Jutalomnap

Dani az elmúlt két hét mindannyiunk számára feszített tempóját oldandó, ma szabadnapot vett ki.
Elmondhatatlan érzés együtt lenni vele, ilyenkor mindenki egyszerre akar elmondani, megmutatni, megkérdezni...
És hogy a három napos ünnepet méltóképpen indítsuk, ma a Tropikáriumban jártunk. (Hárommal az előkészületek eléggé hosszadalmasak, mire minden és mindenki az autóban szokott lenni végre, addig legalább ötször megyünk vissza, tesszük át, vesszük ki, gondoljuk újra. Arról pedig már nem is beszélek, mennyi idő még bent elkészülni... ha belegondolnék, lehet, hogy el sem indultunk volna. :))
Voltunk már itt, legutóbb akkor, mikor Mikolt még aprócska csomag volt csupán. Ahogy nőnek, egyre jobban lekötik őket az állatok, van, ahol hosszasan elidőznek, már lehet mesélni is pár mondatban az igazán érdekesekről.
Mikoltot a hátamra kötöttük, váratlanul ért, hogy ennyire jól érezte magát, én fáradtam el, azért tettem csak le, egyébként meg élveztük egymás közelségét, ő pedig a remek kilátást. Fentről minden más.
Hanna kis hátizsákban hozta a legfontosabbakat: A babának pelenkát, a kis pénztárcáját és a baba cumisüvegét. Bár egész úton egyszer sem vett ki belőle semmit, végig cipelte. Ahogy a babát is, aki egy egész kiló...
Hannának az aligátor és a cápa voltak a kedvencei, Mikoltnak pedig a rájasimogatás. Pacsált, rettenetesen élvezte, sokszor emlegette, tán be is kellene menni. Áron pedig nem győzött nézelődni a babakocsiból, a víz hullámzása, a halak nyugodt mozgása teljesen lekötötte.
Nem volt semmi különös ebben a délelőttben, csak az, hogy öten voltunk, nem siettünk. Bár mind jól lefáradtak, megérte.
A képek vaku nélkül készültek, ennek megfelelő minőségűek...