Áron még mindig a türelmünket próbára tevő életperiódusában vergődik. Szegény, biztosan neki is elég vacak mindenért kiabálni, dühösködni, mi pedig igyekszünk megértően határokat szabni. Dani roppant türelmes, én nehezebben viselem a mindenen megsértődést, főleg ha az más kárára is van. Nem túl kíméletes, a verekedést, rombolást meg nehezen tolerálom.
Este általában mesenézéssel fejezzük be a napot, amit valamelyikünk laptopjáról választanak. Többnyire sikerül megegyezniük, hogy mi legyen az, de tegnap Áron bármit mondtak a többiek, csak kapálózva kiabálta, hogy neeeem. Idővel sikerült minkenkinek tetsző kompromisszumra jutni, a lànyok kérése után következhetett volna Ároné, aki ebben meg is nyugodott.
Lent tettem a dolgom, mikor Hanna futva jött, hogy siessek, mert a kicsik valamit elrontottak a gépen.
A valami a monitor volt, amit sikerült közös erővel addig feszegetnie Áronnak le, Mikoltnak meg fel, míg eltörték...
Meglehetősen mérges és emelt hangon magyaráztam el nekik, hogy mit okoztak ezzel nekem, meg maguknak, azt hiszem nem minden ment át elsőre, úgyhogy megmutattam nekik az egyébként csodadizájnos lcd-t, és míg csillapodtam Dani összekötötte az asztali monitorral. Nem az igazi, de egyelőre megteszi. (kicsit mások a színek, és van némi nyúlás a kerek formákban, vagyis dolgozni nem igazán tökéletes...)
Áron a várakozásnak megfelelően vérig volt sértve, annyia, hogy azt mondta Daninak, hogy nem is alszik vele. Dani erre átvitte az ágyát a lányok szobájába.
Egy darabig énültem Áron meg Mimi között, tűnődve a levonandókon, aztán kijöttem, hátha elalszanak mind.
A szoba előtt hallgattam, mit beszélgetnek, Áron Hannát fűzte, hogy altassa el, Mikolt meg Áront. Végül Mimi nyert, de túl messze volt a keze ahhoz, hogy Áron meg tudja fogni.
Visszamentem, összetoltam a két ágyat, megsimogattam Hannát, aki azt nehezményezte, hogy így ő kimarad a jóból és az ötleteivel bombázott, hogy hogyan rendezzük át a szobát ahhoz, hogy mind a hárman egymás mellett lehessenek.
Ez ugyan nem hozza vissza a nyavajás monitorom, és éjfélkor Áron már az apja mellett szuszogott, de a kép, ahogy fogják egymás kezét, kicsit helyretette bennem az értékek sorrendjét. Az átrendezésen gondolkodom.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar