Múzeum egyébként, és egy roppant izgalmas lépcsőn (is) meg lehet közelíteni, ha nem a kijárt, macskaköves utat választja az ember. No meg ha vannak bennfentes ismerősei, akik társulni ugyan nem akarnak kora reggel egy efféle kiránduláshoz, viszont nagyszerű ötletet adnak a parkoláshoz, majd a zegzugos, háztetőnézegetős útvonalat is megtervezik onlájn.
Szombat este tanácstalankodtunk egy sort a másnapi hovamenetellel kapcsolatban. Ami egyébként rekord, tekintve, hogy a közelmúltban nem emlékszem olyanra, hogy előre kiterveltük volna a következő nap táncrendjét, vagy ha igen, akkor abban másoknak volt oroszlánrésze.
Izgalmas is volt kutakodni, a lehetőségek tömkelege sejlett fel hirtelen, ahogy a keresőbe beírtuk, gyerekprogram.
Aztán gyorsan szűkre szabódott a végtelen, és maradt egy, izgalmasnak ígérkező.
Kicsit korán, kicsit messze, de mindenképpen kipróbálandó.
Meglehetősen büszke vagyok a gyerekekre, akik minden ellenkezés nélkül segítettek az elindulásban, pedig nem is keltettük őket nagyon korán, viszont reggelit is csak az autóban kaptak. Alig háromnegyed óra alatt készült el mindenki, és ebben benne van az ébredezés is.
Tíz óra előtt pár perccel parkoltunk le a Szamárhegy tetején, hogy szájtátva csodáljuk a szentendrei háztetőket, a zegzugos lépcsőn lefelé csorogva. A gyerekek alig tudtak betelni a látvánnyal, az izgalommal, ahogy kanyarogtunk lefelé.
A Malomban mi voltunk a második család, aztán sorra érkeztek a többiek is, és kétségtelenül a nap várt meglepetése volt találkozni Borival, és a családjával. Annyira úgy éreztem, hogy ha valamikor, valahol össze kell futnunk, akkor az ez az alkalom lesz, és lőn.
Nagyon jó volt látni őket élőben, az egyik legkedvesebb kép a napból, amin a hét gyerek mitsemsejtve ül egymás mellett a mesére várva.
Az esemény pedig a MalomMeseMatiné fantázianevű két órás gyerekprogram volt, aminek az első felében a kiállítóteremben mesét hallgattak a gyerekek, majd egy interaktív, mini tárlatvezetésen vettek részt.
Személy szerint hálás vagyok ennek a kezdeményezésnek, mert igazi kiállításra ezt a mi négyünket még nehézkesen tudnánk csak elvinni, holott fontosnak érzem, hogy ismerkedjenek a művészetekkel, és ez az alkalom roppant jól kitalálva kedvet is csinált nekik a következő hasonlóhoz.
Pont annyit beszéltek, beszélgettek, ami még befogadható volt mindegyiküknek, bár Lelle nyilván sokkal jobban élvezte a bújócskázást a lábak között, azért az atmoszférából neki is jutott.
A program második fele az alkotásról szólt. Ceruzával, festékkel, zsirkrétákkal rajzolhattak, festhettek a gyerekek, az elkészült műveket aranypapírral be is keretezhették, majd a terem közepén felállított mobil múzeum-makettben egy rögtönzött kiállítás keretében be is mutathatták.
Szenzációs volt, ahogy az alkotásokból kiállítás kerekedett, és ahogy születtek sorra a remekművek, cserélődtek is a makettben, a leszedett darabokat pedig megkapták a büszke alkotók.
Természetesen mi is hazahoztuk mindet.
Íme az alkotók és alkotásaik. Lelle előkéje az előzőleg elfogyasztott narancs okán lóg a nyakában, nem a fotogénségének fokozása volt a cél. :)
Áron festményének címe Szentendrei vihar, Mikolt egy szivárvány szoknyás tündért festett (természetesen), Hanna pedig profán módon az óvoda kertjét rajzolta meg.
Lelle végre elmélyedhetett a vízfesték csodájában, nekem pedig minden perc ajándék volt, leginkább a felelősség alól való felszabadulás miatt.
Erre csak hazafelé jöttem rá, mikor végigpörgött a délelőtt bennem, és rádöbbentem, hogy semmi pakolnivalóm nem volt a nagy alkotómunka végeztével.
A fényképezőgép ezúttal otthon maradt, a képek telefonnal készültek, de a szívemnek így is kedves mind. :)
Sajnos a Malom honlapja nem elérhető, egy FB cím van, amin a következő szessönről tájékozódni lehet.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar