Holnap lesz 12 hetes, az orvos számítása szerint. A napi alap még mindig a rosszullét, ennyire még soha nem volt nehéz várandósnak lennem, a terhesség igazán jó szó... mégha nem is szerettem soha. Nem panaszkodom, mert teljesen felesleges, és különben is, ami történik az nagyszerű és csodaszép és irigylésre méltó, mostanában ennek ellenére sokszor gondolok magunkra három gyerekes családként, és közben vigyoroghatnékom támad, hogy természetesen abban a pillanatban mikor megszületik szeretném újra hogy pocakom legyen, mert hiányzik, mert azonnal elfelejtek minden nehézséget... ez van.
A jelen kicsit más, nagyon jó, amikor valaki örül a legkisebbünknek, amikor tudom, látom, hallom, hogy másnak a szíve nehéz a vágyódástól, mert én egyelőre csak a pillanatnak megfelelni vagyok képes, néhány gondolattal e felé az apró élet felé, és nagyon, de nagyon várom, hogy lássam, érezzem végre, hogy tudjam rendben van, lesz minden.
Jövő héten lesz a kombinált szűrés a második számú mumus. Nekem fura, hogy ilyen későn kell mennem, de rábízom a dokira, remélem jól számolt. :)
Próbálom magunkat elképzelni három aprósággal, télben, overálban, egyedül, és elképzelésem sincs, hogyan fogom jól csinálni... Hát ez az első trimeszter... Tudom, hogy az az időszak a legtöbb kismama számára a tény elfogadásáról szól, néha mégis elszorul a szívem, mert ahogy Hannának, Mikoltnak, most pedig a Picinek is nagyon nagyon örülök, örültem, és már ilyen kicsinek is emberként gondoltam, gondolok rájuk, mégsem felhőtlen a várakozás. Hamar érkezett, mi pedig engedtük. Fel sem merült más lehetőség, csak ami mellette szólt. Próbálgat engem, a határaimhoz lök, remélem felnövök a feladathoz...
Nem rózsás, de ez is én vagyok. És közben nem győzök betelni a gondolattal, nagy család vagyunk...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar