Bringa

Hanna tavaly egy futóbringát kapott a családtól a névnapjára.
Nem gondolom, hogy egy névnap a legjobb alkalom ilyen nagy volumenű ajándékok osztására, mégis így alakult.
Gyerekkoromban a húsvét vasárnap kertben csokinyúl kereséssel telt, szerettem nagyon, és cseppet sem hiányzott, hogy még ajándék is legyen a borkok alján... persze mindig kaptunk valami apróságot, de ez csak mint valami ráadás maradt meg bennem. Maga az élmény, hogy keresünk, ez adta a húsvét utánozhatatlan báját.
Amikor eljöttünk, Hanna éppen megtanult kétkeréken tekerni, de már nem volt rá alkalom, hogy a futó helyett egy rendes pedálos járgányt is beszerezzünk neki. Azt tudtuk, hogy nagyon hamar szüksége lesz rá, és folyamatosan emlékeztetett is bennünket, hogy ő már tud kitámasztó nélkül is kerekezni.
A mellettünk lévő kis bevásárlóparadicsomban van egy bringás bolt. Kölcsönözni is lehet, meg venni is kerékpárt, Hanna pedig minden alkalommal, ha arra járunk, kipróbálja, amit ki lehet.
Dani pedig tett neki egy ígéretet, miszerint beszél majd nyúlelvtárssal, hozna-e neki egy rózsaszínt, esetleg kéket, de semmiképpen sem zöldet...
Hanna pedig várta a mai napot, nagyon...
És míg Mikolt betűs matricát kért, majd puha csillagot (???), Hanna konkrétan a biciklit emelte ki, mint óhaja tárgyát.
És tényleg, miért is ne?
Aztán eljött ez a hét, és Mikolt is megtanult a kölcsönzős bringákkal tekerni. Neki elsőként kihívás volt egyáltalán azt elsajátítani, hogy miként kell a pedálokkal bánni. Ő eddig csak motorozott, még Hanna futóbringája is nagy volt neki. (persze, mert Mikolt manó, a bringa meg a legmagasabb ülésmagasságba volt állítva) De amint ráérzett a pedélhajtás művészetére, kitartóan hajtotta a kisebb, de épp ugyanolyan dizájnú kisbringát, mint amilyet Hanna. Kis ázsiai körkép... minden kislánybringa kormányán színes, csillogó műanyag fityerék hullanak alá, a kiskosáron, ami a kormány elé van applikálva, apró művirágok pompáznak, valamint egészen bizarr metál rózsaszín, vagy kék, illetve zöld árnyalatokban kaphatóak. Ez az olcsóbb... A drágább sem szebb, csak kicsit jobb minőségű.
Semmi egyszerű sötétkék, vagy csak szimpla kék... legyen királylány rajta, vagy legalább barbie. A kisfiúkén meg pókember, vagy verdák...
Hosszú időbe telt, de végül sikerült egyel megbarátkoznunk, és nekem még mindig semmi bajom nem volt a projekttel... egészen tegnapig. Amikor rájöttem, Mikolt is szeretne egy kisbringát. És hogy a húsvét mégiscsak a csokinyúlról szól... nem a csillagos égről... és hogy nincs igazság, mert sehogyan sem jó. Akkor is rossz nekem, ha Mimi most nem kap, és akkor is, ha egyikük sem... hiszen Hanna várja, joggal.
Volt egy néhány futamos csörténk Danival, én nem nyugodtam meg, ő meg nem idegeskedett. Egyre van keret, Mikolt pedig még kicsi, nem is való neki a pedálos bringa...
Aztán arra jutottam magammal, hogy ezt előbb kellett volna jól kitalálnunk, és most már ez van. Ha rosszul érzem magam miatta, az nem segít... no meg arra, hogy akkor legalább Mimi kapja meg a futóbringát, és tegyük egy kicsit Mimisebbé...
Tegnap délután Dani elvitte a kis sérült futót a kölcsönzőshöz (ennek repedt meg a kormánya a költözés alkalmával...), ahol kapott szép új kereket, mert a régi használhatatlan volt, bár Hanna sosem panaszkodott... és az ülését Mikolt méretre állították, valamint megfordították a kormányt, így a repedés alul van, amit pedig egy fémdarabbal és némi piros ragasztószalaggal rögzítettek, aztán hazajött. A csillogó kék biciklivel Hannának, és a piros ülésű, piros kormányú reborn futóval Mikoltnak.
Ma délután pedig fűben keresgélés helyett (menetrendszerinti égszakadás) a nappaliban kutattak a gyerekek (csokitojás és nyúl híjján mangót kaptak), mindnek jutott valami apróság, Hannát pedig várta a járgánya. Szeretem az örömöt látni az arcukon, amikor valami olyat kapnak, amire régóta vágytak. Hanna határtalanul boldog volt.
Mikoltra pedig rettenetesen büszke vagyok. (iszonyatosan nehéz dackorszakos kis rémség amúgy, minden percben robban, elképesztő türelemre lenne szükségem, hogy jól kezeljem... ez egy másik poszt témája lenne, csak érzékeltetés képpen írom, hogy alátámasszam az aggályokat, amiket akkor éreztem, amikor erre a délutánra gondoltam...) Kis Mimink ragyogott Hanna örömétől, nézte egy darabig, ahogy a nővére jön megy a nappaliban a kétkerekűvel, majd elindult a konyha irányába:
- Megkejesem az én bicikjimet.
Mondta...
Annyira édes volt ahogy egy percig sem fagyott az arcára az öröm a hírtől, hogy szerintünk ne nagyon menjen messzire, és még édesebb, ahogyan fogadta a hírt, hogy bár most nincs kétkerekű, mától az övé a futóbringa.
Ragasztottunk néhány fa katicát a kormányra, Mikolt pedig ráült (pedig soha ezelőtt nem akarta úgy igazán kipróbálni) és addig gyakorolt, míg egy negyed óra múlva hangosan kiabálta örömében:
- Nézd Hanna, nééézd, megtanultam futni!
:):)
Aztóta a ragasztószalag helyett szép piros műanyag kötés van a kormányon, nagyon jól néz ki az új külső.
Hannára is rettentő büszke vagyok, mert bár az új biciklivel csak limitált körmennyiséget enged Mikoltnak tekerni (mondjuk szerintem ez is igazán szép tőle), a futóbringát minden fenntartás nélkül engedte birtokon kívülre. Pedig itt is elkövettünk egy bakit... vele nem egyeztettünk a tulajdonos váltásról.
Azért a kölcsönzőben Mikoltnak eszébe jutott, hogy mégiscsak a pedálos az igazi... :) de mert láttam ma futózni, igazat adtam Daninak, neki még nem kell.