Nézegetem az otthoniak képeit, és minden alkalommal mosolygós sóhajtozás a vége... :) A tavasz miatt. Ha becsukom a szemem, érzem a tavasz illatait, látom magam előtt a kertünket, ahol már nyílnak a virágok, és néha nagyon jólesne csak úgy ücsörögni a fűben, koszorút fonni a lányoknak, vagy egyszerűen csak élvezni ezt a fajta megújulását a természetnek, no meg persze megélni azt az érzést is, amit minden tavasszal szoktam... amikor kiszabadulok végre odabentről és minden, de minden dalol.
Valószínűleg sokszor volt nehéz a tél, és onnan, tudom, sokszor ebbe vágytak volna sokan. :) Mostantól ez lassan már okafogyott, és most én vagyok az, aki jobban vágyom oda... :) Pedig tény, megszoktam, megszoktuk az itteni klímát.
Pár apróság jutott eszembe, ami annyira jellemzi malajziai életünk ezen vetületét. Elsősorban mindig az jut eszembe, hogy vajon a képekről, amin dejómeleg van, látni-e, hogy folyamatosan izzadunk? :) Mert ezt én is hajlamos vagyok elfelejteni télen, és nagyon akarni a meleget, aztán amikor meg nagyon meleg van, eszembe jut a nóta... a télen nagyon hideg van című... :):) Ha nap közben úgy ítélem, hogy jobb volna átöltözni (nekem is, meg a körülöttem lévőknek is....) akkor azt jó, ha zuhanyzással indítom, ugyanis teljesen felesleges új ruhát felvennem, hiszen csurom víz vagyok... a kellemetlenebb mellékhatásokról nem is beszélve. :)
Node szebbbeket... :) Itt olyan, mintha mindig július közepe volna, néha, ha nagy esők vannak, akkor július eleje. :) Ma az oviból hazafelé, miközben a nap a vádlimat égette, arra gondoltam, otthon ilyenkor a gyerekeket ki sem engedjük, még a verandára sem, nemhogy gyalogolunk velük hazafelé, mintha mi sem történt volna. :) Otthon ilyen időben ezer réteg naptejet kenünk a rájuk (már aki, mert én nem vagyok egy nagy naptejkenegető...), itt meg örülök, ha néha sikerül, annak meg méginkább, ha egy kalapot sikerül rájuk imádkoznom. Érdekes módon így sem égnek meg, az egyetlen, aki folyamatosan napszúrást kap, az én vagyok.
A hőmérséklet ingadozásáról fogalmam sincs, mert bár tervben van, még nem sikerült beszereznem egy tisztességes hőmérőt. Tegnap éjjel kicsit teszteltem, amikor kettő felé felmentem lefeküdni, fogmosás közben a fürdő ablakába tettem a gyerekek vízhőmérőjét, ami nem a legpontosabb gondolom, de valamire mégiscsak jó, hiszen használtuk, és működött... :) Nos, miközben arra gondoltam, milyen kellemesen lehűlt így éjjelre, nyitva az ablak, és szinte jólesik levegőt vennem, vártam az eredményt. 28 fokot mutatott a hőmérő, amikor bevettem... Mennyi lehet nap közben, amikor úgy érzem, nem jutok oxigénhez? 40? :) Peti bólogat...
Ma délután esett. Ez nem újság persze, de ahogy ez megtörténik, az minden alkalommal döbbenettel vegyes csodálatot vált ki belőlem. Ma például úgy kezdődött, hogy minden előzmény nélkül (mint felhők, vagy bármilyen szokásos előjel) mintha egy hatalmas olajoshordó leesett volna egy kamionról. Megijedni sem volt időnk, ránkötöttek egy akkora dézsa vizet odafentről, hogy két perc alatt megtelt az udvaron a kiskaspó.
Hasznos dolog az a napernyő... de ezt már említettem, nekünk meg mégsincs. :) A látszat ellenére pedig (leszámítva, hogy dejólenne egy kis tavasz), jól van ez így itt, és mostanra meg is szerettem. Izzadásostul :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar