Oxigén

Szerdán voltunk a homeopátiás dokinéninél. Kicsit ziláltan sikerült megoldani hogy Mikolt negyed óra vizsgálat után anyai felügyeletem alól a nagymamáéba kerüljön úgy, hogy közben Hanna is megértse, nem megyek még, várnia kell. Földönfetrengős, üvöltős hisztivel adta tudtunkra, hogy nagy igazságtalanság ami történik. Aztán megreggelizett és elaludt a kocsiban, a nagymamát Dani elfuvarozta a munkahelyére, ők pedig hazamentek abban a hitben, hogy nemsokára utánuk megyek, de sajnos a kocsikulcs Daninál maradt. A Budakeszi-11. kerület-Óbuda-Budakeszi-11.kerület-Budakeszi távot még egészen jól viselték, de amikor itthon kiderült, hogy a lakáskulcsom Daninál maradt és megjártuk még a Lurdy házat is, akkor már eléggé kiakadt mindegyikünk.
Nade vissza az oxigénhez.
A homeosnéninél alapvetően azért voltam, hogy Mikoltról egy hosszabbat beszélgessünk. Amolyan terápiás ülés volt, sok kérdéssel, nekem is hasznos volt újragondolni mindazt ami történt, mióta a pocakomba költözött. És hasznos volt azért is, mert elkezdődött egy folyamat, amire nagyon régóta vártam, holisztikus megközelítése a gyerekeim egészségi állapotának, és annak megőrzése érdekében tett lépéseim egyike.
A burokrepesztés nem tetszett a doktornőnek, bármilyen gyorsan is érkezett Mikolt ezután. Már a múltkor is kapott emiatt az oxigén nevű szerből, lényegében pótlandó, amit a születése közben elvesztett. Most azt beszéltük meg, hogy kapja újra, este és reggel egy adagot.
Mikolt minden homeos szerre jól reagál. A chamomilla neki nyugtató, Hanna mintha meg sem érezte volna a hatását. Az eslő adag oxigénnél viszont nem érzetem különösebb előrelépést, és mert volt elég tennivalóm a napokban, csak tegnap este adtam neki a második adag első felét.
Éjjel egykor kipattant a szeme, szopott egy keveset, de elképszető éber lett és úgy tekergett a kezemben, mintha ki akarna ugrani belőle. Kicsit meg is ijedtem, mert ő ilyet még sohasem csinált. Végül egy óra tekergés, forgás, egy orrszívás és némi folyadékbevitel után sikerült lehiggadnia és elaludt.
Reggel kapta a másik fél adagot. A délutáni alvásból, az én nyugodt, hátonfekvős, kényelmes, mondjuk kis lusta kisebbikem életében először felhúzta magát négykézlábra, rugózott hosszasan, forgott, gurult, majd majdnem lerobogott a nagyágyról olyan tempóban kúszott, és végül többször egymás után felült. Olyan szépen, szabályosan, hogy Kornél jutott az eszembe, meg hogy nem jutottunk el ma hozzá, pedig biztosan megdícsérte volna Mikoltot érte. Támasztott, küzdött, igyekezett, eldőlt, újra próbálta. Nagyon jó volt látni, hogy mekkorát fejlődött pár nap alatt.
Délután a konyhaasztal alatt találtam, ücsörgött és orrot felhúzva vigyorgott elégedetten. Még a végén mászni is fog? :)