Mikolt ma megmutatta, teljes értékű, aktív tagja a családnak. Reggel, miután kipihente magát a nagyjából óránkénti ébredés ellenére, magam mellé vettem, majd egy idő múlva Hanna is befészkelte magát közénk. Puszilgattuk őket, mire Mikolt cuppogni kezdett, addig formálta a kis száját, míg sikerült neki. Mi persze elolvadtunk, ujjongtunk örömünkben, ami úgy tűnik elég volt neki ahhoz, hogy ezt a tudományát ma rengetegszer ismételte meg a telhetetlen közönségnek. Annyira édes, ahogy igyekszik, és fogja, hogy mekkora örömöt okoz nekünk. :)
Délelőtt a székében ücsörgött csendben, majd megunhatta az egyedüllétet, és kiabált egy nagyot. Olyan hangja volt, mint egy kis báránynak. Reggeliztünk éppen, Dani mondta Hannának: Hallod, van egy kisbárányunk. Erre Hanna:
- Nem úgy hívják. Gönci Mikolt Léna. Úgy hívják. Nem bárány.
Na tessék... :):)
Hanna egyébként naponta kápráztat el, és mosolyogtat meg bennünket az újabb mondatfordulataival. Tegnap a leves után megkérdeztem, kér-e még.
- Kérsz még levest?
- Köszi, inkább gombócot.
Pár napja már pizsamában hálózsákban ücsörgött a kis hokedlin az előszobában, (itt mesélünk, valamiért ezt a helyet nézte ki magának) könyvet nézegetett, aztán engem szeretett volna. Hallom ám:
- Kinguska!!!
:):) Hogy ezt kitől vette?
Ma moziban voltunk Danival, délután anyukám volt velük. Mikolt nem rajong a nélkülem töltött időért. Hanna nagy igyekezettel próbálta vigasztalni:
- Ne sírj Mikolt, Kinga jön haza.
Jólesett a film, de igyekeztünk haza természetesen.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar