Hetedik

Ezzel a héttel megérkezett az émelygés. Nem keményebb mint eddig bármikor, leszámítva, hogy eddig nulla, vagy egy gyerekkel csináltam ezt végig. Szép azért, hogy ezzel együtt nem gondolom nehezebbnek, vagy megterhelőbbnek a hétköznapokat, mint eddig, bár pénteken már nagyon várom, hogy hétvége legyen, és ne egyedül kelljen felvennem, etetnem, cipelnem, megbeszélnem, végigmondanom, elmagyaráznom.
Mondjuk a gyerekek is lehetnének a hétvégére jobban tekintettel, de gyanítom ők meg a papával töltenének, szívesebben időt, mint az alvással. Így aztán korán kelünk, de legalább van időnk együtt sokmindenre. Leszámítva ha én épp nem tudok felkelni, de még a szememet kinyitni sem. :)
Jelenleg úgy festek, mint aki hetek óta nem aludt és mint akinek kilenc hónap sem volt elég, hogy a maradék súlyfeleslegtől megszabaduljon. Bizony, kerekedik a kis pocak, főleg délután látszik már egyértelműen.
És előkerült a kívánósságom is, nap közben szinte semmire sem tudok ránézni, a főzés gondolatától is rosszul vagyok, szegény Hanna... pedig neki muszáj adnom. Majd megpróbálom őt megkérdezni, mit csináljak ebédre, hátha az segít. Estére viszont meggylevet, epret, thai tésztát, csípős savanyú levest kívánnék, de negyed tizenkettőkor merre menjek ilyenekért? :)

Minden napra egy feladat

Kismamákra vonatkozik ez a szabály, de nem gondoltam volna, hogy a minimál teendőkből is csak egyet bírok egy nap. Reggel főztem egy levest, elvittem a lányokat tücsökzenére, majd a praktikerben vettünk egy kukát. Ebéd után bepakoltam a mosogatógépbe, letettem mindenkit aludni, és én is pihentem.
Ébredés után összekészítettem magunkat és megjártuk a postát és a pékséget, aztán a házban voltunk.
Nagyjából ennyi történt, és ettől olyannyira elrepült minden erőm, hogy azt sem tudom, sikerül-e még a holnapot végigcsinálnom, bár azt tervezem, hogy a kanapén töltjük, mesét olvasgatva...
Sepia C30 amit az émelygésre kaptam, naponta háromszor három golyó, kb. másfél órát teljesen jól is vagyok tőle. A nap további részében marad a rosszullét, a fáradtság, meg egy jóadag türelmetlenség. Azzal a hittel várom a második harmadot, hogy akkor majd minden nehézség elmúlik.
Közben pedig repül az idő, még gyorsabban mint eddig. Még 9 nap és újra kezdjük a négyhetenkénti orvoslátogatást. Amikor csak tudok, a legkisebbre is figyelek, de ez olyan kevésnek tűnik... A pocakom pedig lassan letagadhatatlan, pláne estére.
Nézem a lányokat a kádban, és elképzelem, hogy hamarosan hárman fürdenek majd, hogy három éven belül három gyerekes család lettünk, elképzelem, mit jelent ez, de igazából nem tudom. Készülök, készítem magamt, hogyan növesszek harmadik kezet, még nagyobb szívet, még több türelmet.
És ha még jut, kicsit elképzelem, hogy még pár nap, és el kell kezdenem összepakolni a lakást, elengedni a négy évnyi múltunkat és elindulni újra. Hű most nem nagyon megy ez...

Úgy szeretném...

elmondani végre...
Olyan nehéz hallgatni róla amikor két gömbölyödő pocakról is szoktam olvasni, és nem is olyan sokkal nagyobbak, mint a mi Picikénk. Olyan rossz, hogy félek, ha elmondom, baj történik. Olyan rossz, hogy ha baj történik, már csak azt tudom megírni időben.
Olyan vacak, hogy egész nap rosszul vagyok és nem tudom teljes értékkel végezni a dolgom, és így még mondani sem tudom, hogy rosszul vagyok...
Estére mindig minden sokkal nehezebbnek tűnik, egyszer majd írok reggel is. :)

Nő a pocakom

Bár még egy ideig jó volna magunk között tartani, lassan nem tudom eltitkolni, akinek van szeme hozzá, és a drága nőismerőseimnek bizony van, az hamar észreveszi, hogy változott a formám.
Estére egészen gömbölyű a kispocak, és már többször van simogathatnékom is. Ezzel együtt pedig elindult bennem a félelem mellett a jóérzés is, és a kötődés. Várom a keddet, hogy láthassam, hogy tudhassam, aminek rendben kell lennie, az rendben is van.
Ma töltöttem be a nyolcadik hetet,

Az orvosról meg a rosszullétekről

Szervesen nincs közük egymáshoz...
Tegnapra volt időpontom Siklóshoz. Nem akartam előbb menni, a kilencedik hét ideálisnak tűnt, a tizenkettediken úgyis mennem kell újra. Rutinosan úgy kértem időpontot, hogy az egy óra csúszás is ideálisan beleférjen, Dani is el tudjon jönni, a lányok is menetre készek legyenek.
Egy átlagos nap mostanában rosszulléttel kezdődik, ami a nap folyamán exponenciálisan fokozódik, majd estére már csak arra van kapacitásom, hogy sóhajtozva vonszoljam magam. Mire Hanna ágyba kerül, már csak némán fohászkodom, hogy vége legyen a napnak és igyekszem kitalálni, mitől lesz jobb, de legtöbbször semmi sem segít. A kényelmetlen fotel pláne nem.
Ennek fényében összekészíteni egyedül a gyerekeket és elindulni nem volt egyszerű. Dani akkor ért haza, amikor épp betettem mind a kettőt az autóba. Legalább nem nekem kellett vezetnem. Félúton jártunk, amikor megkértem, hívja fel a rendelőt, hogy mennyit késsünk, hogy időben legyünk, mire az asszisztens sajnálkozott egy sort azon, hogy nem ért el bennünket, mert:
- A főorvos úr szülni ment és ma már vissza sem jön.
Kicsit csalódott voltam, meg morcos, jövő keddre kaptunk új időpontot. És találtunk egy játszót, ahol a lányok legalább jól érezték magukat. Én meg visszatuszkoltam magamban a vágyat arra, hogy végre megosszam mindenkivel a hírt. Amiről még mindig nem tudom, milyen...

Útban a nagycsaládos létünk felé

Csepp, 25 mm, dobogó szívű, édes kis kincs.
Majdnem 10 hete, hogy egy újabb kis élet költözött hozzánk, majdnem 5 hete, hogy tudom biztosan, van. Legalább ennyi ideje igyekszem leküzdeni újra a félelmeimet, úrrá lenni a ritkán, de mégis előforduló kétségbeesésemen. Három gyerek több, mint amennyi kezem van. Korban közel egymáshoz, egy kicsi, egy pici és egy picike.
Mindig nagy családot szerettem volna, most pedig próbálom elképzelni, hogy karácsonyra tényleg az lesz belőlünk.
Hannának a napokban kezdtem mesélni, kérdeztem, jó volna-e újra egy nagyon pici baba, ő pedig lelkes volt tőle. Ma, amikor el mertem mondani neki is, hogy lesz, elgondolkodott.
- Mama, ha majd elhozzuk a kórházból, a kezembe veszem és elmegyek vele autóval az étterembe levest enni.
Nekem ennyi elég.
Mikoltnak nincs véleménye, szopizik, és szeretném, ha szopizhatna, amíg jólesik neki.
Akik észreveszik a pocakot és meg is merik kérdezni, babát várok-e, azt is megkérdik, terveztük-e. Véletlennek nem nevezhetem, de kellett egy kis idő, mire feldolgoztuk, lesz mire fordítani a felszabaduló energiáinkat ha vége a költözködésnek... Ismerkedem, szokom, és jó érzés hogy az érzés hatványozódni képes.
Írtam már róla, elmondani most merem csak, Isten hozott Picike.
Holnap felteszem a fekete-fehér képet, amit ma kaptunk emlékbe, természetesen a maga semmitmondó, nekem sokat jelentő foltjaival.
Akit pedig érdekel a kezdet is, a címkék között keresse.

Picikénk

Holnap lesz 12 hetes, az orvos számítása szerint. A napi alap még mindig a rosszullét, ennyire még soha nem volt nehéz várandósnak lennem, a terhesség igazán jó szó... mégha nem is szerettem soha. Nem panaszkodom, mert teljesen felesleges, és különben is, ami történik az nagyszerű és csodaszép és irigylésre méltó, mostanában ennek ellenére sokszor gondolok magunkra három gyerekes családként, és közben vigyoroghatnékom támad, hogy természetesen abban a pillanatban mikor megszületik szeretném újra hogy pocakom legyen, mert hiányzik, mert azonnal elfelejtek minden nehézséget... ez van.
A jelen kicsit más, nagyon jó, amikor valaki örül a legkisebbünknek, amikor tudom, látom, hallom, hogy másnak a szíve nehéz a vágyódástól, mert én egyelőre csak a pillanatnak megfelelni vagyok képes, néhány gondolattal e felé az apró élet felé, és nagyon, de nagyon várom, hogy lássam, érezzem végre, hogy tudjam rendben van, lesz minden.
Jövő héten lesz a kombinált szűrés a második számú mumus. Nekem fura, hogy ilyen későn kell mennem, de rábízom a dokira, remélem jól számolt. :)
Próbálom magunkat elképzelni három aprósággal, télben, overálban, egyedül, és elképzelésem sincs, hogyan fogom jól csinálni... Hát ez az első trimeszter... Tudom, hogy az az időszak a legtöbb kismama számára a tény elfogadásáról szól, néha mégis elszorul a szívem, mert ahogy Hannának, Mikoltnak, most pedig a Picinek is nagyon nagyon örülök, örültem, és már ilyen kicsinek is emberként gondoltam, gondolok rájuk, mégsem felhőtlen a várakozás. Hamar érkezett, mi pedig engedtük. Fel sem merült más lehetőség, csak ami mellette szólt. Próbálgat engem, a határaimhoz lök, remélem felnövök a feladathoz...
Nem rózsás, de ez is én vagyok. És közben nem győzök betelni a gondolattal, nagy család vagyunk...

Egyelőre kisfiú

Tegnap délután voltunk hivatalosak az Istenhegyi útra a kombinált szűrésre. Már egy nappal előtte voltak szorongásos tüneteim, de aznap amikor beültem az autóba, remegett a lábam... Életem első 12. heti élménye annyira mély nyomot hagyott, hogy azt még a harmadik teljesen egészséges gyermekem sem tudja elfedni.
Első kellemes meglepetés egy régi tanítványom volt, aki tegnap Dr. Hajdu Krisztinának segített az ultrahangos vizsgálat során. (Dani viccelődött is, hogy hintettem elég magot a világba, ne csodálkozzak ha szembe találom magam egyik másikkal, én pedig örülök, ha tehetséges emberek jó helyre kerülnek) A doktronőről újra bebizonyosodott, hogy ő az az orvos, aki miatt érdemes kifizetni az amúgy nem kevés vizsgálati díjat. Türelmes, nem hümmög, beszél, kérdez, válaszol és emelett nagyon jó szakember.
Amikor megvolt a baba orrcsontocskája (Mikoltnál nem volt egyszerű megtalálni...) kicsit megnyugodtam, amikor pedig a nyaki redőt is rendben találta, fellélegeztem.
A mérések szerint 13 hetes, 7.5cm, és mindene megvan. :) Belémbújt, eleinte teljesen háttal a közönségnek, felhúzott lábakkal.
A doktornő mosolygott, mikor a nemét kérdeztük:
- Ez a gyerek úgy magába tapadt, mintha valaki egy bálteremben a kályha mögé kuckózott volna.
Aztán megfordult, a kis kezeit a lába között tartva :), majd végül megmutatta magát. Krisztinának hiszek, Dani szkeptikus, én pedig úgy gondolom kisfiút várunk.
Érdekes az érzés, szoknom kell a lányok után, egyelőre teljesen elképzelhetetlen, nem is tudom, mit kell csinálni egy kisfiúval. Fia másnak szokott lenni. :) Nézegetem a lányokat, figyelem a kisfiamat belül, olyan nagyon hasonlított hozzájuk tegnap ekkorka korukban. :) Tényleg lesz egy kis kukis is a kádban, akinek hasonlóak a vonásai, mégis egészen más?
Jó volt látni, és még jobb, hogy minden rendben. Az összes kockázati érték csökkent az életkoromhoz hasonlítva, az eredmény összességében negatív, de azért bizutonság kedvéért, meg még egy tizesért kérték, menjünk a 16. héten egy vérvételre, mert a down kór kockázata csak 1:817, és nem 1:1000. :) Na tessék...
És akkor képek a lehet hogy Áronunkról.

Valamint a bizonyság...

Gondolatok a Pocakról

Az első megérzésem kisfiú volt.
Nehezen hittem el, hogy nekünk kisfiúnk is lehet.
Nehezen fogadtam el, hogy kevesebb az energiám, (már megint) hogy türelmetlenebb, hullámzóbb vagyok, mint valaha.
Azt pedig végképp, hogy a lányokkal kevesebbet tudok foglalkozni.
Megszerettem a rózsaszínt, bár amikor Hannát vártam, még nem tudtam, ez is egy szép szín.
Megszerettem a hosszú hajat, a copfot, a csatokat.
Három éve lassan, hogy egyértelmű, tényleg lányos szülők vagyunk.
Nézem-nézem a fiúkat a játszón, a foglalkozásokon és örülök, hogy a mieink finomak, kedvesek.
Pedig vannak kedves és finom fiúk is...
És most hirtelen itt van valami egészen más.
Nem voltam rá felkészülve, hogy kisfiú is lehet... legalábbis azt hiszem.
Megriadtam a feladattól, a példáktól.
Két hete dédelgetem a gondolatot, Ő is a miénk, épp olyan, mint a lányok, csak fiú.
A múlt héten, amikor láttam, amikor belémbújt, felfogtam.
Egyre közelebb vagyok hozzá, és egyre közelebbi a vágy is, hogy megismerjem.
Pár napja, hogy azt érzem, jobb nem is lehetne, a legjobb, hogy kisfiúnk van.
Pár napja érzem, mindegy, milyen a többi kisfiú, Ő a mi gyerekünk, megismételhetetlen, egy.
Már nem félek, csak várok.
Ízlelgetem a gondolatot, az érzéseket, van bennem öröm, büszkeség, várakozás.
Érezni ahogy mozdul, figyelni, ahogy nő.
Állok a lányok szekrénye előtt, és nézem, mit adok majd rá. :)
Nézem a lányokat, és örülök, hogy lesz egy öccsük.
Azt hiszem a kék is szép szín... és a kiskendője már megvan.
Gönci Áron Mór
Legalábbis egyelőre, de ezt majd egy másik posztban...

A nevekről

Nehéz szülés ez :)
Hannánál egy szép nyári estén a teraszon ücsörögve, a csillagokat bámulva hamar konszenzusra jutottunk.
Mikolt magának választotta a nevét. Volt vele küzdelmem, de megérte.
Most is nagyon szerettem volna mielőbb nevén nevezni a legkisebbünket, de a megállapodás az volt, Dani választhat, ő pedig patópálurasan állt a kérdéshez. Amíg a nemét sem tudjuk, nem tud gondolkodni.
Aztán kiderült a nem is, de a névvel még mindig nem jutottunk előbbre. Nyilván van időnk eldönteni, és még az is előfordulhat, (bár én nagyon meglepődnék) hogy kislány lesz a kisfiúnkból.
Voltak javaslataim, de egyikkel sem voltam békében egy napnál tovább.
Kamasz voltam, amikor az Áron névbe beleszerettem, Hanna is Áron lett volna. Egyik álmatlan éjjel jutott eszembe, legyen Áron. Megnyugodtunk, egy dolog van csak, ami kompromisszum, a körülöttünk élő kisfiúk között 7 négy éven aluli Áron ismerősünk is van.
A Mór Dani dédpapája, eddig nem kötődtünk hozzá, most viszont ez az, ami biztos, a második név marad, Mór.
A hétvégén újabb köröket futottunk név ügyben, természetesen ami a család egyik felének tetszik, az a másiknak valamiért nem. Nem ők döntenek, de hatnak. Anyukám az Áronnal nincs kibékülve, Mari és Pali anno a Mikolttal nem tudott megbarátkozni. Vasárnap már nem is avattuk be egyiküket sem a jelen állapotba, ami elég képlékeny még mindig, de a kör szűkül.
Áron
Berény
Olivér
Simon
Itt tartunk, folyik az ízlelgetés.

16 héten túl a kis mocorgi

Keveset írok a pocakról, pedig egyre több figyelmet vív ki magának, szerencsére.
Vártam már hogy érezzem, ilyenkor szoktam megnyugodni végleg.
Egy hete már voltak korgáshoz hasonló, nekem teljesen egyértelmű jelek tőle, és pár napja egészen intenzívvé vált a mozgása. Még finom és elég nyugisnak tűnik, inkább Mikolt pocakbanlétére emlékeztet, mint Hannáéra. Tegnap csuklott is. :)
Azt hiszem ettől a mocorgástól lesz egészen más a várandósság, mosolygok ha érzem, és igyekszem minden pillanatát magamba szívni, mert lehet, hogy ő az utolsó pocakban lakónk. És lehet hogy ettől olyan nehéz miután megszületnek, hogy már nem érzem belülről, és úgy vágyom rá, hogy újra legyen.
Kedden volt 16 hetes, két hét múlva megyünk újra megnézni. A névvel még mindig nem jutottunk előbbre, most egy kicsit türelmesebb vagyok ezzel kapcsolatban is. Álmodtam vele, szőke volt, és Hannára hasonlított, tiszta szemű, szép kisfiú. :)
67 kiló lettem, három kiló a plusz, Mikolttal is ennyi voltam ilyenkor, csak nála egészen kevésről indultam. Az alvás nem túl pihentető, sehogyan sem kénylemes. A lányok nagyon rendesek, pár napja, hogy egyáltalán nem keltenek éjjel. Még így is hamar elfáradok, lelassultam és szívem szerint ülnék és nézelődnék egész nap.
Ezt írják...
A szemek az arc elülső részére kerültek és a baba - egyelőre csukott szemmel - elkezd pislogni. Megjelentek a szempillák, és kinőtt a szemöldök. A fülek is megérkeztek a nyak tájékáról a fej két oldalára. Az íny alatt már mind a húsz tejfog kifejlődött, és a nyelven ekkor jelennek meg az ízlelőbimbók. Miután a csontok tovább erősödnek, egyre nagyobb az esély arra, hogy az anya megérezze a magzat mozgását. A körmök már mind a kéz, mind a láb ujjain kinőttek. Ha a kicsi kevésbé szégyenlős, ezen a héten már megmutathatja a nemét az ultrahangos vizsgálaton.

Szép kerek számok... (30.hét)

Azt hiszem ez lesz az a hét, amit túl kell élni valahogy. Dani a hét napból ötször nincs, ma épp lesz... Mikolt taknyos, mára köhög, Hannának épp hogy csak folydogál az orra. Ennyi elég ahhoz, hogy ne vigyem őket társaságba és ne is hívjak senkit. Legalábbis gyerekeseket ne nagyon. Meg pocakosokat. Nekem egyelőre csak a fejem fáj és roppant nyűgös vagyok. Fogjuk az időre. Éjjel azt hittem lerepül a tető fölülünk.
Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...
Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...
A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)

Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".
Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.
A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.

Itt a tél...

Kicsit előreszaladtunk az időben, legalábbis érzésre. Kimaradt az ősz, ma reggel nálunk +2 fok volt és esett a hó. Vagyis a havas eső... Nem mondhatnám, hogy feldobott, szebb lett volna ha fehérbe borul minden, így csak a hideg, meg a borongás jutott.
Elő is kerestem gyorsan a nyári képeket, az ment a képernyőn, meg jól befűtöttünk, ha Dani itthon lett volna talán a kemencében is ropogott volna a tűz. Így már viselhető... Azért ha marad a tél igyekszem megtalálni megfelelő hangulatot is hozzá, de most egy kicsit váratlanul ért, pláne, hogy a múlt héten még a harminc fokban hunyorogtunk.
Mindenesetre előkerült egy ilyen :) Pisa 2005, ketten.
Meg egy ilyen... ugyanott 2009, öten.
A nyakláncomat pedig nem találom...

Tesós még

Egyszerűen nem tudok betelni velük.
Volt egy nehezebb időszak, amikor Mikolt egy kicsit mocorgibbá lett, és Hanna nem tűrte jól a társaságát. Persze, mert rombolt, elvett és láb alatt volt mindig. Mára ez gyakorlatilag a múlté, vannak ugyan nagy veszekedések és hangos szóváltás is előfordul, de egyre gyakrabban hallom, hogy csiripelnek, dolgoznak, vagy olvasgatnak együtt.
Hanna tegnap mesét mesélt, Mikolt közben lepakolta az összes könyvet a polcról. Aztán együtt elpakoltak. A babakocsi tologatás is megy már együtt, ehhez az is kellett, hogy Mikolt megértse, ne vegye el azt amivel Hanna játszik éppen. Pláne ha van másik is. Együtt hintáznak, Hanna eteti Mikoltot. A legédesebb amikor együtt kacarásznak, vagy amikor Hanna vigasztal.
Ma építettek, Mikolt koncentrált és kommentált, míg Hanna a lépcsővel bajlódott.

Az overál meg a posta

Vettem Hannának egy overált.
Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.
A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.
Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.
Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.
Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.
Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...
És hamár a Ligetnél jártunk, elmentünk megnézni a kacsákat a tavon, meg a Vajdahunyad várat is. A lányok lelkesen etették a madarakat, Hanna pedig el volt bűvölve a "kastélytól". :)

Kis Áron Mór a 31. héten

Kis kiegészítés:
Tegnap jártunk ultrahangos vizsgálaton. Két dolog érdekelt azon kívül, hogy láthassam Áront kisemberként is. Az egyik az a bizonyos amnion szalag, a másik pedig, hogy befordult-e már, mert én sokszor nagyon keresztben érzem.
Nos az amnion szalagnak nincs nyoma a doktornő szerint sem, Áronunk pedig koponyavégű hosszfekvésben helyezkedik el, tökéletes. A mért adatok szerint az én számításom van a legközelebb a mostani becsült születési időponthoz, mert december 17-19 közé saccolta. Egy ideje van egy 18. érzés bennem...
Becsült súlya 1680 gramm, a buksija körben 29 cm, a combcsontja 6,1 cm, a pocakja pedig 25,8 cm. A tarkóján haja is van, és bár nehezen, mert aludt és bújt, de készült kép is, egészen fiús szerintem.
A pocak 104 cm, a súlyom pedig 75,6 kg(+11,6). Változatlanul ég a gyomrom, fáj a derekam, és nehezen megy a mozgás. Ha elalszom jó, ha ébresztenek a lányok már nem nagyon tudok visszaaludni.
...
A pici a hasadban másfél kilós már. Rohamosan hízik, amit te is megérzel a súlygyarapodásodon. Bőrének színe már közel olyan, mint születésekor lesz, szép rózsaszín, ami a bőr alatti zsírrétegek kialakulásának köszönhető. A lábadon kialakuló visszereknek és a lábduzzadásnak is a méh növekedése az oka. A hát, derék és a szeméremcsont is sajoghat a magzat nagy helyigénye miatt.
A baba pupillája reagál a fényre. Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben. A kiválasztás már teljes gőzzel működik: a magzat naponta mintegy fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapja meg, de már elkezdte nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik.
A szervezeted termeli már a relaxin nevű hormont, ami a medence elernyesztéséért felelős. Ez az a hormon, amiért kacsázósan járnak a kismamák. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni. Nem árt összepakolnod lassan a kórházi csomagodat, mivel az elkövetkezendő hetekben már nagy az esély a szülésre. Sokan már a nyolcadik hónap végén világra hozzák gyermeküket.

Nevek

Eredetileg úgy terveztem, hogy Hanna babaszobás naplóját vezetem tovább, amiben kibővítve írok Pöttömről is. Aztán rájöttem, hogy mivel Hanna maga "írja" a naplót, az én gondolataimnak az új babáról nincs ott helyük. Emiatt készült ez a blog.
A blog címválasztásában pedig már a nevek is fontos szerepet játszottak... :)
Hanna a 16. héten megmutatta, hogy kislány, és onnantól kezdve nevén neveztem, és nem is változott bennem sem, de Daniban sem az a jó érzés, hogy ez a neve a babánknak. Mások sokszor furán néztek, nem értették, hogy nekünk fontos, hogy Hanna már a pocakban is saját kis egyéniség, akit lehet néven nevezni. Pöttöm a pocakba költözéskor ezt a nevet kapta, valahogy ez volt Ő. A legelső babánkat Babónak, Hannát Ropinak hívtuk, a harmadik most így alakult. Viszont nagyon sokat gondolkoztam a neveken, az igazi neveken, és sehogyan sem jutottam egyezségre magammal. Tavaly nyáron egy "L" betűt vettünk a születendő kisbabánknak, mert akkor úgy gondoltam, ha kislányunk lesz, Lizának szeretném ha hívnák. Aztán ez alakult, lett belőle Léna, aztán Lelle, majd Janka, de egyikkel sem voltam boldog. Végül Danit is nyúztam, bár Pöttöm még csak 10 hetes volt, hogy válasszunk, mert nem tudok aludni sem. Ő elővette az utónévkönyvet, brrrr, aztán le is tette. Akkor már valami megmozdult bennem, majd megkerestem, és olyan elemi erővel jött a felismerés, a mi kislányunkat Mikolt Jankának fogják hívni. A Janka nem biztos, de a Mikolt annál inkább. Dani hallani sem akart róla. Aztán ahogyan teltek a hetek, és bennem nem változott az érzés, lelkiismeret furdalást éreztem, hogy ezt én egyedül akarom. Megkérdeztem Danit, hogy mit szól, és azt mondta: Háááát... a mi kislányunkat Mikoltnak fogják hívni. Nem baj, hogy mindenki megkérdezi, hogy Miii? Vagy hogy nem lehet eldönteni, fiú vagy lány, vagy hogy még soha nem hallották esetleg.
Hát így van most. Hogy akit már Mikoltnak hívok magamban kisfiú-e vagy kislány nem tudjuk, bennem érzések vannak, és tanácstalan vagyok a fiúnevekkel kapcsolatban. Éppúgy, mint a Lénával... vannak tetsző nevek, de a tökéletest nem találom... :( Remélem, ha Pöttöm kisfiú, megbocsátja majd, hogy kislányt éreztem...
És akkor a Mikoltról: héber-germán-magyar származású, a jelentése pedig: ki olyan, mint Isten?; patakocska, tökéletesség. Valószínűleg Kézai Simon névalkotása, a bibliai Dávid feleségének, Mikálnak a nevéből.

Pöttöm Mikolt 17. hetes

Így néz ki egy 17 hetes magzat...

A 17. héten a baba nagysága megegyezik a méhlepényével, kb. 18 cm. Megkezdődik a bőr alatti zsírszövet kialakulása, amely mind a hőtermelésben, mind az anyagcseréjben jelentős szerepet játszik majd a születés után. Pici körmei kezdenek nőni. Kb. 250 ml magzatvízben úszkál, bőven van még helye mozogni, forogni.A magzatvíz nemcsak a tüdőbe áramlik, de a baba le is nyeli. A vastagbélben gyülemleni kezd a mekónium, az emésztett magzatvíz végterméke. Ekkor már a kiválasztás is működik: a baba a magzatvízbe üríti a vizeletét. A reflexek szemmel láthatóan működnek: a kicsi szopja az ujját, nyel és pislog, sőt, ultrahangos vizsgálaton már az is kivehető, ha csuklik. Új szerv nem fejlődik. Az erős hangok megriaszthatják.
Március 3-án megnézhetjük végre :):):)

36. hét

Tudom, hogy egyelőre a legjobb helyen a pocakomban van ez a csöpp kis lány, de egyre jobban érzem, hogy terhesség lett a várandósságból.
Éjjel max. 4 órát tudok aludni, ez Hannánál nem volt jellemző, és délután is csak egy fél órácska pihenés megy csukott szemmel. Fájdogál a derekam, és pár napja látom, hogy egyre lejjebb megy a pocak is. Jóslófájások... szerintem vannak...
A héten voltam vérvételen, remélem utoljára, az utóbbi időben elég sokszor kellett a karomat tartanom ezügyben, Dani szerint folyton szurkálnak, és tényleg... Hol ezért, hol azért. A vérkép rendben, kivéve, hogy kevés a vas, de ez nem újdonság, és egy kicsit alacsonyabb a vércukor szintem, ami nem tudom mit jelent.
Ma a védőnőt is meglátogattuk, elvittem neki a leleteket, vérnyomást, súlyt, szívhangot mért, szerinte 78, szerintem 76 kiló vagyok, a vérnyomás rendben, és Mimó szívecskéje is rendesen kalapál. A pocakomra ő is azt mondta, úgy látja eléggé lement már, és ebben a nagy melegben lehet, hogy nem lesz ez még négy hét. Azért még egy hetet jó volna kibírni, hogy 3 kiló fölött legyen a baba. Magához képest amúgy teljesen rendes volt ezalkalommal...
Mikolt a jobb oldalon maradt, teljesen jól érezhető a kis háta, és persze a térde, amikor keresi a helyet magának. Mostanra a mocorgása elég rendszeressé vált, este Hanna elalvása előtt kicsivel van fenn utoljára, aztán csak reggel. Jó lenne, ha ez a szokása majd idekinn is hamar visszajönne. A természetéről csak annyit, hogy bárki kontaktál vele, odamegy hozzá, a szívhang vizsgálatakor is hagyta magát, mondta is a védőnő, milyen készséges kisbaba. Nem tudom, hogy ez a második gyerekek sajátossága-e, de Mimót valóban simulékony kis lénynek érzem már most.
A kisruhák nagy részét kimostam, várnak a vasalásra, de egyelőre elképzelésem sincs, mikor, és hogyan fogom teljesíteni ezt a feladatot. Az utibatyu összepakolása még hátra van, de legalább megtaláltam a hálós bugyikat, amik Hanna után maradtak. Hálóingem, meg köntösöm nincs, ez utóbbi lehet, hogy felesleges is. :)
A legnehezebb a sétálás, no meg Hanna emelgetése, arról nem is beszélve, hogy Hanna sokkal gyorsabb, mint én, így olyan helyre, ami nincs bekerítve, nem is merek menni vele, mert ha elszalad, akkor végünk. A mamám egyelőre itthon van a héten, de hétfőn újra kinyit az ovi, és munka lesz, bele sem gondolok, mi lesz velünk. Dani próbálja úgy intézni a dolgait, hogy szerdánként délig itthon lehessen velünk, ez lenne a legnagyobb segítség. Apropó, augusztus 1-től már nem dolgozik annál a cégnél, ami az utóbbi három évben a munkát adta, és előreláthatólag októberig velünk lesz javarészt. Az ő megfogalmazásában gyesre jön, én pedig örülök neki. :)

Még három hét

Jelen pillanatban semmi nem utal arra, hogy előbb megérkezzen Mikolt. Ez persze nem ok arra, hogy reménykedjem, bár a mostani fizikai állapotomban inkább aludnék még két hetet a szülés előtt...
Kedden voltam orvosnál, a méhszáj zárt, Mimóci fejvégű, a vérnyomásom pompás, a pulzusom, mint egy sportolóé, 60as. :) Miket produkálok? :) A képet csak a vérszegénységem rontja valamelyest, de erre kaptam valamit. Ctg is volt, Mikolt készségesen végigaludta az egészet, esze ágában sem volt mocorogni, még Andi kézzelfogható kérésének sem engedett. Ha alszik, alszik. legalább egy egyik gyerekem ilyen... Szívhang rendben, fájások a gép szerint 20as érték közelében, vagyis semmi jel. Nekem viszont fáj a derekam, a keresztcsontom, alig tudok már lépegetni, és gyakrabban vannak jóslófájásaim is, no meg a türelmem is fogyóban a külvilággal szemben, ami nekem beszédes.
Jövő héten kedden még egy uh, "ha addig nem szül..." mondta a dokim. Megvárjuk, mert a kis csomag Franciaországból éppen útra kelt, és míg ideér, az legalább három nap. :)
Ja és a pihenésről... A beázás nyomát valószínűleg a jövő héten egy kedves festő eltűnteti, de ez egy egész szobára kiterjedő fazonírozással is együttjár, tehát pakolhatjuk ki a szobát... Épp időben. Közben elromlott a zuhanyzóban a csap, nem lehet elzárni a vizet, így este a főcsapot zárjuk, és ma szerelni kell. Hanna minden éjjel legalább egy-másfél órát ébren tölt, természetesen a társaságomban, kicsit aggódom, hogy mi lehet az oka... Emellett a napi hat óra éjszakai alvás kicsit kevés nekem... Szóval egészen fitt, és energikus vagyok. :( Szerintem látszik...

Ezt írják:
Ha a baba ezen a héten jönne a világra, már nem számítana koraszülöttnek. Súlya még gyarapszik, ám nem szabad elfelejteni, hogy a születési hosszt és súlyt tekintve igen nagy egyéni változatosságok mutatkoznak. A koordinációs készség a 37. hétre olyan fejlett, hogy a magzat bármit meg tud ragadni az ujjaival. Ha fényt érzékel a méhen belül, arrafelé fordul. A kicsi feje ekkora már elhelyezkedett a kismedencében, ezért az édesanya légzése is könnyebbé válik, ahogy a méh "visszavonul" a rekeszizom alól.

19 nap

Utánanéztem, és tényleg melegfront volt ma délelőtt.. Mindenesetre azt hittem, ma lesz a vége. Alig bírtam megmozdulni, ha mindez hétköznap történik, amikor egyedül vagyunk Hannával... hát nem tudom mi lett volna velünk.
Minden kiesik a fejemből, pl. Hanna 18 hós oltása is, amire ma döbbentem rá, hogy még mindig nem kapta meg, én pedig igyekszem a naptárban olyan napot találni, amikor alkalmas lehet még... Holnap kilőve, mert az oltóanyagra várni kell gondolom, a legjobb lenne a kedd, mert szerdán fewsteni jönnek, és mi elmenekülünk itthonról. Csütörtökön úszni szeretnék menni, ha még egyben vagyunk, péntek... hát nem tudom, merjek-e még addig tervezni. Így is kicsit rázós, hogy valószínűleg egyedül megyünk.
Ma becsomagoltam a kórházba menős táskát, de ehhez is segítségre volt szükségem, Dani mindent bepakolt, nekem csak ülnöm kellett, meg pipálgatnom ami megvan. Néhány apróság kivételével készen is vagyunk.
Hanna új szavai, amíg még győzöm leírni:)
- Volvo... Milyen autója van a maminak? kérdésre :)
- Busz... Kukából végre ez is megszületett, és ha a nagypapáéknál vagyunk, és csak hallja, hogy elmegy egy az utcán, mondja is.
Ja, és nem tudom, hova lett a kis notesz, amiben Hanna zsenge kori feljegyzései, és a szavai voltak. :(
És ráadásnak... Hanna földi paradicsoma a nagyszülőknél. Szombat délelőtt itt pancsolt. A homokozó nem is látszik, pedig az legalább olyan fontos szereplő Hanna életében, mint a kismedence.

Eső, oltás, hal

Mára kb. 10 fokot esett a hőmérséklet, és a nagy vihar sem maradt el. Hanna elég nyugtalanul aludt, kétszer sírt fel, amjd nem egészen kettőkor vándorolt is át hozzánk. Lefekvés előtt az interneten kutattam homeopátiás segítség után, hátha valamivel konfortosabbá tudom tenni az éjszakákat mindenki számára. Találtam is valamit... Arsenicum albumot javasol egy orvos olyan gyerekeknek, aki éjjel 12 és 3 között jelennek meg a szülőknél, és erősíti a szer javallatát, ha kicsi kor ellenére rendet tesznek a játékaik, ruháik között. Nos Hanna nem kényszeres, de a rendet szereti... Úgyhogy azt hiszem kipróbáljuk... Csodában rég nem bízom...
A -10 fok a javamra van, vagyis Mikoltnak dolgozik, mert ebben a "hidegben" én is kicsit életképesebb vagyok. Hannánál az ősz maradt el, most a nyár. Legalábbis jut a 42 fokon kívül néhány felfrissülős nap is, amiért igencsak hálás vagyok. No meg azért is, hogy a frontok masírozása ellenére Mikolt bent maradt. A tömeget egyikünk sem szereti.
Reggel felhívtam a doktornénit, és sikerült ma megkapni az oltást is. Hanna arra, hogy megyünk a doktor nénihez, és kap egy szurit, azt válaszolta: Jó. És tényleg, nem sírt, csak megilletődött, aztán a vattát, amit a lábára szorítottunk, a pingvinnek is odaadta, hátha szüksége van rá. Mivel az eső esik, úgysem tudunk kimenni, remélem holnapra eláll, és marad a 20 fok, mert így akár a játszóra is lemerészkedek vele. A doktornéni szerint a pocakom eléggé lent van, úgyhogy az augusztus 1 szerinte sem annyira messzi már...
Hanna 11.3 kiló és 88cm. Én még mindig 76 az itthoni mérleg szerint, de Hanna tegnap tönkretette, úgyhogy ez már így marad...
Tegnap délután Danival a spektrumot nézték, aminek nem nagyon örülök, mármint a tv programnak... De mivel épp aludtam, nem volt szavam a döntésben. Halakat láttak, Hanna nagy kacagással figyelte a fejleményeket. Dani megtanította neki a hal szó, amit nagyon édesen a nyelvét kidugva utánzott. Ma reggel mutogatta nekem a tv-t, és mondogatta, Hal hal, de nem értettem, mire megfogta a távirányítót, és határozottan a kezembe nyomta: Mama, hal, ott... Nos így keletkeznek a háromszavas mondatok?
A beszélőkéjének tesztelésére az őszi böngészőt vettük elő délelőtt, a nénit, a kukásautót már régóta mondogatja. Gondoltam kipróbálom, van-e még valami, amit ismer. Kérdeztem tőle, hogy ez meg ez micsoda, és leesett az állam. A mókusra mutatva ugyanis azt felelte: Mó, a békára pedig Bé. Ezeket ma biztosan nem mondtam még neki, úgyhogy valahonnan előszedte. Mitagadás, elkápráztatott... :)

Testvérek...

Ma megint voltunk orvosnál. Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen későn van még egy utolsó uh vizsgálat, pedig állítólag Hannával is volt. Itthon meg is néztem, és tényleg. Milyen jó, hogy írok most, mert az emlékeim úgy tűnik nem teljesek pedig csak 21 hónap telt el...
Volt ctg, a szívhang rendben, a fájásmérő nem nagyon mutatott bíztató mértékű összehúzódásokat. Az ultrahang szerint odabenn minden rendben, a placenta minimális mértékben meszesedik, vagyis tényleg nemsokára itt az idő... De hogy mikor? Megmérték a kicsi lányunkat, már három kiló felett van a súlya, és hosszú combú, mint Hanna, meg én :).
Itthon aztán elővettem az ezelőtt 21 hónappal készült vizsgálat eredményét, és mosolyoghatnékom támadt. Hannával 15 nappal az érkezése előtt voltunk ezen az uhon, akkor 74mm volt a combija hossza, és 92mm a buksija hosszában. Mikolt combocskája a kiírt időpont előtt 17 nappal 74mm, a buksija pedig 93mm. Azt tudtam eddig is, hogy külsőleg hasonlítanak, azt viszont nem tudom, mekkorák a babák ilyenkor, de ez a hasonlóság melegséggel töltött el. :)
Várok, készülődöm. Sokat gondolok a szülésre is, és az az érzés van bennem ilyenkor, amikor a születés után a pocakomra teszik az az édes, csúszós csöpp kis testet, amitől eltűnik minden fájdalom, minden kétség, és hirtelen más ember lesz belőlem. Várom... És remélem, ezúttal a félelmeim, a szorongásaim, és a hibázástól való rettegés elmarad. Sosem gondoltam, hogy lehet egyszerre kettőt ennyire nagyon nagyon szeretni.

38. hét

A pocakom kerülete 108cm, a súlyunk pedig nem változott. Kicsit reménykedem, hogy ez az utolsó kép ebben a felállásban, mert Mimó fejét már egyre lejjebb érzem, és minden nappal egyre inkább észrevehető a készülődés odabenn. Így aztán ülni sem az igazi már, és leszámítva a délutánokat az alvás sem túl pihentető.
Megtörténtek az utolsó előtti simítások, a festők tegnap tejeskávé színűre varázsolták a hálószobát, és egy adag ruhácska híjján minden kimosva, kivasalva vár. A kiságy beköltözhető állapotban van, a csomagunk útra készen, kivéve a francia kissapit :):) ami szerintem lassan fogalom lesz nálunk :):), a mózes, amiben úgy gondolom, hogy Mikolt az éjjeleket tölteni fogja mellettem még a pincében, de ez már csak egy mozdulat, hogy a helyére kerüljön. Megérkezett Hanna ajándéka is, amit Mimótól kap majd, és gondoskodtam minden nélkülem töltött napra valami újdonságról. Így kap majd krétát, amivel az udvaron rajzolhat, és egy ugráló labdát, aminek a csiribirin nagy sikere volt.
Minden este igyekszem készítgetni magunkat, hogy lassan itt az idő, részemről a legideálisabb a vasárnap lenne, amikor minden nagyszülő készen áll Hanna fogadására, és Danit sem kell a munkahelyéről ugrasztani. És különben is szép kerek szám. Persze ez már Hannánál sem működött, mármint, hogy jól megbeszéljük az érkezés időpontját, de ezúttal bízom... :)
Nagyjából így állunk, totyogósan, lelassulva, de nagy várakozással, és örömmel.
Ezt írták:
A magzat belei tekintélyes mennyiségű mekóniumot, sötétzöld színű, kenőcsös anyagot, amelyet a májból, az epehólyagból és a hasnyálmirigyből érkező sejttörmelék, elhalt bőrsejtek tömege és a lenyelt lanugo alkot. A súlygyarapodás tovább folytatódik - elérheti a napi 28 grammot -, de az édesanya súlya ekkor már stagnál, vagy csökkenni kezd. A baba fejének és hasának a kerülete nagyjából azonos. A magzatmáz ekkora már eltűnik a bőr felszínéről, esetleg az ízületek környékén maradhat meg foltokban.

Egyben...

:) Mert a mama tervez, a kicsi lány pedig dönt... Ezúttal a bentmaradás mellett. Már nem bánom, eljön az a nap is nemsokára.

9 nap

Tegnap a 3. ctg-n voltunk, olyan egyenes vonalat rajzolt a fájásmérő a 20as csíkon, hogy annál vonalzóval sem lehetett volna szebbet. A szívhang rendben, a vizsgálat sem mutatott semmi különöset. Hacsak a felpuhult méhszáj nem jelenti valamelyest a készülődő állapotot.
Én mindeneesetre szedem a homeopátiát továbbra is, és engedek. Úgy tűnik a mi gyerekeink a pontosságukban is hasonlóak, de már egyáltalán nem bánom. Egyszer úgyis kibújik ez a kismanó is, és pont akkor lesz jó. Addig pedig igyekszem felkészülni, Hannával lenni amennyit bírok, pihenni, és nem megőríteni a körülöttem lévőket, hiszen mindenki annyit segít, hogy ennél jobb családot szerintem kívánni sem lehetne. Nagyon hálás vagyok Nekik...

Betöltöttük a 39. hetet...

Egyre inkább befelé...

17. hét képpel, névvel

És előkerült az állvány. Meg talán jobban is vagyok picit, bár a nagy melegben rendesen elfáradok, sőt a gyerekek is.
De a lényeg... Elkészült az első direkt pocakos kép, kicsit életlen, kicsit mű, és egy kicsit árnyékos is, de ami kell, az talán jól látszik. Nő a baba. Magam is meglepődtem, azt gondoltam, nem ennyire egyértelmű.
A hétvégét a nevek bűvöletében töltöttük, amikor sikerült egy kis időt szánni a harmadik gyermekünkre kettesben. Az eredmény nem lesz meglepő, de az odáig vezető út hosszú volt és változatos. Tényleg. Az utónévkönyvet hatszor lapoztam végig figyelmesen, két internetes oldalt böngésztem végig és még Dani is eljutott a "B" betűig a keresésben, aminek következményeként egy ideig a Benjámin is körön belülre került. Volt az eddigiek mellett Gáspár, Mátyás, Boldizsár, Ármin, Nátán és Aser is, sőt előkerült a Botond Áron kompozíció is, ami Hanna fiúneve lett volna.
Végül egy A4es lapra kiírtam az összes lehetséges verziót, Dani kezébe nyomtam, és vártam.
- Kinguska, Te ugye Áronnak hívod?
- Nem, nem hívom sehogy.
Hitetlenkedő tekintet...
- És Hanna?
- Kérdezd meg tőle...
Félmosoly.
- Na akkor a kisfiúnkat úgy hívják: Gönci Áron Mór.
És akkor eldőlt. Megsajnálgattam a Simont magamban, de az egyezség az egyezség. Pláne, hogy egyáltalán nem bánom, hogy Áronnak fogjuk hívni. Sok van belőle, de nekünk csak egy.
- Ha mindenkinek van, akkor nekünk is legyen. :):)
Jövő héten kiderül, kell-e lánynév vagy marad a Picike Áron. A lánynevet tudom, és Dani is elfogadta. Lelle Róza lenne.
Nos a 17. héten ilyen belül a világ:
A 17. héten nagysága megegyezik a méhlepényével! Megkezdődik a bőr alatti zsírszövet kialakulása, amely mind a baba hőtermelésében, mind az anyagcseréjében jelentős szerepet játszik majd a születés után. A terhesség végére a zsír az újszülött teljes testtömegének 2-6%-át teszi ki. A magzatvíz nemcsak a tüdőbe áramlik, de a baba le is nyeli. A vastagbélben gyülemleni kezd a mekónium, az emésztett magzatvíz végterméke. Ekkor már a kiválasztás is működik: a baba a magzatvízbe üríti a vizeletét. A reflexek szemmel láthatóan működnek: a kicsi szopja az ujját, nyel és pislog, sőt, ultrahangos vizsgálaton már az is kivehető, ha csuklik.

Amikor kis Mikolt volt 17 hetes a pocakomban...

Ilyenek voltunk...
Tegnap valaki azt mondta, amikor arról beszéltünk, hogy Mimó nemsokára egy éves lesz:
- Tavaly is nagy pocakod volt, és idén is szülsz.
Nekem is hihetetlen, ugyanakkor egészen otthonos az állapot. És már azt is el tudom fogadni, hogy Áront is nekem kell megszülnöm. :)

Áron gombóc és az idő múlása (18.hét)

Szerdán a kötelező 18. heti genetikai ultrahangos vizsgálaton voltunk. A lányokat letettem aludni délután, én pedig elrohantam az Istenhegyi útra, Dani ott csatlakozott hozzám. Jó így hármasban, jó, amikor csak a legkisebbre tudok figyelni, pláne, ha még láthatjuk is.
Kicsi Áronunk teljesen jól van, és teljesen átlagos, minden mérés alapján 18 hét 3 napos volt akkor, vagyis a jelenlegi számítás szerint két nappal nagyobbra nőtte magát, mint ahogy számoljuk. Ha így van, akkor a Szentestét már itthon tölthetjük... Nagyon hasonlít a lányokra, érdekes lesz látni, milyen a mi családunkban egy kisfiú. Előkerestem persze a lányok képeit is, és tényleg nagy a hasonlóság. :)
Összegömbölyödve, a kis térdeit felhúzva, a lepénybe hozzám bújva volt végig, de mindent megmutatott egy kicsit, amit kellett. Mivel nem voltam AFP vizsgálaton a doktornő tüzetesen átvizsgálta, rendben a gerince, a szája, megvan mindene. 238 gramm, a combcsontja pedig 27 mm.
Az egyetlen ami eltér a normálistól, az egy amnionszalag a lepény mellső falától a hátsóig, gyakorlatilag kettéosztja a burkot. Feszes és elég vastag is, (2,7 mm) vagyis esélytelen belegabalyodnia, és ahogy majd nő a baba, szépen nekifeszül a lepénynek, így nem jelent semmiféle veszélyt nálunk. Elég ijesztő amit erről a képződményről olvasni lehet, de mert az orvos nem aggódott, azt hiszem nekem sincs min.

Kis Áron Mór 23 hetes

Hanna hívja így, lassan beépül a családképébe a legkisebb is. Gyakran tart névsorolvasást, ha megyünk, vagy csinálunk valamit, ilyenkor mindenki többször is szerepel a mondatban, és néha már Áron is szerves része a mindennapjainknak számára.
Mikolt mondjuk semmit nem fog fel a helyzetből, de érezni biztosan érzi. A minap tettem a próbát, a kanapén ülve épp Hanna mesélt Áronról mag a pocakról, én pedig kapva az alkalmon, megmutattam Mikoltnak, hogy a nagy gömbölyű formában a hasamon egy kisbaba lakik. Mikolt megsimogatta, és egyetértően bólogatva mondta baba. Valami :):)
Áron mocorog, jó volna látni újra, megnyugodni, hogy az amnionszalaggal minden rendben van. A legaktívabb időszak este 11 órakor van, aztán csend. Nap közben evések után nagyobb a jövés menés odabenn, hajnalban pedig amikor valamelyik lányhoz kelek. Sokat csuklik, és nagyon bújós, türelmes, finom még mindig. Elképzelem, hogy lesz egy kisfiunk, és egyáltalán nem tudom, milyen is az. A fiúruhák gyűlnek, érdekes látni a rózsaszín mentességet a polcokon. :)
A pocakom nő, egyre nehezebben tudok lehajolni, emelni, ami leesik gyakran megvárja azt, akit zavar. Aludni még mindig félhason szeretek, Áron olyankor odébbmegy, enged, ezért külön is hálás vagyok neki. Híztam is, lassan 73 kilónál tartok, ami 9 plusz... A bűvös nyolcvanat biztosan elérjük, és hol van még a vége :)
Egyébként minden rendben kettőnkkel érzésre, a gyomrom ég éjjelente, amit renievel szépen elhallgattatok. Ha eszembe jut, hogy van kéznél.
A második trimeszter hatására elindult bennem a fészekrakás vágya, tervezem hova tegyem, miben aludjon, ami nem lenne kérdés, ha nem mellettem ébredne az összes családtagom reggelente. Mikolt szereti a kiságyát, nincs szívem elvenni tőle, Hanna pedig szeretne galériás ágyat, de lent szeretne benne aludni, így ezzel sem jutottam előbbre. Most az a tervem, hogy veszek egy kiságyat Áronnak, (ezt szerettem volna elkerülni...) ahol akkor alszik, ha más nem kívánja a testem melegébe bújást, és azt odateszem a "miágyunk" mellé. A többiek pedig maradnak ahol és ahogy voltak, és folytatódik a táncelőadás, a maga rendezetlenségében. (vagy csináltatok egy pótágyat matraccal, és lesz egy 270-es ágyunk...)