Jobb hírek

:):)
Az első, hogy kibújt a jobb alsó egyes kis csücske. Észrevétlenül érkezett, talán mintha egy kicsivel ölbekívánkozósabb lett volna az elmúlt időben, és valamivel többet sírt, de nem feltűnően. Tegnap már éreztem a kis dombot, és láttam a fehéredést, mára pedig meg is jelent az első kis recés. Harap esténként, félek is. :)
A másik pedig.
Ma voltunk másodszor Dévényes gyógytornán, Hanna is velünk tartott, aztán Dani is megérkezett, és így családi körben nem is volt sírás. Sőt, lényegesen ügyesebb volt mint kedden. Tegnap én tornáztattam, ma voltunk csiribirin, ahol labdáztam vele, forgattam, kicsit tudatosabban mozgatom mint eddig. Este a fürdés előtt a szőnyegen hason megpróbált elérni egy színes dolgot, és megtette élete első fél méterét KÚSZVA!!! :):) Szépen, szabályosan, az alkarjára támaszkodva, és egy picikét a popsiját is emelgette már. Hűűű nagyon boldog vagyok!!! :):)
Már csak egy kívánságom maradt, a kezecskéje.

Kis fóka

Kis Mikolt fókázik, Jutka nagymama meg drukkol neki. Egész ügyes páros :):):)

Mikolt 8 hónapos

Sok szempontból kisbaba még, de látom, ahogy egyre több kisgyerek vonása is alakul. Ez a hónap a betegeskedésé, az aggódásé volt, remélem, hogy ahogy a vége alakult, olyan javuló marad a tendencia a kilencedikben.
Nem szoktam mostanában nagyon részletes lenni, de most úgy érzem, jó leírni mindent, amire emlékszem még. :)
Alvás. Olyan édes kis jóalvó Mikolt, amiről mindig azt gondoltam, a mi családunkba nem fog ilyen baba érkezni. Hogy éjjel még egyszer-kétszer felkel szopizni, nem bánom. Azért sem, mert nappal már nem nagyon akar, így viszont pótol gondolom. Főleg a bújást, és az élményt kapja, mert sok már nincs. Nappal van hogy csak egyszer alszik nagyobbat, és még egyszer vagy kétszer út közben vagy babakocsiban egy minit. Este kilenc körül fektetem, egykor és fél hétkor menetrendszerűen nyekken, és reggel nyolcig alszik. A kiskendő alvótárs lett, no meg a cumi, és hason kezd, de rendszerint a bal oldalán fekve találom, kitakarózva. :) Altatni nem kell, csak elköszönök, ennyi.
Evés. Kaptam a múlt héten ezzel kapcsolatban is kritikát. Csütörtökön voltunk méreckedni, akkor 7060 grammot mért a védőnő, ami kevéske, főleg mert egy hónapja is ennyi volt. Ma meztelenül mértük itthon, 7700 gramm. Tény, hogy az elmúlt pár napban annyit evett, hogy öröm volt nézni. Ahogy elkezdett többet mocorogni, az étvágya is előkerült. Főzelék főzelékkel, néha kis gyümölcs, és kevéske cici, reggel, délutáni alvásból ébredve félig még álomban és este lefekvés előtt. Mostanra kicsit darabosat szívesebben eszik mint teljesen pépest, ma céklát is kapott, villával összetörve, sütve. Nagyon ízlett neki. Szépen, maszatolás mentesen eszik, az evésre koncentrál. Egyelőre :) Válogatós, vannak napok, ételek, amikor, vagy amit nem. Próbálkozom.
Mozgás.
Nagy. A legtöbb álmatlan éjjelem okozója. Mert ugye adott egy alapvetően nyugis bébi, akinek a tesója ráadásul egy forgószél, vagyis van mivel elütni az időt egyhelyben is, nem kell dolgozni a történésekért. Eddig a hónapig fel sem tűnt, hogy nem indul, de most már zavart. Emellett a forgás asszimmetriája, és az öklözés is. Voltunk pár helyen, és arra jutottunk, többet legyen a földön, és ha kell, mozgassuk is. Ücsörgés letiltva, amit egyedül az etetésekkor tudok nehezen kivitelezni, amúgy nem is érezzük a hiányát. Az eredmény magáért beszél, mára hernyózva közlekedik, este pedig a legnagyobb örömömre elindult felfedezni a lakást, feltakarította a konyhát, aztán a fürdőszobát is. Nagyon jó volt ezt látni. Hanna odament hozzá, megfogta a kezét, erre Mikolt akkorát mordult, hogy Hanna jobbnak látta eloldalogni. :)
Finom. Ebben ügyesebb, bármennyire is ököllel indít. A hüvelykujját is használja, elkezdett csipeszszerűen fogni, szöszöl, ráz, ütöget.
Játék. A legjobb ha Hanna a közelében van, olykor elég csak a látvány is. A hangjával rengeteget játszik, párbeszédeket lehet vele folytatni, van hangja a figyelemfelhívásra, a megijedésre, az örömre és még sorolhatnám. A legkedvesebb eszközök a leghétköznapibb dolgok, mint műanyag kanál, szőnyegrojt, de szereti a labdát, a csörgőket különösen, és bármit, amivel hangoskodni lehet. Ügyesen ütöget egymáshoz két tárgyat, és rakosgatja egyik kezéből a másikba a játékokat.
Általában is egyre többet játszik a testvérével, kiabál neki, beszélget vele is. Hanna partner ebben, élvezi, ahogy a kicsi kurjongat neki. A legkedvesebb időtöltés nekem, amikor együtt "legoznak", vagyis Hanna épít, Mikolt pedig mellette hasal, és igyekszik ő is pakolgatni a kockákat. Hanna közben kérdezgeti: A piros tetszik? Jólvan, tessék, ügyes vagy. :):)
Kognitív dolgok
Egyéb. 7700 gramm, 68 cm, egy fogacskája van, és egyre hosszabb a haja is. A szemei még mindig különböző színűek, a kék a pupillája körül egy kissé bebarnult, de ettől még kék. Picike, vagyis annak tűnik, és tényleg kis filigrán, hosszú, vékony, bár hurkái vannak combkörnyéken.
...

Néhány kérdés Kornélhoz

Hogy nehogy elfelejtsem.
- Mi van az albán csecsemőkkel, akik életük első idejét bölcsőben, lekötözve élik?
- És mi van azokkal a babákkal, akiket kizárólag a mama közelében, hordozva nevelgetnek sokáig?
Nyilván Mikolt esete kicsit más, mint a többségé, de ha a függőleges testhelyzet ekkora mumus, hogy lehet, hogy nincs több mozgásában gátolt gyerek a fent említettek között, mint mondjuk nálunk? Bár az is igaz, hogy rengeteg kisbaba küzd valamilyen mozgásbeli problémával, és sokan vannak a későbbi életük során olyanok is, akik disz...mindenfélék, vagy épp magatartászavarral küzdenek.
És akkor az utolsó.
Miért nincsenek a védőnők felkészítve arra, hogy legyen szemük, meg szájuk? Miért csak annyi a dolguk, hogy megmérik a gyereket, meg becsengetnek, amikor az alszik épp, mert délután fél kettő van? Van ahol nagytudású, tapintatos, érzékeny a védőnő, és csak mifelénk csapnivaló a felhozatal?

