Meg a legfárasztóbb is, főképp, mert mióta beszélnek, folyamatosan beszélnek.
Viszont kétségtelen, hogy semmihez sem fogható az élmény, amikor belelátni a fejükbe, előtűnik a gondolatsor, ráadásul olyan formában, amit soha előtte és utána sem produkálnak.
Szép sorban.
Lelle.
Lelle beszédfejlődése sokkal inkább nevezhető kommunikáció fejlődésnek, mint konkrét szavak kibontakoztatásának, bár mostanában mintha elkezdte volna érdekelni, hogy amit mi mondunk, azt lehet utánozni is.
No nem sieti el ezt sem, hiszen bevált módokon tudja eljuttatni a mondandóját a célszemélyhez, nem kell hozzá más, mint két hatalmas szem, és néhány jól hangsúlyozott tádá. :)
Ma este az alszik szót próbálgatta, eljutott az ajzzz hangok megformálásáig, aztán huncut fordulattal kihátrált a helyzetből, szája elé tette a mutatóujját, és selypítve ugyan, de felismerhető s hangot hallatott. :)
A nem kiválóan működik, másra manapság nincs is nagyon szüksége, a mamát pedig ha kell, előveszi.
Hanna.
Az előszobában felöltözve várta, hogy a többiek az ajtó túloldalán végre magukra öltsék a kimenő darabokat. Mikor végre mozgolódni kezdtek a bentiek, Hanna kitárta az ajtót nekik:
- Hölgyeim!
:)))) Áron nem volt köztük.
Hanna mostanában minden nap mesél a többieknek. Az oviban is, itthon is. Néha fülelek persze, és somolygok magamban, hogy milyen kifejezést milyen szövegkörnyezetben használ. A legizgalmasabb most éppen ez, ahogy a felkapott szavakat beágyazza, néha teljesen rosszul, de az értelmezésében tetten érhető a felismerni vélt jelentés.
Ma épp a "megtörni az átkot" volt soron.
Kérdeztem is tőle, vajon szerinte mit jelent ez.
- Amikor a boszorkány meghal a mesében.
Beszéltünk erről pár mondatnyit, aztán fontos mesélhetnékje támadt,és fűzte tovább a népmese szálát:
- És akkor a tündér leszállt, egy varázsigét mondott, a boszorkány pedig annyira megijedt, hogy megtörte az átkot.
Talán mégsem sikerült keresztülhatolnom a bűvöleten. :)
Egyébként pedig nemrégóta, de egyre határozottabban fogalmazza meg a legmélyebb érzéseit, verbális tükröt tartva a szülői bukdácsolásunknak, és teret engedve az érzelmek kibeszélésének, amiben van némi szorongató is... ahogy én látom, a pszichológus gyereke mégiscsak a pszichológus gyereke. Csak érzékeltetésképpen egy belémégett mondata:
- Papa, nem érted, hogy az nekem milyen rossz, amikor azt látom, hogy mikor a Mamával veszekedtek, akkor a végén mindig kitaláljátok, hogy mi a baj, amikor pedig én mondom, hogy nekem mi a rossz, akkor nem értitek?
Volt ez azért, mert nem akartuk, hogy az emeletes ágyon aludjon.
Mikolt.
Macskalány.
Akit látszólag nem zavar, hogy vannak szavak, amik nem úgy hangzanak mások szájából, mint a sajátjából. Mert az picelni és kész. Valószínűleg így fogja majd írni is. Én pedig imádni fogom ezért is.
És aki a kreativitását megkérdőjelezné, az kezdjen el vele mitviszakishajó játékot játszani.
Az autóban két szójátékot játszunk mostanában, főképp Hanna kedvéért, ez az egyik, amikor a megfelelő kezdőbetűvel kell szavakat gyűjteni, a másik a barchoba.
Mimi az elsőben messze kenterbe veri Hannát, saját ötleteivel is, és mikor elakadnak, és segítek körülírással, akkor is. A barchobában is egyre jobb, a múltkor a szilvafára gondolt, és gyakorlatilag bármilyen kérdésre helyesen válaszolt. Komolyan döbbenetes ez attól a gyerekünktől, akire mindig úgy gondolunk, mint a legnagyvonalúbbra.
A versek, dalok szövegét ennek ellenére leginkább Mimi féle átiratban hallhatjuk, minden bizonytalanságot mellőző előadásban. :)
Áron.
Róla nincs kép. :) Egyelőre...
Ellenben ő a legeslegeslegszórakoztatóbb.
Délutáni alvásból felébredve nyafog a lépcső tetején:
- Mama, együnk gyorsan, mert már gyomrog a pocakom.
Barchobázunk. Ő gondol, Dani kérdezi.
- Élőlény?
- Igen.
- Tárgy?
- Igen.
Ilyenkor szoktunk szemet hunyni :).
- Ember?
- Igen.
- Felnőtt?
- Igen.
- Lány?
Nem rizikózunk...
- Igen.
- Budakeszin lakik?
- Igen.
- A mi házunkban?
- Igen és úgy hívják, hogy Mama.
:)))
Itt megragadom az alkalmat, hogy kiderítsem, tudja-e a nevemet. Tudja persze.
- Áron, hogy hívják a Mamát?
- Gönci Mama Róza.
:))))
- És a Papa hogy szokta hívni a Mamát?
Kis csend, Hanna válaszol:
- Édes.
:)))
Apropó barchoba. Áron egyszerűen tarkabának hívja, annak legalább valami csekély értelme van.
Áron szivacs. Egyszer kell hallania bármit, megmarad a kis fejében. A Lúdas Matyit hallgatjuk az autóban, ebből idéz sokszor játék közben. Persze a legizgalmasabb részeket emeli ki, úgy, mint csürhe banda, semmiházi gazemberek. Mindenesetre érdemes odafigyelnie mindenkinek a környezetében, ha nem akar ilyesmi kérdésekre válaszolni:
- Mama, ugye hogy olyan nincs, hogy kujva kutya?
És a fontos árnyalatokról is essen szó.
- Papa, nem becsukni, csak behajtani szerettem volna az ajtót.
Dacos-dühös-morgós-sírós-kiabálós pillanatában, a teljes kiborulás közepette rámnéz:
- Mama, most miért sírok?
Volt a múltkor egy elkezdett, be nem fejezett iromány, ami arról szólt, hogy Áronunk három évesen egyetlen színt nevez nevén helyesen, a többit vagy nem tudja, vagy nem akarja. Ez a kivételezett a rózsaszín. :)
Azóta megtörtént az áttörés, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Épp mielőtt aggódni kezdtem volna, hozta a kék pulóverét, és azt mondta:
- Mama, ma a kék pulóvert szeretném felvenni.
Elsőre csak fura volt valami, később leesett, onnantól kezdve pedig végigsoroltunk közösen minden utunkba kerülő dolgot, és mindennek tudta a színnevét.
Mondjuk simán be lehet csapni ha fáradt vagy el van foglalva. :)
Mégsem maradhat Áronkép nélküli ez a poszt, íme az első tavaszi ozsonna a teraszon. A tavasz második biztos jele nálunk, ha az előszobában meleg van. És van. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar