Aggódom

Múlt hét óta, amikor Mikolt egyedül elücsörgött jódarabig.
Ami miatt...
- Nem kúszik, nem is próbál.
- Nem mászik, de ez az előbbiből következik.
- Mind a két kezét, de főleg a jobb oldalit ökölben tartja. Amikor nyúl, akkor is ököllel indít és csak a mozdulat végére nyitja, sokszor akkor sem, de a hüvelykujjal ráfog az öklére.
- Motorozik, főleg jobb kézzel.
- Nyugalmi helyzetben a kézfeje betörik.
- A nyúló mozdulatot nem végzi precízen, kicsit tovább tart mire eljut a keze oda, ahova szeretné.
- Nem szorít eléggé.
- A lábát a föld felé közelítve nem támaszt, a levegőbe emeli.
- És nyilván egyre erősebben érzékelem mindezt, bár lehet, hogy eddig is ilyen volt, csak nem figyeltem eléggé. Ettől meg iszonyú lelkiismeret furdalásom is van...
Ma elvittem gyógytornára, életem egyik leghosszabb pár napja volt, mire végre kedd dél lett. Dévény módszerrel dolgozik, már jártunk nála, amikor Mimi három hónapos volt, de akkor nem találta merevebbnek, mint ahogy most sem. A jobb válla talán egy kicsit kötöttebb, de nem túlságosan. Mikolt rá egyáltalán nem jellemző módon végigzokogta a háromnegyed órát, de ügyes volt, a kúszás gyakorlásánál fordította a fejét, támasztott a kezére ülésbe emelésnél.
Továbbküldött bennünket fejlődés neurológiára, ahova április 22-ére kaptunk időpontot. Azt érzem, ekkora babánál egy hónap nagyon hosszú idő, nem beszélve arról, hogy ha egyéb vizsgálatokat is el kell végezni, akkor az még elnyújtja a folyamatot. Jó sokért elvihetem jövő kedden magánhelyre. Most úgy gondolom, inkább derüljön ki, kezdjünk el tenni, mert csak várni és nézni nem tudok.
Azóta persze mindenhonnan azt hallom, hogy ez a baba is később kezdett csak mindent, féloldalas is volt. És tudom, vannak akik végigszenvedik az iskolát diszlexiával. Szeretném, ha tudhatnám, mit tudok tenni, mit kell tennem és mire számíthatunk. Úgyhogy nem várok.