A lordózison biztosan csak az enyhíthet, ha erősítem a hátamat, úgyhogy tényleg ideje elmenni tornászni. Hanna cipelése... hát ez kemény dió, sajnos, vagy szerencsére ezt sehogyan nem tudom okosan csinálni. Ha jönni akar, igyekszem leguggolni mellé, de ez általában csak ront mindkettőnk helyzetén, én ugyanis nem tudok felállni, ő pedig kiakad az értetlenségemen. Az ágy. Tegnap vettünk végre egy matracot, ami majd hétfőn érkezik, már csak a hétvégén kell beszerezni hozzá egy ágykeretet, (ezzel telt a tegnapom, ugyanis nincs olyan, amit én szeretnék, az interneten sem... :() és akkor tulajdonképpen minden megoldódik. Remélem.
A sétálás már egyáltalán nem esik jól, ami miatt szomorú is vagyok, mert Spanyolországban azért jó lett volna mindent megnézni gyalog is... Dehát valami mindig kimarad, hogy mehessünk újra. :)
Ma csiribirin voltunk, az odaút 20 percre nyúlt, a korábbi 10 helyett, hazafelé pedig igazi csigalassúságra ítéltettem. Hanna morgott is, nem ehhez a tempóhoz van szokva. Kati, aki tartja a foglalkozást, nagyon rendes volt, emelgette Hannát, segített nekem, jól is jött.
Hanna ma felfedezte a rododendront a teraszon. :) Megszagolgatta, de csikizi az orrát, mert mindig becsukja a szemét közben. :) A tornán ma minden kisasszonynak össze volt fogva a haja, Kati meg is jegyezte, hogy ugyananahhoz a fodrászhoz járnak. És tényleg, Hanna hagyja, hogy gumit, csattot tegyek a hajába, sőt, ha kiesik, jön, hogy tegyük vissza.
És akkor az elmaradhatatlan alvástémához is egy kis gyöngyszem. :) Tegnap reggel fél nyolckor átvittem magunkhoz, majd negyed 10ig aludtunk, ezután délután majd három órás szieszta következett. A böjt... éjjel nem aludt szegényem, ahogy én sem, végül az ágyunkban kötött ki, de ott is a rugosódás ment. Aztán reggel alig lehetett belénk életet lehellni. Biztosan lehet ezt jól csinálni. :):) Viszont a lelki szemeim örömmel nézegették a hatalmas új ágyunkat, meg benne negyedmagunkat.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar