Születésnapodra

Édes pici Mikolt!
Egy hete egyfolytában arra gondolok, milyen voltál a pocakomban, milyen volt amikor megszülettél, milyen hihetetlen fél évünk volt, míg a papa velünk volt éjjel-nappal, és hogy mennyire gyorsan megy az idő.
Már a pocakomban éreztem hogy kislány vagy, tudtam, hogy teljesen más, mint a testvéred, mégsem tudtam elképzelni, milyen az, ami más. Tudtam, hogy nyugodt vagy, finom, igazi kislány, de igazán ismerni, megismerni csak akkor kezdtelek, amikor már a kezemben voltál végre.
Szépen születtél, és bár féltem eleinte, milyen lesz, amikor eljött az idő már csak a figyelem maradt, és nagyon de nagyon örültem neked, annyira, amit azelőtt elképzelni sem tudtam. Hannával megküzdöttük az újszülöttkor minden percét, neked jutott a könnyedebb mama belőlem. Néztelek, csodáltalak, és alig hittem, hogy ekkora boldogság két kislány édesanyjának lenni.
Baba vagy, még mindig, törékeny, édes, mosolygós, végtelen akarattal. Tudod mire van szükséged, és jelzed is. Bújós vagy, rettenetesen, én pedig örülök, hogy foghatlak, simogathatlak, babusgathatlak egész nap. A kezedet nem adod, ha azt fognám meg, elhúzod.
Hanna a legfontosabb gyerek az életedben, ha nincs velünk nyűgös leszel, keresed, reggel is neki örülsz a legjobban. Igyekszel mindenben utánozni, tőle tanultad, hogyan kell babát fésülni, gyurmázni, furulyázni.
Köszönöm, hogy minket választottál, hogy nagyobb család lettünk veled, hogy megmutattad, lehet lazábban, több mosollyal, mint szorongással is babázni, hogy segítesz nekem még jobban szeretni, elfogadni, megnyugodni, bízni.
Isten éltessen sokáig.
Nagyon szeretlek.

Mikoltról egy évesen

Csecsemőből kisgyerek lett. Olyan sokat változott egy hónap alatt, és mégis babás még, kicsi és törékeny, bár hurkákért a combira és pocakért nem kell a szomszédba mennünk. :)
Az evés ennek megfelelően bármi, bármikor, sok. Annyit eszik, mint mi, az étrendjéből a tej, a tojás fehér része és a cukor teljesen hiányzik, de ezeken kívül mindenevő. Zöldség, gyümölcs, joghurt, hús, sajt és sorolhatnám. Természetességgel fogad mindent, és egyáltalán nem válogat. A szopizás véget ért, amit még mindig nehéz szívvel viselek, helyette nem adok semmi mesterségeset.
Mostanában ötször eszik, a tízórai, ami eddig nem kellett most elfogy. Zömmel gyümölcs vagy joghurt amit kap.
Az alvás változatos, vannak rendszeresen végigalvós éjjeleink, saját ágyban elalvósak is, de előfordul, hogy a "miágyunkban" alszik el, és éjjel átvándorol. Sokszor csak egy cumit kell adjak a helyén, és alszik is tovább, de van hogy állva fogad hajnalban, és mutatja az utat, hogy tudjam merre van a nagyágy. Kuckózós, a takaróját is maga alá gyűri, ha pedig hozzánk jön, akkor keresi a helyét, befészkeli magát valahova a paplanban, a legjobb ha mindenhol körülveszi valami, a hátának a legjobban én felelek meg. Szeretem, ahogy elalszik, csendben keresi a helyét, talán a hideg pontok jobban esnek neki, mint amit már bemelegített. Cumival alszik, néha kendővel, de ragaszkodás nem alakult ki köztük. Hanna kendőja annál érdekesebb reggelente.
Általában jókedvűen ébred, és rendszerint maximum 5-10 perc alatt alszik el.
Délután már régóta csak egyet alszik, ha a kocsiban délelőtt mégis elszunyókál, akkor a szieszta időben nehezebben megy a lefekvés. Viszont ha ebédidőben érünk haza és ő alszik, akkor át lehet tenni az ágyába és fel sem ébred, arra sem, hogy nem evett. 2-3 óra az adagja, ha közelít a 3 órához a mennyiség, akkor az esti alvás sem teljesen gördülékeny.
Este mesélünk már, a forgatós könyv nagy kedvenc, rendszerint az én ujjamat fogja, azzal forgat :) Pedig neki különösen jó lenne, ha a mutatóujjával ügyesedne, mert egyelőre a hüvelykkel mutat, zárt ököllel.
A mozgása nagyon sokat finomodott, alakult az elmúlt hónapban. Hanna is észrevette ezt, mióta Mikolt villámként teper négykézláb, Hanna sokkal nyugtalanabb, hisztisebb. Lépcsőn mászik felfelé teljes biztonsággal, és már lefelé is próbálkozik, de nagyon óvatos. Bútorok mellett feláll, a lábfeje még nem párhuzamos, emiatt jobb volna kicsit előre erősíteni a támaszait. Kornélnál most ezen dolgozunk, labdán ülve játszunk vele itthon is sokat. Kézen fogva elindult, de ezt sem erőltetem, bár ő nagyon szeretné.
A finommozgása alakul, de nem tökéletes, a kanalat igyekszik megfogni és a szájába tenni, ha kenyérkatonákat adok neki, akkor csippent is, de mutatni nem tud még.

Az első ünneplés

Mikolt névnapja valamikor szeptemberben volt, de akkor elég elfoglaltak voltunk mindannyian ahhoz, hogy igazán megüljük. Így neki ez az első igazi ünnep, az első, ami igazán róla, neki szólt.
Négyesben, vagyis majdnem ötösben ünnepeltünk, a kertben. Most volt először ekkora jelentősége annak, hogy kertes házban élünk, arról nem is beszélve, milyen jó nyári babát köszönteni odakinn. Már előző este elkészítettem a tortát, egyszerű hideg túrótortát csináltam, tej, cukor és tojásmenteset, ami a hűtőben várta a sorát. Hanna persze már reggel a gyertyát emlegette, és valahányszor kinyitottam a hűtő ajtaját, hangosan lelkendezett:
- Ott a Mikolt születésnapja!
Megvártuk, míg Dani hazaért a munkából, és némi hangoskodás, (Hanna az elmúlt időkben elég gyakran ad hangot az elégedetlenségénak, bár ő maga sem tudja pontosan mi az ok, üvölt, mintha nyúznák, és semmivel nem lehet megnyugtatni...) rendezkedés, intézkedés után végre a legkisebbről szólt a délután.
Volt szép ruha, csattal, csinos csomagok, lufik, kis csokor pillangóval, napsütés...
Volt ajándék a fűben, Hanna természetesen mindet segített kibontani, Mikoltot inkább a fű zavarta, igyekezett elmászni simább felületet keresve a tappancsainak, így az utolsó csomagot már az asztalnál bontogatták.
Volt torta is, gyertyával, tüzijátékkal, Mikolt fenntartással kezelte mindkettőt, majd némi barátkozás után már mosolygott is. Óvatosan megfogdosta a tortáját, aztán alig lehetett elvenni előle, pancsolt benne, előbb kézzel, aztán kanállal. Még időben megmentettem egy pár szeletet, de a nagyja játék lett. :)
Volt pokrócos, egymás mellett játszós, nyugis naplemente...
Szombaton pedig jön a nagycsalád, lesz újabb ünneplés.
Több kép itt.

A házról

Annyiszor szerettem volna írni a házunkról, mert olyan sokan kérdezik, milyen, megszoktuk-e már... és mindig elmaradt.
Most sem írok hosszan, majd kiegészítem ezt, csak annyi jutott eszembe, hogy nagyjából egy hete Hanna újra zsippzsuppolja a babáit, amit még a lakásban kezdett el játszani, akkoriban olyan szenvedélye volt, hogy nem múlt el nap, hogy ne kért volna, segítsek, vagy ne játszotta volna egyedül is százezerszer egymás után.
Azt hiszem, amikor először hallottam a nappaliból az ismerős nótázást, akkor éreztem, hogy igazán megérkeztünk. Kellett majdnem két hónap, hogy megszokjuk, itthon legyünk. Hanna emlegeti a régi lakást, de nem vágyakozik, csak szóba hozza néha. De amikor az utcában meglátja a kerítést, mindig mondogatja:
- Én már látom a házunkat!
Képeket tettem fel, az oldalsó linkek között Kinga néven kell keresni. Az eredeti, és az átalakítás közben készült képeket is igyekszem majd lassan feltölteni.

Megérkeztünk

A hírzárlat oka prózai, nincs internetünk. Még. Ahogy telefonunk és tv-nk sincs, bár e két utóbbi cseppet sem hiányzik.
Igyekszem pótolni a krónikát, remélem hamarosan onlájn is sikerrel, most a word az egyetlen aki infókat kap rólunk…
Sok mindenből van már elsőnk, és nem is olyan félelmetes, meg fura, mint ahogy előre elképzeltem. A költözéssel kapcsolatosan csak annyit szeretnék mondani, hogy soha többet. Hat napig pakoltam, aztán a költöztetők két fordulóban hozták a dobozrengeteget és még mindig van cuccunk odaát. Fogalmam sincs, mi az, ami ennyi, és arról sem, hogy harminc év múlva meddig fokozódik majd a felesleges dolgaink száma. Pedig szelektáltam, nem ragaszkodom semmihez, és mégis.
Az első itt töltött napunk nagyjából ziláltan telt, de estére lett gyerekszoba és háló is, sőt a felső szinten tisztaság és otthonérzés. A földszintre nem merészkedtem, vasárnap kiderült, jól tettem. Végeláthatatlan doboztenger és piszok. Talán ennek köszönhető, de Mikolt mióta itt vagyunk négykézláb mászik, szépen, szabályosan, csak nézem, annyira jóóó.
Vasárnap érkezett egy pianino is, mindannyiunk nagy örömére, mégha csak kölcsön is. Hanna azóta lelkesen klimpírozik és bár van némi csiszolnivaló a technikáján, azért ígéretes.
A félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak. Két dolog volt, amitől tartottam, mindkettő az éjszakákkal volt kapcsolatos. A templom harangja, illetve annak közelsége és a harangozás gyakorisága volt az egyik, a szomszéd kutyák a másik. A harang illedelmesen a mi alvásidőnket tiszteletben tartva szól csak, (mondjuk hétvégén reggel fél hétkor 79-et üt, de ezt megbocsátottam) a kutyák pedig igen jól neveltek, mert nem zavarnak.
A lányok egy szobába kerültek, azt látom, hogy Hanna szívesen veszi, hogy Mikolt is vele alszik, Mikolt pedig nem ébred ránk, amikor mi fekszünk. Így volt már olyan éjjel is, hogy először fél ötkor kért engem. A változatosság jegyében persze Hanna aludt velünk is, és volt olyan délután is, hogy hárman aludtunk a nagyágyban. Ezzel kapcsolatban semmi fenntartásom nincs már, ahogy nekik jó, úgy történik. Annyira jól fogadták a változást, hogy ennyi teljesen érthető.
Lassan tényleg megérkezünk és az egyetlen, amin jelenleg változtatnék, az egy kiadós vírus, ami rendesen ledöntött a lábamról. Ma már volt hangom legalább, de két napja ki sem mozdultunk az udvaron kívülre. Nincs ellenemre ez a létforma, de egészségesen sokkal könnyebb volna minden. Remélem a lányok kibírják a vírus nélkül és a Picike is jól van, kicsit aggódom. Valamin muszáj. :)

Hanna fél

Azt már régóta tudom, hogy Hanna fél a sötéttől.
Ma este lefekvés után azt kérte, csukjam be a szobája ajtaját. Nem értettem, kérdeztem, miért.
- Mert bejön valaki és elviszi a kendőmet.
Igyekeztem nagyon határozottan megnyugtatni, hogy ide senki nem jön és vigyázunk rá is meg a kendőjére is, épp ma este volt itt a zárszerelő, és cserélt ki minden fontosabb zárat.
Biztosan nem tesz jót a félelmeknek, hogy folyton idegenek jönnek mennek, de hamarosan elmúlik majd az átjárás is.
Addig pedig én sem félek...

Biorandi

A jóidő beköszöntével újra rendszeres látogatói lettünk a biopiacnak. Abbéli hitemben, hogy Mikolt az én főztömmel is beéri, három hete még lelkesen vásároltam, majd miután a kis válogatósom kétszer egymás után szájcsukva fordult el ebédnél, (megkóstoltam, finomat főztem...) kicsit alább hagyott a lendületem. Ma pl. meg sem néztem, mennyi pénz van nálunk, ott derült csak ki, hogy egy ezer forinttal sikerült érkeznünk.
De a piac nem kizárólag a sok finomság miatt tart számot az érdeklődésünkre. Mikor Hanna kicsike volt, Sáráékkal, Mátéékkal, Gergőékkel itt randiztunk. Egy nagy pokrócon tanyáztak a gyerekek meg az egyik szülőjük, a többiek meg vásároltak. Itt 10 hónaposak :)
Azóta gyarapodott a létszám, kistesók érkeztek, Mikolt, Lilla és Míra. A kiscsajok eddig nem látták egymást élőben, csak képről ismerték egymást. Már épp indultunk volna egy rövid Gergőtalálkozást követően, amikor befutottak az ikrek is. Sáráék Margitszigeteztek, úgyhogy a nagy pléd ezúttal elmaradt, volt helyette két kisebb, bár a kicsilányok még nem merészkedtek hasra, Mikolt pedig csak egy ideig füvezett rajta. Volt viszont barátkozás, mosolygás Mikolt részéről, megfontolt szemlélődés az ikrek részéről. Épp olyanok, mint Máté. :)
Igazi közös képet nem sikerült készíteni, valamelyik "nagy" folyton szökésben volt... :)

Fogak

Mikolt az elmúlt pár hétben három fogat növesztett. Szép csendben, talán csak az éjjelek lettek sűrűbben cicizősek miattuk, vagyis az egy ébredés háromra nőtt. Ahány fog... A negyedik helyén is érzem a dudort, lassan az is kibújik. Mind a négy alul, felül pedig egyelőre nyoma sincs effajta változásnak. Viszont az én szerencsém, hogy az esti szopi végeztével rendszeresített harapással felhagyott.

