Az overál meg a posta

Vettem Hannának egy overált.
Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.
A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.
Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.
Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.
Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.
Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...
És hamár a Ligetnél jártunk, elmentünk megnézni a kacsákat a tavon, meg a Vajdahunyad várat is. A lányok lelkesen etették a madarakat, Hanna pedig el volt bűvölve a "kastélytól". :)