Szervesen nincs közük egymáshoz...
Tegnapra volt időpontom Siklóshoz. Nem akartam előbb menni, a kilencedik hét ideálisnak tűnt, a tizenkettediken úgyis mennem kell újra. Rutinosan úgy kértem időpontot, hogy az egy óra csúszás is ideálisan beleférjen, Dani is el tudjon jönni, a lányok is menetre készek legyenek.
Egy átlagos nap mostanában rosszulléttel kezdődik, ami a nap folyamán exponenciálisan fokozódik, majd estére már csak arra van kapacitásom, hogy sóhajtozva vonszoljam magam. Mire Hanna ágyba kerül, már csak némán fohászkodom, hogy vége legyen a napnak és igyekszem kitalálni, mitől lesz jobb, de legtöbbször semmi sem segít. A kényelmetlen fotel pláne nem.
Ennek fényében összekészíteni egyedül a gyerekeket és elindulni nem volt egyszerű. Dani akkor ért haza, amikor épp betettem mind a kettőt az autóba. Legalább nem nekem kellett vezetnem. Félúton jártunk, amikor megkértem, hívja fel a rendelőt, hogy mennyit késsünk, hogy időben legyünk, mire az asszisztens sajnálkozott egy sort azon, hogy nem ért el bennünket, mert:
- A főorvos úr szülni ment és ma már vissza sem jön.
Kicsit csalódott voltam, meg morcos, jövő keddre kaptunk új időpontot. És találtunk egy játszót, ahol a lányok legalább jól érezték magukat. Én meg visszatuszkoltam magamban a vágyat arra, hogy végre megosszam mindenkivel a hírt. Amiről még mindig nem tudom, milyen...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar