Ilonka

A múltkor Hanna elvitte magával a babáját csiribirire. Először fordult elő, hogy bármit vigyünk, általában az előszobáig jönnek, aztán itthon maradnak a kiválasztottak. Izgalmasabb menni, mint vinni. Most azonban gondosan kiválasztott egy nyári ruhát, ráadta a "baba" nevűre, (nálunk minden babát babának hívnak, kivéve Ellát, aki Mikolté, és csak azért van neve, mert már névvel együtt érkezett) és elcipelte.
A tornán persze már kicsit útban volt baba, ezért leültettük Mikolt mellé, hadd szemlélődjön ő is. Bori meg is találta, elkérte Hannától ahogy illik, és egész idő alatt foglalkozott vele, nehogy unatkozzon. A foglalkozás végén az öltözőben aztán megpróbáltuk visszakérni, de Bori annyira megkedvelte a kis kopaszt, hogy amikor édesanyja hosszas unszolására végül odaadta, keservesen sírni kezdett.
Gondoltam egyet, és megkérdeztem Hannát, mit szólna hozzá, ha a babáját Bori elvinné egy hétre vendégségbe magukhoz. Szegény Bori ne sírjon, a baba meg nyaraljon kicsit. Hannának tetszett az ötlet, és tényleg oda is adta babát, Bori meg boldog volt. A kölcsön viszont úgy volt csak kerek, hogy Bori meg Hannának adta az ő babáját, aki eddig a nagy szatyorban várta a sorát. Mielőtt hazaindultunk volna, megtudtuk, hogy Ilonkát kaptuk meg egy hétre.
Hanna nagy becsben, az ágyában tartotta Ilonkát, számon tartotta, levetkőztette, megzsuppolta, és folyton kérdezgette, hol az Ilonka. Aztán eljött a kedd, és a megbeszéltek szerint vittük Ilonkát a mamájának. Hanna egy szó nélkül adta vissza Borinak, aki kicsit görbülő szájjal vette el, és adta nekünk a másikat, akit Mikoltnak nevezett el. :):) (az anyukája mesélte, hogyan terjesztették faluszerte a nevet, és hogyan kérdezett vissza mindenki. :) Nekünk így kevesebb dolgunk maradt egy kicsivel. :):))
Hogy mégse legyen két Mikoltunk, kérdezgettem Hannát, hogyan hívjuk ezentúl a babát. Természetesen továbbra is Babának. Még kétszer próbálkoztam, a vége persze hogy Ilonka lett, de csak átmenetileg, hiszen már régóta van neve, és az épp jó is, mert illik rá. :)