Granada, Alhambra

Az ágy kemény… Ez egyrészt sokat segített a derékfájásomon, viszont reggelre nem éreztem a vállamat. Nagyon vicces volt viszont, hogy Hanna befordult keresztbe a 140 széles ágyon, így nekem maradt egy kb. negyven centis sáv. Dani a rendes szimpla ágy méreten kényelmesen aludt, csak az zavarta, hogy rászóltam az éjszaka közepén, hogy ne dobálja magát…

Hanna negyed kilenckor ébredt, talán ő is kicsit jobban kialudta magát itt, bár a reggeli után olyan nyűgös volt, mint már régen. Vigasztalni sem nagyon lehetett, bevetettem mindent, végül a Boribonos mesére megnyugodott, főleg úgy, hogy a nyuszija és a kendője is a kezében lehetett. Összepakoltunk, beraktam egy nagy adag ruhát mosni, aztán elindultunk, majdnem fél 11kor kultúrálódni.

Az út Nerjától a Sierra Nevada hófödte csúcsai között kanyargott, előtte pedig a tengerparton, nagyon impozáns út. Sajnos az autópálya még nem épült meg teljesen, így a 120km nagyjából egy-másfél óra alatt járható meg. Granada igazi nagyváros, de az Alhambra már a bevezető úton jelezve van, így a városba be sem kellett mennünk, egy elkerülő úton érkeztünk a parkolóhoz. Hanna az úton végig aludt, nekünk a nyaralás alatt ezek az autózások adnak alkalmat arra, hogy beszélgessünk.

Egykor álltunk be a parkolóba, a beengedés pedig délelőtti és délutáni turnusra van osztva, épp elfogytak a délelőtti jegyek, a délutániakat pedig kettőkor lehet érvényesíteni. Megebédeltünk hozott anyagból, Dani ivott egy kávét, aztán galambokat, verebeket néztünk, Hanna pedig lezúzta a térdeit… Elég rendesen. A rövidnadrág helyett térdnadrág lenne az ideális, de mindenünk piszkos egyelőre, csak ez az egy naci volt szabad. És még nem is vagyok hozzászokva ehhez az ütődős tempóhoz…

Kettő előtt nem sokkal mentünk be a parkba, volt egy rész, ahova jegy nélkül is mehettünk volna, de végül így is mindent meg tudtunk nézni. Az első állomás az Alcazaba volt, ami lényegében egy óváros, romokkal, tornyokkal, a kilátás a legimpozánsabb benne. A babakocsi ezen a részen felejtős, mert apró kavicsokkal van kirakva az út. Hannát Dani cipelte, aki persze méltatlankodott egy sort, majd miután mögöttük mentem, és nem látott belenyugodott, hogy a papa viszi.

A Nasrid palotákba háromtól lehetett bemenni, sorbanállás után, ez a rész számomra lenyűgöző. Teljesen ámulatba ejt a mór építészet, a fantasztikus faragások, a terek használata, a víz mindenütt, (sajnos az oroszlános kutat épp felújították, pedig teljes pompájában is jó lett volna látni) talán a szokatlansága miatt, vagy mert egyszerűen gyönyörű. Hanna már elég tikkadt volt, a babakocsiban ücsörgött, aztán sétálgatott is, és ahol kutat talált, abban pacsált is. Egy sötéthajú kislány a példáját követve, (a papa délamerikai, pórázon a kislány…ott sok ilyet láttunk, nekem elég fura…) együtt mosott arcot Hannával, de neki nem engedték sokáig…

Bejártuk még a kertek egy részét, az ún. Generalife-et is, ami egy különálló kis kert, rózsalugasokkal, kutakkal, és egy kis palotával, Hanna végül el is aludt persze előbb volt azért nyűglődés is, de mindent összevetve azt hiszem, büszkék lehetünk rá, mert nagyjából hatkor jöttünk ki, (kihagyva V. Carlos palotáját, és nyilván még egy csomó mindent) és ő közben végig elég figyelmesnek tűnt. Egy férfi út közben azt mondta: Unbeliveble beautiful girl… el is pirultam Hanna helyett…

Dani még szeretett volna bemenni a városba is, megnézni a katedrálist, de végül csak autóval jártuk körbe amit lehetett, a katedrálist csak messziről láttuk… Mindannyian elfáradtunk, és éhesek voltunk, de vasárnap lévén minden zárva volt. Egy benzinkútnál vettünk egy szendvicset, aztán hazáig meg sem álltunk. Hanna újra elaludt, mi beszélgettünk. A tegnapi bevásárlásból csak a csirke maradt ki, így a reggel gyorsan elkészített hagymaleves mellé főtt tojásos indiai rizst rittyentettem. Hááát, nem ez lesz a legmaradandóbb vacsoránk.