Hol a szék?

Tegnap délben megkaptuk Lencsitől a fürdőkarikát. Nekünk ugyan egy picit még korai, Hannának nagyon tetszett az ötlet, hogy együtt fürödhetnek Mikolttal. Még szárazon ki is próbáltuk, vonatosat játszottak. Mikolt volt a masiniszta, nagyon komolyan tette a dolgát. A legjobb, ahogy a lábával támasztja a levegőoszlopot, nehogy nagyon begyorsuljanak, és Hanna lemaradjon esetleg.
Különben szép egyenes háttal ücsörgött, és komolyan megsértődött, mikor kivettem, szeretett volna további kutatásokat végezni a kapaszkodón található forgó alkatrészeken.
Este élesben is kipróbáltuk. Ma fürödtek először együtt a lányok, Hanna alig várta, és úgy tűnt, hogy Mikoltnak is tetszett a nagy kád, a nagy víz, a nagytesó. Olvasgattak, autóversenyeztek, aztán Hanna meg is mosdatta a kicsit. Annyira helyesek voltak, mi csak olvadoztunk a parton, Daninak nem is maradt sok dolga a törülközésen kívül. Azért persze hamar elérkezett a pillanat, és Hanna kipaterolta Mikoltot a karikából, de tulajdonképpen teljesen megértem. Ha Mikoltnak olyan jó, akkor neki is kell.
Sajnos a karika nem a legjobb konstrukció, mondhatnánk elég gyenge kivitel, emiatt pár hónap használat után gyakorlatilag az összes tappancs elszakadt, így ma visszavittük a Brendonba, ahol elküldték szervizelni. Majd szólnak ha készen van, addig pedig marad Dani kezében Mimi, mert a nagykádas együtt fürdést Hanna a karika nélkül is szorgalmazza. Közben meg kérdezgeti: Mama, hol van a szék?

Kóstolgat

Mikolt határozottan ráérzett az evés ízére. Az esti főzeléket nagy örömmel fogadja minden alkalommal, csak legyek elég gyors, és a kanálon legyen elég a habzsolni való. Az amúgy hihetetlen türelemmel megáldott gombszemű ilyenkor felpörög, úgy cuppantja le a kanálról a nyelni valót, mint aki egész nap egy falatot, vagy kortyot sem evett. Legtöbbször egy aventes pohárral el is fogy, sőt néha az az érzésem, hogy csak azért fejezzük be a vacsorát, mert kiürült a pohár. A standard a sütötök, ebbe teszek almát, pár napja egy kis krumplit is, és ma kapott először cukkinit és répát bele. Az ízvilág nem változott jelentősen, biztosra megyek inkább. :)
És én még azt hittem, nehezebb dolgom lesz majd, mint Hannával, de tévedtem. Az egyetlen különbség a két gyerek között annyi, hogy Mikolt nyugiban ül, és nyitja a száját, míg Hanna ennyi idősen már forgott, két kézzel igyekezett megszerezni a kanalat, a kezemet, a poharat, soha nem ért rá enni. :)
Mikolt ma rájött arra is, hogy amit mi csinálunk délben, az ugyanaz, ahogyan ő is eszik este. Nagy érdeklődéssel figyelte, ahogy Dani kanalazza a levest, Hanna tömi a tésztát, aztán mikor mindenki jóllakott, gondolt egyet, és kipróbálta úgy igazán nagyosan a témát. Megragadta a tányért két kézzel, és jóízűen cuppoagtatta a peremét. Jó sokáig. Néha megvizsgálta, van-e még belőle, és örömmel konstatálta, hogy nem fogyott el. Végre valami. :):)

Elmentek

A csiribiris Katink pihenni valahova, mert kell neki néha azt is.
Hanna halacskája, akit a születésekor kapott az örök vadászmezőkre.
A Papa dolgozni.
... kicsit szomorkás ez a mai nap.

Játszanak

Tegnap délután Mikolt befészkelte magát Hanna szobájában a fotelbe. Annyira tipikus jelenet volt, hogy nem is avatkoztam be, csak néztem őket. :) Hanna rohangált fel-alá, hordta a könyveket, megállás nélkül. A kicsi csak ücsörgött, berregett és nézte a nagyot, ahogy annak temérdek dolga rendeződik.
Aztán Hanna felmászott mellé egy könyvvel, és egy darabig ő is megült egyhelyben, így Mikoltnak is sikerült valamennyit megnézni a mesékből. Hanna aztán újra le, majd újra felmászott mellé, Mikolt pedig megfogta a ruháját, és mint aki nagyon éhes, magához húzta, és megrágcsálta. Hanna persze kacagott, elfutott, majd újra vissza, ezúttal cumival. Mikolt vérszemet kapott a lógó fogantyú láttán, és igyekezett kicibálni Hanna szájából azt. A végén már mindhárman kacagtunk, Mikolt Hannán, Hanna Mikolton, én rajtuk. :):) És remélem ez így folytatódik.

Hannáról, meg a lelkéről

Mintha mostanában kevesebb szó esne róla. Mert a pici minden nap valami újat csinál, nála feltűnő a változás. Pedig Hanna is sok mindennel elkápráztat, csak másképp. Vannak nagyon hisztis napjai, amit nem is csodálok, hiszen a nagy mozgásigénye ebben az évszakban, időjárásban nem mindig elégíthető ki maradéktalanul. Tegnap, mikor végre volt egy kis tavaszérzésünk, ki is mentünk vele a játszótérre. Mint aki erre várt volna hónapok óta, mindent kipróbált, kacagott, rohangált, öröm volt látni, ahogy kinyílik, megtalálja végre a helyét. És vannak nagyon jó napok is, amikor idebent is elszöszög, olvasgat, legozik, babázik.
A beszéd változatlanul rohamtempóban fejlődik, olyan mondatokat mond, amiket le sem tudok írni, és nyilván estére el is felejtem a legtöbbet. Azért néhány gyöngyszemet sikerült megőriznem az elmúlt időből.
- Nagypapa, most ebédelni megyünk, utána eszünk csokit. :)
- Mama, képzeld el, amikor kicsi vótam, iskolába mentem, aludtam, a gyerekek alszanak az iskolában, és játszanak a nagymamával.
- Lecsúszok a csúszdán, nem vizes. Ez kisebb. (a másik csúszda, és tényleg...)
Hanna nem egy nagy érzelemkimutatós, azonnal megélős típus. Viszont raktároz, figyel, és iszonyatosan rózsaszín a lelke, este, mikor nagyjából befejezte a temérdek csinálnivalót szüksége van némi babusgatásra, amolyan Hannásított verzióban, vagyis egy mp ölben ülés, százezer mese rohangálva. Csak a közelében legyünk, a többit megoldja ő. Nem voltak illúzióim abban a kérdésben sem, hogy vajon megérzi-e az apja hiányát. Két nap telt el, de már tegnap ezerszer megkérdezte: Hol a papa? A választ jól tudja, így mára, a hiányt enyhítendő, egyfolytában dolgozott. Komment:
- Mama, hadd dolgozzak. (közben üti a számítógép billentyűit...) Levelet írok, telefonálok.
Tegnap este határtalan volt az öröm, mikor Dani hazaért. Ki is próbálta az új cégesautót, és lelkesen újságolta: Van a papának szép új autója. Vezettem. Dógoztam...
Ma délben aztán elszakad a húr, el is fáradt mire hazaértünk a vásárlásból, nem is tudtam felcipelni az elsőre, maga jött, egy kistigrissel a kezében. Ahogy felért, sírva fakadt, de sikerült megvigasztalnom, majd leültünk ebédelni, de nem volt kedve enni. Mikoltot kellett volna szoptatnom, aki egyáltalán nem hajlandó enni, ha bármi érdekesebb történik, így egy kicsit magára hagytam Hannát, de a nappaliból teljesen jól láttam őt, ahogy ő is minket. Néhány pillanat múlva lefelé görbült a szája, és keservesen sírva fakadt, olyan igazán belülről, mélyről, ahogy csak akkor szokott, ha nagyon nagy a bánata. Kérdezgetem, mi a baj, és mit válaszol?
- Nem tudom...
Annyira összeszorult ettől a szívem... Hát persze, hogy nem tudja... Csak nehéz, meg fájós. Fel is hívtuk, és tényleg ez volt a baj. Hiába beszélt hozzá az apja, csak szorította a telefont és tartotta magát. És ma életében először, ebéd után, miután egy picit játszott is, fogta a kendőjét, a cumiját és bevonult a szobájába, lefeküdt az ágyába és becsukta a szemét.
Nagyon szeretem.......

Csak el ne kiabáljam...

Úgy tűnik, a halacskánkba visszatért az élet. Kicsit segített neki Dani, kitisztította, és újra beüzemelte a levegőztetőt. Mára az eddig riasztóan passzív és fejjel lefelé lebegő szellem igazi hallá lett, köszöni jól érzi magát, most teszteltem, eszik is, úgyhogy határozottan él.
Kértem Danit, hogy legközelebb, ha van három kívánsága, akkor azzal ne a halat zsarolja... Nem értette.

3 napos

Azt már régen tudom, hogy ha valami terhelő zajlik az életemben, akkor arra elég heves testi tünetekkel tudok reagálni. Mondjuk beteg leszek. Az utóbbi években sikerült elkerülni az ilyen jellegű tünetprodukálást, és bármikor valami vese, torok vagy egyéb bajom van, intő jelnek vélem, hogy ideje megállni, elgondolkodni, változtatni. Dani munkábaállása körül a hátam kezdett el nagyon fájni. :) Tornázunk Hannával reggelente, hogy elmúljon, közben pedig keretezgetem magamnak, magamban, hogy bírom, szeretem, jó ez így, nem elmegy, hanem időszakosan nincs velünk... Nem mondom, hogy teljesen meggyőzhető vagyok, de alakul.
Hogy ne is legyen időm sem túl sokat kattogni magamon, hozott más problémát az elmúlt hét. Mikolt hétfőn valahogyan úgy tartotta a fejét, hogy a torkáig be lehetett látni a szájába, és sajnos volt is mit nézni benne. Kis folt a szájpadlásán, letörölhetetlen. Szájpenész... Jó, hogy észrevettem, ecseteltük, kapott boraxot is, és péntekre már csak a sebhely maradt.
Viszont pénteken hajnalban már melegnek éreztem, éjjel fél óránként szopizott, nyugtalanul aludt, felsírt sokszor. Reggel mértem csak meg, 37,4. Az amúgy nyugodt, türelmes kicsink betegség esetén mimózává válik, sír, nyugtalan, kézben van csak el. A homeos dokit nem értem el, az alternatív doktornéni a héten szabadságon volt, a hagyományossal sikerült végül beszélnem, este vihettük hozzá. Nap közben igyekeztem mindkét gyerek igényeinek eleget tenni, ami Hanna esetében a levegőzés lett volna, Mikoltéban pedig az ölben ülés. Délben végül felöltöztetem Hannát, és teraszoztunk egyet. Kopár, kietlen a teraszunk ilyenkor, a függőágy csupa víz, sehol egy kinti játék. Húsz percet bírt Hanna, de azt legalább nem nyafogással, fejjel lefelé lógással, kanapéról fejesugrással, idegcincálással töltötte. Mikolt közben a kanapén feküdt, nyitott szemmel ugyan, de csendben, mozdulatlanul...
A doktornéni vizsgálódásainak eredménye: Semmi. Se egy kis orrfolyás, se rózsaszín torkocska. Tiszta tüdő, hurutmentes arcüreg, tiszta fülecske, vagyis a hőemelkedésen kívül semmi panasz. Amire gyanakszik, az a 3 napos láz, amit egy herpeszvírus okoz, (kérdés, hogy a szájpenész nem herpesz volt-e...) egy pár nap bőrkiütés követi, és remélhetőleg túl is vagyunk rajta. Ami kicsit ellene szól, az az, hogy ez a betegség általában nagyon magas lázzal jár. A 37,7, ahova estére feltornászta magát a hő, szerencsére nem esik ebbe a kategóriába, bár kis Mikoltnak ez is épp elég volt ahhoz, hogy rosszkedvű legyen. Egy vizeletvizsgálatot javasolt még a doktornéni, ezt hétfőn megejtjük, és remélem tényleg nem lesz ezzel sem további teendőnk.
Amit tettünk, az annyi, hogy a kiságyat közvetlenül a nagyágyunk mellé toltuk, hogy éjjel ne kelljen legalább a lábamra állnom, ha Mikolt újra rengetegszer ébredne. Kapja a chamomillát a nyűgösségre, és belladonnát a hőemelkedésére. Ma még mindig meleg, de jobb a kedve, éjjel is jobban aludt, így én is. Várom a hétfőt, meg a gyógyulást, de nagyon.

Ilonka

A múltkor Hanna elvitte magával a babáját csiribirire. Először fordult elő, hogy bármit vigyünk, általában az előszobáig jönnek, aztán itthon maradnak a kiválasztottak. Izgalmasabb menni, mint vinni. Most azonban gondosan kiválasztott egy nyári ruhát, ráadta a "baba" nevűre, (nálunk minden babát babának hívnak, kivéve Ellát, aki Mikolté, és csak azért van neve, mert már névvel együtt érkezett) és elcipelte.
A tornán persze már kicsit útban volt baba, ezért leültettük Mikolt mellé, hadd szemlélődjön ő is. Bori meg is találta, elkérte Hannától ahogy illik, és egész idő alatt foglalkozott vele, nehogy unatkozzon. A foglalkozás végén az öltözőben aztán megpróbáltuk visszakérni, de Bori annyira megkedvelte a kis kopaszt, hogy amikor édesanyja hosszas unszolására végül odaadta, keservesen sírni kezdett.
Gondoltam egyet, és megkérdeztem Hannát, mit szólna hozzá, ha a babáját Bori elvinné egy hétre vendégségbe magukhoz. Szegény Bori ne sírjon, a baba meg nyaraljon kicsit. Hannának tetszett az ötlet, és tényleg oda is adta babát, Bori meg boldog volt. A kölcsön viszont úgy volt csak kerek, hogy Bori meg Hannának adta az ő babáját, aki eddig a nagy szatyorban várta a sorát. Mielőtt hazaindultunk volna, megtudtuk, hogy Ilonkát kaptuk meg egy hétre.
Hanna nagy becsben, az ágyában tartotta Ilonkát, számon tartotta, levetkőztette, megzsuppolta, és folyton kérdezgette, hol az Ilonka. Aztán eljött a kedd, és a megbeszéltek szerint vittük Ilonkát a mamájának. Hanna egy szó nélkül adta vissza Borinak, aki kicsit görbülő szájjal vette el, és adta nekünk a másikat, akit Mikoltnak nevezett el. :):) (az anyukája mesélte, hogyan terjesztették faluszerte a nevet, és hogyan kérdezett vissza mindenki. :) Nekünk így kevesebb dolgunk maradt egy kicsivel. :):))
Hogy mégse legyen két Mikoltunk, kérdezgettem Hannát, hogyan hívjuk ezentúl a babát. Természetesen továbbra is Babának. Még kétszer próbálkoztam, a vége persze hogy Ilonka lett, de csak átmenetileg, hiszen már régóta van neve, és az épp jó is, mert illik rá. :)

Szívesen

Hanna a légy szíves alternatívájaként használja ezt a szót. Ilyenek hangzanak el sokszor:
- Mama, mesélj ebből szívesen!
- Kérem a sajtot szívesen...
Azt hiszem a szeretnék/szeretek helyett is ezt mondja, pl.
- Szívesen játszom ezzel.
- Szívesen megiszom ezt.
Mindezt pedig elnyújtva, kicsit nyávogva teszi, amitől még viccesebb az egész.

Lábak

Mikolt a pelenkázás-öltöztetés akciók közben ismerkedni kezdett a lábacskáival. Háton fekve tartja a térdeit, így segít, hogy meg tudjam törölni a popsit. :) Ma új méretet kapott bodyból, ami eszembe juttatta, hogy Hanna is kb. ilyen idős korában fedezte fel a lábait, csak ő egy gumiembertől leshette el a csínt, azonnal a szájába költöztette az ujjait. Íme a két gyermek, a képek két hét differenciával készültek, Mikolt javára.

És tényleg

Tegnap délután, egyik pillanatról a másikra megszűnt Mikolt hőemelkedése. A nagymamára gyanakszom. Ugyanis mivel három napja néztem a négy falat, és Hanna is extrém későn aludt el az este, így extrém későn is kelt, áthívtuk délutánra, hogy vigyázza Mikolt álmát, mialatt mi hárman elszaladunk a hirtelen jött tavaszban Daninak néhány munkaruhát vásárolni. Mire hazaértünk már ébren volt, zokszó nélkül. El is kezdett tornázni örömében, és hogy legyen még ereje a hirtelen visszatért mellé, megvacsorázott, majd aludni tért.
Hannával kicsit küzdöttünk, (a kedvencem, amikor már 5 perce végre letette a fejét, előbb természetesen még ez a mese, még inni, még az a cumi inkább, és különben pedig szijacs... szóval 5 perc csend után a néma csendből közli: cini-cini. Hát nem meséltem.) de végül ő is elaludt 10 előtt kicsivel. Volt majdnem két teljes óránk, aztán kidőltünk. Előtte még ellenőriztem, Mikolt homloka hűvös volt. Hurrá. Csakhogy a három nap lakásfogság, és a felgyülemlett energia végül oda vezetett, hogy fél háromkor ébresztőt fújt, enni nem akart, de kiabált. Éhes, gondoltam, adok neki üveget. Rágcsálja. Nagy szemekkel vigyorog, közben pedig cicit keres, de ha talál kiköpi. Köszi...
Kínomban a konyhában töltöttük a következő egy órát, különböző üvegeket kipróbálva, hátha valamelyik elnyeri a tetszését. Semmi. Négykor feladtam, pedig ekkor már hangosan kérte a jussát. És hogy a legjobb anyatejet kortyolgatni? Pohárból kérem, mert cumisüvegből csak a dedósok isznak. Bezzeg a pohár. A maradékot meg kiskanállal, nehogy elaludjak unalmamban. Nem nevetgéltem fél ötkor, mikor a kihörpintett 120 ml után végre betettem az ágyába, és még mindig dumálhatnékja volt. De legalább nem lázas... Otthagytam Danival, és kint kerestem menedéket a nappaliban, ahol a feltámadt halunk kutatott a kavicsok között jó hangosan, és a kanapé épp 5 cm-vel rövidebb annál, hogy kényelmesen hasra fekhessek rajta. 5 körül visszalopóztam a hálóba, és mivel végre mindenki aludt, majdnem nyolcig nekem is szabadott.
Vártam már ezt a reggelt, hogy kiderüljön, tényleg a 3 napos láz volt a hőemelkedés oka. Kiütéseket kellett keresnem, és találtam is. A hő 36,4 apró piros pöttyök hasszerte és fejtájékon. Azért biztos ami biztos, a vizeletet megpróbáltam levenni, legyen béke. Zacsit rögzít professzionálisan, pelusba lecsomagol, cicire helyez, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Enni persze megint nem akarózott, de a termelés sikerrel járt. Túlságosan is, mert amikor kibontottam a csomagból, nem csak pisis volt a kicsikém, és nem részletezem, mennyire nem. Úgyhogy a mai zacsi a kukában végezte, holnap újat kap. :):)
Csak egy kérdésem maradt. Micsicsijá az, akinek nincs gyereke?

5 mp

Ennyit sikerült felvennem, aztán betelt a kártya... Így legalább fel is tudtam tölteni. :) Hanna eteti Mikoltot, illetve itatja vízzel, A kicsi meg boldogan nyitogatja a száját. De kizárólag Hannának ám, és még nevet is hozzá. Nekünk is mosolyoghatnékunk volt.

Bingo

Kedden tornán voltunk. Aztán lesétáltunk a pékségbe, megvettük a szőlőlevet és a pogácsát, amit Hanna a bárszéken fogyaszt el rendszerint, (már törzshelye is van...) majd visszasétáltunk a Fő utcán, egészen Miki bácsihoz, a tisztítóba. Dani vagy egy hónapja kifizette a kitisztított zakót, ami azóta is várja, hogy valamelyikünk érte menjen. Miki bácsiéknál lakik egy öreg eb, Bingo, nagyon fájós lábbal sántikál. Hanna szereti megnézni, bár nem sokat járunk arra.
Ez a sztori nem is volna olyan érdekes, ha ma este, a fürdés után elő nem került volna Hanna interpretálásában. Nem voltam jelen, nem segítettem, nem beszéltünk Bingoról az este folyamán, de a dédi szóba került, és a fájós lába is, gondolom erről jutott Hanna eszébe a kutya.
Hanna pedig ma először, összefüggően, érthetően elmesélte Daninak az egész történetet, úgy hogy Daninak halvány gőze sem volt eddig arról, hogy ki az a Bingo. De megértette, követte, és most egész büszkék vagyunk. :)

Vendégségben

Mi is eljutottunk végre Ágiékhoz. Hanna egész nap emlegette Sárát, így nem volt váratlan, hogy a délutáni alvás helyett indulni akart. Sikerült meggyőzni.
Minél többet vannak együtt, annál jobban megy az együtt játék is, remélhetően egyre jobban. Eleinte Hanna az új konyhával volt elfoglalva, Sára pedig Mikoltnak adogatta vissza a cumiját.
Aztán kivasalták közösen az összes pelenkát, majd vacsoráztak egyet. Közben kis Mikolt is megéhezett, neki is adtam, főzeléket kapott, úgy tátogott hozzá, mint egy kis fióka. A csajok pedig köré telepedtek, nézték, Hanna kért, Sára nem kért a narancssárga masszából. :) Ma először nem volt elég az az adag, amire számítottam, végül egy teljes aventes pohárral bekebelezett a picike, utána pedig végtelenül elégedett, mosolygós, jókedvű lett. Nem mintha egyébként nem mosolyogna mindig, mindenkire, de ez a jóllakott mosoly mégis más egy kicsit. :)
A felnőttek is megvacsoráztak, közben a gyereksereg kiegészült Kolos barátjával, Árpival, akit Hanna sokat emleget, gondolom tetszik neki valamiért. Mondjuk tényleg kedves kissrác. A fiúk rohagáltak, a lányok pedig csúszdáztak, kiki a hevületének megfelelő módon. Sára nagy kacagással, Hanna háttal, és villámmódon.
Nehezen tudtam ellenállni, hogy befejezzem a teámat a konyhában, annyira vidámak voltak, jó volt nézni, ahogy bohóckodnak, dumálnak, viháncolnak együtt. Végül csak kimentem, és egy ideig fel se tűnt, mekkora csend lett. Csak mikor már nagyon gyanús volt, hogy nem hallunk egy pisszenést sem, mentünk be a gyerekszobába, ahol a csajok a földön voltak két plüss társaságában, amik eredetileg az emeletes ágy tetején laknak, valamint egy kirakóval, ami az ágytól kisebb távolságra de nem kevésbé magasan a falra volt szögelve. Hogyan szedték le nem tudjuk, elmesélni nem akarták, mindenesetre fent jártak és le is jöttek...
Ági köszönjük a finom vacsorát és a képeket is, ez utóbbiakhoz majd jól jönne egy kód is, mert egyelőre nem tudom letölteni őket. :):)

Hullámvasúton

Keveset és kevésszer írtam mostanában. A sok ok közül az egyik, hogy Dani visszaadta a kölcsönnotebookot, így egy gépen osztozunk. A másik, hogy az elmúlt másfél hét olyan érzelmi hullámvasút volt számomra, hogy estére nem nagyon maradt írhatnékom. A részleteket majd, egyelőre a regenerálódás fázisában vagyok. Azért a legfontosabbakat remélem sikerült leírnom...

Drámavég

Ma este először hagytuk egyedül a gyerekeket. Pontosabban a nagymamával voltak, de nélkülünk. Dani karácsonyozni ment munkailag, nekem pedig pszichodráma befejező összeülős, bizonyítványosztáson volt jelenésem.
Annyira aggódtam, főleg a picike miatt, de nagyon jól viselte a távollétemet. Azt hiszem, nekem volt nehezebb. A nagymama megetette cumisüvegből, annyit fűzött csak hozzá, hogy legközelebb próbáljam meg én. Mikolt ugyanis nem rajong az üvegért. Üvölt, eszik, üvölt eszik... Aztán egyszer csak jóllakik. Szegényem...
Amikor hazaértünk, Hanna hatalmas mosollyal rohant hozzánk, Mikolt aludt, és amikor Dani felvette, hogy fürdeni vigyük, neki is fülig ért a szája. Így aztán az első és egy darabig az utolsó eltávot sikeresnek minősítem. Jó érzés, hogy bíznak bennünk a gyerekeink. :)

Aranyvasárnap

Nekem úgy tűnik, mintha ma gyújtottuk volna meg az első gyertyát, és máris itt a negyedik vasárnap...
Pár napja, mióta rájöttem, hogy Mikoltnak a hajnal végigalvásához szüksége van a közelségemre, újra átveszem őt a nagyágyba. Tényleg működik, az eddig másfél-két óra nézelődés, és a fél nyolcas ébredés helyett egy pár percig elmélázik azon, hogy hol van, aztán reggel kilencig egy szopi erejéig ébred csak, különben pedig vagy a kendőjét, vagy az én pizsamámat szorongatva alszik. Jól van ez így, csak sajnálom, hogy Hanna, ha épp át is jön, nem tud tőle aludni, inkább visszamegy a helyére... Sosem gondoltam, hogy lesz olyan, hogy azt kívánom, mind aludjunk egy helyen.
A reggelek egy kicsit szülőbarátabban ezáltal, és amikor látom a kipihent fejüket, apukájét is beleértve természetesen, olyan mosolyoghatnékom támad. Ilyen...
Ma végre sikerült a nagy szél ellenére kimozdulnunk, egészen a Vörösmarty térig, ahol Hanna míg nem jöttek egyfolytában ezt ismételgette: Várom a Sáját. Volt nagy forgatag, bábszínház, találkoztunk egy anyukával, aki hat lányával nézelődött, kölcsönösen megcsodáltuk egymáséit. Hihetetlen volt, ahogy csillogott a szeme ahogy mosolygott, és a saját hatja mellett volt ideje megcsodálni az én felemás szemű kicsimet is. Az övéi között a legnagyobb korkülönbség másfél év.... Hoppá...
Szóval jött Sára, és Kolos és Misi és Ági, épp a végére értek oda a horrorbábszínháznak, amit Hanna nagyon komolyan figyelt. Paprika püfölt el mindenkit odafönn. Aztán Sárával az oroszlános kútban viháncoltak, majd mikor Mikolt már kockára fagyott, nekünk pedig a csontunkig járt a szél, bevettük magunkat egy gyorséttermi egységbe, ebédelni. A gyerekek itt is remekül érezték magukat, szaladgáltak a székeken, ettek, dumáltak, jó volt látni őket együtt.
Délután még egy nagy alvás is belefért itthon, hála a sikernek, mivel Hannát az autóban ébren tudtam tartani. Estére Dani és Hanna a nagymamához nagypapához mentek, mézeskalácsot sütöttek, én pedig Mikolttal ajándékot csomagoltam. Szép lassan készül minden, és már csak azon merengek, hogy mennyire igazuk van a tengeren túlon, és idehaza is azoknak, akikhez a karácsonyfát reggel hozzák. Így van idő Szenteste napján együtt lassulni bele az ünnepbe, nem kell izzadtan, lóhalálában fát díszíteni, ennit csinálni, közben nem veszekedni, morcoskodni, kergetni a lábalatt lévőket. Azt hiszem fontolóra vesszük ezt a verziót...

Karácsonyunk

A nagy jövés menésben elmaradt a krónika...
23-án este bementünk a városba, fényeket nézni meg betlehemet a Bazilikába. Roppant hideg volt, a templomban csak lézengtek az emberek, a téren senki. Kicsit lehangoló volt a hatalmas feldíszített fa, és a rengeteg fény így, emberek nélkül. Az az érzésem, hogy ha másik országban lettünk volna, ezen a téren biztosan sok sátor, nyüzsgés lett volna... sajnálom, hogy nálunk csak a Vörösmarty tér telik meg ilyenkor... Hogy egy kicsit emberekkel is találkozzunk, elsétáltunk odáig, ettünk kürtős kalácsot, ittunk forralt bort, összefutottunk Gergővel is, aztán hazakocsikáztunk.
Dani végül megvétózta az éjszakai karácsonyfaállítást, így ehelyett aludtunk egyet. Pár ajándékot csomagoltunk csak be előtte, így aztán végül mindennel készen, nyugodtan feküdtünk le.
24-én délelőtt a Vadasparkban voltunk, szerintem az egész erdőben csak mi és az állatok, meg a vadászok jártak. Nagyon jó hangulata volt az erdőnek, sütött a nap, sehol egy lélek, (lehet, hogy minket kerülnek az emberek?) mi pedig megnéztük a csacsikat, ökröket, Hanna motorozott, Mikolt aludt.
Ebéd után a lányokat letettük, mi pedig nekiálltunk a legnagyobb feladatnak, csendben, és roppant gyorsan karácsonyt varázsolni a nappaliba. A felettünk lakó unokája újra itt töltötte az idejét, nyilván az ő szülei is szerettek volna meglepetést okozni a gyereküknek, ahogy mi is. A kislánnyal egy baj van csak, iszonyatos zajt csinál. Ezzel persze egy órával a tervezett ébredés előtt verte fel Hannát, aki álmosan, hisztisen kócosan jött a nappliba, ahol épp az utolsó simításokat végeztük.
Szegényem természeresen nem akart várni egy másodpercet sem, míg felöltözünk, felébred Mikolt, vagy elmegyünk megnézni a pásztorjátékot. Dani felment a szomszédhoz, aki számomra teljesen érthetetlen módon kacarászott a tapintatlanságán, jelezve, hogy akkor mostmár mindegy, zajonghat a kislány. Hogy a kicsink még alszik? Nem számít... Elég feszült voltam ettől, de végül mire Hanna szépbe öltözött és mi is kicsit ünneplősebbe váltottunk, Mikolt is felébredt (neki is segítettek odaföntről persze...) egy kis zenével, csilingeléssel végre megérkeztek az angyalok, és kezdődhetett a csomagbontogatás.
Hanna mindent megnézett, mindennek örült, mindent kipróbált. Mikoltnak is segített, és annyira kedves volt, mindent, amit Mikolt kapott odavitte neki, hagyta, játszon vele. Kaptak evőseszközöket, amit Hanna fel is avatott, evett sajtostésztát, igazi karácsonyi menü. :) Mikolt közben az asztalon figyelte a nagyot, az új cumiláncával. Hanna ezt sem akarta magának, pedig szemezett vele egy ideig. Tényleg nagyon meghatott, ahogy tiszteletben tartotta Mimi cuccait.
Hanna a kis konyhával játszott a legszívesebben, mindannyiunknak főzött palacsinta tortát, aztán kirakózott, (Ági zseniális ajándékokat kaptunk!!! :)) megint főzött, megint kirakózott, megint főzött.
Készült közös kép is természetesen, mostmár két gyerekkel, míg vártuk a nagyszülőket mihozzánk. Mióta van pici a házban, nem mi megyünk, hanem ők jönnek. Ez nekik valószínűleg kicsit több áldozattal ját, viszont idén pl. Mikolt el is aludt, mire ideértek, ha mentünk volna, nem tudott volna pihenni. Az este végére így is jól elfáradt, sírós is lett.
Vacsoráztunk együtt is, bonotgattunk ajándékot is, felébredt a picike is. A lassan hagyománnyá váló naptár a gyerekek fényképeivel idén is nagy sikert aratott, Hanna is nagyon szívesen nézegeti a kis képeket, mondja végig az egész családot, kimicsicsijál. Ilyenkor nagyon gyorsan szalad az idő, és mert mindenhova el szeretnénk jutni, mentünk is.
Jártunk a dédinél, ott voltak Manó és Sanyi is, na itt már Mikotlnak nagyon sok volt a tömeg, a hang, sírt, bújt, evett, de aludni nem tudott. Fénykép sem készült, a lényeg, hogy együtt voltunk egy kicsit, Hanna mindenki ajándékát kibontotta és örültünk ennek mindannyian. A mamámékhoz már el sem jutottunk így, viszont mindenki eljött utánunk, hogy miután az icikét letettem egy kicsit még lerogyhassunk, megcsodálhassák a mi fánkat is. Készült itthon egy olyan kép, amit már nagyon régen kellett volna, nekem eszembe sem jutott. Márkus vetette fel és milyen igaza volt. haogy nézem, nekem ez az egyik legjobb karácsonyi ajándék idén. Íme:
Kicsi és törékeny vagyok emellett a két férfi mellett, akiknek én fogtam a kezét míg belefért mindkettő a tenyerembe, akiket láttam újszülöttnek, kisgyereknek, aztán gyorsan túlnőttek engem, saját életük van, megosztanak belőle sokat, de nem mindent. És olyan nagyon jó, hogy vannak nekem is testvéreim. Matyi, amikor először kiderült számára, hogy csak a mamánk közös, elsírta magát: Melyik felem a Kinga testvére? kérdezte... Nekem az egész kell. Igaza van. Testvérek vagyunk, és ez nagyon megérintett ma, talán a sajátjaimat nézve...
Nos így telt a Szentesténk, azóta pedig rohanunk, látogatunk, eszünk, én pedig belül igyekszem minden pillanatban a családommal lenni, örülni a gyerekeimnek, Daninak meg az ünnepnek.

Mindenkinek...

... boldog, békés, illatos, ízes Karácsonyt kívánunk!
Kinga, Dani, Hanna, Mikolt

2év 2hónap

Hanna ennyi idős lett. Ma van az egyik dédnagypapájának a születésnapja, ma lenne 81 éves. Ma van a névnapja is, és a házassági évfordulójukat is ezen a napon ünnepelték. Gondoltunk rá ma sokat. :)
A legnagyobb változás a beszédben történt, két hónap alatt gyakorlatilag folyékonyan, érthetően, (bár lehet, hogy ezt csak én gondolom így...:)) szépen beszél. Olyan nagy könnyebbség ez, bár lassan elfelejtem, milyen volt az életünk jelnyelvet használó kétévessel. És persze mindez csak akkor igaz, ha éppen meghallja, vagy van kedve a közléshez. Sokszor ugyanis annyira fontos teendője van, hogy hallani sem képes, nemhogy beszélni.
Itt a második nagy változás, a koncentráció és az akarat találkozása. Rengetegszer hallom, hogy akarom, csijájom, én. Megjelent a tiem is, már úgy vártam :) És tény, hogy egyedül eszik, vetkőzik, öltözik, sokszor egyedül játszik is.
A játékról... Pár napja mindent elsöprő mennyiségben azt játssza, hogy a bölcsőbe pakolja egyesével az összes babát, állatot, ma a ceruzákat is, és a könyveket is, mindet megzsuppolja, úgy, hogy énekli a zsippzsuppot, közben pedig ringatja az aktuális bennfekvőt. Amikor végére ér a nótának, megdicséri a játékát, "ügyes vagy ... ". :)
A másik nagy kedvenc, kevésbé kis rendetlenséggel járó, de még mosolyfakasztóbb elfoglaltsága, hogy egyesével bepakolja a könyvespolca tartalmát zacskókba és az előszobába, hidegebb időben a nappali közepére halmozva őket. Szenzációs kupac alakul belőlük, győzzük visszapakolni. :)
A beszédhez hozzá tartozik a nótázás, mondókázás is. Egyre több dalt tud végigénekelni, sokszor együtt is énekli velem, nem csak hallgatja. A dallam is felismerhető egyre gyakrabban, de csak az én finom füleimnek. :)
Az alvással le kell kopognom el vagyok kényeztetve, kivételesen egyszer kétszer kel egy héten, akkor is csak rövid időre, és a nálunk töltött idő is elenyésző. Délután kettőkor elalszik, négykor ébred, este pedig nagyjából tízkor a mi fotelban ücsörgésünk mellett. Reggel nyolc körül ébred, azonnal lábra parancsol minket is, bár karácsony óta eljátszik egyedül is. Úgy tervezem, hogy majd a költözés után teszem egybe őket, kíváncsi vagyok, milyenek lesznek majd úgy az éjjelek...
Az elmúlt hónapban 16ra gyarapodott a fogak száma, kilóban a 12,5 maradt és most nem is nőtt szerintem, vagyis 91-92cm. Magas. Szélvész, hurrikán, de kedves, és nagyon jó testvér még mindig. :)

5 hónapos

És már nem is olyan picike... Öröm is, meg hiányzik is :) Persze inkább öröm. De nem azért, mert már nem olyan picike, hanem mert annyira édes, jóságos, lélekbenéző, nyugodt, csupacsupabáj kisbaba. Olyan mázasan hangzik, de tényleg minden percnek örülök, semmi sincs, amit másképpen szeretnék vele kapcsolatban. Nem zavar az sem, hogy sokszor fent vagyunk vele hajnalban, hiszen reggelig mellettünk nézelődik. Ha a pelusa zavarja, (mert zavarja a borsószemet...) akkor kiabál. Vagy ha éhes. Vagy ha a cumi már régen kiesett és nem vesszük észre. Különben pedig nézelődik, elmélkedik, babrál, és közben ha véletlenül kinyitnám a szemem, hogy megnézzem visszaaludt-e már, rámmosolyog. Lehet rá neheztelni akkor, csak azért, mert nem tud aludni? :)
Az alvással még mindig úgy vagyunk, hogy alszik, magától, amennyi jólesik. Épp áttérőben van a nappali háromról a kettőre, ha véletlenül becsúszik egy harmadik is, akkor ébred hajnalban. 4-5 között, és két kétésfél órát van fenn. Mire a többiek kelnek, akkor alszik el ő. Egyébként pedig délelőtt egy órát, délután kettőt, éjjel pedig majdnem tizenkettőt tölt alvással. Ha kiesik a cumija, reklamál, vagy ha éhes. Éjjel kb. kétszer. Már nem szeret fekve szopizni, bár nekem jólesne néha. :)
Szopizik, nagyjából 6x. Tegnap először kóstolt almát, és egyáltalán nem gondolta finomnak. Ma újra adtunk neki, Hanna is természetesen, két kanálvég volt az adag, de egyelőre a kanál sem a kedvenc, nemhogy az alma. Hogy miért rohanok a kóstoltatással? Mondjuk elég a tejem, bár estére már dolgoznia kell érte, és a napokban egyszer pótoltunk is. A cumisüveg sem tartozik a kedvelt tárgyak csapatába... De megette. Így aztán úgy döntöttem, játszva, mennyiségnek nem nevezhető ízelítőt adok neki, hátha. Egyelőre kétségeim vannak a sikert illetően. Inkább marad a cicinél, mégha küzdenie is kell érte. Bánni nem bánom.
Nem egy nagy kóstolgatós amúgy sem, a játékok most kerültek csak a szájába, inkább a kezeit rágcsálja, az egyetlen, amit nagy szeretettel rág ezen kívül, az a cumi, vagy a kezem. A játékokat már ügyesen megfogja, a székére fellógatottakat megtanulta rázni, így mindent, ami a keze ügyébe kerül kipróbál, vajon csörög-e. Ha igen, nagyokat nevet. Inkább szemlélődős, ha a háta meg van támasztva, rezzenéstelen arccal képes befelé figyelni, vagy kifelé, nem is tudom eldönteni igazán. Rengeteget dumál, fújja a buborékokat, sikongat, énekel. És még ennél is többet mosolyog.
Mozgásban egyszer mutatta meg, hogy meg tud fordulni a hátáról a hasára is, nem csak visszafelé, de azóta nem gyakorol. Oldalra már elfordul, az ott található dolgokkal eljátszik, de tovább nem billen. Viszont ülni szeretne, felhúzza magát, ha a kezénél fogom nagy erőkkel küzd. Amint felül, nagy vigyorral jelzi, most jó. :) És mert ez még odébb van, vissza is tesszük, amit zokszó nélkül tudomásul is vesz. Végtelenül türelmes, ezt nem tudom honnan hozta, mert egyikünk sem az, de nagyon jólesik tudni, hogy van a családunkban egy ilyen is. Néhány napja már a csípőmön is tudom vinni, szépen tartja magát, a lábacskáit pedig körémfonja, úgyhogy lassan újra előkerülhet a sling.
Mimóza, már pocakban is az volt, az egyedüli Hanna, aki bármit csinálhat vele, nem veszi zokon. Hann pedig nagyon kedves vele, tényleg csak néha van egy két direkt gorombaság, de arra Mikoltnak megintcsak mosoly a válasza. Pedig egy nagyobb nyomás, erősebb fogás is elég, hogy elsírja magát.
Számokban pedig 6300 gramm körül jár, ez az utóbbi időben nem nagyon változott, bár a hurkákból ítélve nem fogyott :) és 64 cm. Fogat nem növeszt, ahogy hajat se nagyon. 3as pelust hord, de a 4es is jó már és 68as ruhákat visel. Hatalmas gombszemei vannak, és a szín tekintetében még mindig van egy zöldesbarna és egy kék.

Cuppogó kisbárány

Mikolt ma megmutatta, teljes értékű, aktív tagja a családnak. Reggel, miután kipihente magát a nagyjából óránkénti ébredés ellenére, magam mellé vettem, majd egy idő múlva Hanna is befészkelte magát közénk. Puszilgattuk őket, mire Mikolt cuppogni kezdett, addig formálta a kis száját, míg sikerült neki. Mi persze elolvadtunk, ujjongtunk örömünkben, ami úgy tűnik elég volt neki ahhoz, hogy ezt a tudományát ma rengetegszer ismételte meg a telhetetlen közönségnek. Annyira édes, ahogy igyekszik, és fogja, hogy mekkora örömöt okoz nekünk. :)
Délelőtt a székében ücsörgött csendben, majd megunhatta az egyedüllétet, és kiabált egy nagyot. Olyan hangja volt, mint egy kis báránynak. Reggeliztünk éppen, Dani mondta Hannának: Hallod, van egy kisbárányunk. Erre Hanna:
- Nem úgy hívják. Gönci Mikolt Léna. Úgy hívják. Nem bárány.
Na tessék... :):)
Hanna egyébként naponta kápráztat el, és mosolyogtat meg bennünket az újabb mondatfordulataival. Tegnap a leves után megkérdeztem, kér-e még.
- Kérsz még levest?
- Köszi, inkább gombócot.
Pár napja már pizsamában hálózsákban ücsörgött a kis hokedlin az előszobában, (itt mesélünk, valamiért ezt a helyet nézte ki magának) könyvet nézegetett, aztán engem szeretett volna. Hallom ám:
- Kinguska!!!
:):) Hogy ezt kitől vette?
Ma moziban voltunk Danival, délután anyukám volt velük. Mikolt nem rajong a nélkülem töltött időért. Hanna nagy igyekezettel próbálta vigasztalni:
- Ne sírj Mikolt, Kinga jön haza.
Jólesett a film, de igyekeztünk haza természetesen.

2009

Sokszínű, jókedvű, tartalmas 2009-es évet kívánunk.
Szeretettel
KDHM

Képek a nyulakról

Előkerült ma egy kisruha. Igazából csak lánynak szerettem volna öltöztetni Mikoltot, aztán eszembe jutott egy kép. :) Bár a kicsi nyuszit nem sikerült időben előkeríteni, a kép elkészült. Ilyenek voltak...
Mikolt 23 hetesenHanna 24 hetesen

Evős mesék

Hannánál egy világ omlott össze bennem, amikor három és fél hónaposan már a cumisüveget is meg kellett ismertetnem vele, mert nem volt elég a tejem. Öt és fél hónapos volt, amikor még mindig fejtem, pótoltam a fagyasztottal, de már kóstolgattuk az almát, és hat hónapos korában ebédre főzeléket kapott, majd nem sokkal ez után az ebéd után már nem kért cicit. Akkor befejeztem a fejést, és eltettem a cumisüveget, ami maradt, az elég volt neki.
Akkor megfogadtam, mindent megteszek, hogy sikerüljön csak cicivel kivárni a hat hónapos kort a másodikkal, így Mikolt érzekésével újra előkerült a fejőalkalmatosság is. Annyira jól sikerült az első negyed év, hogy Mikoltnak három tejtestvérkéje is lett, mindannyiuk kaphatott egy keveset a miénkből. Ennek a mai napig teljes szívemből örülök. Négy hónapos korában újra szembesültem a ténnyel, az én szervezetem kiürül, előbb utóbb nem termel annyit, amennyire szükség volna. Először csak annyi történt, hogy már nem tudtunk máshová adni, aztán nagyjából egy hete kezdtem érezni, hogy ami van, az már Mikoltnak sem elég.
Ekkor jött a cumisüveg, amit Mikolt egyáltalán nem fogad jószívvel. Érdekes módon, ha előbb cicit kap, akkor könnyebben beletörődik, hogy a jóllakottsághoz délután-este már kell egy kevés pótlás is. Így előkerültek az aranytartalékok, lassan, de fogy. Örülök, hogy ez csak most következett el, hogy már majdnem fél éves, és kaphat mást is már. Jó érzés, hogy ami rajtam múlt megtettem, és tudom, ő is sokáig fog szopizni, mégha nem is kizárólagosan.
Az első az alma volt, amit kóstolásra kínáltam. Azt hiszem, a kanál sem tetszett Miminek, de az íz sem. Két napig kezdeményeztem, aztán elraktam, majd egy idő múlva megpróbálunk mást. Aztán Mariann javaslatára ma alma helyett sütőtökkel próbálkoztam, kanál helyett az ujjammal. És sikere volt. Előbb az ujjamnak, aztán a töknek is. Ugyanis mikor ráérzett az íz varázsára, már nem volt elég a kis mennyiség, így kanállal adtam, míg kért. Nagyjából 5-6 pici kanállal evett meg belőle, lelkesen cuppogtatva, és hangosan reklamálva, mikor elfogyott.
A vacsora így ma három fogásos volt, tökkel kezdtük, cicivel folytattuk és cumisüveggel zártuk. Az eredmény: hatalmas mosoly és egy óra önfeledt gagyarászás, játék.
Nyugodt vagyok, és kicsit szomorú, de bízom benne, hogy kitart a mélyhűtő tartalma, és lesz elég általam termelt is.

Palacsinta tóta

- Nincs mama palacsinta tóta. Elvitték a bácsik. Kész.
- Mit eszel? Miért vetted le a ruhádat? Miért viszed ki a ruhádat? Mit kérsz mama? Mi a baj? Hol van a Mikót? Kinga!!! Sír a kicsi.
- Meg fésülöm a füledet. Fölállok ide, nééézd.
- Hol van a papa? Dolgozik. Elment. Nem baj.
- Elvitte a kisján a tüzet. A csiga vót. Benne ég. (???) Aztán rájöttem... Csigabiga gyerek ki, ég a házad ideki.
- Elköltözünk, a miházunkba, alszunk, eszünk. Mikóttal két szobába alszunk. Mikótnaka. Két szobába. Most.
- Most megyek, pisilek. Mama nem jössz. Menj a nappaliba a Mikóthoz. Aztán jövök, először pisilek.
És a többi, amit nem is tudok leírni, meg észben tartani sem. :)