Ez nem Hanna napja, sőt már az éjszaka sem volt az övé...
Pedig már olyan szépen alakultak a dolgok, le sem mertem írni babonából, hogy az előző héten négy végigalvós éjjelünk volt, amikor fél nyolc, nyolc körül érkezett Hanna, és három olyan, amikor csak vissza kellett kísérni az ágyába és már aludt is.
Ezzel szemben tegnap este szokásos időben került ágyba, viszont éjfél volt, mire végre elaludt. Közben volt minden, kisebb fajta balettelőadást követhettünk végig, és amikor fél éjfélkor kattanásokra lettünk figyelmesek, már csak röhögtünk kínunkban, ugyanis édes kicsi lányunk a szobájában lévő sólámpát kapcsolgatta le-föl... Éjfélkor még megetettem... Hajnali ötkor az előszobában kezdett kipakolni a táskámból, ekkor elszakadt minden maradék idegszálam is, és enyhén bosszús hangon közöltem vele, hogy akkor most felkelhet, én megyek aludni. Erre letette a fejét, (hat óra volt...) és aludt kilencig. A begyógyult szemeinket nem is szeretném lefotózni...
A mai nap persze ennek böjtjeként nem egyszerű, pláne, hogy Dani még dolgozni is elment. Délelőtt végre csiribirin voltunk, Hanna arcán, mintha nem tudna... egy fél mosoly sem jelent meg. Aztán autóval meglátogattuk villámmód Mariannt, vittünk nekik tejecskét, Danit pedig út közben kitettük, menjen a dolgára. Hanna innetől kezdve vígasztalhatatlanná vált, sikított, mint egy kismalac, közben Mikolt is rázendített, ő az éhségtől... Nem részletezem, milyen érzés két üvöltő gyerekkel a hátam mögött igyekezni minél előbb haza.
A délutáni alvás gyakolatilag ágybazuhanással kezdődött. Jelenleg csend van, miután megszoptattam Mikoltot megint, (két óra elteltével, hmm...) gyorsan igyekszem pótolni valamennyit a kiesett alvásmennyiségből... hátha nem keltenek fel...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar