Áron

Hanna szerelmes...
Van egy kisfiú, épp egy évvel idősebb Hannánál, kedves, okos, szép, édes, Áronnak hívják, itt lakik nem messze, és a játszón gyakran találkoznak. A múltkor haza is kísért bennünket az anyukájával, út közben fogta Hanna kezét, kavicsoztak, rohangáltak, aztán egy kutyától jól megijedtek.
Azóta Hanna azon az útszakaszon bármikor képes ezerszer elmesélni, hogy mi történt Áronnal és vele.
Ma megint találkoztunk velük, és bár eleinte Áron nem igen vette észre Hanna közeledését, Hanna kitartóan mutatta őt a hintából, pedig nem volt közel... Aztán hazakísértük őket, (most mi, hogy Áron mamájának, aki ikreket vár ne kelljen a nagy pocakjával rohangálni a kisfia után) megint kézen fogva mentek, átvágtak a nagy nagy térig érő füves-gazos réten és Hanna természetesen be is szeretett volna menni Áronnal hozzájuk. Valahogyan sikerült lebeszélnem róla, de itthon is egyfolytában emlegette, és sírt utána...
Dani csak ennyit tett hozzá a jelenethez, amit Hanna ebéd közben sírva adott elő:
- Azt hittem, majd a kamaszkorára elég lesz felkészülnöm...
Hááát...