... fáj a szívem Mimi miatt... Ma este annyiszor mamázott még kifelé az ágyából, hogy el kellett gondolkodjam, vajon Dani is mama lett, vagy csak korán van még az elalváshoz, vagy tényleg én kellek. Aztán elaludt.Áront én fogom, amikor elszenderedik, előtte szopizik, aminek a varázsáról nem is szólok most, félhomály van, babaillat, és végtelen béke ilyenkor, sok idő eltelik, mire elenged, és letehetem. De nem sietek, mert tudom, erre van szüksége. És mert tudom, Dani a lányokkal van.
Vagyis Hannával, mert Mikolt egy mese után szokott ágyba kerülni, én még a fürdőben elbúcsúzom tőle. És elalszik. Könnyen, gyorsan, békésen, nem kellünk hozzá. Bevackolja magát egy sarokba, megfogja a kiskendőjét, és átadja magát az álommanóknak. Kivéve az utóbbi időket, vagyis Áron érkezése az, ami megváltoztatta ezt a szokását.
És mert Hanna ilyenkor még mesét hallgat, ő egyedül van. És ma kiabált is. Nekem. Vagy az én nevemet. Ő még nem tudja elmondani. Még nem érti, és nem vár. És ez teljesen rendben van.
Ha tehetném sokfelé szakadnék...
Rengeteget szeretgetem, szeretgetjük, mégha olyan morgós is, mint mostanság. Kislány lett, már nem baba... szép, és gondterhelt. De már mosolyog. Meg grimaszol. Azt hiszem lassan megoldódik majd, és megtalálja a helyét ő is, mi is. Szeretnék vele lenni, amikor szüksége van rám. Van hogy nem tudok... és ettől fáj a szívem.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar