Balatonlelle

Jó, hogy van ez a kert, és mégjobb, hogy idén már lesz igazi nyárban is nagymedencénk (hogy hova tegyem, azt még nem tudom, mert vagy a fű, vagy a kocsibeálló bánja majd).
Meg az is jó, hogy nekem ennek ellenére állandó a mehetnékem.
És leginkább az ismeretlen vonz (ha tehetném hátizsákkal indulnék el világot látni), az új ízek, az idegen nyelvek, a más illatok. (aztán meg hogy hiányzik a csirkepaprikás, a fehér kenyér meg a túró rudi...)
Idén ez mind elmarad. Hazai tájakon maradunk, ami miatt az egyik felem szomorkodik, a másik pedig egyre jobban várja már.
Volt egy nemisolyan régi poszt a tópartos hiányérzetemről.
Most megkövetem a Balatont! Mert csodahelyek persze ebben a kis hazában is vannak szép számmal, és igen, valóban a Balaton mellett is előkerülnek lassan a gyöngyszemek...
Meg az emlékek is...
Az elsők elég keservesek. Azt hiszem sosem heverem ki annak a nyárnak a kínját, amikor hárman aludtunk a délutáni hőségben egy ágyban az unokatesóimmal, és nekem nem jött álom a szememre, de forgolódni sem tudtam :), no meg a lellei úttörőtáborét, aminek leginkább a végét vártam, de nagyon...
Viszont eszembe kell hogy jussanak a kamasz szerelmek, a gólyatáborok, az átúszás, és ezek mind bizsergő jóérzéssel töltenek el.
A Balaton ilyen felemás nekem. A körbebetonozott strandjaival, a lángosossal, az iszap szagával. És a napsütéssel, a gondtalansággal, a vitorlásokkal, a sok kékkel.
A múlt szombat délutánját lányokmentes szabadnappá alakítottuk, és Danival, meg Áronnal elindultunk újra felfedezni a déli partot. Azt hiszem Danival még sosem voltunk Zánkán kívül a nagy tó partján.
Lellére igyekeztünk, ahol terveink szerint az idei nyár egy szeletét töltjük majd. Gyerekszemmel figyeltem az autóból a napot, elkápráztatott az új híd, és hihetetlen szabadságérzésem lett a víz látványától.
Hogy a Hely, amit kinéztünk a vitorlásverseny résztvevőitől pezsgett, külön jólesett, nem kevésbé a homokos Balatonpart látványa. Mennyire más a víz, ha nem határolja az a megszokott, de bájtalan beton! Hamar döntöttünk, ez lesz az.
Vártam a pénteket. A mai napot. Mert Dani végre szabadnapos volt (ami a telefonhívásainak számán nem volt érzékelhető, de hogy fizikai valójában velünk volt, már önmagában is üdítő) és mert ezúttal ötösben indultunk le a Balatonhoz.
Hanna folyamatosan Balatonszárszót várta (AP sorozat alapvetései közül természetesen) aztán nehezen, de rátanult Balaton Ellére. :)
A választásunk sikere kézzelfoghatóvá vált, mihelyt a lányok kiszálltak az autóból. Ujjongva vették birtokba a mai nap igencsak csendes parkját, partját, játszóterét, apartmanját. Mellényben érkeztünk, egy óra múlva pedig már mezítláb szaladgáltunk. Ez a négy óra egy mininyaralással is felért, volt benne teraszról panoráma ámulás, ebéd a kikötőben, játszótér, hattyúk, vízbe gázolás gumicsizmában majd mezítláb, és egy óvatlan pillanatban vízbecsüccsenés is.
Hazafelé mind megkergültek (sok a három óra utazás...), de megérte.
Olyan kevés lesz az az egy hét...