Vályogvető Vass Zoltán

Régen írtam a házról. Nem mintha nem történne millió dolog nap mint nap, de estére végem van már, így a dokumentálásra nem marad a kevésből. Nyolc hete kezdtük a bontást, és egy hete nagyjából az építést. Messze többet csináltunk, mint eredetileg terveztük, de most már nincs visszaút. Az eredmény remélem lesz annyira jó, mint amennyire szeretnénk...
Két nagyobb mérföldkő volt eddig ebben a nyolc hétben, az egyik a teraszajtó, ami végül még mindig nem olyan, mint szerettem volna, de már csak holnapig, mert kijavítja a mester. (Az ajtó kész, osztás nélküli lett, de így a legszebb szerintem)
A másik a kemence. Mindannyiunk régi vágya, hogy legyen valami, ami meleget ad és tűzzel kapcsolatos. Gondolkoztunk kandallón, cserépkályhán, majd hosszú vajúdás eredményeként egy kemencekályha mellett döntöttünk. Kis kompromisszummal végül nem olyan lesz, ami az egész fűtésrendszert kiváltja, de meleget fog tudni adni majd az egész alsó szinten, és tudunk majd benne kenyeret is sütni benne.
Vass Zoltán, aki építi, igazi vidéki jóember. Kedves, nyugodt, lassú, bölcs. Az első kemencét magának építette a kilencvenes években, azóta szárnyal a híre, évente nagyjából hatvan kemencét épít. Siklóson él, innen indul építő körutaira, igyekszik begyűjteni a munkáit, kosztot és kvártélyt kér, kockás papíron, de emailben elküldi, mit kell beszerezni, mire megérkezik. Sárgaföld, lótrágya, vízüveg, samott, pelyva. Kézzel fogható, és hihetetlen emberközeli az egész munkafolyamat. Az pedig külön öröm nekem, hogy a hozzávaló samott téglák a házunkban kibontott falból származnak, vagyis mindent felhasználunk újra.
Mondanom se kell, hogy mennyire szívesen indultunk útnak a hétvégén, hogy beszerezzük a hozzávalókat. Megismertünk egy csomó "igazi" embert, kezdve a váci malom éjjeliőrétől, akitől a pelyvát kaptuk, a kárpitos néniig, akinek a műhelye békebeli és a zsákvásznat adta. Amikor Vácrátótról hazafelé tartottunk egy csomagtartónyi lótrágyával magunk mögött, egymás szavába vágva örömködtünk azon, mekkora élmény volt és lesz, hogy ez a kemence a miénk. Nem csak úgy a házzal jött, hanem a kitalálásától a kivitelezésen keresztül majd a használatával bezárólag ismerjük. Már most szeretjük, pedig még készen sincs.
Oli nevű, ahogy Hanna hívja a mestert, nem akart tiszta helyre menni aludni, a házban egy szivacson alszik hálózsákban, pedig se villany, se fűtés nincs. Vízből is csak hideg. Három nap alatt készen lesz, addig minden délben ebédet viszünk neki, kicsit beszélgetünk, én meg csak ámulom a végtelen higgadtságát. Tegnap példul kértem, hogy a nappali felén is legyen egy kis tárolórész a földön, hogy a gyerekek a kincseiket el tudják dugdosni, erre ő ma visszabontotta a kész falat és csinált nekünk egyet...
Néhány kép a kezdetektől. Az első kép mindig a nappali felőli oldal, a második az előszoba felőli.
2009.03.04.
2009.03.31.
2009.04.01.
Ha minden igaz, ma már tűz is lesz benne, hogy száradjon, kipróbáltassék a csoda, holnap pedig teljes pompájában készen is lesz. Nagyon várom már.
...
Este mikor leértünk a házhoz, a kéményből füst szállt. :) A kemencében pedig tűz pattogott. Már csak néhány apróság, és kész.

Kis válogatós

Hanna mindenevészete után néha meglepődöm, hogy Mikolt mit és miért nem eszik. Azt már kitapasztaltam, hogy a darabosabbat szívesebben fogyasztja és hogy van egy két abszolút favorit, mint a gesztenyés-almás csirke. Viszont miután kiszámoltam mit jelent anyagilag a napi négy üveg bébiellátmány, dobtam egy hátast és sürgősen valami alternatív megolád irányába kezdtem el keresgélni.
A homeos dokinéni azt mondta, hogy az új gasztroirány szerint hét hónapos kortól lassan bevezethetők a gabonafélék, vagyis a teljes kiőrlésű ezaz, így arra jutottam, vacsorára főzök egy kis tejbegrízt, amihez rizstejet és tönkölyteljes darát vettem. Persze mondanom sem kell, hogy Mikolt fintorgott, rázkódott, (imádom ilyenkor, hihetetlen vicces, csak ugye nem lakik jól a grimaszolástól) és nem ette. Főzelékbe kevertem, úgy sem. Végül előkaptam egy üveges paszternák krumpli egyveleget, amit még sosem evett, a vége ugyanaz lett. Persze mit csodálkozom... Nem volt kedvem újabb adagot kinyitni, Hanna meg amúgy is nagy lelkesen ajánlkozott, így nekiadtam a kanalat és a nem mindennapi feladatot, segítsen megetetni a kicsit, hátha neki sikerül.
Amit láttam, attól teljesen elérzékenyültem. Hanna az én szavaimmal kedvesen bíztatta Mikoltot, aki pedig nyitotta, vagyis kiakasztotta az állkapcsát és nyelte a főzit. Volt benne vigyorgás, kacagás, maszatolás, de végül elfogyott az egész. Mi meg csak néztük őket, néha megtöröltem az egyiket vagy a másikat, és örömködtünk.
Ma a dédi krumplilevesével kínáltam meg a kis fiókát, összetörtem villával a sűrűjét, majdnem két decit evett belőle. Hiába a házi koszt az házi koszt...

Az a vágyva vágyott udvar

Amikor télen először voltunk a házban úgy, hogy már a miénk volt, Hanna nem szívesen merészkedett kintre egyedül. Kellettem a felfedezéshez, bármilyen bátor is amúgy. Eltelt pár hónap, és mára egészen otthonosan mozog minálunk, bevette a mászókát, kezdi kipróbálni a homokozót is, ami némi kivánni valót azért hagy maga után, de legalább van egy kis bája, és lelkesen kóborol, nézelődik.
Nőnek a virágok, kezdi a kert a tavaszi arcát mutatni, nekünk pedig minden napra jut valami meglepetés, nőszirom, tulipán, nárcisz. Tegnap egy metszőollót kaptam, amivel el is kezdtem csinosítgatni a kiszáradt bokrokat, lassan de haladok.
Mikolt főleg kézben szeret lenni, nem is meglepő, de azért tegnap a nagymamival együtt egy pokrócot is vittünk magunkkal, amin Mimi egy pár percig el is időzött. Hanna közben sóderozott, lapátolt, hangyákat kergetett, bokrokat vizsgált.
Nekem pedig újabb felfedezés jutott, mégpedig, hogy a saját kertünkben mi vagyunk otthon egyedül, és senki sem zavar. Dani szerint igazi növényevő vagyok, aki csak akkor nyugodt, ha semmi zaj, betolakodó, vagy a veszélye sincs. És milyen igaza van...

A mű kész

Vass Zoli olyan pozitív energiákat hozott, amire nem is számítottam. Gondoltam, hogy nagy lépés lesz a kemence, de hogy ennyire, azt nem sejtettem. Minden délelőtt megyünk a lányokkal, és mikor befordulunk a sarkon, izgatottan várom, vajon mennyit haladt, hogyan néz ki most az alkotás.
Két nappal a megérkezése előtt rajzoltam egy skiccet, valamit, ami tetszene, a fejemben pedig volt egy álom. Zoli pedig készségesen, alázattal az összes kicsiny hóbortom felé, épített. Kedden jött, szombaton megy. Négy nap alatt formálódott a keze alatt az agyag, és mára elkészült. Keresem a hasonlatot, milyen ez. Mint amikor babát vár az ember, és próbálja elképzelni az arcát, a kezét, a szemét, és amikor végre megérkezik, épp olyan. Amilyennek lennie kell.
Hát ilyen a mi kemencénk. Zoli úgy érzett ránk, ahogy kevesen, Bertát kivéve. Mintha kitalálta volna a gondolataimat, mintha belebújt volna egy kicsit a mi életünkbe. És helyettünk, nekünk épített olyat, amilyenről álmodtunk. Csak most kész, és kézzel fogható és ropog benne a tűz.
A kőművesünk, aki szintén hihetetlen jóember, tegnap azt mondta, hú ez nagyon szép...
Ma este, amikor utoljára megnéztük úgy, hogy Zoli is ott volt, úgy éreztem, ha semmi más nem készülne el a házban, akkor is készen volna. Maradni szerettem volna. És bánom, hogy Zolival nem találkozunk többet nap mint nap. Nagyszerű ember, és fantasztikus mester.
Néhány kép a majdnemkészről

És egy Zoltánnal.

Majmonc

Most, hogy itt a nyár, megérkezett az overál, amit ijedtemben rendeltem két hete, mivel a mackóbunda kezdett igencsak feszessé válni. Épp jó hogy ideért, mert nagy szükségünk van rá... Viszont elég nagy, így remélem ősszel majd hordjuk is. Most akkor télleg kistrikók kellenek?

Néhány dolog

Van néhány olyan használati eszköz, amit nagyjából ezer éve készülök beszerezni, mert elég intenzív ellenállással kell megküzdenem miattuk. Az egyik a kerti homokozó, amire remélem a húsvét megoldást hoz majd, a másik pedig a csúszda. Csak röviden egy lista, amikre szintén rengeteget kellett várnia Hannának, és persze nekem lett igazam, hogy nem csak három napig tartott a lelkesedése. Szóval.
- ugráló
- babaház
- konyha
- vasaló
- telefon
Hirtelen...
Nos szégyen vagy sem, nem vasalok. Úgy gondolom, a vasalás az egyik legidőigényesebb és legfeleslegesebb házimunka, amit valaha nőnek kitaláltak. Az egyetlen, ami miatt előkerül a deszka, meg a vas, azok Dani ingei és az egyetlen aki vasal az szintén Dani. Az ingek pedig vasárnap délelőtt, tv nézés közben szoktak rendbevasalódni, hacsak nem építkezünk épp, mert akkor tegnapról mára, az éjjel közepén. Az eredmény pedig természetesen a reggel is a nappaliban elmélkedő tartozékok.
Nos az egész sztori csak ezért volt érdekes:
És ha a csúszkát már megunta, jöhet egy kis szörfözés.
Végeláthatatlan, megunhatatlan, és természetesen nem én támasztottam a kanapénak a deszkát.

Süncsalád

A mai napot, ahogy a héten nagyjából mindegyiket, legalábbis a délelőttöket a házban töltöttük, a gyerekek legelésztek, Mikolt leginkább, Hanna pedig dacolva a milliónyi apró bogárral, akik a homokozó kissé elhanyagolt voltára való tekintettel ellepték azt, várat épített. Én szokom az új környezetet, vagyis a kapával, metszőollóval, gereblyével járom a zugokat és amit lehet rendbe teszek. Örömmel, hiszen a miénk, a gyerekeké, és jólesik az eredményben gyönyörködni.
Ma az egyik leggazosabb, legelburjánzottabb részt próbáltam csinosítani kicsit, van egy hatalmasra nőtt borostyánunk a garázs sarkában. A falra is fut, meg a ház mellett is, ezeket akartam visszavágni, a többit pedig az út melletti kerítésre terelni, ott lenne a legjobb helyen. Olyan volt, mintha egy dobozra futtatta volna az előző tulajdonosa, de csak magasra nőtt, amiből az is következik, hogy a doboznak hitt rész a vaskos szár, ami alatt viszont gaz, döglött béka teteme (brrr) és avar volt. Miután jól megfazoníroztam a bokrot, következett volna az avar. Amint kikotortam, egy ijedt és igencsak álmos sün bukkant elő alóla, és igyekezett nyugodt helyet találni magának.
A társa békésen szunyókált, őt nem sikerült felkölteni szerencsére, bár Hanna, miután felfedezte, hogy mekkora kincseket rejt a hely, minden áron szerette volna közelebbről is megismerni mindkettőt. Végül sikerült abban megegyeznünk, hogy a közelébe teszünk egy darab almát, és hagyjuk, hogy visszaaludjon, mert a sünnek este van fontos dolga.

Megint okosodtam

Kornélnál voltunk... :)
Hannát is elvittem magammal, két szoba van, tele érdekes eszközzel, játékkal, így kedvére jöhet mehet, ismerkedhet. A foglalkozás előtt Hanna mellettünk ült, figyelte Kornélt, ahogy telefonál. Aztán kiment.
Kornél első kérdése nem Mikolttal volt kapcsolatos. Azt kérdezte, hogy Hanna mindig a két térde közé ül-e. Bevallom, sohasem figyeltem erre különösen, de azt hiszem sokszor játszik így, és mivel kényelmesen teszi ezt, nem is tűnt föl. Kornél szerint azokra a gyerekekre jellemző ez, akik korán felállnak, előre felé esnek a lépéseik próbálgatásánál nem a popsijukra huppannak, és ezek közül a gyerekek közül a legtöbben elég későn kezdenek beszélni.
Nem is ismeri Hannát, mégis minden, amit mondott úgy van. És ezt csak ebből az ülésből... Na jó, neki ez a dolga. De nekem ki mondaná meg, ha nem lenne egy kis Mikoltom is?
És hogy miért nem jó ez hosszútávon? Egészség szempontjából azért, mert befelé dönti a lábfejet, lúdtalpat, süllyedést okozva, idegrendszerileg pedig azért nem, mert nem elég érett az IR még ehhez a mozgáshoz, ami miatt kimaradhatnak lépcsőfokok a fejlődésben, amik későbbi magasabb szintű feladatok megoldásának nehézségében köszönhetnek vissza, pl. iskoláskorban. Azt javasolta, majd öt évesen nézzünk részképesség tesztet, ha esetleg valami maradt nála, az 5 és 7 éves kor között még könnyedén korrigálható az iskola előtt. Nyilván nem törvényszerű, hogy bármi legyen, de legalább tudom, hogy dolgom van ezzel.
Addig pedig szépen rá kell vennem Hannámat, hogy előre nyújtott lábacskákkal üljön.

Amire álmomban sem gondoltam

Hanna Mikolt érkezése óta nagyjából rendszeresen átalussza az éjszakákat. Nagy mérföldkő volt ez mindannyiunk életében, én pedig mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy bár hosszadalmas az esti elalvás, legalább éjjel nem kell kelnem hozzá, kevés kivétellel persze.
Egy hete újabb nagy lépést tett az alvás terén. Ebéd után kis játék, ő mondja, hogy : Három perc, jó?, aztán ez a mondta hagyta el a kis száját: Aludjunk... Hú. Elsőre nem is hittem a fülemnek, de tényleg bemasírozott a szobájába, megkereste a kendőt, cumit, bebújt az ágyba és még be is takarózott. Igyekeztem visszafogni a hangos mosolyt, cseréltünk pelust, elköszöntem, és kijöttem tőle. Aztán letettem a kicsit is, és vártam. Aludtak. Hanna majdnem két és fél órát.
És ezt azóta is így csinálja, vannak variációk, pl. a kanapéra fekszik le és be kell vinni az ágyába, de az, hogy szól, idő van, aludni szeretne, változatlan. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan, hogy Hanna aludni akarjon... Önként. :) Nagyon örülök neki, és főleg annak, hogy látom, ez neki mennyire jó.

Mocorgi

Amennyire két gyerek különbözhet, annyira mások a mieink. Amiben Hanna erős, abban Mikolt kevésbé és fordítva.
Egész biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított, hogy eljutottunk Kornélhoz, hogy betartottuk, amit kért tőlünk, hogy Mikolt egyre többet van földön és egyre kevesebbet kézben. Amikor itthon felveszem, sokszor fordul már ki a karjaimból, és ez nagyon jó érzés. Egyre ügyesebben kúszik, bár a fókalábazás még mindig megvan. Kezd rendesen karon támasztani, bár hamar elfárad és leteszi a súlyt az alkarjára. Négykézlábra még nem húzza magát és mivel már megszűnt az a reflex, ami rávezetné erre, csak reménykedem, hogy egyszer rájön a mikéntjére. Ha felállítom négykézlábra, rugózik, és kiül oldalra, sőt a forgásból már igyekszik ezt a pozíciót megtalálni, de még láthatóan kell erősödjön a karja, hogy megtartsa magát.
Ezek az örömök, de persze jut aggódás is minden napra. Tegnap pl. azt játszottuk, hogy az ölemben a hátán feküdt és csiklandoztam, amire ő tele szájjal kacagott. Sosem néztem még a szájpadlását, ezért nem tudom, mindig ilyen volt-e mindenesetre megrémültem. A szájpadlása jobb oldalában van egy egészen mély vályat. Mintha nem csontosodott volna be rendesen az a rész. Este történt, így lehetőségem sem volt felhívni a doktornéninket. Nem mondom, hogy nyugodtan aludtam, reggel aztán kértünk időpontot, este hatkor fogadott bennünket. Mint mindig, most sem volt rendelés, csak miattunk vette fel újra a fehér köpenyét.
Nincs baj, bár tény, hogy van egy kis eltérés, de nem vészes. Adjam a D vitamint nagyon szorgalmasan, ennyi. Bennem pedig itt a kérdés... Vajon mi fog még kiderülni? Úgy szeretem ezt a kisgyereket... És nyiván amin nem tudok változtatni, azzal meg kell békélnem. De amíg kiderül, hogy tudok-e vagy sem...
Úgy döntöttem, elmegyünk fejlődés neurológiára, csak a magam megnyugtatása végett. Jövő keddre van időpontunk, a 11. kerületbe.

Hanna napja

Még a család is megoszlik abban a meggyőződésében, hogy mikor is van Hanna nap. Én választottam a március 28-át, mert az utónévkönyvben ez volt az első helyen, bár a naptárban ez a nap a Johannáké. Valamikor májusban van egy igazi Hanna nap, majd utána nézek, mikor, és hogy tényleg az-e az igazi, és ha igen, akkor áttesszük.
Mindenesetre ma ünnepeltünk. Hanna már régóta várta hogy szombat legyen, minden este beszéltünk róla, hogy mit jelent a névnap. Dani családjában nem ülnek nevenapját, nálunk viszont közel akkora esemény ez is, mint a születésnap, csak nincs torta és kicsit szerényebb a köszöntés. Szerettem volna, ha a mi gyerekeinek is jutna két alkalom egy évben, ami csak róluk szól. Ráadásul ilyenkor az egész szűk família felvonul, együtt töltjük a délutánt, és ezt nagyon jó szokásnak gondolom. Kivétel csak az én apám, akivel egy jóideje nem beszélünk és ezt eléggé sajnálom...
Nos reggel a kiscsalád köszöntötte Hannát, egy hajasbabát kapott, amire régen vágyott már. Volt nagy öröm, a csomagbontás előtt pedig nagy izgalom. Nelli babát azonnal meg is kellett fésülni, csattal ellátni, de a legnagyobb varázslatot a kis prospektus okozta, amit a babához mellékeltek. hannának van egy jóadag vonzódása ezekhez a színes kis könyvecskékhez.
Délután érkezett a nagyobb család, Manó Sanyi nem tudott jönni, amit Hanna nagy szomorúsággal vett tudomásul. Viszont eljött Bori, akit hatalmas kiabálással fogadott, azt hiszem a vonzalom kölcsönös. Volt ajándékozás, és végül tortaevés is. És persze nagy zsibongás. :)

Az elmúlt két hét

Építkezni öröm. Mondogatom magamnak, mert tényleg az. Csak ne lenne tél, hideg, korán sötét, lenne egy kicsit több időm, vagy egy kicsivel több ideje Daninak, vagy mindkettőnknek. És persze két gyerek napirendjébe is be kell tudni illeszteni, hogy mikor jut a megbeszélésre, a döntéshozatalra. Hogy a rengetegből kiválasszuk a nekünk tetszőt, megfelelőt... Hogy kitaláljuk, megálmodjuk, (amikor épp jut energia álomra :):)) megtaláljuk. Hát, nem mondom, hogy könnyen megy, mert az könnyű, hogy elmondjam, mit nem szeretnék. Azt is viszonylag egyszerű, hogy mi az, amit nagyjából. De az igazi? Amikor egy pólón is napokig tudok vacillálni, tetszik-e vagy sem?
Ehhez jön még, hogy amikor nekifogtunk, még nem tudtuk, mit találunk a héjon belül. Kibontottuk az egész alsó szintet, és menet közben derült ki egy csomó minden, amit vagy most megoldunk, vagy soha. És nyilván amit csak lehet, most szeretnénk. Közben számolunk, frissítjük az excel táblát, és mérlegelünk.
És akkor sorra, amikkel eddig megvagyunk:
- Múlt hét kedden a kőművesek felvonultak, hogy két elválasztó falat kivegyenek.
- Ehhez a vizesek elzártak, leszereltek, kádat, mosdót szétszedtek, közben a művesek a konyhát eltávolították.
- Már kedden eltűnt az egyik fal és leverték a csempéket is.
- Szerdán eltűnt a másik fal is, közben pedig arra jutottunk, hogy a 120 széles teraszajtó legyen 240cm. Nekiálltunk ajtót keresni, kaptunk egy 700ezres ajánlatot. Talán nem ez az igazi...
- Csütörtöktől nekiláttak a mesterek, hogy miután a villanyszerelő kikapcsolta az áramot, felnyissák a födémet, mert biztosak voltunk benne, hogy a 220 cm-s belmagasságnál van egy kicsivel nagyobb lehetőség is. Nagyjából egy fél helyiségnyit sikerült aznap megnyitniuk, az eredmény plusz hatvan centi. Biztató.
- Pénteken és szombaton a födém eltávolítása volt soron, valamint a falak kiverésével keletkezett egy légtér padlójának felbontása. Ez zömmel kőlap és egy kevés szalagparketta. A bökkenő, hogy három helyiségben valamiért háromféle padlómagasságot sikerült az előző tulajdonosoknak összeeszkábálni, ezt szerettük volna egy szintre hozni. Agyalás.
- Szombaton megérkezett a statikus, hogy megnézze, milyen megoldással lehet áthidalást készíteni két belső tér egybenyitásához, valamint a méretesre tervezett teraszajtó megvalósításához. A külső homlokzaton 220 cm magasan a ház falán végigfutó gázcső kicsit keresztbe húzta a terveinket, néhány telefon után úgy döntöttünk, a teraszajtó csak szélesebb lesz, magasabb nem.
- Hétfőn a nappali födémjéről lekerültek az eredeti gerendákat eltakaró lambéria lapok, a gerendák gyönyörűek, nem értem, ki, és miért takarta el őket... Az egyik emberünk lecsiszolta, megtisztította őket, nagyon jól néznek ki. A kisebbik szobában szintén elkezdte megtisztítani a gerendákat, illetve itt a gerendák közti részen is fával van burkolva a plafon, ez is marad az eredeti formájában, csak le fogják festeni. Hogy ezt is miért burkolta be, aki beburkolta?
- Elkezdődött a padló szintbe hozása is, azoknak a nem kis fejtőrést okozó szempontoknak az együttes figyelembe vételével, hogy az emeletre vezető lépcső lehetőleg élhető magasságú első fokkal bírjon, miután lebetonozzák majd azt a szobát, illetve, hogy ne veszítsünk lényeges centiket a nappaliban sem amiatt, hogy a padlóra a burkolaton kívül szigetelés is kerül.
- Kedden délben megérkezett a konténer is, elvitt egy adag sittet, a maradék pedig felhasználásra kerül, megemeljük a teraszt, a nappali szintjére, hogy ne kelljen lépcsőzni, ha ki akarunk menni. (ezt eredetileg nem terveztük...illetve ezt sem)
- Az előszobában is felszedték a padlóburkolatot és leverték a kőport a falról.
- Szerdán felvonult a gázos csapat, és konstatálta, hogy a gázóra a tervezett fürdőszobában van jelenleg, ami nem szabályos, így először ki kell tenni a házon kívülre, amihez kell egy tervező mérnök. Újabb nem várt munkálatok...
- Csütörtökön reggel kijött az asztalos, aki a teraszajtót fogja csinálni, (nem kis utánajárás előzte meg ezt a fergeteges sikert, talán ez volt a hét fénypontja) felmért, adott árajánlatot, elfogadhatót, olyan ajtót csinál, amilyet megálmodtam, március első napjaiban be is szereli.
- Megérkeztek a statikus tervei is, amit a kőműves elvitt a lakatosnak, de az csak hétfőn tud majd nyilatkozni, mikor, mennyiért csinálja meg az acélkereteket a nyílásokhoz. Nagyon várom ezt a részt, hihetetlen nagy változás lesz ez az eddigi képhez képest.
- Pénteken kikerült a leendő étkező még álló válaszfalából a nagy ablaküveg, már ezzel is több a fény a kisszobában, mint volt. A lépcsőházban a falat takaró fatábláról kiderült, hogy nem csak takar, de lukat is töm, mert a felsző szint födémje és a földszint között nincs fal. Ezt majd gipszkartonozni fogják, a lépcsőt pedig le kell lakkozni. (ez sem volt a tervben persze...)
- Szombaton, vagyis ma a gépészmérnökkel volt találkozónk, Pali átküldte a leendő terasz terveit.
És akkor egy aktuális kép arról, hogy hol tartunk jelenleg. A múlt heti porhoz képest tisztaság és rend fogadott ma. Néhány apróság még, és talán a jövő héten, miután azt a falat is kinyitják a kőművesek, aminek most a talicska van támasztva, megkezdődhet az "építkezés". Nem merek jóslatokba bocsátkozni, csak remélem, hogy egy hónap múlva kellemesebb képeket tudok majd mutatni.

Hóhányó

Ez lennék én. Vagyis a fene sem akarna önként, legalábbis az elmúlt két nap nettó lapátolásadagját nem kívántam, így sikerült.
A társasház szép szokást tett magáévá. Nekünk nem volt beleszólásunk, ugyanis mi "csak" bérlők vagyunk. Azt nem firtatnám, hogy az a tulajdonos, aki csak havonta egyszer jön, hogy végtelen arrogáns módon hajnalig üvöltsön zenére minden bejelentés nélkül, az vajon miért nem takarít, ha épp rajta a sor. A szokás úgy néz ki, hogy a téli szezon beálltával a bejárat mellett megjelenik egy papírlap, rajta dátum és lakó, vagyis a rend arról, kinek mikor kell lapátolnia. A felmelegedés nagyszerű következményeképp ezt nagyjából évente egyszer kell csak tüzetesebben megvizsgálni, ugyanis ennél gyakrabban az elmúlt időkben nem esett takarítani való hómennyiség.
Bezzeg az idén. Vagyis ezen a héten... Amikor rázendített, a szemben lakótárs volt a soros, akinek két majdnem felnőtt fia van, plusz a férfi, de nyilván iszonyat fontos dolguk lehetett, mert a járdát sikerült délután egyszer megtisztítani, de a garázsfeljárót már nem. Este ki sem mentek, így reggelre, amikor mi következtünk, a házból már kilépni sem lehetett, a kocsival kiállni pedig egy rallypályán edződött versenyzőnek is komoly kihívást jelentett volna.
Nem úgy nekünk, akiknek nagyon fontos dolgunk volt délelőtt, csiribiri foglalkozásra igyekeztünk. Majdnem dél volt, mire hazaértünk, gondoltam lapátolok egyet, zavarja a szememet a mi portánk előtti domb, meg végülis mi következünk. Dani dolgozik, nekem pedig csak két pici gyerekem van, de majd maximum a felénél abbahagyom. Én a kényszeres, maximalista... Nyilván sikerült négy vízhólyaggal, két és fél óra lapátolás után feladnom, mikor a gyerekek jelezték, éhesek, nekem épp csak a kislábujjamból nem folyt a víz, úgyhogy a garázsfeljáró felénél feladtam. Vizuális típusoknak: csákány, jeges hó feltör, lapáttal a méteres magasságban lévő megfelelő helyre hó feldobál. Hiányzik az edzés. Sikkesebbet is el tudnék képzelni, valami csillivilli szalonban, csinos ruhában, a torna végén színes gyümölcslevet szürcsölgetve. Álom. Szóval beültem a volvoba, amiben Mikolt már ébredezett, Hanna pedig bekuckózott, és bár feltűnően nagy volt a csend, örültem, hogy nem nyúz, menjek mááááár. Megtalálta az apja kávés csokiját, amiből egy részt megevett, a maradékot meg szétfolyatta a ruháján, az autóban sokfelé. Ragad... Nem volt viccses.
Kisebb izomlázzal, hátfájással, és a fent említett vízhólyagokkal végeztem tegnapra, a hóesés abbamaradt, a maradék pici meg elolvadt a járdán. Legalább nem volt sziszifuszi. Kérdezem: tényleg úgy működik ez jól, hogy ha méteres hó szakad, akkor aki következik az így járt? Van rajtam kívül néhány erős férfi is ebben a házban, az egyik ki is jött, hogy megemlítse, adjak már be felfelé mentemben 7050 forintot a mittomén mire. Jobban járt, hogy nem mentem be felfelé...
Mindegy, emléknek nem rossz, mesélni meg van legalább miről... Aludtam rá egyet, és ma reggelre kisütött a nap. Nagyszerű, gondoltam, mivel nincs szervezett programunk, lekocsikázunk a házhoz, megnézzük, mi történt a legutóbbi látogatásunk óta. Nem akartam babakocsizni, tudja fene, ki nem takarított rendesen járdát út közben, nem úgy, mint mifelénk ugyebár. Autóba ültünk, a kanyarban eszembe jutott, nem vittem kulcsot. Vissza. Anyukám mindig leültet, ha valamiért visszamegyek a lakásba, mondván, elmegy a szerencsém különben. Elmulasztottam. Legközelebb nem teszem.
Amikor megérkeztünk, a következő látvány fogadott. A járdán a két napos 70 cm magas hóoszlopban néhány sor lábnyom, egyébként a kaput ki sem lehetett nyitni, de megközelíteni sem volt egyszerű. A házunk előtt az út kanyart vesz, sőt leszűkül, így csak egyetlen lehetőség van megállni, ami szűk is, és hóval borított is volt ma. Mindegy, elég nagy ez az autó, megoldom. Fél órácska lapátolás az udvarban, és már be is mehettünk körülnézni, az udvarban pedig egészen jól lehetett járkálni. A hóember építése elmaradt, mert ez a hó nem az a hó. És ha már így alakult, ha mindenképpen ez a sorsom a héten, a járdát is elkezdtem megtisztítani. Már a dolog feléig eljutottam, amikor kis szellő bevágta a kiskaput. Kósza gondolat a bent rekedt Mikolt felé, aki a babakocsiban ült, no meg a hol is a kulcsom? Te jóég, belül természetesen. Kacarásztam volna magamon, de inkább megijedtem, hiszen a kőfal, ami a kerítésünk nem nagyon ad kapaszkodót a mászásra. Azért anya az anya, hogy körömmel oldja meg ha kell, nem is tudom hogyan, de már belül is voltam.
Ennyi elég, gondoltam, menjünk haza, elütötte a harang a negyed egyet, (kitudja miért az a módi, hogy minden negyed órában szól, meg egészkor annyit, ahány épp az óra, délben meg tizenkettőt plusz zajong vagy két percig; talán a lakosságnak nem telik saját órára...) éhesek vagyunk. Én csendben, a többiek nyikorogva kis hisztivel adták tudtomra a kívánságukat. Majdnem elégedetten tettem be a lányokat az ülésbe, és indultam. Volna, ha a volvo nem ragad bele a hóba. Nagyszerű, még egy kis sportprogram. Húsz perc kemény munka, ásás, huzavona, jópár sóhaj felfelé, (a telefonomat persze nem sikerült magammal hoznom, az utca üres, a madár se jár...) és mindkét gyerekem krokodilkönnyekkel kísért üvöltése után, az autónk kiszabadult a hótemetőből. Már csak meg kellett fordulnom, hogy ne a tizenpár százalékos lejtőn szánkózzunk lefelé. Említettem már, hogy elég szűk az utca?
Nos nagyon remélem, hogy a tél csak próbál bekeményíteni, de a tavasz erősebb lesz, vagy hamarosan beköltözünk, hogy legalább csak egy helyen kelljen a dologgal foglalkozni, vagy valaki lesz szíves és megteszi helyettem, de részemről az idénre kilapátoltam magam. Képet nem küldök, nem volt időm készíteni :):) Pedig csodás a táj, de tényleg.

A hóról... még

Kis kiegészítés ahhoz, hogy milyen remek közösség ez itt a társasban.
A 7050 forintos szomszéd tegnap délután felhívta Danit, hogy milyen jó lenne, ha lennénk olyan jófejek, és összefognánk a többiekkel, és közösen kivonulnánk eltakarítani a maradék havat. Jobb, hogy nem engem hívott. Nem voltam jófej...
A házunk (a mi házunk előtt...) előtt ma reggel Dani feltörte a maradék jeges havas csúszós akadályokat, lehet közlekedni, és jöhet a tavasz!!!

Kati

Amikor Hanna 11 hónapos volt és már elég biztosan ment egy kezét fogva is, elkezdődött a közösségi létünk. Az első foglalkozás az úszás után, szilárd terepen a csiribiri volt. Kati, aki a foglalkozást vezette, az egyik legremekebb ember, akivel szülőként találkoztam, ahogyan pedig a gyerekekkel van, az bámulatos.
Hanna kezdettől fogva szereti, ezt azon is le lehet mérni, hogy ha más tartja az órát, akkor zizeg, mással játszik, de ha Kati van vele, akkor figyel. Méghozzá bűvölten. Hannára jellemző, hogy ha számára érdekes dolog történik, akkor 10 cmre megáll az illetőtől, és néz. Zavarba ejtően, vagy inkább nagyon erősen koncentrálva. Kati bírja. Többnyire nem is veszi észre, hogy én is vele vagyok, ha teheti, mindent Katival csinál. Kis jobbkéz lett belőle, remélem másoknak ez nem túlságosan zavaró. Szerintem egyébként Hanna elég finom ahhoz, hogy sok esetben, ha Katinak más gyerekkel kell foglalkoznia, nem erőszakoskodik, de azért a közelben marad, hátha rá is sor kerül.
Már szeptemberben volt róla szó, hogy ha találnak valakit a helyére, akkor leadja ezt a két csoportot, és én csak bíztam benne, hogy a keresés eltart egy darabig. Végül januárban Kati szabadságra ment és egy fiatal lány jött helyette, mostmár tudjuk, hogy végleg. Kati még egyszer eljött elköszönni. Szerencsére mi is elég jóban lettünk ez alatt a majdnem másfél év alatt, így volt rá esély, hogy ne kerüljünk távol egymástól. A fiatal lány, aki jött helyette biztosan nagyon helyes, de az én magas elvárásaimnak még nem elég. Szépen hegedül, de inkább hegedüljön háromnegyed órát... Mindegy.
A búcsú múlt héten volt, akkor megbeszéltük, hogy csütörtökön átmegyünk Kati után Hidegkútra, mert ott is ő tartja az órákat. Tegnap Hanna már lázban égett, és ma reggel azzal kelt: Olyan szeretem a Katit. Mondtam neki, hogy ma elmondhatja neki személyesen is, mert elmegyünk, megnézzük. Ahogy beért a terembe, már szaladt is, és el is mondta. Nem hallottam, Kati mesélte óra után.
És hogy ez mennyire így van... Hanna, akire egyáltalán nem jellemző a bújás, ölbekívánkozás, a játékos rész felénél felkéreckedett Kati karjaiba, bebújt a vállához, bekapta a hüvelykujját, (egyébként nem szopja, soha...) és mozdulatlanul simult hozzá. Nagyon édes volt, nagyon jó volt látni, hogy a szeretet kölcsönös. Én pedig örültem, hogy úgy döntöttem, jövünk Kati után. Már majdnem biztos vagyok abban is, hogy nem az számít, mire hordom, hanem hogy kihez...
És persze van abban is valami, hogy mi is bírjuk egymást, örülök, hogy találkoztunk, ritka az, ha felnőttként talál az ember barátra.

Lépések beszéd terén

Hanna két napja elkezdett kérdezni. Ezt persze eddig is megtette, de nem ennyiszer és nem így. Most bármit csinál, kérdez is hozzá. És hamár, akkor hangsúlyoz is. Jó volna a képi anyag, de elmulasztottam, igyekszem pótolni.
Szóval kunkorítja a kérdés végét, dalol a mondatokkal, elképesztően édes, ahogy műveli a nyelvet. A kérdések pedig záporoznak, nagy boldogságomra.
- Megeheteem? Megnézheteem? Megmutatoood?
És egy kijelentő.
- Nem kérek ebből, köszönöm. Nem szeretem a gombát.
Azt hiszem elmondhatom, hogy akiről nem gondoltuk volna, és nem is olyan régen még nem is tette, mára beszélő, éneklő, mondókázó, szavakkal is kommunikáló kisgyerek lett.

A picike is lépeget

A másik nagy ajándék mára, hogy Mikolt a gügyögés fázisból a gagyogásba csapott. Rátalált a "B" hangra, amit előbb a "babababa" kombinációban hallatta, majd rövid csiszolgatás után estére "bebebebe" lett belőle. Fennen hangoztatja és nagyon örül ennek az új tudásnak.
Egyébként pedig este hatkor, majd nyolckor is megeszik egy egy üveg szilárd ételt, 150 gramm/adag, amitől végtelenül jókedvű és elégedett lesz, és még többet mosolyog, mint egyébként. Nem hittem volna, hogy a mosolymennyiségét lehet még fokozni. Iszonyú édes :):)
A legkedvesebb elfoglaltsága a hajfogdosás, vagy inkább húzás. Ez nekem újdonság, Hanna sosem csinálta. Mikolt, ahogy egy szálat meglát, nyúl, fog, húz. Az arcon lévő részeink is kivételes figyelem tárgyát képezik, a száj, főleg ha mozog, a fül, az arc mind fogdosásra hívogat. A szem kivétel, vagy erre még nem talált rá. Hanna igazi társ mindebben, még azt is engedi, hogy tépje a haját. Mára addig jutott a tanítgatásban, hogy kéri: Mikolt ne bántsd a hajamat. :)

Pali nagypapa

Még épp benne a 8 napban...
Pali nagypapának volt születésnapja a múlt héten, amit a nagycsalád vasárnap meg is ünnepelt. Isten éltesse sokáig.
Hanna elénekelte neki a szülinapos nótát, segített elfújni a gyertyáit is, de közös képet nem sikerült készíteni vele. Mindig máshol van, mint a fényképezőgép... :) Jó kis szülinapi mulatság volt, jó, amikor ilyen sokan együtt tudunk lenni. A lányok szintén szeretik a nagy nyüzsgést, pláne, ha olyan társak akadnak, mint Bori, aki Hanna nagy kedveltje lett Peti mellett, és Misi, akit Kedves Misi bácsinak szólít.
Hogy még ünnepibb legyen az alkalom, Mikolt kapott egy nagylányos ruhát, ami épp olyan, mint Hannáé. Már csak a haját kell megnövesztenie, és igazi kisasszony lesz belőle is.

Lencsézős

Végre végre eljutottunk bandázni. Csak csajos bulit rendeztünk, és újra meg kellett állapítanunk, hogy ezt gyakrabban kellene. Vittünk levest, kaptunk rizses husit, amiből Hanna szerintem egy vagonnyit megevett volna.
Hiába igyekeztem, így is majdnem 11 volt, mire odaértünk. Én nem tudom, hogy van ez, de két gyerekkel télen összekészülni nagyjából két órát vesz igénybe a felkeléstől az elindulásig. Pedig nem ettünk nagy reggelit, és egyiküket sem kellett kétszer pelenkázni, mint általában, ha sietnék. Hanna is együttműködő volt az öltözést illetően, sőt. Azzal kezdte a napot, hogy felékszerezte magát, majd közölte: Nagyon csinos lettem. Majd amikor kérdeztem van-e kedve Mariannhoz, Leához menni, kigombolta a pizzamáját, de már nem győzte kivárni, hogy másik ruha kerüljön rá, vette a sapkát, és a cipőjét. Az izgalomtól azért még futott egy kört, mialatt én Mikoltot készítettem, így legalább sikerült elkapnom a pillanatot...
Végül még megsürgetett, és úgy öltözött, mint egy kisangyal. Ritka ez nálunk.
Egész úton azt magyarázta, hogy megnézzük Lencsi játékait, mert már nem alszik és be tudunk menni hozzájuk. Így is lett. Nagyon helyesek voltak, ahogy együtt játszottak, Lea a saját közegében egészen bátor, bár Mikolttól nem nagyon kellett tartania, a picike ma is éppúgy mint bármikor mosolygós, csendes, nyugis volt.
Az első igazi testvéres élményem is ma volt, Mikolt ült a földön, és elgurult a labdája. Hanna épp mással volt elfoglalva, de észrevette, hogy mi történt, odament a kicsihez, és visszaadta neki a játékát. Érzésre ez volt az első olyan helyzet, amiből számomra egyértelműen kiderült, hogy Hanna világában Mikoltnak nagyon intenzíven helye van, és a figyelme egy része ott van nála. Soha nem kérem direkt, hogy tegyen meg Mikoltért bármit, ő dönt, szeretne-e vagy sem segíteni neki, vele lenni, vagy sem. Ezt mindenesetre nagyon szép volt ma látni.
Leával pedig játszottak együtt is, külön is, hallgattak zenét, muzsikáltak is, aztán Hanna megmutatta, hogyan kell nagylányosan almázni. Azóta Lea is rágcsál. :)
Ebéd után még egy kiságyban randalírozás program is volt, bemásztak, kuckóztak, állatoztak, Hanna felvette a kengurut is, ebbe ültette a nagy egeret. Jó volt látni őket együtt, örülök, hogy alakul a kis közösségük.
Közben a legkisebb hozta a formáját emígyen...
Már jócskán alvásidő volt, mikor elindultunk, de nemcsak hogy nem büntettek meg az idő közben lejárt parkolójegyem miatt, de mind a kettőt sikerült itthon betennem az ágyába, és aludtak tovább. Mennyei. Még úgy is, hogy a postás azért fél háromkor a csengetéssel felébresztette Hannát, aki annyira fáradt volt a sok élménytől, hogy visszaaludt, pedig ez nála még soha nem fordult elő...

Mikoltról 7 hónaposan

Fogatlan kis teknősünk 7 hónapos lett valamikor február utolsó és március első napja között, ahol néha van 29. nap is.
Bármerre megyünk, mindenhol, mindenkire mosolyog, kivétel nélkül. Kíváncsi vagyok, vajon ez a tulajdonsága megmarad-e a nyolcadik hónap elteltével, vagy félősebb, visszahúzódóbb lesz, de egyelőre idegenfélelemnek nyomát sem látom. Ezzel szemben este már senki másnál nem jó, csak nálam. Sőt, ma először tapasztaltam azt is, hogy délben, éhesen hazaérve nem lehetett egyedül hagyni, sírt utánam. Ha látott rendben volt minden, de amint kikerültem a látótérből, kiabálás. Így aztán beszélek folyamatosan, neki is, eddig ezt nem igényelte.
A napokban újabb becenevet kapott, házi áldásnak hívjuk. Végtelenül kedves, türelmes, barátságos, hálás kis emberke, picit figyelemmel is beéri, amitől persze nem kisebb a lelkiismeret furdalásom, hogy nem kap annyit, mint anno Hanna. Ő más, sokkal szívesebben elbabrál, elnézelődik, elmélkedik egymagában is, elfoglalja magát, jókat kacag, és egy hete be nem áll a szája.
Az első bebebe után hápp-appá következett, aztán bababa, memmeme, mammmammmamma, ejejej, és mára a "v" és a "d" hangokat is variálja. És van nennn is, meg nemm :).
Szopizik, és háromszor szilárdat is kap. Délelőtt gyümölcsöt, (olyan jó a fagyasztott barack Mariann!!! :):)) és változó hogy délben és este, vagy délután és este főzeléket. Még így is legalább ötször cicizik is, bár érzem, hogy a tej már egyáltalán nem lenne elég, vagy tápláló. Nappal viszont esélytelen szoptatni, minden elvonja a figyelmét. Pár hete húsos főzeléket is kap, de tulajdonképpen bármit szívesen eszik, mégha az első kanálnál fintorog is egy kicsit, ha valami savanykás, picit darabosabb. Az üveg látványára is lázba jön, és ha előkét kötök a nyakába, hangosan cuppog.
Az alvás kicsit változott, már ami a mennyiséget illeti. Ha délelőtt alszik, akkor délután már kevesebb is elég. Sokszor Hanna programja miatt kimarad a délelőtti szunyókálás, minimálisat alszik ilyenkor a kocsiban jövet-menet, viszont délután három órát is pihen. Este kilenc körül fektetem, éjjel egyszer ébred, és reggel hét körül eszik, majd jó esetben alszik tovább nyolc körülig. Az ágyacskája még mindig mellettem van, nem költöztetem egyelőre sehova, majd ha elköltözünk... egyszer. Biztosan zavarjuk éjjel, mert ha délután nem megyek be hozzá lefeküdni, ébredés nélkül alszik, ha bemegyek, felébred, de csak egy cumivisszaadásra. Lehet hogy éjjel sem ébredne, csak miattunk teszi. A buksiját letakarva szeret elaludni, ahogy leteszem az ágyába, nyújtja felfelé a lepedőn a karját, hogy a feje fölött megfoghassa a takaróját. :) Szeretem ezt látni, hamár az alvásának bűvöletéből kimaradok. Kiskendővel, cumival alszik, és néha a lovacskát is maga alá gyűri.
Amikor reggel felébred, elmatat egy jódarabig, ha épp nem éhes, és ha kinyitom a szemem, hatalmas mosollyal fogad. Szépek a reggeleim. :)
Az úszással várjuk a tavaszt, a vizet szereti, már egy jó ideje a nagykádban fürdik Hannával, a karikában. Komótosan végignéz minden játékot, épp úgy, mint a szárazföldön. Játszik a kezével, a lábát a szájába gyömöszöli, és elkövetkezett a mindent a szájba vevős korszak. Egyik kézből a másikba tesz tárgyakat, két ujjal is fog. Legkedvesebb időtöltése a székben ücsörgés és csörgőrázás, a nagyon hangos zörgős dolgokat nem kedveli. A pelenka viszont favorit. Bármikor ha a pelenkázón van dolgunk, kirámolja a tartóból és egyet addig rág, míg használhatatlan nem lesz. Közben jár a lába, tömi a kis szájába a szilikagolyós cuccot és végtelenül jól szórakozik. Ami még nagy mosolyt kap, az a redőny fel-le húzása. Már a hangjára is fülig ér a szája.
A mozgás terén nem történt nagy változás, ücsörög, kicsit kúszik is, és a popsiját emelgeti hason, de a karjára nem támaszt olyankor. Inkább hátrafelé halad, és a tengelye körül forog. Látványosan inkább a kommunikáció a főszereplő jelenleg.
Figyel a nevére, örül az ismerősöknek, ...
7 kiló és 68 cm.

Harminckét éves lettem én

Időt kértem. Együtt és magamra. Így aztán Dani ma nem ment dolgozni, velünk volt egész nap. Ebéd után pedig elmentem egyedül... fodrászhoz, miközben a kicsik aludtak, a nagy pedig vigyázott rájuk. Három órát töltöttem nélkülük, buszoztam, sétáltam a majdnem tavaszi napsütésben, levágattam a hajam felét, aztán csak vártam, hogy újra velük lehessek. :) Ilyen minden elmenetelem, jó és még jobb, mikor viszontlátom a lányokat.
Cukrászdáztunk, Hanna nagyon élvezte, megitta a koffeinmentes kávém felét, ha nem figyelek, nekem nem is marad. Hihetetlen, mit meg nem tud enni inni... Én pedig végre kaptam, egy akkora adag somlóit, hogy csak a feléig jutottam.
Kép nem készült, gyertyafújás sem volt ma, sőt még virágot sem kaptam, mégis hosszú idők óta ez volt az egyik legjobb szülinapom. Páros, kerek.
Ma aztán csináltam Dani nélkül egy képet, elég esetlegesre sikerült, Hanna nem akar kamera elé állni ülni feküdni, Mikolt pedig mostanában mindig el van foglalva... :) Majd este próbálkozunk négyesben remélem. Voltam lenn a házban, ahol elolvadt az utolsó kis hó is, és kibújtak a krókuszok a hóvirág mellett. Biztos, hogy tavasz lesz ebből. Megkaptam az ajándékom. :):)

Fülek

Hannának a jobb füléből hiányzik egy darab. Olyan manós. Nekem is hasonló, bár az övé karakteresebb.
Míg Mikolt meg nem született, nem tudtam, hogy ennek a kis szekszepilnek sokkal mélyebb jelentése is lesz valaha, minthogy valami, amiben legalább rám is hasonlít egy kicsit.
Nos Mikolt jobb fülecskéjén található az, ami Hannáéból hiányzik. :)

Jó lenne

Megírni Hanna 28. hónapját, leírni a múlt vasárnapot Sárával, feltenni a babatalis képeket. Írni Hannáról, ahogy beszél, ahogy az apjának azt mondja amikor gödörbe megy az autóval: Papa kérlek ne csinálj butaságokat... :) Hogy Mikolt egyre többet "beszél" és hogy már megint betegeskedik az egész család, bár csak szordínóban. Hogy alakul a ház, elég lassan, de talán már néhány nap múlva elkezdhetjük az építést de tányleg.
Hogy itt a tavasz, a kertben a krókuszok nyílnak, és hihetetlen hogy a mi kertünk és ki lehet tenni a picikét aludni a levegőre.

Hogy ünnepeltünk mert a Dédi 81 éves volt a héten, és bár a kórházat is megjárta nemrég, a szülinapjára hazaengedték.
De annyira fáradt vagyok, mint eddig soha. Mert a kicsi szörcsög én pedig ettől alarm üzemmódban működöm. Mert Hanna olyan, mintha új testvére született volna. Mert a héten volt olyan nap, amikor Dani este 11-kor ért haza a munkából. És mert eső is volt, meg hatalmas szél is, és emiatt aztán a kültéri programoknak annyi. És mert uszi sincs egy ideje, mert szörcsögő gyerekeket nem viszek víz közelébe sem.
Hát ezért nincs újabb poszt, pedig szeretnék írni. És épp most szólt a virághozó férfi a családunkból, hogy örülne ha megtisztelném a társaságommal. Hát legyen. :) Igyekszem...

Gyümölcs meg az alvás

Új szokásokat alakít Mikolt.
Délelőtt eddig gyümölcsöztünk, és szívesen fogadott bármit. Már olyat is csináltam neki, hogy kölesgolyót aprítottam az alma-banán püréjébe, hogy kicsit tartalmasabb legyen. Két napja a tízórai ellen csukott szájjal tiltakozott, és hiába kínáltam cicivel, azt sem fogadta el. Gondoltam nem éhes. Egy óra múlva újabb próba, ismét csukott száj. Kinyitottam neki egy gesztenyés-almás-csirkét, amire akkora tátikákat produkált, hogy öröm volt nézni, meg jól meg is nevettetett a fióka, ahogy majdnem kiakadt állkapoccsal kereste a kanalat. Hát így jártak a gyümölcsök nálunk, remélem még nem kell teljesen kiiktatnunk őket, de ma már nem kísérleteztem velük.
Sose látom, ahogy alszik, tekintve, hogy letakarva szeret. Sokszor úgy megnézném, mert alvás közben annyira drága... lehet, de ezt csak feltételezem. Ahogy közeledik a tavasz, elmerengtem, mivel fogom betakarni a buksiját, ha melegebbre fordul az idő, hogy ne fulladjon meg. Úgy tűnik, megoldja ő ezt magától. Tegnap délben hallottam, hogy dumálgat még miután letettem, aztán csend lett. Amikor bementem, megnézni, hogy van, az oldalán feküdt, kitakarva, cumi nélkül. Álltam egy jóideig a kiságy mellett és csodáltam, ahogy békésen szuszog. Majdnem hét hónapja nem aludt az oldalán, kitakarózva meg még sohasem. Mikor pár napja náthás lett, akkor szokott rá újra az oldalt fekvésre, akkor a karjára tette a fejét, kis okos, így kapott a legjobban levegőt. Ahogy látom, kénylemes neki a pozíció, mert éjjel is így feküdt, a buksija megint kint, úgyhogy ismét csak csodáltam, és tényleg iszonyú édes... Mondjuk amúgy is. :)