Selasa, 17 November 2009

Mocorgi

Amennyire két gyerek különbözhet, annyira mások a mieink. Amiben Hanna erős, abban Mikolt kevésbé és fordítva.
Egész biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított, hogy eljutottunk Kornélhoz, hogy betartottuk, amit kért tőlünk, hogy Mikolt egyre többet van földön és egyre kevesebbet kézben. Amikor itthon felveszem, sokszor fordul már ki a karjaimból, és ez nagyon jó érzés. Egyre ügyesebben kúszik, bár a fókalábazás még mindig megvan. Kezd rendesen karon támasztani, bár hamar elfárad és leteszi a súlyt az alkarjára. Négykézlábra még nem húzza magát és mivel már megszűnt az a reflex, ami rávezetné erre, csak reménykedem, hogy egyszer rájön a mikéntjére. Ha felállítom négykézlábra, rugózik, és kiül oldalra, sőt a forgásból már igyekszik ezt a pozíciót megtalálni, de még láthatóan kell erősödjön a karja, hogy megtartsa magát.
Ezek az örömök, de persze jut aggódás is minden napra. Tegnap pl. azt játszottuk, hogy az ölemben a hátán feküdt és csiklandoztam, amire ő tele szájjal kacagott. Sosem néztem még a szájpadlását, ezért nem tudom, mindig ilyen volt-e mindenesetre megrémültem. A szájpadlása jobb oldalában van egy egészen mély vályat. Mintha nem csontosodott volna be rendesen az a rész. Este történt, így lehetőségem sem volt felhívni a doktornéninket. Nem mondom, hogy nyugodtan aludtam, reggel aztán kértünk időpontot, este hatkor fogadott bennünket. Mint mindig, most sem volt rendelés, csak miattunk vette fel újra a fehér köpenyét.
Nincs baj, bár tény, hogy van egy kis eltérés, de nem vészes. Adjam a D vitamint nagyon szorgalmasan, ennyi. Bennem pedig itt a kérdés... Vajon mi fog még kiderülni? Úgy szeretem ezt a kisgyereket... És nyiván amin nem tudok változtatni, azzal meg kell békélnem. De amíg kiderül, hogy tudok-e vagy sem...
Úgy döntöttem, elmegyünk fejlődés neurológiára, csak a magam megnyugtatása végett. Jövő keddre van időpontunk, a 11. kerületbe.

Tidak ada komentar:

Posting Komentar