
A legnagyobb változás a beszédben történt, két hónap alatt gyakorlatilag folyékonyan, érthetően, (bár lehet, hogy ezt csak én gondolom így...:)) szépen beszél. Olyan nagy könnyebbség ez, bár lassan elfelejtem, milyen volt az életünk jelnyelvet használó kétévessel. És persze mindez csak akkor igaz, ha éppen meghallja, vagy van kedve a közléshez. Sokszor ugyanis annyira fontos teendője van, hogy hallani sem képes, nemhogy beszélni.
Itt a második nagy változás, a koncentráció és az akarat találkozása. Rengetegszer hallom, hogy akarom, csijájom, én. Megjelent a tiem is, már úgy vártam :) És tény, hogy egyedül eszik, vetkőzik, öltözik, sokszor egyedül játszik is.
A játékról... Pár napja mindent elsöprő mennyiségben azt játssza, hogy a bölcsőbe pakolja egyesével az összes babát, állatot, ma a ceruzákat is, és a könyveket is, mindet megzsuppolja, úgy, hogy énekli a zsippzsuppot, közben pedig ringatja az aktuális bennfekvőt. Amikor végére ér a nótának, megdicséri a játékát, "ügyes vagy ... ". :)

A beszédhez hozzá tartozik a nótázás, mondókázás is. Egyre több dalt tud végigénekelni, sokszor együtt is énekli velem, nem csak hallgatja. A dallam is felismerhető egyre gyakrabban, de csak az én finom füleimnek. :)
Az alvással le kell kopognom el vagyok kényeztetve, kivételesen egyszer kétszer kel egy héten, akkor is csak rövid időre, és a nálunk töltött idő is elenyésző. Délután kettőkor elalszik, négykor ébred, este pedig nagyjából tízkor a mi fotelban ücsörgésünk mellett. Reggel nyolc körül ébred, azonnal lábra parancsol minket is, bár karácsony óta eljátszik egyedül is. Úgy tervezem, hogy majd a költözés után teszem egybe őket, kíváncsi vagyok, milyenek lesznek majd úgy az éjjelek...
Az elmúlt hónapban 16ra gyarapodott a fogak száma, kilóban a 12,5 maradt és most nem is nőtt szerintem, vagyis 91-92cm. Magas. Szélvész, hurrikán, de kedves, és nagyon jó testvér még mindig. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar