Utolsó napunk Nerjában, Frigiliana

Azt hiszem itt már nem fog sikerülni korán lefeküdni, és korán fel is kelni, de nyaralunk, úgyhogy a következetességemet félretéve megengedtem magunknak. Hannával az éjszakákat is lassan megszokom, jó hogy ilyen nagy a helyünk most. Az egyetlen hiányosság, hogy kevés a levegő hármunknak a szobában, így nyitott ablaknál alszunk, ami részint nagyon kellemes, viszont a szomszédban a légkondi küldő egysége percenként bekapcsol, ami kisebb zajjal jár.

Nos a mai napra városnézést terveztünk, a hegyek felé 5 km-re Nerjától kis fehér városka, zegzugos utcákkal, ami az útikalauz szerint is kihagyhatatlan, Frigiliana. Mivel ma még össze is kell pakolni sajnos, a délelőttöt töltöttük csak itt, ebédre már haza szerettünk volna érni, de így is maradt majdnem három óránk a városra.

Ahogy beértünk egy kis játszótér fogadott, Hanna azonnal ki is szúrta, úgyhogy a város nézése hintáról, meg mászókáról indult. Apropó hinta… Az amúgy eu szabvány játszón, ahol tényleg nagyon klassz mászókák vannak, (a homokozó itt is tabu…) olyan ósdi a hinta, vasláncos, mondjuk egy 70es években készült padsorból kiemelt szék az ülőke, és nincs semmi, amivel a kiesést meg lehetne akadályozni. Talán hogy biztosan történjen valami izgalmas is? Miután mindent kipróbáltunk, elindultunk hegynek felfelé. Épp jó időben vagyunk itt, ha kicsit melegebb volna, már nem bírnám. Így is meg kellett állnom néha, de szerencsére Hanna ma is Danin lógott, csak lefelé igényelte az én hurcibálásomat.

Nos a felfelé sétálás eredményeként, meg a melegre való tekintettel be is ültünk egy bambira a domb tetején, ahonnan festői kilátás nyílt a völgyre, onnan a tengerre, és a városka átellenben elhúzódó részeire. Ettünk egy elég rossz sütit, (mostanában értékelem a pick szalámit, a magyar cukrászatot…) aztán elindultunk felfedezni lefelé is a zegzugos utcákat. Fehérre meszelt házak, kékre festett ajtók, vagy pirosra, rajtuk kopogtató, felfelé baktató ló, vagy öszvér, ezt nem tudtam teljesen eldönteni, aki építőanyagot cipel, maga elé mormogó idős néni csupa feketében, és nagyon minimális turista.

Leérve vettünk még egy pár képeslapot, ezeket még mindig nem sikerült elküldeni senkinek, de reméljük a blog is kárpótol valamennyire… Hanna játszott egy utolsót, aztán irány haza, ebédelni, pihenni, aztán pakolás. Ébredés után felmentünk megnézni a közös medencerészt, amiben a víz sajnos olyan hideg volt, hogy Hanna sokadik próbálkozásra sem ment bele bokánál tovább, pedig nagyon küzdött.

Az esti levezetés egy nagyon régi folyómeder felett egy nagyon régi híd, aminek szomszédságába építettek egy újat is, ez utóbbi teljesen lehetetlenné teszi az előbbi megtekintését turista módon, bár egy csomó képeslap fő témája a fent említett látványosság. Kár.

Fagyizást terveztünk, de csak jégkrémezés lett belőle, aztán sietősen hazaautóztunk vacsi, és a pakolás befejezése. Ha ezt a részt nem kellene minden elindulás előtt újra végigcsinálni, nagyon szórakoztató volna ennyi helyen aludni. Ma azért fájt a szívem rendesen, hogy el kell búcsúznunk. Dani kapott egy kisebb napszúrást, ő emiatt, én pedig talán az izgatottság miatt, de nem tudtunk aludni rendesen. Hanna azért aludt.