Szingapúrban kirándultunk

Nekem Szingapúrról mindig a 80 nap alatt a föld körül című rajzfilm jut eszembe. annyira mélyen belémívódott anno a sokféle szín, a vágott szemek, a nagyon más építésű épületek kavalkádja...

Ennek persze a mai Szingapúrhoz semmi köze, ma már keveredik a gyerekkori emlék, és a hat évvel ezelőtti élmény, amikor egy rokonunknál szálltunk, és hátizsákkal, gondtalanul császkáltunk a városban, felfedezve a John Erdős Galeryt, az Orchard road forgatagát, az állatkertet, az orchideákat a botanikus kertben... Nekem hatalmas fellélegzés volt Tájföld, majd Malajzia után megérkezni, ebbe az Ázsia Disneylandjének titulált apró országba, ahol minden tiszta, rendezett, és biztonságos volt. Fel sem tűnt akkor, hogy mennyire drága világ ez, nem szembesültünk ezzel a ténnyel, hiszen etettek, altattak, másra nem is nagyon volt szükségünk.

Most azért kicsit más volt a helyzet, kezdve azzal, hogy a rokon azóta már Magyarországon él :), hogy nekünk egy gyereket mindenképpen vinnünk kellett, plusz egy pocakot is, illetve, hogy összesen két napunk volt. A prózai ok annyi, hogy Daninak le kellett fordíttatni a jogosítványát, Malajziában pedig nincs magyar képviselet. Hogy végül Lelle útlevelének ügyintézését is el tudtuk indítani a konzul kooperálásának hála (aláírtam a papírt és lefénymásolták az útlevelemet... így nem kell Lelle nélkül megtennem ezt az utat majdan, elég, ha Dani megy majd...) csak hab volt a tortán.

És hogy milyen volt Szingapúr? Nekem remek :):) Daninak végig szorongással teli (ő egészen kivolt attól, hogy az árak a maláj háromszorosa... és ráadásul az Orchardon laktunk, ahol minden a költésről szól... szegénykém folyamatos stresszben volt, pedig én tényleg mindent elkövettem, hogy ne azt élje meg, hogy nőnek a zacskóhalmok... még a kedvenc boltomban sem találtam semmit, pedig deszerettem volna...:):)), Áronnak pedig... egy pici gyerek, aki nem szeret repülni, babakocsizni, máshol aludni... :):) nos nem volt egyszerű megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mi is töltődjünk, Áron is jól legyen, de azért igyekeztünk :):)

Nekem vágyam lett volna mindenhová elmenni, ahol már jártunk, ennek megfelelően pörgettem volna magunkat, magamat, pedig már nem megy olyan könnyedén a szaladgálás... Így az első nap végül csak azzal telt, hogy a környéket jártuk, próbáltunk elfogadható áron enni (ehhez el kellett volna mennünk legalább az indiai negyedbe... ami viszont messze volt...), és nem beleszédülni a tömeg látványába, a jólét ekkora ívű nagyvonalúságába. Szingapúr sokkal inkább emlékeztet engem Sydneyre, mint bármilyen más Ázsiai városra... és mégcsak nem is európai.

Szombaton kicsit leeresztve, elfogadva a kereteket, kipihenve indultunk neki annak a négy órának, ami még a rendelkezésünkre állt. Buszoztunk (Áron elaludt Dani zsebében, így vele nem volt sok tennivalónk), várostnéztünk, kínai negyedeztünk, indiai esküvőt láttunk, és végül még az Esplaned-re is kijutottunk.

Fotóztam, bambultam, nagyon jólesett egy olyan városban lenni, ahol végeláthatatlan járdák vannak, buszokkal lehet közlekedni (emeletes buszok ezek, a lépcsőfordulóban kiírva, hány szabad hely van odafenn...), parkok váltják egymást emberi léptékű és magasságú épületekkel. Egyszóval organikus, régi fotókat nézegetve szembetűnő, hogy ez már száz éve is így volt. (Előkerült újra KL teljesen eklektikus szerkezete, ahol nem lehet olyan részt találni (kivéve az eredeti és nagyon pici belvárosi részt), ahol hosszasan lehetne sétálgatni, aztán felpattanni egy buszra, ami két sávos utakon halad, és bárhol le lehet róla szállni, még mindig sétálhat az ember... vagyis, mint egy mi mércénkkel városszerű városban... Nekem nem való KL, jobban érezném magam Penangon, vagy Melakán, de most nem válogatunk ugye :):))

Hogy mi volt a legjobb? Együtt reggelizni, megfogni Dani kezét, és sétálgatni, Áront letenni a szállodai szobában, majd az összetolt ágyakon filmet nézni, miközben ez kis csepp ott szuszog mellettünk... Rendet, tisztaságot látni, sok sok fehér emberrel találkozni, buszozni, élvezni a szabadságot, hogy nem kell főzni, meg mosni sem :):), hogy nem kell kérdésáradatra válaszolni folyamatosan (a csicsergés idővel azért hiányzik is :):)), hogy sikerült elintéznünk, amiért jöttünk, sőt többet is.

A lányok eközben Petivel töltötték az időt, Hanna a tűzoltóknál járt, palacsintát sütöttek, játszottak, medencéztek, és a legnagyszerűbb, hogy mindhárom alvásuk teljesen zökkenőmentesen sikerült, ebből a második délutáni úgy, hogy még Peti sem kellett hozzá, a lányok ugyanis maguktól bevonultak az ágyaikba egy kis játék után, és aludtak annak rendje és módja szerint. :)

Dani azóta kipihente az "inzultusok" okozta sokkot, én pedig visszavágyom. :) Képek itt.