Keressük az igazi helyet Hannának. Kati néni és a csiribiri után ez persze nehéz, mert Kati az igazi, és még Zsuzsi, akihez úszni járunk, de belőlük csak egy egy van. Hannának pedig kell a gyerektársaság, a mozgás, nekem pedig hiányzik, hogy fejlesszem, főleg ritmusilag, zeneileg. Két lehetőség adott: (lenne egy harmadik is, a nagyszülők szárnyai alatt, de ők dolgoznak ugye) vagy elviszem magánbölcsibe egyszer egy héten fél napra, olyan helyre, ahol van valami foglalkozás, (így esetleg kapok pár órát Mikolttal kettesben), vagy pedig találunk olyan helyet, helyeket akár, ahol fél-háromnegyed órára megmozgatják Hanna érzékszerveit, meg őt magát is. Ez utóbbi esetben Mikoltot rángatnunk kell kicsit, (bízom benne, hogy azért valamit ő is profitál a dologból) viszont Hanna maga mellett tudhat. (nem mintha olyan nagyon hiányolna... de erről kicsit alább...)
Ma ennek fényében Tücsökzenén voltunk a MOM művházban. Nekem még mindig a csiribiri a nyerő, de Hanna tátott szájjal állt végig a kör közepén, míg a többiek a mamájuk ölében ücsörögtek, leste Móni nénit, és a végén mondta, hogy jöhetünk legközelebb is. (ez nagy dolog, a ringatóról ugyanis elmenekült...) Szerdán kipróbáljuk a táncházat is, ahol egy éves kortól már ropják a picik, kíváncsi leszek. Hétfőnként a Marczin kézműveskedés is van, de az fél 10kor kezdődik, így esélyes, hogy nem érünk oda rá...
Délután szerettem volna bepótolni némi lemaradást alvásügyileg, de a gyerekeim nem voltak igazi partnerek ebben. Hannától nem is vártam, bár a postás néni hosszú csengetése sem segített egyikünknek sem... Mikolt ma valamiért elég nyűgöske volt, a délutáni átlag kb. 10 perces altatás ma majdnem másfél órásra sikeredett. Ezalatt volt a kiságyban, a kezemben, a nagyágyban, kapott cumit, takargattam, ölemben volt, szopizott, én előbb aludtam el, mint ő. Azért végül sikerült, (kedves védőnénink roppant megnyugtató mondása sokszor csengett a fülembe ma, miszerint minden elmúlik egyszer...) bár amikor felébredtem, nem nagyon tudtam merre vagyok, hány óra, stb...
Hannát Dani vitte volna játszóra, (ez amúgy csak álca, igazából levegőzni megy, és fáradni, mert különben nincs elalvás éjfél előtt) de út közben Adiba botlottak, és Hanna hangos zokogásban tört ki, mikor Dani nem engedte vele hozzájuk. Győzött a sírós, még nekem sem sikerült kikönyörögnöm Hannát Adiéktól, még azzal sem, hogy a mama meg a papa mennek csúszdázni. A válasz ennyi volt: Jó, majd rámcsukta az ajtót... :) (remélem, hogy nem zavart Hanna, mert én nagyon hálás vagyok ezért a fél óráért, meg azért, hogy Hanna meg is vacsorázott, mire értementem)
Este a nagykádban fürödtünk hárman, Hanna, Mikolt, és én. Mikolt nagyon élvezte a sok vizet, gőgicsélt Hannának, aki locsolgatta a kiskannájából. Végülis vízbe született baba :) Úgy tűnik nem lesz gond vele sem az úszásra szoktatással.
És persze nem bírtam ki, hogy elő ne keressem Hanna első nagykádas pancsolását... Nem két tojás, de egy alom :):) Szerintem... :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar