Sára, Judit, labello, szívószál...

A tegnap. Az este volt igazából érdekes, mert Dani nem jött haza, csak későn, mi pedig alvás után nem tudtuk mitévők legyünk, az idő esőre állt, így a játszóterezés, vagy a séta nem tűnt ideális programnak. A nagymaminál ettünk palacsintát, (el is felejtettem, hogy ígérte :)) aztán felhívtuk Sáráékat, és átmentünk hozzájuk. A lányok annyira örülnek egymásnak, Hanna már a kapuban tudta, hogy hova mentünk... Vagyis már itthon, amikor mondtam neki, hogy menjünk Sáráékhoz, hozta a cipőt, és mutatott az ajtóra.
Ma. Munkanap. Bevallom, nem viselem jól, ha Dani hat napig nincs velünk... Mára teljesen elfáradtam, Hanna az almúlt napokban a köhögés miatt is talán nagyon igénybe vette a kreativitásomat is, meg a türelmemet... Végül azért nagyon jó kis napot sikerült összhozni, és Hanna is a jobbik formáját hozta. :)
Délelőtt a mamival elmentünk az ikeába, Márkus névnapjára vettünk pár apróságot, én pedig megragadtam az alkalmat, (és bár szekrény ajtót ma sem kaptunk...) és a hálóban lévő kék dolgokat, mint a lábtartót "díszítő" pléd, és párnák, lecseréltem bézs és barna színűre. Annyira üdítő, mint a teraszon a virágok.
Hanna ma megtanult szívószállal inni, a shakem volt az incentív, Hanna harmadik próbálkozásra már tele is szívta a száját vele. :)
Hazafelé drága édesanyám azt gondolva jót cselekszik, odaadta Hannának a labellóját, Hanna pedig tőle szokatlanul csendesen viselkedett. Gyanút fogtam, de már későn. Az egész arca, a keze, és a ruhája tiszta sárga maszat volt, szegény anyukám alig győzte levakarni róla. :)
Az evés pár napja kínszenvedés, ma sem volt másképp, pedig igazán finomra sikerült a zöldbabfőzelék, mégsem kellett csak öt kanállal. Reggelizni sem reggelizett igazán, nem is értem, hogy hogy nem éhes...
Alvás után elmentünk Dani elé, aztán a Rómaira vendégségbe. Már régóta tervezzük, most végre sikerült. Nagyot sétáltunk, Hanna Judittal kavicsokat meg fadarabokat dobált a vízbe, remélem nem csak Hanna élvezte. (Drága Judit! betettem ezt a képet, remélem maradhat... )

Aztán ettünk hekket, közben Hanna összebarátkozott a szomszéd asztaloknál ülőkkel, az egyiküknek kutyái is voltak, a másiktól kapott egy kis túrógombócot, a harmadik pedig vett neki egy két decis baracklevet... Ennyit a zárkózottságról :):) A baracklé szívószállal nagyjából egy perc alatt fogyott el, a következő arcvágás kíséretében. Mi felnőttek közben könnyesre nevettük magunkat. :)

A legszebb a mai napban az volt, amikor Hanna a parti sétát megunva felkéreckedett, (mostanában gyakran akar kézben lenni... lehet, hogy Mikolt közeledtét érzi...) szorosan hozzámbújt, még meg is szorongatott, és egy darabig így is maradt. Aztán lekéreckedett, és odament a pocakomhoz, kicsomagolta, megsimogatta... Szeretetroham? Olyan nagyon meghatódtam...