Az alvás, meg a pápá

Én nem tudom, hogy csinálják, de eddig minden gyerekem minden hónapfordulója után valami egészen újat produkált.
Mikolt, akinek az alvására aztán tényleg nem lehet még egy csendes sóhajszerű panaszom sem, a jeles napot elhagyva úgy határozott, felforgatja a jól működő rendszerét. Nappal eddig is sokszor aludt csak egyet, de azt szó nélkül tette. Most sír, amikor letenném, és egy óra múlva ébred is. Van hogy sikerül visszaaltatnom, de többször határozottan dühös lesz, ha a cumiját próbálom visszaadni a szájába. Ezzel még nem is lenne baj, leszámítva, hogy a csendespihenő nekem is alvással telik... De hogy este tíz körül alszik el, és reggel hat fél hétkor már riadóztat, már nem annyira esik jól.
Ez a fél hetes ébredés eddig is volt, de ilyenkor egy szopi után nyolcig még aludtunk. Most valamiért felébred annyira, hogy bár még fáradt és vergődik, aludni nem tud már. Mire rájöttem... Mellettem szeretne lenni, közvetlenül, nem elég, hogy az ágya ott van. Úgyhogy ma hajnalban átvettem magunk közé, és egy perc múlva édesen szuszogott a hátán kiterülve. Egészen kilencig...
A szombati eső ellenére biopiacoztunk, barátostul. Épp szóba került, hogy mikor is szoktak a nagyobbak anno elkezdeni integetni, mert sem a hétésfél hónapos ikrek, sem Mikolt nem köszön még. :) Aztán elmenőben pápáztunk, és tessék. Mikolt kalipmált, és mondta hozzá, dádádá. Még nem tökéletes, de ígéretes.