Hajnali negyed hétkor ébredtünk, apróságokat kellett még betenni a bőröndökbe, aztán Hannát felnyaláboltam pizsiben, ahogy volt, és irány malaga, reptér. Előtte elvittük a csacsiknak a maradékainkat, meg leadtuk a kulcsokat, aztán autópálya. Hanna az út nagy részét átaludta, én a forgalom miatt kicsit aggódtam, Mimó pedig egész nap izgett-mozgott. Még Benalmadénában letárgyaltuk, (nem kis pénzt kértek érte mondjuk) hogy a repülő téren adhassuk vissza a kocsinkat, most nagyon boldog voltam, hogy így döntöttünk. Autó lead, shuttlebusz elszállítmányoz.....
Becsekkoltunk, reggeliztünk, aztán repültünk egy órányit, Hanna most egészen jól tűrte az utat, olvasgattunk, nézelődtünk, meg kicsit sétálgattunk. Viszont örültem, hogy nem kettőt kell repülni, mint idefelé, mert autóban, vagy ha be van kötve rendesen, akkor elücsörög, de ha lehetősége van mozogni, akkor nem lehet egyhelyben tartani. A repülőn ráadásul nincs semmi látnivaló sem…
Barcelonában miután felvettük a csomagjainkat, már el is indultunk volna kifelé, mikor eszembe jutott, (épp Hanna lógott rajtam) hogy a babakocsink nincs meg. Dani hamar megszerezte, de jókor kapcsoltam. Az autót, amit újonnan kölcsönöztünk nem messze kellett átvenni, de ez már ismerős volt, így hamar ment minden. Egy ford focust kaptunk, belül kényelmesebb, mint a kia, de csomagtere kisebb…
A la Roca deValleba igyekeztünk, kisruhák beszerzésére, a kedvenc helyemre, elég jó dolgom van, hogy harmadik éve mindig van rá lehetőség, hogy feltöltsem a készleteket, a hiányzó kisbodikkal, főleg Mikolt érkezése kapcsán éreztem szükségét, mert tavaly Hannának jó előre minden méretűt megvettem már, amire három éves koráig szüksége lehet. Hanna kidőlt, és elaludt, így egyedül indultam neki a vásárlásnak. Nemsokára megjelentek Danival, Hanna zokogott. Felébredt, és nem talált…
Nem részletezem, milyen egy másfél évessel a bevásárlás, nézelődés, de Hanna igazán jól viselte a megpróbáltatásokat, így vettünk jópár dolgot, és egy picikét még játszótereztünk is, mielőtt elindultunk volna megtenni azt a 200 km-t, ami előttünk állt még az este. Hétkor ültünk autóba, és kilenc volt, mikor kiszálltunk Deltebre mellett a semmi közepén. A Debre folyó deltájában a tengerparton, az Ecoholtel parkolójában. Nem sok embert láttunk, de autót sem, és a szálloda sem volt teljesen tele. Bár iszonyúan elfáradtunk mind, bíztunk benne, hogy nem jöttünk hiába ennyit.
A szálloda különben aparthotel, új építésű, a terekkel nem spóroltak, de az anyagokkal igen. Mintha hazaértünk volna, úgy lehetett hallani a szomszéd zajokat. Le is küldtem Danit az étterem-recepcióra, hogy kérjen egy olyan szobát, ami a harmadikon van, legfelül, és ha lehet, nem legyen mellettünk senki. A portás, vagy kitudja, aki a kulcsokat kezeli készségesnek bizonyult, így hamar kaptunk megfelelő szobát. Ez is kővel burkolt, kong az egész, nem olyan otthonos, mint Nerja volt, de már tudom, hogy az volt az igazi… Itt viszont két szobánt van, úgyhogy a háló megint egy hatalmas ággyá avanzsált, három van egymás mellé tolva, így a 230as szélesség 270re növekedett.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar