... ha Mikolt előbb olyan hasmenést produkál, hogy még a pólóját is cserélni kell, majd egy kiadós alvásból ébredve összehányja az ágyát, iszik, megnyugodni látszik, majd az ölemben ülve öklendezni kezd, és míg kiérünk a mosdóig, az egész lakást végighányja?
Hiába itatom, minden kijön belőle, negyed óra alatt már harmadszor cserélek rajta ruhát (harisnya, body, póló), és közben egyfolytában azt hajtogatja: "enne, enne" vagyis inni... Áron ébredésével az eddigi kontroll kezd kicsúszni a kezemből. Áron kiabál, éhes, Mikolt is kiabál, szomjas, és mindkettőjükhöz én vagyok kulcs... Mikolt az ölemben ül, közben Áron szopizik. Igyekszem valamiféle forgatókönyvet kitalálni a szopi végeztével... Aztán leteszem Áront, nézelődik, hánytatom Mimit, sokadszorra, sír... majd amikor mindent elrendezni vélek, és le akarok végre indulni az emeletről, eszembe jut megnézni Áron pelusát, nyakig kakis... Rajtam már ruha is alig van, Mikolt újfent telibe talált.
A fürdőszobai pelenkázón sikerül úrrá lenni Áron nyakig*os formáján, csupaszra vetkőztetve mosom, közben Mikolt a földön a párnán piheg. Újabb ruhacsere neki, Hanna közben maximális segítőkészséget tanusítva próbálja bekapcsolgatni Áron bodyját. Periférián látom csak, ahogy a tákolmány ideiglenes pelenkázószekrényünk a tetején Áronnal dőlni kezd, a fiókok kinyílnak, vetődöm. Áront is, Hannát is és csodával határos módon a szekrényt is sikerül megmenteni, de már nem vagyok nyugis, mosolygós hangulatban. Próbálom hazaterelni a ház urát, tárgyal nyilván, mert nem válaszol. Anyukámat hívom, ő ígéri átjön... kitartás babákok.
Dani hat után végre felveszi a telefonját, Hanna beszél vele, miközben én romeltakarítok, tolmácsolja, a papa lassan hazaér. És lőn... Ő is próbálja itatni Mikoltot, ugyanazzal az eredménnyel. Idő közben megérkezik a mamám is, ő legalább tud figyelni Hannára. Áron a kezemben, Mikolt Daniéban, néha csere.
Délután öt az első hányás, nyolckor felhívjuk a doktornénit, aki dedalonettát és folyamatos itatást javasol, majd kórházat, ha kilencig nem hagy alább a tendencia. Remegek. A fáradtságtól, az aggódástól, a jövőtől, ami a szemem előtt lebeg, és nagyon szorítok a kicsinek, hogy győzzön... Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Mikolt az erősebb.
Dani indulna is, maradna is, Áron a mamám kezében reklamálja a szopiját, Mikolt az ölemben ülve felváltva iszik-hány, piheg. Már fel sem öltözöm, ruha sincs már tiszta és feleslegesnek is érzem. Hanna közben megfürdik a zuhanyzóban, ahova bevackolom magunkat, itt van a legmelegebb. Mikolt pilled, ijesztő...
Pali és Mari mennek el a gyógyszerért, vényköteles. Az orvos ezt miért nem tudja? Hoznak azért pro gastrolt meg stodi akármit. Tízre érnek hozzánk, Mimi nem hagyja abban a hányást.
Hannát felkészítem, (magamat lélekben...) Áront és Mikoltot felöltöztetjük és indulás. Budai gyerekkórház, orvosi ügyelet.
Na itt jön a jó rész... Végtelenül kedves, segítőkész orvos, éééés megnyugtat. Szó sincs még kiszáradásról, és nem szabad itatni hányó gyereket!!! Két órát minimum várni kell, mert feleslegesen kínozzuk, kijön úgyis a folyadék... hiába kántálja az én kis beszélő babám: enne...
Vizsgál, ír, magyaráz. Vírus. Hazaenged. Ez a legeslegjobb az egészben. Azon kívül, hogy a többiek eddig állják az ostromot. Ha rosszabbra fordulna a dolog, akkor a hasmenés miatt csak a Lászlóban fogadnának, a Budaiban megszűnt a kórház rész... Örülök, hogy nem a Jánosba mentünk... És teljesen jó irány a progastrol meg a stodicucc, legalább nem eztán kell gyógyszertáraznunk.
Éjfélre itthon vagyunk, csatatér, de kit érdekel. Mikolt egy rövidebb harc után, amit az innivalóért küzdött, elalszik. Aggódom, de már nem jelentős.
Hanna a mi ágyunkban Áronnal, valami hihetetlen harmónia van köztük. Áron nyekereg, Hanna simogat, Áron csendben marad. Lassan mindenki elcsitul. Várom az éjszakát. Meg a holnapot.
Dani orvost váltana: miért nem mondta, hogy receptköteles, miért küldött a Jánosba, amikor ott sem fogadtak volna, miért nem kérdezte végig, mit tapasztalunk, és leginkább miért nem tudta, hogy nem szabadna itatni.
1:12 ideje lenne aludnunk nekünk felnőtteknek is ...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar