Vannak tökéletes napok

Leszámítva a zárást, a szombati ilyen volt.
Amikor olyan dolgokat látunk, olyan helyeken vagyunk, olyan emberekkel beszélünk, amik és akik számukra észrevétlenül, számunkra pedig megköszönhetetlenül sokat adnak.
A múlt héten, Dani egy rosszabb kedvű hajnalon programot keresett a közelben. Rátalált egy helyre, és miután megnéztem, úgy éreztem, most azonnal oda kell mennem, látnom kell, hogy csak a képeken olyan amilyen, vagy a valóságban is.
A hely a Gentingtől kicsit tovább, de ugyanazokon a hegyeken épült, tőlünk nagyjából háromnegyed óra autózásnyira. Berjaya Hills a hegycsoport neve, az út hosszan kanyarog, a már ismerős pálmafás, ősbuja dzsungelen keresztül, majd megérkezik előbb egy lovardához, majd egy elágazásnál egy buddhista szentély felé is le lehet kanyarodni, de ha továbbra is követjük az utat, akkor először egy kis farmhoz érünk, ahol nyuszikat lehet simogatni, és vannak kecskék, és egy csöpp játszótér is.
Ha még tovább haladunk, akkor felnőttönként 12 ringitért megnézhetünk egy Japán kertet, amiben egy kis kávézó is helyet kapott, amolyan valódi Japán építészetű, vagy végül megérkezhetünk ide:
Nem csalás, ez itt még mindig Malajzia, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a sok európai idővel úgy érezte, kell egy hely. Egy ismerős... :) Sikerült. A neve Colmar Tropicale. Bár látni, hogy a szerkezet vasbeton, a végeredmény igazán megtévesztő. És leszámítva, hogy az egy aprócska utca egyetlen gyerekprogramja az a terem, amiben temérdek, zsetonnal működő elektromos kisautó, motor, forgó szolgáltatja a szokásos szórakozást, (a gyerekeinket ezerszeres dícséret illeti, mert önmagukat meghazudtolva türelemmel viselték, hogy nem dobáljuk a kerek érméket, és csak egyetlen egyszer sikerült mozgó dologra találniuk, abba se mi tettünk zsetont...) fantasztikus. Van egy nagyon jó pékség, és az óratoronyba lifttel is fel lehet menni :):)
Az eső is eleredt, ami után a levegő lehűlt, nagyon kellemesre egy kiadós ebédhez, majd miután kisütött a nap, továbbálltunk, hogy a lányok kívánságát teljesítve lovagoljunk egyet az argentin tulajdonú lovardában. Gyönyörű állatok laknak itt, és először fordult elő, hogy a lányok egyszerre ültek nyeregbe. A lovazás után Hanna bevezette Conny nevű lovát az istállóba, majd hosszasan barátkozott vele. Mikoltnak is megjött a bátorsága, Hanna pedig segitett neki, hogy elérje a lovat.
Áron eközben békésen szunyókált az autóban.
A délutánba még belefért egy kis nyulazás is, a nyuszik egy elkeritett, nagyobb területen laknak, ahová beengedik az embereket is, lehet venni elemózsiát, és ki ki kedvére simogathatja őket. Áron mondjuk inkább homokkal óhajtotta teleszórni a bundájukat, ennek kevésbé örültek... Hanna vagy háromnegyed órán keresztül volt bent, a kicsik hamarabb megunták, de nekik a kis játszó nyújtott szórakozást.
Miután mindannyian jól elfáradtak, elindultunk hazafelé. Út közben még találkoztunk Karenékkal is (velük találkoztunk anno véletlenül Lelle kagylójának vásárlásakor), ami most mintha mellékes volna, de a nap és az életünk szempontjából mégsem az, hiszen most volt először olyan szervezett program, amit olyanokkal töltöttünk, akiket már itt ismertünk meg, ráadásul nem is laknak nagyon közel... és mégis. Olyan jó volt együtt lennünk, mégha kicsit hektikusra is sikerült, hiszen öt gyerekkel próbáltunk enni valamit, miközben mindig valamelyiknek épp elintézni valója volt egy egy felnőttel. Úgy váltunk el, mintha ezer éve ismernénk egymást, mindannyian várjuk a folytatást.
És mert a gyerekek nem sokat aludtak, ezen a napon egy órával korábban kerültek ágyba.