Etetés

Van egy nagy fegyverténye a kecskemétinek és az univernek a hippel szemben. Az előbbiek csomagolásán ugyanis babák vannak, míg az utóbbin csak a bennelévők grafikájában lehet gyönyörködni.
Mikoltot természetesen a babák érdeklik jobban, így a hipp nem is fogy el egészen. Bezzeg a többin sokszor meg kell nézni, mit csinál a baba, sőt a jómultkor Mikolt egy darab kenyérrel is megkínálta egyik kis barátját.
Akkor azt hittem, csak véletlen, azóta viszont többször előfordult, hogy etetni akart. Ma reggel az én számba igyekezett betömni a cumiját, és bár eltartott egy darabig, mire félálomból ráébredtem, mi is történik, de akkor aztán nagyot mosolyogtam rajta.
Aztán délben, a leves végeztével melegítettem a főzeléket, és véletlenül a kezeügyében felejtettem a levesestányért kanalastul. A hátam mögött kacarászás, viháncolás. Épp a szemöldököm készültem összevonni fordultamban, (Hannával ugyanis volt egy kis csörténk a minap az asztalon való bravúros tornászmutatványok kontra evés témában) de ehelyett csendben mosolyogtam.
Hanna az asztal sarkán lógva egyensúlyozott, Mikolt pedig kanalazta az üres tányérból a levest, és etette Hannát. Egy kanál, egy falat. Édesek voltak. Én meg képedtem. Milyen ügyes ez a kicsike...