És felült

Sukorón jártunk ma, arborétumban, ami csak a körítés volt egy jó nagy pokrócozós, játszós, nyártervezgetős délelőtt-délután mellé, Sáráékkal, de erről egy másik bejegyzésben. Amúgy is el vagyok maradva egy halom Sárás barátos poszttal...
Nos a pokróc varázsa, ugyanazé, amiről tegnap áradoztam, ugyanazé, amin Hanna életében először felült, Mikoltot is megihlette. Kellett hozzá persze az is, hogy egy enyhe lejtőn terítsük le, de mindenesetre háton fekvésből oldalra gurult, aztán felhúzta a kis lábacskáit, majd kitámasztott alkarral, végül kinyújtotta az erősebb balt és felült!!! :):):) Kétszer egymás után, Misi tanuskodása mellett. Daninak sajnos csak az örömhírt tudtam elújságolni, mert a kis fókánk nem strapálta magát többször, illetve végül még egyszer bemutatta ugyanolyan tökéletes technikával mint az előző kettőnél, mielőtt összepakoltunk volna.
Kellett nekem panaszkodnom?

Függőség

Volt egy játék, amiben arról kellett volna írnom, milyen függőségeim vannak. Nem nagyon vagyok lelkes játékos, de miután az elmúlt időkben többen kérdezték, honnan a lányok sok csinos ruhája, vallomással kell kezdenem.
Az egyik nagy függőségem a lányok ruháinak kiválasztása, beszerzése. :) Azt hiszem, nem vagyok igazán sznob, de az tény, hogy a ruhatárukban véges számú márka, szerintem (bár ezzel lehet hogy egyedül vagyok...) nem végtelen számú darabja található.
Hiszek abban, hogy egy jól kialakított dizájn bizonyos embereket vonz. Itt van mindjárt az egyik kedvenc példám, az ikea-kika ellentétpáros. Vannak akik az egyiket és vannak akik a másikat preferálják, olyannal nem nagyon találkoztam, aki mindkettőt egyformán kedvelte volna. Valahogy így érzem a kisruhákkal is. Példul a next számomra minőségileg teljesen rendben van, és mégsem a miénk. Vagy a méretezés miatt, vagy mert nekem sok a rávarrt húzott hímzett ezaz bennük.
Öröm ha jó minőségű, tartós és szép dolgaink vannak, szeretem hogy ha a gyerekeimre nézek, azt látom csinosak. Egyfelől lányok, másfelől pedig úgy gondolom, hogy az igényességet kicsi korban kezdi el kialakítani a szülő, és ez nekem vonatkozik arra is hogy mit eszik, mivel játszik, és arra is, hogy mit hord. Nem a márka számít, bárcsak lenne több, amiből választhatok, ezzel együtt mára úgy látom, megtaláltuk azt, amiben leginkább magunkra ismerek.
Hannával voltam várandós, amikor először nyaraltunk Spanyolországban, és találtam egy outletet. Igazi kis parndorf csak olyan márkákkal, mint gucci meg prada. Gyerekholmiból is volt bőven kínálat, én mégis a legjobban a Petit Bateau márkának örültem, amit egy régi barátnőm ajánlott mikor még nem is volt gyerekem, aztán idehaza a Momban kiderült, hogy elképesztő áron lehet beszerezni a ruháikat. Egy kisbody 6000 forint... Kint viszont olcsó volt és gyönyörű. Így aztán megvettem Hanna egy éves koráig az összes alsóneműt aztán egy évvel később a két éves koráig kitartó készletet, majd következő évben még két méretet. Idén kifogyunk belőlük sajnos.:) Egyszerűen azért szeretem, mert elnyűhetetlen, és szép. Volt pár próbálkozásom egyéb márkákkal, de mind megbukott. Pár hónap viselés után kifakultak, elnyúltak. Most épp Mikolt hordja amiket Hanna kinőtt és szerintem még két gyereket biztosan kiszolgál.
De ez csak nyáron látszik. Ami viszont mindig... Gap. És újra és újra. És soha nem csalódom... Néha Old Navy, ha nagyon romantikus hangulatban vagyunk, akkor egy egy darab Pumpkin Patch vagy Monsoon. Tetszenek az Oilily és a Mini Boden darabok is, de az valahogy mégsem mi vagyunk. Mára odáig fejlesztettem a gaphez fűződő viszonyomat, hogy címkevizsgálat nélkül felismerem. Rámtalált, egymásba szerettünk, és a lányoknak tényleg nagyon jól áll. Szerencsémre, vagy sajnos itthon nem lehet kapni, ahol meg igen, oda meg mi nem járunk. :)
Így aztán marad az aukciós intereneten is megoldható formája a vásárlásnak, vagyis kezdetben vatera és teszvesz, (a vaterán van egy nagyon kedves állandó eladónk, akinek egy évvel idősebb a lánya mint Hanna, így mindig egy évvel előrébb járunk a készletben, ami hasznos is, mert csak a dobozban kell keresnem a szekrény tetején, ha jön egy évszakváltás és épp kinőttünk egy méretet) aztán átpártoltam az e-bayre. Angliából és amerikából jön a posta, mosolygok is Hannán, amikor valaki megkérdi, honnan van az a helyes kabátja, és azt válaszolja, hogy: A postás Marika nénitől kaptam. :):) Még postával együtt is olcsóbb, mintha a c&a-ban vásárolnék új ruhákat, igaz, hogy így a készletünk majdnem 99% már volt valakin, de ezt a legtöbb esetben senki nem mondja meg.
Néha azért persze elcsábít egy drágább darab, de a legtöbb ruhájuk párszáz forintos. Van hogy akár háromezer forintba is belekerül mindennel együtt, de ez a ritkább. Ami pedig különösen kényelmes, hogy nem kell a boltokat járnom, hanem házhoz jön a ruhatár. :) Kevés kivétellel nem találkozunk azzal ami a lányokon van. :):)
Ps.: Kata Kedves, megnéztem neked, és a majmos overálból már csak 2-3 éves méretet találtam. :(

Na sziasztok!

A héten sokadjára kellett orvoshoz mennem, mennünk. A csütörtök csiribiris nap, és hogy Hanna oda eljusson, a doktorosdiból meg kimaradhasson, úgy gondoltam, megkérdem Katit mehet-e egyedül. Kati elvállalta, közben pedig Lencsi és Mariann is eljöttek Hannafelügyelőbe, tornapróbálásra.
Itthon kis hátizsákba pakoltam az úticsomagot, felöltöztettem Hannát, aki majdnem nekiindult Hidegkútnak egyedül, végül sikerült rávennem, hogy várjon egy kicsit, mert szívesen elviszem, gyalog messze lenne.
Amikor pedig leparkoltam a művház előtt, és kiszállt, megfogta a kis cókmókját és a válla felett futtában szólt nekünk:
- Na sziasztok!
:):) Alig értem utol, és szerintem nekem volt nagyobb szükségem rá, hogy bekísérjem. :)

Hírek a pajzsmirigyről

Van lejjebb :):)
A múlt hét végén elég furcsa tüneteket produkáltam, mire végre rájöttünk, hogy mindaz, ami történik, nagyon hasonlít a hipertireózisra. Csütörtöktől vasárnapig három kilóval lettem kevesebb így vasárnap lementem az ügyeletre, hátha attól javul a helyzet, de inkább nem részletezem a stáb hozzánkállását. Saját elhatározásra végül még aznap abbahagytam a gyógyszer szedését, ettől estére sokkal jobban lettem.
Hétfőn déltől egyig vártam a két gyerekkel a háziorvost, hogy adjon beutalót, a gyerekek hiperrendesek voltak, nem kértek enni, nem nyafogtak, hogy aludnának, pedig mindkettő teljesen rendben lett volna. Kedden reggel vért vettek, délután pedig a kezemben volt az eredmény. Hipo. Akkor most mi van?
A gyógyszert hanyagolva felhívtam az immunológust, aki csütörtökön megnézett és megerősítette, hogy nem hiper, hanem hipo, mert nem a tünetek számítanak, hanem a kémia, és megemelte a gyógyszeradagomat.
Ma kezdtem újra a tiroxin szedését, egyelőre nem vagyok sem rosszabbul sem jobban mint nélküle, de én ezt akkor sem értem.

Oxigén

Szerdán voltunk a homeopátiás dokinéninél. Kicsit ziláltan sikerült megoldani hogy Mikolt negyed óra vizsgálat után anyai felügyeletem alól a nagymamáéba kerüljön úgy, hogy közben Hanna is megértse, nem megyek még, várnia kell. Földönfetrengős, üvöltős hisztivel adta tudtunkra, hogy nagy igazságtalanság ami történik. Aztán megreggelizett és elaludt a kocsiban, a nagymamát Dani elfuvarozta a munkahelyére, ők pedig hazamentek abban a hitben, hogy nemsokára utánuk megyek, de sajnos a kocsikulcs Daninál maradt. A Budakeszi-11. kerület-Óbuda-Budakeszi-11.kerület-Budakeszi távot még egészen jól viselték, de amikor itthon kiderült, hogy a lakáskulcsom Daninál maradt és megjártuk még a Lurdy házat is, akkor már eléggé kiakadt mindegyikünk.
Nade vissza az oxigénhez.
A homeosnéninél alapvetően azért voltam, hogy Mikoltról egy hosszabbat beszélgessünk. Amolyan terápiás ülés volt, sok kérdéssel, nekem is hasznos volt újragondolni mindazt ami történt, mióta a pocakomba költözött. És hasznos volt azért is, mert elkezdődött egy folyamat, amire nagyon régóta vártam, holisztikus megközelítése a gyerekeim egészségi állapotának, és annak megőrzése érdekében tett lépéseim egyike.
A burokrepesztés nem tetszett a doktornőnek, bármilyen gyorsan is érkezett Mikolt ezután. Már a múltkor is kapott emiatt az oxigén nevű szerből, lényegében pótlandó, amit a születése közben elvesztett. Most azt beszéltük meg, hogy kapja újra, este és reggel egy adagot.
Mikolt minden homeos szerre jól reagál. A chamomilla neki nyugtató, Hanna mintha meg sem érezte volna a hatását. Az eslő adag oxigénnél viszont nem érzetem különösebb előrelépést, és mert volt elég tennivalóm a napokban, csak tegnap este adtam neki a második adag első felét.
Éjjel egykor kipattant a szeme, szopott egy keveset, de elképszető éber lett és úgy tekergett a kezemben, mintha ki akarna ugrani belőle. Kicsit meg is ijedtem, mert ő ilyet még sohasem csinált. Végül egy óra tekergés, forgás, egy orrszívás és némi folyadékbevitel után sikerült lehiggadnia és elaludt.
Reggel kapta a másik fél adagot. A délutáni alvásból, az én nyugodt, hátonfekvős, kényelmes, mondjuk kis lusta kisebbikem életében először felhúzta magát négykézlábra, rugózott hosszasan, forgott, gurult, majd majdnem lerobogott a nagyágyról olyan tempóban kúszott, és végül többször egymás után felült. Olyan szépen, szabályosan, hogy Kornél jutott az eszembe, meg hogy nem jutottunk el ma hozzá, pedig biztosan megdícsérte volna Mikoltot érte. Támasztott, küzdött, igyekezett, eldőlt, újra próbálta. Nagyon jó volt látni, hogy mekkorát fejlődött pár nap alatt.
Délután a konyhaasztal alatt találtam, ücsörgött és orrot felhúzva vigyorgott elégedetten. Még a végén mászni is fog? :)

Az elfoglalt

Hanna fürdés előtt ül a wc-n. Vár vagy három másodpercet, majd fel illetve leugrik. Kérdem tőle:
- Nem jön a pisi?
- Nem.
- Hogyhogy nem jön?
- Dolga van.

Kétésfél év

Nézem Hannát, és egy kisóvodást látok. Hol vannak már az evés-alvás-pelenkatartalom gondjai... Nem nőtt nagyot, 93cm, nem is változott a súlya sem, 13 kiló, mégis alakul a teste, egyre kevesebb babavonást látok már rajta. A pocakja változatlan, mondogatja is, hogy nagy a hasam, van benne egy kisfiú meg egy kislány. :) De az arca megnyúlt kicsit, és az egész alakja inkább idősebbnek mutatja a koránál.
Azt gondoltam, túl vagyunk a hisztikorszakon, de két hete újult erővel tört elő, számomra teljesen váratlanul, emiatt gyakran nincs is jó eszközöm a kezelésére. Igazi magánkívül üvöltős, akarooom kiabálós, takony-nyál összefolyós dührohamok ezek, és láthatóan semmi sem képes közel kerülni hozzá, én a legkevésbé. Még formálom mit is tegyek, de nem egyszerű. Pláne, hogy emellett mintha megszűnt volna látni és hallani, semmi olyat nem tesz meg, amit kérek tőle, és mindazt, amiről azt gondoltam már megy, elfelejtette.
Vannak azért jobb pillanatok, amikor nagyszerűeket lehet vele beszélgetni, sztorizik, kitalál, játszik, épít. Énekel, mondókázik, öltöztet vetkőztet. Mikolttal például kivétel nélkül kedves, és még mindig szívesen játszik vele, pár napja kezdtek el bújócskázni, és Hanna nagyon élvezi, ahogy a kis sellőtestvére kúszik utána.
Egyre önállóbb, egyre jobban igényli a kortárs társaságot, emaitt lehet hogy minden meggyőződésem ellenére még idén beiratkozunk az óvodába, de mivel ősszel felújítják, és a kicsiket csak decemberben lehet beszoktatni, mi majd márciusban kezdjük. Hanna persze örül, hogy pontosan minek, azt még nem is tudja, de jó látni, ahogy magabiztosan meséli, hogy az óvodában tanulni, játszani, ebédelni és aludni fog.
A mozgása még mindig hihetetlenül jó, annak ellenére, hogy a napokban több baleste is érte, mert nem koncentrál eléggé, de nincs akadály és addig küzd mindennel, amíg végül sikerül. A legújabb a háromkerekű bicikli, amit hátrafelé már remekül hajt, előre pedig többé kevésbé. Hajmeresztő helykre mászik fel, be, át, és csak reménykedem, hogy nem töri össze magát nagyon.
Nyitott, vibráló, eleven, és újabban nagyon sokszor bújós is.
Az elmúlt időszak legnagyobb változása az alvás terén történt, azzal, hogy délután magától megy lefeküdni. Este még kellünk, de ha kérem, képes elengedni.
Sokszor próbálom felidézni, milyen volt kicsinek, és hihetetlen, de sok mindenre már nem is emlékszem. Hogy hogyan lett belőle ekkora lány... Nagyon gyorsan. Sokkal gyorsabban, mint gondoltam.
Majdnem fél,
majdnem másfél,
és majdnem kétésfél évesen.

Az alvás, meg a pápá

Én nem tudom, hogy csinálják, de eddig minden gyerekem minden hónapfordulója után valami egészen újat produkált.
Mikolt, akinek az alvására aztán tényleg nem lehet még egy csendes sóhajszerű panaszom sem, a jeles napot elhagyva úgy határozott, felforgatja a jól működő rendszerét. Nappal eddig is sokszor aludt csak egyet, de azt szó nélkül tette. Most sír, amikor letenném, és egy óra múlva ébred is. Van hogy sikerül visszaaltatnom, de többször határozottan dühös lesz, ha a cumiját próbálom visszaadni a szájába. Ezzel még nem is lenne baj, leszámítva, hogy a csendespihenő nekem is alvással telik... De hogy este tíz körül alszik el, és reggel hat fél hétkor már riadóztat, már nem annyira esik jól.
Ez a fél hetes ébredés eddig is volt, de ilyenkor egy szopi után nyolcig még aludtunk. Most valamiért felébred annyira, hogy bár még fáradt és vergődik, aludni nem tud már. Mire rájöttem... Mellettem szeretne lenni, közvetlenül, nem elég, hogy az ágya ott van. Úgyhogy ma hajnalban átvettem magunk közé, és egy perc múlva édesen szuszogott a hátán kiterülve. Egészen kilencig...
A szombati eső ellenére biopiacoztunk, barátostul. Épp szóba került, hogy mikor is szoktak a nagyobbak anno elkezdeni integetni, mert sem a hétésfél hónapos ikrek, sem Mikolt nem köszön még. :) Aztán elmenőben pápáztunk, és tessék. Mikolt kalipmált, és mondta hozzá, dádádá. Még nem tökéletes, de ígéretes.

Ecseri vár

Ha valaki nem tudná, hogy van ilyen, mint ahogy nekünk sem volt ismerős, az a nevéből valami régi, romos dologra gondolhatna. Hát nem. Kicsit gagyi, kicsit a vonatsínek mellett épült, és egy cseppet sem régen. Inkább nevezném várszerű háznak nagy udvarral.
Mindenesetre ide csöppentünk május elsején, és bár mi felnőttek nem mulattunk felszabadultan, a gyerekeink megtették helyettünk. Hanna még két napra rá is emlegette, hogy oda menjünk, amikor azon kattogtunk, mi legyen a délutáni program.
Az udvaron gokartpálya, több hatalmas trambulin, egy kis játszó, majd mikor eleredt az eső, a belső részen igazi lányparadicsomi kiskonyhával, babaházzal, a nagyobbaknak pedig csocsó, darts. Eltekintve a rémes kajaszagtól és a gumimaci című slágertől, amit volt szerencsénk vagy harmincszor meghallgatni egymás után, nem is volt olyan vészes. Amikor végre elállt az eső és újra kimehettünk a kertbe már állt a légvár csúszda, ahonnan nem nagyon lehetett elcsábítani az aprónépet.
Végül győzött az éhség, és elautóztunk Gödöllőre. Egy jó nevű étteremben okoztuk a botrányt, előbb a lányok, akik mindent szétszórtak, Hanna az ablakban lógott, rohangált, Sára csak hisztizett és dobált, (persze aki nem alszik egyáltalán a kocsiban az úton, vagy csak keveset, az elfárad délutánra) majd Mikolt rántotta magára és a kis kezére a forró levest, amit az egzaltált pincér a kissé figyelmetlen apuka elé tett, akinek az ölében egy teljesen jólműködő kilenc hónapos kíváncsiskodott. Mi Hannával épp kézmosni voltunk, amikor messziről hallottam, hogy fájdalmában üvölt a kisebbem...
Végül egy vízzel teli váza borult a hátam mögé, egy nagy csokor virág a nyakamba, de ez már nem érdekelt különösebben, mert épp Mikolt kezét jegeltem...
Nos a somlói egészen jólesett.
A nap záróakkordjaként Máriaremetén jártunk, ahol Palival egy baleset és hisztimentes másfél órát töltöttünk, annak ellenére, hogy az összes gyerek a kapuban éledezett, ébredezett. Kolos pingpongozott a felnőttekkel, akik ezt bizonyára nagyon élvezték, a lányok pedig homokoztak, aztán a nappaliban asztal mellet és paradicsomlé társaságában diskuráltak kavicsokról, főzésről, és egyéb nagyvolumenű dolgokról.
Részemről elfáradtam, de nem volt rossz. :)

Szívószál

Van Hannának egy "törzshelye". A pékség, ahol kialakítottak egy reggelizőrészt is, nagyon magas bárszékekkel, asztalokkal. Gyerekbarátnak nem nevezhető a létesítmény, lépcsőn kell felmenni a pultokig is, szűk az ajtó, és ezek a székek végképp nehézzé teszik, hogy kisbabákkal otthonosan érezze magát benne az ember.
Mi mégis kedveljük, a tejles kiőrlésű kenyereikért, az édes péksüteményekért, a kiskiflikért, a szörpért, amit a faluban már csak itt lehet kapni, és mert Hannát nemhogy riasztaná a sok magas szék, egyenesen odáig van tőle, hogy felmászhasson. Kap egy pogácsát, márványsajtosat, nagy kedvenc, és egy szívószálas siót, majd felteszem az egyik kakasülőre ő pedig lassan elmajszolja és megissza a zsákmányt.
Ma is szívószálas napot tartottunk, Mikoltot felhasaltattam az asztal tetejére, (jobb híján) de amikor meglátta Hanna italát, megfeszült minden arcizma és roppant hangosan követelte azt. Hanna a jószívű, pár korty után engedett, Mikolt megfoghatta a dobozt, a szívószálat pedig rágcsálta.
Azt gondoltam, szívni még úgysem tudja, de tévedtem. Persze hasonló a technika a szopihoz, de azért mégsem ugyanaz. Mindenesetre vadul szívni kezdte és elképesztően élvezte a hatást. :) Hannával pedig jókat kacarásztunk a kis horpi arcán, ahogy igyekezett.

Dedlájn: május 15.

Van egy romantikus elképzelésünk a költözés dátumát illetően.
A mesterek mosolyognak rajtunk és azt mondják, őket nem zavarjuk. :)
Tegnap elkezdtünk intézkedni takarítás-ügyben, előbb a házat, majd a lakást kell rendbe varázsolni, és már arról is beszélgettünk, hogy ki és mikor fog segíteni, és ki fog költöztetni...
Számomra egyelőre még felfoghatatlan, hogy a célegyenesben vagyunk, de....
Így állunk jelen pillanatban.
- Az emeleten ki van festve minden helyiség.
- A padló majdnem kész, kivéve azt a 10mn-t, amit elfelejtett megrendelni az a lány, aki minden burkolóanyagunkat intézte... A hálószobánkról van szó, ma intézkedett, jövő péntek a legkorábbi időpont, amikor padlónk lehet. Addig alszunk a kisszobában.
- A napokban vettem kilincseket fentre, amit Csaba ma remélem fel is szerelt.
- A földszinten burkolják a fürdőszobát, tegnap már majdnem készen volt, de itt is hiányzik néhány lapnyi... ez a mi hibánk. Aki burkolt, nem volt valami igényes, a hajam az égnek állt konkrétan, így ezt javítani kell.
- Az előszobában a fal végre le van vakolva.
- A konyhában az élfalak is le vannak burkolva, de kezdi elengedni magát a ragasztó, újabb hajtépés...
- A festők itt dolgoznak jelenleg, a gerendékat pácolják, a plafont festik.
- Az asztalos tegnap küldött árajánlatot, és ígértet tett, hogy jövő péntekre a korpusz készen lesz, a munkalap a helyére kerül és a gépek is bent lesznek. Nekem ennyi épp elég.
- A parketta a hét végén érkezik, a jövő héten lerakják azt is. Remélem a mennyiséggel nem lesz bajunk.
- A villanyszerelő a jövő héten felszereli a kapcsolókat.
- Az udvaron egy hatalmas luk tátong, a gázóra kihelyezés mellékterméke. Ezt ma készre csinálták, a luk állítólag marad, hogy a meós megtekinthesse... Iparkodik remélem, mert így megközelíthetetlen a bejárat.
- A terasz körbe van betonozva, amúgy egy sitthalmaz, de már látszik a formája.
- A külső szigetelést akkor is ráérnek megcsinálni, ha már bent lakunk.
Különben pedig fut a lonc, virágzik a paradicsom, érik a ribizli, az egres, a meggy, a cseresznye, nő a málna, és a gaz. :)
A képek a múlt héten készültek,a zóta sokat haladtunk. :):) Tényleg...

Variációk egy témára

Hanna mostanában újra sok Anna és Petit olvastat esténként Danival. A kedvenc részei a karácsony, (a húsvét egyáltalán nem érdekli...) az óvoda, és a kistestvér érkezik. Ennek köszönhető azt hiszem az alábbi néhány színes.
- Elmegyek a kórházba és megszülöm a babámat.
- És kisfiú lesz vagy kislány?
A: - Kisfiú.
B:- Kislány.
C:- Egy kisfiú és egy kislány.
A nevek változnak, de sokszor Luca és Kisandris a szomszéd ikrek.
- És most hol vannak?
- Kint alszanak a kocsiban.
- Hanna gyere, mossunk kezet.
- Jó előbb elmegyek a kórházba és megszülöm a Hannát.
- Mama, nekem miért nincs még gyerekem?
Na ennél az utolsónál egy picit elgondolkoztam...

Etetés

Van egy nagy fegyverténye a kecskemétinek és az univernek a hippel szemben. Az előbbiek csomagolásán ugyanis babák vannak, míg az utóbbin csak a bennelévők grafikájában lehet gyönyörködni.
Mikoltot természetesen a babák érdeklik jobban, így a hipp nem is fogy el egészen. Bezzeg a többin sokszor meg kell nézni, mit csinál a baba, sőt a jómultkor Mikolt egy darab kenyérrel is megkínálta egyik kis barátját.
Akkor azt hittem, csak véletlen, azóta viszont többször előfordult, hogy etetni akart. Ma reggel az én számba igyekezett betömni a cumiját, és bár eltartott egy darabig, mire félálomból ráébredtem, mi is történik, de akkor aztán nagyot mosolyogtam rajta.
Aztán délben, a leves végeztével melegítettem a főzeléket, és véletlenül a kezeügyében felejtettem a levesestányért kanalastul. A hátam mögött kacarászás, viháncolás. Épp a szemöldököm készültem összevonni fordultamban, (Hannával ugyanis volt egy kis csörténk a minap az asztalon való bravúros tornászmutatványok kontra evés témában) de ehelyett csendben mosolyogtam.
Hanna az asztal sarkán lógva egyensúlyozott, Mikolt pedig kanalazta az üres tányérból a levest, és etette Hannát. Egy kanál, egy falat. Édesek voltak. Én meg képedtem. Milyen ügyes ez a kicsike...

Beiratkoztunk

Hanna nagyon várta a mai napot. Nekem voltak félelmeim, rengeteg ellenérvem, sok álmatlan éjszakám, na jó, csak szoptatás közben ezer gondolatom a témával kapcsolatban. Aztán elkövetkezett és sokkal könnyebb és jobb élmény volt, mint vártam.
A múlt héten elmentünk az igazolásért, hogy Hanna egészséges, és mehet közösségbe. Amikor a délutáni alvásból azzal keltettem, hogy az óvodába kell vinnünk egy fontos papírt, amit a doktornéni megír nekünk, kipattant és engem is sürgetett, hogy azonnal induljunk.
Ma pedig alig várta, hogy végre mehessen, az autóban még megtárgyaltunk, hogy figyeljen az óvónénikre, hogy mit mondanak. Leszűrte a leszűrni valót:
- Mama, nagyon fogok vigyázni az óvónénire.
Amint beértünk Hanna már az udvaron játszott, felém sem nézett, még egyszer sikerült a délelőtt folyamán összefutnom vele, amikor végül tényleg beiratkoztunk, de miután visszavette a cipőjét, amit előbb illemtudóan levett a szőnyeg láttán, már rohant is sorakozni.
Azért persze nem eszem olyan forrón ezt a kását sem.
Olyan ovit kerestem, ahol olyan óvónénije/i lehet Hannának, aki, akik jól szeretik, elfogadják, megismerni törekszenek, gondját viselik, nevelik helyettem és velem együtt. Ahol figyelembe veszik az ő igényeit is, mert van rá kapacitásuk, energiájuk, affinitásuk. Ahol kap valami olyan pluszt is, amit tőlem nem.
Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, akkor jövő márciusban egy teljesen felújított óvodában kezdhet a többi kiscsoportossal együtt, mert addig nem is veszik fel az újakat, míg vissza nem költöznek a régi helyre. Vegyes csoportba jár majd, ahol németet is tanítanak a gyerekeknek. Az egyik óvónénije Csilla lesz, aki a nagynéném, keresztanyám, és nem, egy cseppet sem félek tőle, hogy hozzá kerül esetleg.

Még egy hét

Amikor az egyetemen azt tanították, hogy tanterv azért kell, hogy lehessen mitől eltérni csak mosolyogtunk. Pedig igaz. Határidő is azért kell, hogy lehessen min módosítani.
Nos ma, amikor a lányokkal háznézőbe mentünk, egy egész hadsereg dolgozott azon, hogy a hét végén költözhessünk. Volt lent két asztalos, három villanyszerelő, három vizes, és két srác, akik a parkettát rakták. Majdnem elvesztünk a nagy tömegben. És bár tényleg látványosan lakás kinézetű kezd lenni a ház, egyelőre vannak lényeges elmaradások, amelyek miatt úgy döntöttünk, a jövő hét végére halasztjuk a hurcolkodást. Nem annyira bánom, egyelőre csak sóhajtozom a rengeteg cuccunk listázása közben...
Ami a legjobban hiányzik, az a lépcső lakkozása, enélkül semmiképpen nem indulunk. Szombaton kezdi a mester a szépítését, és remélem hétfőn be is fejezi.
A nagy gödör viszont megszűnt, amitől egészen otthonosan lehet már közlekedni.
Ma délelőtt így álltunk. Összehasonlításképp az egy héttel ezelőtti állapotokhoz itt.

Az igazi szívás

Mondogatták, de most, hogy a saját bőrömön érzem tényleg. Összepakolni egy egész lakást nagyjából egyedül, két kicsivel meg egy pocakkal kb. sokszor haladja meg az összes elképzelésemet arról, hogy milyen is ez.
A dobozok fogynak, a pincében meg tornyosulnak, de a lakásban semmi jele annak, hogy fogyna a holmi. Csak a rendetlenség nő, és hiába igyekeztem időben elkezdeni, sőt elhatároztam, hogy szelektálok keményen és leporszívózom a könyveket, meg letörölgetem a polcokat, a porszívózáson kívül majdnem semmi nem fér bele a napjainkba.
Néhány délután szabad a család, barátok jóvoltából, ilyenkor látványosabb a haladás. Hogyan lesz kész szombatra minden? Mások ezt vajon hogyan csinálják? Vagy csak mi vagyunk ilyen elvetemültek, hogy egyszerre változtatunk életmódot, családi állapotot, és lakóhelyet is?
Abban pedig már csak reménykedni merek, hogy a háznál legalább bent lesz készen minden, mire érkezünk, és nem kell még hetekig a mestereket kerülgetni. Akik ugyebár múlt héten már mindennel készen voltak...

Fejlődésneurológia

A magam megnyugtatására ma, majdnem egy hónappal az eredeti időpontunk, és majdnem két hónappal az igazán megnyugtató látogatás után végre eljutottunk dr. Szabó Tünde fejlődés neurológus doktornőhöz.
Erre az alkalomra a Mikolttal kapcsolatos aggódásom utolsó állomásaként készültem, szerettem volna, ha ezzel a vizsgálattal tényleg pontot tehettünk volna az utánajárás végére. Sikerült. A doktornő alapos, nyugodt és nagyon segítőkész volt. A húsz perces vizsgálat alatt Mimi végig magyarázott, majd amikor a macerálás rész kezdődött hangosan tiltakozott. Elképesztő, ahogy egyik pillanatban teli szájjal vigyorogva barátkozik, aztán vérig sértődik egy érintés miatt.
A vélemény: izomtónus eloszlási zavar, enyhe fokú.
A doktornő szavaival: nem lehet rosszat vagy negatívat mondani Mikoltról, de értékelte, hogy elhoztam, hogy figyelemmel kísérem a fejlődését, hogy számít, ha nem "átlagos".
Kaptunk házi feladatot is, szerinte Mikolt csípőben elég merev, ezt kell többet mozgatni, (ez egyébként egybevág Edit véleményével) illetve a szemzomotoros ingerlés szerinte nagyon fonots lenne, vagyis hintáztassuk, emeljük sokat. (ezt Kornél ellenzi, a Dévényesek szorgalmazták)
Három hónap múlva kontroll.

Az utolsó napunk

Négy évvel ezelőtt májusban költöztünk. A Benczúr utcából, a belvárosból, ahonnan két percre volt minden, és ahol a lakással szemben majdnem az ottélésünk végéig építkeztek. Éjjel arra ébredtünk, hogy a betont egyengetik, hogy az eltört vízcsöveket javítják, hajnalban pedig indult a forgalom a Dózsa György úton. Mégis szerettünk ott lakni, ez volt az első közös otthonunk, itt kérte meg Dani a kezem, innen indultunk fél évre világot látni és itt veszítettük el az első babánkat.
Amikor várandósan eldöntöttük, hogy kijjebb jövünk, közelebb a szüleinkhez és a zöldhöz, nem gondoltam, hogy Budakesziig jutunk. Nekem ez az otthon, itt nőttem fel, de nem akartam rákényszeríteni Danira a vidéki élettel járó terheket. Mégis itt találtunk olyan lakást, ahol hosszú távon el tudtuk képzelni magunkat.
Hanna mát itt fogant, innen mentünk az Istvánba szülni, ide hoztuk haza. Itt lettünk család, egy csomó új barátságot hozott a gyerekes lét. Lassan Daninak is ismerőssé lettek az utcanevek, már neki is többen köszöntek, amikor hazafelé gyalogolt.
Itt fogant Mikolt is, itt éltük meg, hogy a rutinok mennyit segítenek nála.
Törtünk autót, bosszankodtunk zajos szomszédokon, örültünk az új babáknak, sajnálkoztunk a jószomszédok elköltözésén.
Nehezen váltok, bár mindig mehetnékem van. Amikor viszont eljön a pillanat, hogy indulhatok, megijedek. Dani szerint minden hosszabb utunk előtt is így volt, és ez is valami hasonló. Lakás formát öltött a ház, ma kitakarították, kész a terasz, és van már hűtő, sütő is. Mehetünk...
Nehéz a szívem, nem tudom mit mondjak majd Hannának, ha esetleg este azt kéri majd, menjünk haza. Megszoktam az itteni zajokat, szeretem az itt élőket, és bár nem megyünk messzire, mégis mozdulunk. És a Picike már nem ebbe a rutinba születik majd, és fogalmam sincs, mi vár rám.
Van persze jó érzés is bőven, de biztosan el kell teljen egy kevés idő, mire megszokom, ott vagyunk otthon.

28 hónap

Újra eltelt egy hónap. Lassan már nem mérjük az időt ilyen kis egységekben, bár vannak változások most is, mint eddig bármikor. Szeretem nézni, ahogy formálódik, alakul. És persze szeretem a tapasztalást is, mennyit változom én is Tőle.
Fogat nem növesztett, csak hajat, és szókincset, ez utóbbi lassan érik, de annál izgalmasabb. Az újak közül valók a fantasztikus, a szuper, a jólvan jólvan is. Vannak már nyelvtanilag teljesen helyes hosszú mondatai is, talán ez a legnagyobb változás a beszédében most. Ma kérdezte tőlem: Milyen tortát kapsz?
A nóták repertoárja egyre bővül, és sokszor ha elfelejteném a dallamot, tőle kell csak kérdeznem.
Édes, okos hurrikán, kedves és finom, épp olyan, mint amilyennek született, de ezt csak visszafelé látom amitől még izgalmasabb az egész fejlődés csoda.

Stokke 2.

Egy ideje kínzom a családot azzal az elszabadult ötlettel, hogy vegyünk egy széket Hannának.
Eddig az etetések úgy történtek, hogy Mikolt pihenőszéke felkerült az asztalra, amiben nézelődött is sokat, de itt kóstolta meg az első falat almát, és ebben a székben vált szilárdevővé is. Az idő múlásával és az ülés tudományának tökélyre fejlesztésével párhuzamosan egyre nehezebben maradt meg félfekvő pozitúrában, ami nekem, bár kénylemesnek nem nevezném, mert így is állva kanalaztam a szájába, a lehetőségeket tekintve a legideálisabb lett volna. Felhúzta magát, ücsörgött, és nemrégen már inkább csak kiabált és kínlódott, ha bekerült.
Hanna a székében ebédelt, mi meg küzdöttünk. Aztán kipróbálta a kicsi a nagy székét, és olyan boldogan feszített benne, hogy öröm volt nézni, nekem pedig végre sikerült először ülve megetetnem őt. Viszont együtt a kettőt így nem lehetett táplálékhoz juttatni. A vacsorák is mókásak voltak, valamelyikünk állva, a többiek ülve, a picikénk a kakasülőn...
Ekkor, vagyis úgy egy hónapja vetettem fel először, szeretnék egy stokkét. Amikor a narancssárgát megkaptuk, kicsit furcsának találtam, de azóta nagyon megszerettem. Zseniális, hogy nem rugok a lábába, hogy bármekkora gyereknek jó, és az sem elhanyagolható, hogy Hanna is nagyon szereti, ezen állva főzünk együtt, és látom, hogy idővel majd az íróasztalához vándorol. Mikolt is nagy örömmel ücsörög benne, nyilván másban is épp ennyire jó lenne neki, de ha én tudom, hogy nekünk mi vált be, akkor nehezen tudnám elengedni, hogy az egyiknek van, a másiknak pedig nincs...
Végül tegnap érkezett el az idő, egy kis nagyszülői segítséggel elhoztuk az utolsó piros darabot a Brendonból. Kiállított termék volt, a kisasszony közölte, hogy szívesen rendelnek nekünk, pár hét és ideér, de a kiállítottat is elvihetjük teljes áron. (már a múltkor kicsit berágtam rájuk, amikor egyik napról a másikra, mindenféle előzetes bejelentés nélkül árat emeltek, és nem az áremelés nélkül, hanem a mód miatt, ahogyan ezt kommunikálták, vagyis virtualice sehogy, facetoface meg : Van olyan babakocsi, aminek egy huszassal lett több az ára. Éééés?...) Nyeltem, kifizettük, hazahoztuk.
Tegnap este először négytagú család ült az asztalnál, beszélgettünk, nevettünk, vacsoráztunk, mindenki a saját helyén. Hanna büszkén ücsörgött az új székén, a papa régi helyén, mert Mikolt máshol nem tudna ülni, csak ott, ahol eddig Hanna. Kicsit tartottam tőle, hogy Hanna mit szól majd, de az apja hely mégiscsak nagyszerűbb, mint maradni a réginél.
Ma délben, amikor szóltam neki, hogy üljön be, a régibe kezdett bemászni, majd út közben megtorpant, és ezt mondta:
-Ja, azt hittem ez a Hannáé...
:):):) és ment az új székéhez.
Szerintem jó döntés volt, csak az ára lehetne tizedennyi...

Ennyi kell

Hanna ebéd után Paganinit (szerinte Paganéni) hallgatott, erre szeret leginkább táncolni. A cd-t ő találta valamikor egy vagy két hónapja, azóta Gryllus mellett ez a favorit. Én is szívesen hallgatom, annak meg különösen örülök, hogy kedveli a komolyzenét is.
Szóval csípőre tett kézzel forog...
- Boldog vagyok.
- Komolyan??? És miért vagy boldog csillagom?
Gondolkodik, táncol tovább.
- Meeert volt tortám, meg csomagok.

Aggódom

Múlt hét óta, amikor Mikolt egyedül elücsörgött jódarabig.
Ami miatt...
- Nem kúszik, nem is próbál.
- Nem mászik, de ez az előbbiből következik.
- Mind a két kezét, de főleg a jobb oldalit ökölben tartja. Amikor nyúl, akkor is ököllel indít és csak a mozdulat végére nyitja, sokszor akkor sem, de a hüvelykujjal ráfog az öklére.
- Motorozik, főleg jobb kézzel.
- Nyugalmi helyzetben a kézfeje betörik.
- A nyúló mozdulatot nem végzi precízen, kicsit tovább tart mire eljut a keze oda, ahova szeretné.
- Nem szorít eléggé.
- A lábát a föld felé közelítve nem támaszt, a levegőbe emeli.
- És nyilván egyre erősebben érzékelem mindezt, bár lehet, hogy eddig is ilyen volt, csak nem figyeltem eléggé. Ettől meg iszonyú lelkiismeret furdalásom is van...
Ma elvittem gyógytornára, életem egyik leghosszabb pár napja volt, mire végre kedd dél lett. Dévény módszerrel dolgozik, már jártunk nála, amikor Mimi három hónapos volt, de akkor nem találta merevebbnek, mint ahogy most sem. A jobb válla talán egy kicsit kötöttebb, de nem túlságosan. Mikolt rá egyáltalán nem jellemző módon végigzokogta a háromnegyed órát, de ügyes volt, a kúszás gyakorlásánál fordította a fejét, támasztott a kezére ülésbe emelésnél.
Továbbküldött bennünket fejlődés neurológiára, ahova április 22-ére kaptunk időpontot. Azt érzem, ekkora babánál egy hónap nagyon hosszú idő, nem beszélve arról, hogy ha egyéb vizsgálatokat is el kell végezni, akkor az még elnyújtja a folyamatot. Jó sokért elvihetem jövő kedden magánhelyre. Most úgy gondolom, inkább derüljön ki, kezdjünk el tenni, mert csak várni és nézni nem tudok.
Azóta persze mindenhonnan azt hallom, hogy ez a baba is később kezdett csak mindent, féloldalas is volt. És tudom, vannak akik végigszenvedik az iskolát diszlexiával. Szeretném, ha tudhatnám, mit tudok tenni, mit kell tennem és mire számíthatunk. Úgyhogy nem várok.

Ez az ami miatt...

Mikolt jobb keze az, ami miatt az aggódás. És persze iszonyú édes ahogy kacagnak. :):)