Mivel a doktornéni a köldökcsonk leeséséhez kötötte a szobafogság végét, ezt kivártuk. :) A leesés kétnapos múltjára való tekintettel ma délután hosszú sétaútra indultunk, Mikolt babakocsiban, Hanna motorral, mi a lábunkon.
A dédihez szerettem volna eljutni, aki 80 éves, itt lakik a faluban, kb. 15 percnyi séta tőlünk laza tempóban, ha egy babakocsival, és fitt állapotomban vagyok. Kiegészülve egy motorossal, és egy (lássuk be...) épp most szült lábadozóval a séta felfelé 25 percesre sikeredett, de annál jobban esett. Jó volt látni Hannát az első ilyen hosszú sétáján babakocsi nélkül, (néha azért rossz érzés volt, hogy kitúrtuk őt a megszokott helyéből...) ahogyan felfedezett mindent, ami elébe került, kutyát, virágot, kavicsot, bármit, jó volt újra minimanót tologatni, aki mondjuk jól viselte élete első levegőzős sétáját, és jó volt együtt lenni család módjára.
A dédi is nagyon örült nekünk, gyönyörködött a második dédunokájában,én pedig az ő boldogságában.
Hazafelé kicsit gyorsabban tudtunk haladni, Hanna élvezte a száguldozást, (naná, hiszem lefelé kicsit könnyebb a motort megreguláznia) én pedig hálás voltam, hogy Dani is velünk volt. Azt hiszem elgondolkodom egy testvérkocsin, és egy darabig eszembe sem fog jutni egyedül nekiindulni két gyerekkel és egy motorral...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar