Mikolt tegnap kipróbálta a nagymama által Hanna szülinapjára varrt hatalmas babzsák párnát. Szereti. Legalábbis vagy fél órát elvolt benne, nézelődött, a kezét próbálgatta a szájába tömködni, nem sok sikerrel, de ennek semmi hangot nem adott.
Ma újra kipróbáltuk, és ma is ugyanilyen lelkes, jobban mondva relax volt benne.
Hanna után, aki délután 5-től este 10-ig végigsírta (eufémizmussal élve) élete első heteit, számomra ez teljesen hihetetlen. Azt sejtettem, hogy nagyon mások, de hogy ennyire? Vajon van esélyünk rá, hogy legalább az egyik lányunk nem fog majd extrémsportolni?
A napjaink egyelőre Danival megerősítve telnek, ami nagyon sokban hozzásegít ahhoz, hogy egyszerre csak egy gyerekkel tudjak foglalkozni, de nem látom, hogyan lenne mindez egymagamban. A legkritikusabbak azok az időszakok, amikor Hanna is fáradt, és Mikolt is épp elalvás körül van, vagyis délután és este. Valamit biztosan kialakítunk majd, de most még nem tudom, hogyan lesz az, amikor Mimikénk épp elaludni készülődne, miközben Hanna pörög körülöttünk...
Meg két nagymamás
Tidak ada komentar:
Posting Komentar