Mind itthon

Bár sokat javult az egészségügyi helyzet, ma a biztonság kedvéért még nem mentek a lányok oviba. Folyik az orruk rendesen, és tüsszögnek folyamatosan.

Áron jóval szebben köhög, nap közben szinte nem is hallani. (a történethez még hozzátartozik, hogy tegnap mindet elküldtem Danival az ügyeletre, hogy hallgassák meg őket. Nem a mi orvosunk volt, de ha ez a mostani lenne az állandó, akkor valószínűleg nagy bajban volnék, mert sem nem szimpatikus, sem nem jó orvos... szerintem. Nos Daninak, aki az influenza tüneteit produkálta négy féle gyógyszert írt, köztük antibiotikumot is, a lányoknak pedig a megfázásukra valamit... Áron meghallgatta (miután mindet kiküldte, hogy túl sok a három gyerek a rendelőben egyszerre... ), és azt mondta, vigyük be a kórházba, mert neki ez nem tetszik. Jól rámijesztett, de ösztönösen tudtam, hogy nagy baj nem lehet, mégis jobbnak láttam alvásidőben elvinni.

Szegénykém természetesen elaludt út közben, nagyjából 20 percet pihent is, majd a kórházban felébresztették, megmérték (10 600 gramm), és jött egy orvos, aki megkérdezte, be akarunk-e feküdni. Dehogy akarunk... akkor minek vagyunk itt? Mert beküldtek... Meghallgatta, majd hazaküldött. Bízom magukban, menjenek haza.

Hazajöttünk... És most mind itthon vannak, ami némileg ugyan fárasztóbb, mint amikor csak Áronnal vagyunk, bár Áron jelentős hangulatjavuláson esett át, hogy vannak körülötte gyerekek. :) Rátalált egy újabb hangra, amit a sírás helyett produkál, höhög, közben nagyon keserves arcot vág. Jobb. :)

Délben voltunk kint, mind motorral akart jönni. Áron tempója leginkább a mindent megnézünk szemlélődésre alkalmas, de cseppet sem bánom, hogy nem kell utánarohanni... Még.