel, kis mexikói beütéssel jellemezhető a környék, és iszonyú nagy a nyugalom. A turisták persze ezt is felfedezték már, de így májusban még nagyon kellemesen kihalt az egész környék. Az árak is, és az éttermek nyitvatartása is ehhez igazodik. A szállodánk júliusban majdnem háromszor annyiba kerül egy éjszakára, mint most.

A programunk is ehhez a lassú tempóhoz igazodott. Már reggel szépen sütött a nap, reggeli után lesétáltunk az egy utcányira fekvő tengerparthoz. A betonút túloldalán homokdűnék kezdődnek, kis fahídon lehet elsétálni a partig, a látvány itt is szenzációs, csak egy nagy sárga markoló rondította el, de végül megfejtettük, hogy ő a dűnepásztor, vagyis Sziszifusz, azért dolgozik, hogy a rakoncátlan homokdombok estére újra a híd túloldalán legyenek, aztán reggel kezdi előlről…

A tenger nem igazán szép itt, de a homok fantasztikusan finom. A hőmérséklet teljesen alkalmas arra, hogy homokozzunk, és pihenjünk, a nap sem süt olyan erővel még, hogy árnyékot kívánnánk. Amúgy sem vagyunk az a nagy tengerparton süldögélős fajtából valók, ha tenger, akkor búvárkodás, különben pedig jobb egy medence, de az is csak fél napig. Hanna gyakorlatilag nem is volt fürdőruhában a parton, egyrészt mert féltem a nagyon fehér bőrét, másrészt pedig eszembe sem jutott, hogy levigyem a bugyiját. Miután megunta a homokozást, elindult felfedező útra, talált egy kiszuperált nyugágyat, abban próbált fetrengeni, majd amikor nem sikerült, elszaladt a szomszédos dűnéhez, Dani meg utána, én pedig utánuk. A domboldalon teljesen olyan volt a látvány, mintha valahol nagyon egzotikus helyen volnánk, engem leginkább ausztrália homokszigetére emlékeztetett, és nem is tudom, európában van-e másik ehhez fogható hely.

Ebédre a városkába mentünk, a folyóparton kerestünk, és találtunk egy nagyon családias kis helyet, talán ez az egyetlen, ami már nyitva van, de itt is csak néha fordulnak meg emberek. A tulaj kislánya Hannánál négy nappal idősebb, eljátszottak a lányok, Hanna a maga finom módján, Aisha pedig a maga spanyol temperamentumával. Ettünk, majd kiderült az is, hogy ráját, Hannának ízlett, bár ő minden jót megeszik. Néha olyat is, ami nem olyan jó…

Alvásra hazajöttünk, Hanna a kocsiban kezdte, majd az ágyban folytatta, pedig közben pelenkáztam is, és fel is ébredt kicsit, de ahogy letettem, úgy ébresztettem két és fél óra múlva. Dani is aludt egy nagyot, én is, és este hatkor frissen indultunk madárnézőbe a dűnékhez.

Nem ide készültünk, vagy legalábbis nem voltunk egészen felkészültek, mert a távcső igencsak hiányzott a program maradéktalan élvezetéhez. De így is nagyon kellemeset sétáltunk, aztán Hanna még játszóterezett is egyet a Deltarium nevű park játszóján, ahova állatokat nézni mentünk, de fél nyolckor már senki sem akart beengedni bennünket. Egy négyéves kislánnyal játszottak, közben szemerkélt az eső, és szivárvány lett az égen, körben a rizsföldek… Na erre kell majd emlékeznem októberben…

Itthon vacsi, pici pakolás, és egy újabb próbálkozás a hely elengedésére. Nem könnyű ez soha…

Igazi kislány

Ma délelőtt a biopiacon voltunk mindannyian, ugyanis Hannának alkalmi ruhára volt szüksége. A bababörzén itt már többször sikerült olyan holmikat beszerezni, amiket sehol máshol. Ráadásul itt fel is próbálhattuk. Nos, ma sem csalódtam, és bár elsőre nem tűnt a legmegfelelőbbnek a választás, amikor végül itthon felöltöztettem, kiderült, hogy ennél jobbat nem is vehettünk volna. Dani teljesen megbabonázva figyelte a kis hölgyet, aki önmagát, és a nemét semmi esetre sem meghazudtolva pózolt a fényképezőgép előtt.
Az alkalom pedig Dani unokatesójának esküvője volt. Úgy terveztem, hogy hamar alszunk délután, hogy fél ötre a Mester utcai templomban lehessünk. Hanna le is feküdt fél kettőkor, mikor jött egy akkora vihar, amilyet elég régen láttunk utoljára, Hanna nem is hallott hasonlót soha, úgyhogy ment az "otty, otty..." fél háromig, amikor viszont beájult. Fél négykor keltettük, öltözködés, nekem ment a legnehezebben, mert "nincs egy ruha, ami rámjönne" és tényleg. Végül egy amúgy nagyon elegáns, csak éppen fekete kisruhánál maradtunk, meg egy harisnyát is találtam, amit kímonban magamra cibáltam...
Az eső pedig csak ömlött, nem ilyennek képzeli az ember lánya az esküvője fehérruhás napját. No mindegy is, Hanna csodaszép, mi elegáns mívoltunkban időben megérkeztünk, volt ceremónia, aztán hajón eszem iszom, majd 10kor, már kellőképp kifáradva el is indultunk hazafelé. A lagziban (vagy lakzi?...) még meg is táncoltatott az én édes férjem, Hanna barátkozott nagyobb gyerekekkel, és a Nagymamit kérte százszor :) Ilyet még nem láttam tőle, de nagyon örültem neki. :):)
Majdnem 11kor gyors zuhany together, előbb a pelenkázón Hanna pisilni kezdett, amit rémületében, amit azzal okoztam neki, hogy felkiáltottam Neeeee, életében először a wc-ben fejezett be :):) Úgy megdícsértük, hogy csak úgy dagadt a boldogságtól. Fél 12kor már aludt is, aztán éjjel kétszer hívott, harmadjára átvittem magunkhoz...

CMV, Parvovirus B19

Nos ez az a két vírus, amire teszteltek még májusban... Tünetem csak annyi volt, (illetve jelenleg is van) hogy a bal alkaromon inkább csak tapintható, mint látható kis piros kiütések jöttek elő. Máskor is előfordult már, de inkább a kézfejemen, ott viszket is. Daninak ugyanilyenje van, és Hannának is hasonló, de neki nagyobb kiterjedésű...
Ha a magyar oldalakat nézzük, csupa igen lehangoló eredményről olvashatunk, mintha minden kismama, aki ezekkel a vírusokkal fertőződik, máris lemondhatna az egészséges kisbabáról. Elég elkeserítő, de szerencsére (Dani tegnapi aranyköpéséből merítve) nem hiába taníttattak a szüleink... Szóval ha az angol nyelvű oldalakat is bevesszük a repertoárba, sokkal árnyaltabb képet kapunk... Nos.
A CMV, vagy citomegalovirus fertőzésen a fertilis nők 60%-a már átesett. Ezesetben védettséget kaptak, úgy, mint pl. a rubeola esetén. A vírus humán válfaja a betegség lefolyását tekintve enyhe, így sokszor nem is ismerhető fel. Viszont szerzett, és veleszületett betegségeket is okozhat, mint pl. ideg-, máj-, szívizom gyulladás, vagy látóideg gyulladás. Igazán veszélyeztetettek a legyengült immunrendszerrel rendelkezők, valamint a várandósok. Amiről a magyar oldalak hallgatnak, (ezzel nem kis aggodalmat keltve pl. bennem...) az az, hogy nem mindegy, hogy a vírust újonnan szerzi a várandós, vagy már átesett rajta, mivel utóbbi esetben, ha már a várandósságot megelőzően fertőződött, aggodalomra nincs igazán ok. Persze orvosa válogatja, hogy ilyenkor jobban monitorozza-e a kismamát, vagy sem, de a megfelelő terhesgondozásban hamar kiderül, ha a babával valami nincs rendben.
A humán parvovirus B19 szintén nagyon gyakori vírus, felnőttek 50% már átesett rajta. A betegség lázzal, izületi fájdalommal, bőrkiütésekkel jár, cseppfertőzéssel terjed.
Mindkét vírus átjut a placentán, és fertőzi/heti a magzatot, a PVB19 esetén az első trimeszterben megfertőződött anyáknál nagyobb a vetélés esélye, mint az egészségeseknél, a megfertőződött magzatokon pedig leggyakrabban csontvelő károsodás következik be.
A vérvétel eredményem szerint mindkét víruson átestem már, de nem az elmúlt pár hónapban. Amennyiben a várandósság elején szereztem be őket, az látszana Mikolton, (kisebb fejkörfogat, ödémák a tüdőben, mellkasban, stb.) de ennek semmi nyoma sincs. A bőrgyógyász, aki elküldött a vizsgálatra teljesen nyugodt, így mi is.
Ami számomra döbbenetes, hogy egy leletet kiadnak ma úgy, hogy nincs mellette legalább egy minimálmagyarázat. Így kézhez kapva, internet és a tankönyveim híjján, (ez is vicc, hogy nekem kell utánanéznem, ha tudni akarok valamit...) egy órányi sírás azért volt tegnap, mire kiderült, pontosan mit mér az IgG, és IgM.
Summa: Mikolt teljesen jól van, egészséges, és 7 hét múlva szépen, békében megszületik majd, mi pedig elfelejtjük, hogy ezzel kellett foglalkoznunk most. Egyik kedves ismerősöm szavai vannak ilyenkor a fülemben: Az orvosoknak az a dolguk, hogy vizsgálódjanak, hát hadd vizsgálódjanak...

Egyre inkább befelé

Figyelnék, ha tehetném... De erre csak mostanában jöttem rá, Hanna segített a felismerésben, ugyanis pár napja teljesen hektikusan alakulnak az éjszakák, majd ennek függvényében a nappalok is. Konkrétan két napja nem hajlandó este elaludni, nemhogy az ágyában, sehol sem. A kétszeres negyed éjféli beájulása már riasztó számomra, nem beszélve az azt megelőző kétségbeesett üvöltéstől... Próbáltam rávenni, hogy a szobájában, az ágyában aludjon, de nem sikerült. Nappal persze felteszem magamnak a kérdést, miért zavar ennyire, ha velünk alszik. Mert nem jut idő magamra, mert keresztbe fordulva rugdos, és mert úgy illene, hogy a helyén aludjon, hogy ne kirakat gyerekszoba legyen ha már van. Pedig butaság az egész, mert pici, és jó neki velünk, sőt, velünk a legjobb, és ha velünk alszik, reggel mosolyogva ébred sírás helyett...
Nappal persze a kihágás miatt kezelhetetlen, mindenért nyafog, visít, sikít, nem találja a helyét, és mindenhez kellek neki. Főzni már egy hete nem is próbálok, a dédi sokat segít, hogy ne kelljen. Hanna állandóan meséltet, főleg Boribont, és Anna és Petit. A játszótérre a sok eső miatt nehezen jutunk le, de már ott is kellek társaságnak, homokformákat készíteni, vagy mérleghintázni, de ha mégsem kellek, akkor a nagyok mászókájára megy fel, ami mellett viszont muszáj ott lennem.

Pszichológus énemet elővéve beláttam, hogy az egyensúlyunk megőrzése érdekében, amennyire én szeretnék egyedül lenni, és a semmit sem csinálni, vagy esetleg Mikoltra koncentrálni, (ami ebben a fázisban teljesen rendjénvaló lenne) annyira igényli Hanna a vele való törődést. Ettől még semmivel sem kevésbé könnyebb, de legalább lelkileg nem olyan megterhelő. És fáj a szívem, hogy sem befelé, sem kifelé nem tudok a magam számára elég jó lenni... Talán ez is olyan, mint Hanna születése környékén a lemondás a rendről. :) Ma már egyszerűbb, talán ez is az lesz. Nagyon érdekes érzés egyszerre szeretni épp ugyanannyira két gyereket...

Nagyszülők

Tágul a világ :) Már nem csak minket tart számon Hanna, de nem olyan régóta a nagyszülők is egyre gyakrabban kerülnek az emlegetés rövidke listájára. Egyelőre Mama, és Papa a nagymama és a nagypapa is, és Hanna olyan édes hangsúllyal tudja mondani, hogy aki hallja, pláne, ha illetékes is, olvadozik...
Tegnap este a játszótéren voltunk, délutánonként már nem nagyon szeretek kimenni, mert elképesztő a tömeg, a zaj, és a gyerekek ilyenkor már elég nyűgösek is, de muszáj, mert valahogyan le kell vezetni Hanna temérdek energiáját. Szóval kimentünk, mert han-hannozni kellett, és itt vártuk meg a Papát, majd mikor ő megérkezett, Hanna felpattant a motorjára, és elindult hazafelé. megunta a tömeget... Mivel elég korán volt még ahhoz, hogy a lakásban töltsük az este hátralévő részét, átmentünk anyukámhoz, de Hanna itt is csak kóválygott, majd itt is megfogta a motorját, és az autó felé indult. Dani kérdezte tőle, merre, ő pedig válaszolt: Mama.
- A nagymamihoz szeretnél menni?
- Jó.
- Tényleg?
- Jó.
Úgyhogy beültünk az autóba, és átmentünk hozzájuk. :)

Ma volt az utolsó csiribiri, aminek a végére anyukám is befutott, szabadságon van... Hanna mindig nagyon örül neki, ha eljön megnézni. Együtt elsétáltunk a postára, boltba, aztán hozzájuk kertezni. Itt is van hinta, de Hanna a hintaágyat szereti leginkább, maga löki állva, anyukám meg ül mellette. Emlegettük a csigabigát, Hanna a hátamra kéreckedett, de miután odaküldtem a Nagymamihoz, már nem volt kedve :)
Viszont nagyon régóta először itt is ebédeltünk, Hanna a Nagymami ölében ülve lakomázott. Miután hazajöttünk, alvás, aztán uzsonna, közben felhívtuk a papát, én pedig elmeséltem neki, mi történt ma. Erre Hanna közölte: Mama, és nagyra nyitotta a száját, mutogatott bele. Gyakorlatilag elmesélte, hogy ma a Nagymami etette meg ebéddel. :)
Sokszor van ilyen, elmutogat, elmesél dolgokat, teljesen érthetően... Minek is beszélni?

Álom, álom, rémálom...

Ilyenek az éjszakák. Előkerült már a suttogó is, akit ismét a sarokba hajítottam... Gondolkozzon el a szülő, mit rontott el, ha a gyereke még mindig nem képes végigaludni az éjszakákat...
Nem hiszem, hogy elrontottuk volna, hacsak nem elrontásnak számít az, hogy igyekeztem a legkisebb traumát okozni, a legnagyobb várható siker mellett. Vagyis, egy darabig próbálkozom bevenni Hanna bevehetetlennek tűnő igényvárát, aztán feladom. Mára viszont tényleg elég nehézzé vált a helyzet, úgy is fogalmazhatnám, számomra megoldhatatlannak tűnik. Este nem tudom letenni 10 előtt, akkor is úgy, hogy egy szívacson elalszunk ketten, aztán kijövök, majd mikor én is elmegyek lefeküdni, visszateszem az ágyába. (ez utóbbinak mondjuk épp semmi értelme nincs, mivel így amikor legközelebb ébred, érte kell mennem) Éjjel ébred, változó időpontokban, de jó érzékkel akkor, mikor én éppen elaludnék, (merthogy nekem is nehezen megy ez már) és akkor két verzió lehet: A, szivacson újra elalszunk, B, átjön hozzák. B verzió gyakoribb.
Nem várok csodát, és azt is tudom, nem tart minden örökké, de most tényleg nehéz. Az én elképzeléseimben valahogy úgy nézne ki az "ideális" ehhez képest, hogy fél 10 körül le lehet tenni, a saját helyén, egyedül, és éjjel, ha épp ébred, és olyanja van, hát tőlem jöjjön... Csak nem tudom, ezt hogyan érjük el...

Próbálkozunk

Tegnap este már nem vettük elő a szivacsot, amin eddig két hete közösen aludtunk el, hanem Dani mesélt, aztán jöttem én, beültem a fotelbe, Hanna pedig az új ágyacskában feküdt. Egyszer elindult a házőrzőjével kifelé, de hamar rá lehetett beszélni a maradásra. A fél 11es elalvást ugyan nem sikerült egy perccel sem előrébb hozni, de már nem kellettem teljesen az elalvásához. Nekem egyel kényelmetlenebb a fotel, mint a szivacs volt, itt még intimtornázni sem tudok, de Hannának szerintem jobb így. Talán sikerül majd egyszer eljutnunk odáig, hogy elalszik egymaga is.
Reggel hétkor Dani találkozott vele szembe az előszobában, hozta a nyuszit, meg a kendőjét át hozzánk. :) Addig viszont alvás volt.
Délután, szemben az eddigi gyakorlattal nem akart egyedül elaludni, kétszer elmeséltem neki az altatót, (ezt Dani szokta este) és kértem, tegye le a fejét. Letette. 10 perc múlva aludt is.

Van már gumicsizmánk

Addig kerestem, míg találtam, és ma meg is érkezett. Hanna pedig boldogan klaffogott benne, egyelőre bent, mert hiába esik, nem mentünk ki. Még. Amikor pedig elállt, Hanna a szandál mellett döntött, én pedig elfelejtettem magunkkal vinni pocsolyázni. De legalább van. És ahogy néztem, még az ősszel is jó lesz. :)

Várgesztes

A hétvégét Várgesztesen töltöttük, másik hat család társaságában. 13 felnőtt volt, 6 20 hónapos, 1 majdnem három hónapos, egy négyhónapos és egy hatéves. Két házban laktunk, ami egy kicsit szerencsétlen megoldásnak bizonyult, mert pláne, hogy házanként a napirend is eltért, keveset tudtunk együtt lenni. Legközelebb inkább egy nagy házat keresünk majd... A házak amúgy ténylegesen bababarát módon vannak felszerelve, és bár két szintesek, van a lépcső tetején rács, kaptunk etetőszékeket, kiságyat, babakádat, volt bili, és wc szűkítő, de még fellépő is. Sőt a nappaliban egy járóka is. Az ára is baráti, tényleg le a kalappal a hely előtt.
Nagyon jól sikerült a kiruccanás, az idő olyannyira megjavult a hétvégére, hogy kánikula lett, ennek a pocakosok, ketten, három kislánnyal :) nem örültünk olyan nagyon, de így legalább biztosan lehetett fürdeni. Szombaton érkeztünk kora délután, délelőtt egy keresztelőre voltunk hivatalosak, de ezt majd egy másikban, és hétfőn délutánig maradtunk. Hanna végig nagyon jókedvű volt, örült a gyerekeknek, a kisbabáknak, a víznek és az együtt töltött időnek különösen. Ha a papa nem volt körülöttünk, azonnal emlegetni kezdte. A babát ugyanígy...
Gyakorlatilag ki sem mozdultunk a villapark területéről, de nem is volt igazán miért. Enni kétszer kaptunk az étteremben, ebédre pedig a medencéknél található pizzázóban ettünk. Közben pedig hol a kinti medencékben, hol az élményfürdőben, (ez utóbbi az általunk ismert magyarországi beltéri pancsoldás eddigi legjobbika) hol pedig a ház kertjében megtöltött felfújható kismedencében múlattuk az időt.
Talán az egyetlen kellemetlenséget a hihetetlen hőség jelentette, mert a ház felső szintjén nap közben nem lehetett igazán megmaradni, délutáni alváskor fekvő helyzetben is csurgott rólam a víz. Ja, mert persze a szobánk hamarosan egy nagy fekvőfelületté változott, mivel első éjjel az elég keskeny, és ennél még puhább ágyon reménytelenül forgolódtam, majd két paplannal leköltöztem a földre. Második nap délután Hanna már itt a földön aludt, majd este is itt altattam, így volt elég helye mindannyiunknak, és elég jót aludtunk is. Hanna egyszer sem ébredt, reggelig aludt nyugodtan, fél 11es rutinszerű elalvást követően.
Sajnos Sárán kijött a 15 hónapos oltás minden mellékhatása, láza is volt, meg nagyon nagy rosszkedve, reméljük azóta már jobban van.
Hazafelé, a délelőtti nagy pancsolásban elfáradva végig aludt Hanna, mi pedig elhatároztuk, hogy meglépjük a nagy lépést, levesszük a kiságy rácsát, hátha így nyugodtabbak lesznek az éjszakáink itthon is. Vettünk leesést megelőzendő oldal rácsot, és egy hatalmas kutyát, amit a gyerekágy fal felőli oldalához gondoltunk tenni, ezt csak este a lefekvés előtt adtunk Hannának. Nagyon nagy volt az öröm, még fürdeni sem akart, csak az ágyában kuckózott, az új kutyájával. Estére elkezdett még jobban köhögni, piros a szeme is, (ez lehet a víztől is), és elég rossz lett a kedve. Remélem nem lesz beteg....
És akkor néhány kedvenc a képek közül...
Kolossal

Mátéval
Mert élni tudni kell...

Sára, kell egy kis vitamin...

Akrobaták
Nehogy megsüljetek...