Amikor kitaláltuk, hogy Hanna töltsön egy teljes napot a nagyszülőknél, Dani azt kérdezte, nem fogok-e unatkozni. Unatkozni nem szoktam, inkább csak hiányzott Hanna.
Viszont kaptam majdnem egy teljes napot Mikolttal kettesben, és ilyenünk még nem volt. Olyan jól esett csak rá figyelnem, jól esett a csend, hogy nem görcsölök úgy, mint az elsőnél, hogy rendet tudok tenni, és rend is marad több, mint 5 percig :) Hogy lehet csendben szoptatni, figyelni a picikémet, ahogyan néz, figyel, eszik, aztán elfárad, ahogy elalszik, ébred. Észrevenni apróságokat, tudni, mennyi pöttye van az arcán a tegnapi töltött paprika miatt, simogatni a pihehaját, és sóhajtozni azon, hogy milyen gyorsan nő, ő is, meg Hanna is.
Voltunk vásárolni, sokan megcsodálták :) voltunk Jutka nagymaminál, ő is a csodálók táborát növelte, de leginkább itthon voltunk.
És mégegy ok a mosolyra... kettővel kevesebb lett a szám a mérlegen :) Már értem azokat, akik aggodalmaskodnak a súlyuk miatt. Azért szem előtt tartom kedvenc Zsuzsi edzőnk kommentárját, miszerint a hat hetet érdemes kivárni, mielőtt az ember lyánya siránkozik az alakja, súlya, egyebek miatt... Naja... És a plötyiséggel mi lesz? És mikor? :)
Megörökítve, még egy foteles :)... Most itt tartok:
Tidak ada komentar:
Posting Komentar